Szatmári Gazda, 1912. (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-04 / 18. szám

május 4. SZATMÁRI GAZDA 5-ik oldal. aggódva néz a nyár elé mind lesz az eredmény; bi­zony pedig az elmúlt évek csapásai után rá férne a gazdiéra legalább egy jó közepes esztendő. , fi siófoki országos gyűlés meghívója. A Magyar Gazdaszövetségnek Darányi Ignác elnöklete alatt Sió­fokon junius 19-én tartandó országos gazdagyűlésére a napokban küldi szét a Gazdaszövetség az ország min­den részébe a meghívókat. A meghívóval kapcsolatban bejelentőlapokat és az ebéd- s hajójegy árának bekül­dése céljából utalványt, továbbá szállásra való jelentke­zés végett válasz-levelezőlapokat is küld szét a szö­vetség irodája, amely a dunántúli és dunaitiszaközi megyék összes falvait díszes plakátokkal is ellátja. Aki meghívót két héten belül véletlenül nem kap és arra igényt tart, erre vonatkozó óhaját jelentse be a Gazda­szövetségnél (IX., Üllői-ut 25. I. 8. sz,), mely készséggel szolgál bárkinek a nagygyűlés felől mindén tájékozta­tással. Humánus parcellázás. Általános a panasz, hogy kevés a föld a kisemberek kezében, a nagy birto­kokat parcellázni kell, hogy így méltányos árban magyar parasztjaink ne legyenek kénytelenek a vándbíbotot kezükbe fogni s itt hagyni e haza földjét. Sajnos azonban, hogy a legutóbbi parcellázások rriínd nye­részkedésre lettek alapítva s igy nem hogy jótékony hatással lettek volna a népre, de ellenkezőleg mérég- dTágán juttatták azt földhöz. Most értesülünk, hogy a székesfehérváriak szociális érzékű püspöke, Prohászka Ottokár értesülve arról, hogy Sldkeresztur községből sokan akartak földhiány miatt Amerikába vándorolni, a szomszédságban fekvő püspöki javadalmak Régi- Besnyő nevű birtokrészét, összesen 405 magyar hold! területet parcelláztatta. A birtokot negyvenöt részre osz­totta föl, tehát egy-egy parcellára kilenc hold terület esett. Ily módón negyvenöt kisgazda jutott birtokhoz. A parcellákat a megyés püspök rendkivül olcsó árban engedte át a gazdáknak; holdankint örök áron 270 koronát fizetnek igen kedvező fizetési feltételek melléit. Sárkereszturon a földinséget ez a parcellázás jóidőire megszüntette. Országos állatvásárok vármegyénkben. Május 6-án Nagypaládon; 9-án Jánkon; 10-én Magyarberke- szen; 13-án Sárközön és Felsőbányán; 14-én Ara- nyosmegyesen és Szamoskrassón; 17-én Csengeren és Kővárhosszufaluban; 20-án Fehérgyarmaton; 23-án Erdődön ; 28-án Krasznabélteken ; 30-án Királydarócon. Felhívás. Az 1909 évi V. törvénycikk 29. parag- , rafusénak a) pontja értelmében a földadó 1913. évi január hó 1-től kezdve már az uj földadó sorozatok! alapján lesz kivetendő. Ezen uj földadó sorozati mun­kálatok egy részének irodai feldolgozása már befejezést pyérvén, a m. k. pénzügyminisztérium intézkedett az iránt, h' ogy ezek az uj sorozatok az illető községek hi­vatalos helyiségeiben közszemlére tétessenek ki. Felhív­juk tehát t. gazdatársainkat, hogy ezeket az uj földadó osztályozásokat vizsgálják felül és amennyiben azt ma­gukra nézve esetleg sérelmesnek találják, erre vonatkozó ''felszólalásaikat az illetékes helyen idejében tegyék meg. fi dísznövény termesztés nem mellékág Fölmerült esetből kifolyólag elvi határozatban mondotta ki a ke­reskedelmi miniszter, hogy a kertésznek az a tény­kedése hogy dísznövényeket termel és szállít, foglalko­zásához t artozó tevékenység és az a körülmény, hogy ezt nagyobb mértékben is űzi, még mellékiparágnak nem tekinthető. < Országos állatkiállitás Brassóban. Az Erdélyi szász gazdasági egyesület folyó évi május hó második felében Brassóban a m. kir. földmivelésügyi miniszter támoga­tásával főleg a romániai piac megszerzése céljából or­szágos állatkiállítást rendez. A rendezőbizottság a ki­állítás megtartását május hó 16., 17. és 18. napjaira 1(űzte ki. A kiállítás igen nagyarányúnak Ígérkezik, ami­ért is Brassó város tanácsa a kiállítás céljaira a vá(to® közepén a Várhegy alatti nagy teret engedte át. A kiállítási sátrak, istállók stb. építésével a budapesti Nagy cég bízatott meg. A pavilionok 700 darab szarvas- marha és 300 darab ló befogadására készülnek, mig a kisebb állatok, sertés, jub stb, más alkalmas helyen nyernek elhelyezést. Az összes építkezések megkez­dődtek. Élelmiszereik házrói-házra való árusítása. A falusi kistermelőknek a városi fogyasztókhoz való közelebb jutását van hívatva előmozdítani a kereskedelmi mi­niszter legújabb határozata, mely szerint a mindennapi fogyasztásra szolgáló cikkeknek, igy a tojásnak és a baromfinak is, házrói-házra árusítása nem tekinthető házalásnak. így tehát az ilyen cikkekkel még akkor is, ha nem saját termésüek, bárki minden engedély nélkül, vándorolva is, szabadon kereskedhetek. fi fejesről. Könnyen meggyőződhetünk, hogy a tej­nek az ,ai része a legzsirosabb, amit legutoljára fej­nek ki a tőgyből. Könnyen megérthető tehát, hogy ha a tejnek ezt a kövérét a tőgyben hagyjuk, az egész kifejt tej higabb, soványabb lesz. Több kísérlet bizonyít­ja, hogy a íejés' elején kifejt tej alig 2<>/o zsírt tartal­maz, mig amit utoljára fejünk ki, az 7o/0 zsírt is tartal­mazhat. A tőgyben visszamaradó tej tehát két irányban is apasztja jövedelmünket: először azzal, hogy kevesebb tejet kapunk, másodszor azzal, hógy tejünk higabb, zsírban szegényebb leend. Azonban ha tej marad a j tőgyben, az könnyen meg is árthat ennek a kényes | szervnek, mert a tej megsavanyodik és igy izgatni j fogja a tőgy szövetét. Mindig szem előtt tartandó to- I vábbá, hogy minél jobban kifejjük a tőgyet, annál job­ban ingereljük a tejet elválasztó sejteket élénkébb mű- i ködésre és sok tej elválasztására. Üzlet megnyitás. Steinberger Herman a Steinber- ; ger Éliás és fiai jónevü cég beltagja Sizatmáron, a | piacon, a csizmadia ipartársulat házában liszt, só és j zsáküzletet nyitott. Üzlettulajdonosnak erre vonatkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom