Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-02 / 9. szám
március 2 SZATMÁRI GAZDA 64k oldal. EMLÉKEZTETŐ. Folyó hó 9 és 10.-én az O. M. G. E. íemjészállatvására és gépkiállítása Budapesten a Tattersallban. Vészhir. Alig menekült meg vármegyénk a gazdákat anyagilag oly iszonyúan sújtó száj- és körömfájás? veszedelmétől, már is itt a vész. Mint teljesen megbizható helyről értesülünk, Szatmár-Csekén egy tanyán a száj- és körömfájás fellépte meg lett állapítva. A gazdák nevében és érdekében kívánjuk, sőt követeljük a vésznek egy helyre való elszigetelését s az érvényben levő törvények és rendeletek kímélet- Jen végrehajtását s netán tapasztalt mulasztások leg- ' szigorúbb elbírálását. Gazdáinktól pedig elvárjuk, hogy ! maguk részéről nemcsak a törvény iránti köteles- ! ségből, de saját jól felfogott érdekükben is, nem tit- ] kolnak el semmit, hanem igyekeznek a hatóságot eljárásában támogatni. Az elmúlt év csapásait a gazda még ma sem heverte ki, nem szabad oda engedni a dolgot, hogy a járvány újból megvesse lábát vártne- j gyénkben. Luxuslóvásárok Budapesten. A székesfővárosi Tattersall és tövásárteiep igazgatósága március hó 24, 25. j és 26.-án, valamint április hó 28., 29. és 30.-án tavaszi j luxus lóvásárokat rendez. E vásárok kjén alkalmasak ; arra, hegy azok, kiknek módjukban áll igazi úri fogatokat tartani beszerezhessék paripáikat; de másrészről I előnyösek azon gazdák részére is, kik hintóslövak te- j ;nyésztésévelf oglatkoznak, mert e vásárokon értéke- ! sithetik legjobban azokat. Bejelentési határidő a már- j ciusi vásárra március hó 9, mig az áprilisi vásárra áp- j rilis hó 13. A bejelentések a székesfővárosi Tatter- 1 sail és lóvásártelep Igazgatóságához (Budapest, Kere- pesi-ut 7.) intézendök, hol mindennemű kérdexőskö- déste is teljes tájékozást nyújtanak. A csegökH uradalom február hó 25.-én adta el bikáit. Az árverésen dacára a rendkívüli kedvezőtlen időjárás és járatlan utaknak 3 gazdasági felügyelő (Nagykároly, Nagyszőlős és Munkács) és ^község képviselői jelentek még és 2 drb 3 éves s 12 drb 2 éves bika lett eladva Szatmár, Bihar, Bereg és Ugccsávármegyei köztenyészétek részére, 800-1200 K-íg váltakozó (900 K. átlagon felüli) árakban. A bikákból még 10 drb van eladatlan, mely országos hírnevű állatokra ezúton is felhívjuk gazdáink figyelmét. Országos állatvásárok vármegyénkben, március 6-án Nagy som kutön ; 8-án Erdőszádán 11 -éh Avasujvároson és Nagybányán; 15-én; Csengerben; 18-án Avasfelsőfaluban. és Mátészalkán; 19-én Szat- mar-Németiben; 26-án Aranyosmegyesen. Gál Jenő mérnöki irodáját Szatmáron, Bercsényi-utca 33. szám alá helyezte át. Telefon szám: 189. Vármegyénk állategészsége. Lépfene: csenged Vetés; erdődi Hirip; fehérgyarmati Kömörő t. 1 Nagyar. Veszettség: csengeri Szamostatárfalva; mátészalkai | Mátészalka, Vitka; nagybányai Lápesbánya; nagykárolyi Szaniszló; szatmárnémetii Dobrácsapáti, Szamos- lippó Rühkór; avasi Avaslekence ló. Kányaháza ló í csengeri Porcsalma ló; nagysomkuti Nagybozinta ló; szatmárnémetii Garbolc ló. Szárazberek 2 u. ló. Sertésvész ; avasi Terep 2 u.; Csengeri Rozsály; m., Szamossályi t., Vetés; fehérgyarmati Nagyszekeres, Nábrád; mátészalkai Hodász 3 u., Kántorjánosi, Nyirderzs nagykárolyi Érendréd t., nagysomkuti Dániáivá, Kővárhosszufalu, Magyarberkesz 4 u,Sertésorbánc : erdődi Géres t., fehérgyarmati Jánk, nagykárolyi Domahida. Ékszer és ezilstnemii vásárlásnál fordu Íjunk bizalommal Magyarország legnagyobb ékszerüzletéhez a Löfhovits Arthur és Társa céghez Debreczenben. Eladó Böszörményi Emil nagykolcsi gazdaságában : 5 drb. 2 éves, 5 drb. 1 éves tisztafaj mangalica kan, továbbá 25 q. tavaszbuza vetőmag. Értekezhetni lehet Nagykolcson Kerekes Ferenc gazdatiszttel. SZÄTMARI PIAC A február 28.-i szatmári piaci termény árak. Termény 1. rendű II. rendű K | f K ! f Búza 23 I — I 22----- ; Ro zs 18 I — — _ Ár pa 18 — — — Zab 19 — 18----- ! Te ngeri uj 17 1 — 16 — Lóhere (takarmány) 11 — ' Széna 9 1 — —