Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)

1911-12-30 / 51. szám

2-ik oldal SZATMÁRI GAZ»A december 30 jobb gazdálkodás legszükségesebb általános fel­tételeihez juttatják. Elvitázhatianul időszerű és véghetetleniil fontos feladatnak tartom egy olyan közgazdasági egyetem létesítését, a melynek keretében minden közgazdasági ágazat s Így a mezőgazdasági is külön főiskolához és tudomá­nyos otthonhoz jusson. Különös odaadással kell gondoznunk az alsóbb osztályok gazdasági intelligenciájának emelését s e végből a gazdasági népoktatás törvényhozási utón való rendezése a legelső kötelesség. Minden alkalmat használjunk fel annak a régi követelésünknek a megvalósítására, hogy a gazdasági szakképzetség a közigazgatás egész szervezetében, igy a föidmivelésügyi miniszté­rium ügyvitelében is megfelelően érvényesüljön és a végrehajtó hatalom a gazdasági életnek nevelt tisztviselőkre támaszkodhassék. A tudás mellett az olcsó hitel a termelő erők hatékonyabbá tételének legelevenebb esz­köze. Törekvésünk marad tehát a jövőben is, hogy a mezőgazdasági hitel a gazdálkodás ter­mészetéhez igazodóan szerveztessék és különös súlyt fektetünk az ingó jelzáloghitel bevezetésé­re. Kiemelem itt, hogy úgy a mezőgazdasági hitel kiszolgálása körül, mint különösen föld­birtokpolitikai és szociális szempontból üdvös eredményeket várok a Földhitelintézetek Orszá­gos Szövetségétől, mely intézmény nelyes irá­nyú kezdeményezéseivel igyekszik igazolni hoz­záfűzött várakozásainkat. Nagy alapossággal tárgyalta a mezőgazda- sági élet fejlesztésének összes időszerű kérdé­seit a folyó évben tartott országos gazdakong- ressus. A kongresszusból kifolyólag az a köte­lező feladat hárul reánk, hogy annak gazdag munkaprogrammját a megvalósítás útjára terel­jük. Rajta kell lennünk, hogy ezúttal a hozott határozatok ne maradjanak papíron. A múlta­kon okulva ne uj jelszavak és irányok keresé­sében merítsük ki erőnket. Markoljunk inkább kevesebbet, de a már kitűzött közérdekű fel­adatok végrehajtásán tántorithatlan következe­tességgel munkálkodjunk. Előkészítésre vár a közeli jövőben a vá­lasztójog reformjának nagy problémája Is. De­cemberi nagygyűlésünkön pártpolitikai szem­pontoktól függetlenül megállapítottuk a jogfej­lesztésnek azokat az iránynyelveit, melyek alap­ján a szabadelvű eszmék a nemzeti érdekekkel összhangba hozhatók. Ezen az általános jelen­tőségű princípiumok keret* n belől arra irányul­jon igyekezetünk, hogy a mezőgazdaságnak s ezzel együtt a falusi élet érdekeit képviselők­nek a parlamentben természetes fajsulyuknak megfelelő hely biztositíasstk. Részemről szükségesnek tartom, hogy kü­lön és mélyreható figyelmet szenteljünk azok­nak az intézkedéseknek, melyek a kivándorlás és a városbaözönlés által sújtott falvak jólété­nek az emelését szolgálják s elhanyagolt falusi életünket a kultúra magasabb rendű feltéte­leiben részesítik. Ebben a kérdésben az 0. M. G. E. által megindítandó mozgalomra már most fel­hívom t. Gazdatársaim érdeklődését. Szakadatlan éberséget és intenzív tevékeny­séget parancsol reánk a verseny és a belső egészséges fejlődés érdeke. Céljaink és felada­taink sikeres megoldásához: szükséges, hogy a társadalmi munkából kivegyük részünket. Arra kérem tehát tisztelt Gazdatársaimat, hogy karolják fel az egye ;ületi életet buzga­lommal és ügyszeretettel, mert szilárd az a meggyőződésem, hogy együtt érezve és együtt dolgozva, nemcsak mezőgazdasági érdekeinket sgaptpi ii s§| merőgazdasági gépgyár Részvény-Társ. Hazánk iegrégibb gazdasági gépgyára MOSÓMBA M. Legjobb anyagból és elismert gondos kivitelben kaphatók: Sack-rendszerii acél-ekék, egy és két vas« ekék, különféle szerkezetiben. Hengerek, szántóföld- és rétboronák dús választékban. Hírneves tolókor-ikes rendszerű MOSONI DRILL SORVETŐÜÉPEK. Öeáerne amerikai kévekötő ée marokrakó arat<igépek, fűkaszálók. Mindennemű cséplőgépek, kézi is járgányhajtásra. Qahona- ÜMtfté- ékezeteié-re írták, konkolyválasztók, szecskavágók, répavágó é* darálódénak kitűnő szsrkasctbea óa Wlönfóie nagy­ságban. MamoMk, kézi es erókajtáara. Holling* vorth lógereblyék. Amerikai ló és kézi-kapák. Fraad; ekék, kapálógépek szőlő­műveléshez. Szdlőzuzók, prések és permetezők. Tejgazdasági gépek. Biüdtnányi raktár: BÍRÓ LAJOS untál Szatmár, Piac-tár, báró Vóesey-ááz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom