Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-20 / 3. szám
4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA január 20, ditva. A vásár az előző évihez viszonyítva gyengébben sikerült minek oka a veszedelmesen elterjedt száj és körömfájás volt; felhajtatott: 112 magyar, 20 pirostarka | tenyészbika. Ebből eladatott 36 magyar és 10 nyugati. Vételár kitett 31648 koronát. Átlagár a magyarbikáknál 688 kor., nyugatiaknál. 580 korona. VII. Állattenyésztést Ismeretek terjesztése. E téren a felügyelőség hivatalos kiszállásai alkalmával úgy az apaállat vizsgálatok, valamint az állat- díjazásoknál a gazda közönséggel érintkezve, a köz- tenyésztés emelése érdekében és az e téren előforduló hibák és azok orvoslása tekintetében szokásos utasítással szolgált. A felügyelőséghez 1911. évben beérkezett 900 Ogydarab, mely ügydarabok elintézést nyertek. A felügyelőség kiállított az 1911. évben 1254 drb. tenyész szarvasmarháról és 143 drb. sertésről mérsékelt vasúti díjszabásra jogosító szállítási igazolványt. VIII. A felügyelőség különböző irányú működése. A felügyelőség vezetője és a szolgálattételre beosztott gazdasági gyakornok az 1911. évben 241 napot töltött hivatalos útban. A felügyelőség által eszközölt vásárlások és kedvezmények végösszesését a következő számok tüntetik fel: magyar bika 103, piros tarka 52, zsirsertés 172, baromfi 104, házinyul 20 törzs; a kiosztott állatok vételára 130435 kor., a nyújtott kedvezmény 32636 kor., áliatdijazásokra 6000 kor., vagyis a gazdáknak nyújtott kedvezmény és dijak összege: 38636 korona. Ezen összegekben nem foglaltatik benn a csere utján kiosztott fajbaromfiak és házinyulak ára. A felügyelőség az állattenyésztés fejlesztését előmozdítandó legelő feljavításokra az 1911 évben 4710 korona államsegélyt osztott ki és 4 községben végeztelett legelő javítást. Eddig Tichy Gyula felügyelő évi jelentése, e számokhoz kommentár nem szükséges, mert hisz itt a számok beszélnek és sokkal többet mint a mi tőlünk telik. Élnem mulaszthatjuk azonban ez évben is konstatálni, hogy Tichy ezt az alig két éves hivatalt oly nívóra emelte, hogy az ma gazdasági életünk nélkülözhetlen szerve: s engedjen meg az igen tisztelt felügyelő ur, ha — ismerve az ő fáradhatlan és önzetlen agilitását — mi vérmes reményeket táplálnuk vele szemben s mivel már a kezdet nehézségeit leküzdötte fejlődésben levő állattenyésztésünket oly nivóra emeli, a minőt Szatmárvármegye talaj és éghajlati, viszonyai után gazdáinktól méltán el lehetne várni. Az állat-csempészet A kelet: államokból való állatcsempészet a magyar mezőgazdaságnak egyik leynayyobb veszedelme. | jAimde nemcsak gazdasági, hanem szociális baj is I egyszersmint, hiszen a hús drágaságnak egyik ley főbb ! előidézője az volt, hogy a magyar állatállományt ke- j létről importált állati járványokkal megfertöztették, sőt j megfertőzik ma is állandóan. Nemcsak a gazdának ,ér- 1 déke tehát, hogy az állatcsempészetek megyátlására a legerélyesebb intézkedések történjenek mielőb, hanem érdeke az egész országnak. Ilyenformán a legszélesebb körben tarthat számot érdeklődésre az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek az állatcsempészet el- j len irányuló akciója. Az él latcsempészet meggát'ása azonban nem köny- j nyü. Úgy a gazdaiársadalom, mint a kormány nagy j fába vágja a fejszéjét, amikor az állatcsempészetet kiakarja irtani, talán ez is az oka annak, hogy Darányi miniszter óta semmi komolyabb nem történt az állatcsempészet megakadályozására. Az állatcsempészet különösen a szerb és román határszélen folyik vigan. Szerbiától a Duna választ el bennünket, Romániától ellenben az égbenyuló havasoknak egész hosszú láncolata, amelyeken se szeri, se száma a rejtett utaknak s amely havasoknak őrzése, éber figyelemmel való kisérése egy valóságos hadseregnek adna munkát. A havasoknak ez a láncolata a legpompásabb határvédelem valamely betörő ellenség ellen, de viszont az állatot becsempészőknek a lehető ler jobb segédeszköze. Nehéz dolog lesz tehát olyan inté rkedéseket életbeléptetni, amelyek minden tekintetben c lravezetók lennének s amely el: nyomán végleg megszánnék a magyar mező- , gazdaságot annyira károsító állatcsempészet. Ezt tudja jói mindenki s éppen azért nem is követel lehetetlent, legkevésbbé követel az Országos Magyar Gazdasági j Egyesület, amelynek minden kívánsága abban csucsoso- I diik ki, hogy adjanak a haíárvédelemre több csendőrt, a határszélen az állatók törzskönyvezését bízzák állami közegekre, a csempészek tettenérőjét, vagy feljelentőjét részesítsék az eddiginél nagyobb jutalomban s végül — ami talán a legfontosabb intézkedés lenne, — az olyan mészárost és hentest, aki tudva csempészett állatot vág le, jövőben fosszák meg iparjogától.... Ezekp Kívánságok, amint látjuk, eléggé szerények. Az állam minden nagyobb anyagi megierheltetés nélkül teljesítheti azokat. Sok eredményt a magunk részéről nem fogunk várni ettől, mert abban a nézetben vagyunk ezúttal is, hogy az á latcsempészet meggátlá- ; sára a legtöbbet maga a közönség, maga a társadalom tehetne. Ébredj an az ország népe végre-valahára annak a tudatára, hogy micsoda veszedelmet rejt magában az állatcsempészet. A gazdák nagyon jól tudják, de sajnos, nem tudják eléggé a nem gazdák. Az ő felfogásuk szerint egy keletről becsempészett állat nem
