Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-03 / 5. szám

február 3. SZATMÁRI GAZDA fr-ik okM évben március hö 13.-án tartja meg. A vásár iránt úgy vevő, mint eladó körökben szokatlan nagy érdeklődés mutatkozik. Gazdasági előadások a Köztelken. Lapunkban kö­zöltük, hogy az O. M. G. E. a Köztelken január hó 20.-án és 21.-én gazdasági előadásokat rendez. Az előa­dások mólt hó 20.-án kezdődtek (meg p már szintén kö­zölt programm szerint. Bujanovics Sándor O. M. G. E alelnök rövid elnöki megnyitója után, amelyben üdvö­zölte a nagyszámban megjelent gazdákat. Gyárfás Jó­zsef, az országos m. kir. növénytermelő kísérleti állo- jpiás vezetője ismertette az állomás legújabb kísérleteit és kutatásait. Előadó első sorban ismertette a legújabb termelő kísérletek eredményét és a búzáról szólva, ki­emelte, hogy hazai nemesített búzával már folyamatban vannak a kísérletek. Ismertette továbbá az úgyneve­zett sziki bükkönnyel végzett tanulmányokat, amelyek oda mutatnak, hogy a sziki bükköny őszi vetése siker­rel kecsegtet, a lóherének tisztán, azaz védő növény nélkül való vetése pedig általánosságban nem ajánlható, inert a tisztán vetett lóhere, ha többet is terem, nem kárpótolja a védő növény termését. Sporzon Pál a motorikus talajmüvelés terén szerzett újabb tapasztala­tokról tartott előadást. Bevezetésében rámutatott arra, hegy a gőzgépes magánjáró gépek nem felelnek meg a gyakorlat követelményeinek, mert elengedhetetlenül szükséges önsúlyúk miatt a mj gazdasági viszonyaink közé nem valók és tüzelőanyaggal, valamint vízzel va­ló ellátásuk oly körülményes, hogy csak kiváltságos esetekben és a szükség kényszerítő hatása alatt dol­gozhatnak ideig-óráig kielégítően. Másnap folytatták és Bujanovics Sándor elnöklésével be is fejezték az elő­adásokat. E napon Weiser István dr. kir. fővegyész, ál­latorvosi főiskolai tanár, a fejős tehenek okszerű ta­karmányozásáról tartott előadása nyitotta meg a soro­zatot. Hutyra Ferenc dr. udvari tanácsos, az állatorvosi főiskola rektora a járványos elvetélésről és a fertőző hüvelyhurutról tartott nagy figyelemmel hallgatott elő­adást. Hetze! Henrik, az állatorvosi főiskola gödöllői gyakorlati tanfolyamának vezetője a tehén és üsző meddőségéről, annak okairól és gyógyításáról adta elő tapasztalatait. Ezzel kimeriitetvén az előadások sora, Bujanovics Sándor elnök mondott köszönetét az elő­adóknak, valamint a hallgatóságnak a kifejtett mun­káért és a tanúsított érdeklődésért. Szőlőtermesztő és értékesítő r.-t. cég alatt Budapes ten uj vállalkozás indult meg a napokban 400.000 ko­rona alaptőkével. Az uj társaság célja nagyobb szőlő- gazdaságok létesítése, meglevők megszerzése, szőlő­gazdasági hitelek és előlegek nyújtása stb. Az uj válla­lat állítólag már vételi jogot is szerzett egy Kecskemét közelében fekvő 1000 holdas szőlőtelepre. Eladó tenyészállatok. A debreceni m. kir. gazdasági akadémiánál eladó: 3 drb 134 éves szőke mangalica tenyészkan, ára darabonként 200 K és 2«/o tenyészdij; Vármegyénk állategészsége. Lépfene: csen­geri Oacsáiy; fehérgyarmati tiszabecs mátészalkai Nyir- caászári, Nyiriklód, Szatmárnémetii Sárközujlak Veszettség: csengeri szamostatárfalva; erdődi Hirip t.; mátészalkai Mátészalka. Vitka Nagybányai Lá- pesnánya ; nagyárolyi Szaniszló ; szatmárnémetii Dvb- rácsapáti, Mikola t. Pettyén Takonykor és bőrféreg: Nagykároly Rülikór; avasi Avaslekence ló. nagysomkuti Nagy- bozinta ló; szatmárnémetii Garbóié ló, Sertésorbánc : erdődi Géres t., nagykárolyi Do- mahida. Sertésvész : avasi Terep 2 u.; Csengeri Rozsály m., Szamossályi t., Vetés; fehérgyarmati Kéraemjén, továbbá 1 drb egy éves karakul tenyészkos ára 10Ö K és 20/0 tenyészdij; 1 darab 11/4 éves bonyhád-szie- mentháli tenyészbika ára 500 K és 2 0/0 tenyészdij, vala­mint ;1 drb 11/2 bonyhád-szimentháli tenyészbika ára 500 K és 2o/o tenyészdij. Ä gazda és cseléd közt; szolgálati szerződés töl- fbontása Fölmerült eset alkalmából elvi határozatban mondotta ki a földmivelésügyi miniszter, hogy a gaz­da és cseléd közti szolgálati szerződést nem a nun ' bontja föl, hanem a határozatban csak azt állapítja meg, hogy a szolgálati szerződésnek valamelyik fél ré­széről történt fölbontása jogos volí-e vagy sem. H törzskönyvezés e kötelezett állat levágása. Fölme­rült esetből kifolyólag elvi határozatban mondotta ki a belügyminiszter, hogy a sertések eladása vagy levágá­sának a törzskönyvvezetökhöz való bejelentésének el­mulasztása nem kihágás. Gál Jenő mérnöki irodáját Szatmároi Bercsényi-utca 33. szám alá helyezte át. Tele­fon szám: 189. Ha „FORHIN“-nal permetez, *■35s-.we». mert a „FORHIN“ a sokszorta megjavított BORDÓ! KEVERÉK kész állapotban! Nagyon erősen tápad a nedves levélre is ! Bármily harmatnál permetezhet vele. Semmi üle­déke nincs! Számtalan elismerő nyilatkozat! Kérjen ingyen és bérmentve ieirást a FORHIN-&yártó! Budapest, VI., Váci-ut93

Next

/
Oldalképek
Tartalom