Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-09 / 10. szám

SZATMÁRI GAZDA március 9. 6-ik oldal. elemi iskolai bizonyítvány annak igazolására, hogy a belépni óhajtó jól tud írni, olvasni és négy alapműve­lettel számolni; d) kiskorúság esetén Írásbeli nyilat­kozat kívántatik a belépni óhajtó szüleitől, esetleg an­nak gyámjától arról, hogy a folyamodó felvételébe beleegyezik s hogy a tanfolyam tartama alatt a ta­nulóért az iskolában esetleg teljesítendő fizetésekét ma­gára vállalja; e) a magyar nyelv bírása; f) kifogásta­lan előélet, mely hatósági erkölcsi bizonyítvány által igazolandó; g) himlőoltási bizönyitvány; h) minden ta­nuló, ki a tanfolyamra felvétetett, köteles munka és ünneplő ruházaton kivül 6 törülközőt, 6 mellig érő fehér vászonkötényt, 12 Zsebkendőt, 6 labravalót, 6 inget és 6 pár kapcát magával hozni. A felvételnél kiszolgált katonák, továbbá azok, kik tehenészetben, esetleg tejgazdaságban már alkalmazva voltak, előny­ben részesülnek. Akik magukat ezén tanfolyamra felvé­tetni kívánják, 1 korona bélyeggel ellátott és a fel­vételi feltételékben említett bizonyítványokkal felsze­relt sajátkezüleg irt s a kisbéri m. kir. tejmunkáskép- zö iskola vezetőségéhez címzett folyamodásokat nyújt­sák be. A kisbéri m. kir. tejmunkásképző iskola veze­tősége. Országos állatvásárok vármegyénkben már­cius 11-én Avasujvároson és Nagybányán; 15-én; | Csengerben 18-án Avasfelsőfaluban. és Mátészalká; 19-én Szatmár-Németiben ; 26-án Aranyosinegyeseii. A sertés étvágyának fokozása. Egy edényt töltsünk meg rétegezve zabbal és sóval úgy, hogy körlbelüül egy liter zabra egy kissmaroknyi só jusson. Erre öntsünk ! rá annyi meleg vizet, hogy az a felső réteg felett álljon s fedjük be az edényt. Rövid idő alatt feloldó­dik a só a vízben s a zab által felszivaíik és ezzel : az étvágygerjesztő használatra készen áll. Ha a vá­lyúban maradt még étel, akkor adjunk hozzá ezen sós ! zabból egy pár marokra valót s a sertések mohón fel- j eszik az összes eleséget. Hogy állandó jó étvágyat j szerezzünk sertéseinknek, adjunk naponta bizonyos órá­ban egy kis adagot ezen zabból. Tekintve, hogy ez a a dolog nem kér üt sokba és a sós zab egyúttal jó eleség és étvágycsináló, minden sertéshizlalónak me­legen ajánlható annál is inkább, mert még a beteg sertések étvágyának visszatérítésére is igen alkalmas. Gál Jenő mérnöki irodáját Szatmáron Bercsényi-utca 33. szám alá helyezte át. Tele­fon szám: 189. j károsodhatik, ezért a vegykisérleti állomás fölhívja az érdekelteket, hogy ne mulaszszák el korpaszállitmánya- ikat legalább tisztaságra nézve megvizsgáltatni. Vármegyénk állategészsége. Lépfene: erdő- di Hirip; fehérgyarmati Kömörő t. nagykárolyi por­lelek. Veszettség: fehérgyarmati Penyige; mátészalkai Vitka ; nagybányai Láposbánya ; nagykárolyi Szaniszló ; szatmárnémetii Dobrácsapáti, Szamosiippó Ragadós száj- és körömfájás: fehérgyarmati Szat- márcseke 1. Rühkór; avasi Avaslekence ló. Kányaháza ló! Turvékonya 2 u. ló; csenged Porcsalma ló; nagysom- kuti Nagybozinta ló; szatmárnémetii Batiz ló, Garbolc ó. Sándorhomok ló; Szárazberek 2 u. ló. Sertésorbánc: fehérgyarmati Jánk; mátészalkai Nagyecsed t; szatmárnémetii Zajta m. Sertésvész : avasi Terep 2 u.; csengeri Csenger- ujfhlu, Tyúkod m., Vetés t., erdődi Nagyszokond 2 u., | fehérgyarmati Jánk; Nagyszekeres, Nábrád ; mátészalkai Győrtelek Nagyecsed t., Nyirderzs Nyírmeggyes t., nagykárolyi Börvely t., Érendréd t., Érkörtvélyes 2 t. Mezőterem m jnagysomkuti Kővárhosszufalu, Magyar- berkesz 4 u,- Szamostölgyes t., szinérváraljai Apa 2 u. Ékszer és eziisfnü vásárlásnál fordu Íjunk bizalommal Magyarország legnagyobb ékszerüzletéhez o Löftovits Arthur és Debreczenben. * 1 IRODALOM Óvatosság a kopa vásárlásai 1. A megy a óváii ma­gyar királyi mezőgazdasági vegykisérieíi állomás szá­mos ellenőrző vizsgálat alapján megállapította, hogy az ország külömböző részeiben, de kü'önösen a du- | nántuii megyékben, igen nagy tömegekben hozzák for­galomba a nagymennyiségű rizshéj- és kö'eshéj-őrletiel kevert buzakorpát. Mivel ilyen módon a mai magas keipaárak melett a gazdaközönség igen érzékenyen Országos Méhész Zsebnaptár 1912. évre. Szerkesz­ti Szilassy Zoltán, orsz. képviselő az Országos Magyar Méhészeti Egyesület ügyvezető ale’nöke. 176 lap. Ara 1 korona 50 fillér. A fenti cim alatt egy, hézagpótló munka jelent meg, amelyben a gyakorlati méhészkedő mindennapi foglalkozásában előforduló kérdésekre adott felvilágosításokon kivül a legkiválóbb méhészet! szak­írók tollából eredő hasznos méhészeti közlemények íog-

Next

/
Oldalképek
Tartalom