Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)
1911-04-01 / 13. szám
6-ik oldal SZATMÁRI GAZDA április 1 A legelőkről és a legeltetés előnyeiről. Állattenyésztésünk rossz helyzetben van. Eltekintve j nehány vidéktől, kevés is az állatunk és nem is olyan hasznothajtó, mint amilyennek lenni kellene. Csak egy kicsit kell széjjelnézni az országban, hogy rátaláljunk a baj okára. Ez az, hogy nincs elég legelő, s ami van, j az is legtöbb helyütt gondozatlan. Már pedig legelő nélkül lehet hizlalni, lefejő tejgazdaságot űzni, de helyes j állattenyésztést folytatni nem lehet. Azok akik azt akarják bizonyítani, hogy jobb az istállózás, mint a legel- | tetéssel kapcsolatos állattenyésztés, igen szépen elma- | gyarázzák, hogy a feltört legelő helyén többet tudunk termelni, mint amennyit adott az a terület, mig legelő ! volt. Azt is elmondják, hogy több a haszon az istáló- zott marha után, miután nem mozog, többet termel, j mint a legelőn folyton mozgó állat, mert a sok ide-oda járásra fordított erő, takarmányt igényel. Legjobban azonban abba kapaszkodnak: hogy az istállózás mellett minden trágya meg van mentve, s igy jobban fenntart- ' hatjuk a földek termő erejét. Ezek azonban vagy nem látják, vagy csak későn veszik észre, hogy az istállózás végeredményében annyi bajt okoz, hogy a gazda az | állattenyésztéstől kedvét veszti, s ha nem tér át a legeltetésre, azzal igyekszik baját kissebiteni, hogy állat- állományát leapasztja. Ott, ahol mindig istállóznak, örökös főfájást okoz nyáron a gazdának a kellő mennyiségű és minőségű zöld takarmány előállítása, és úgyszintén nagyon bajos a zöld takarmányozásban a kellő folytonosságot fentartani. Ilyen helyen az állatok egészségi állapota gyakran szenved, meghűléses bajok, elvetélések, nehéz ellések s ennek következményei gyakoriak, de ragadós bajok is könnyebben befészkelődnek ilyen helyre s nagyobb pusztítást okoznak. Az az okoskodás tehát, hogy a feltört legelőn ; többet lehet termelni s igy a drága földet jobban lehet hasznosítani, nem áll meg, noha papiroson pontosan kimutatható volna is, hogy valóban több igy a pénzbevétel. Ez a több bevétel csak ideig-óráig tart, ameny- nyiben ilyen gazdálkodás mellett az állatállomány előbb- utóbb elbetegesedik s igy értékét is veszti, számbelileg j is csökken, fentartása sok kiadással jár. Hogy ez igy van, amellett bizonyít a jelenlegi állapot, midőn kétsé- \ gén kívül megállapítható, hogy legelőhiány miatt állat- állományunk létszámban csökkent, minőségben nem nyert, a gümőkór nagyon elhatalmasodott. De bizonyít amellett, hogy a legelőhiány valóban a baj oka az, hogy az ország gazdaközönsége szinte egyértelműig állást foglal a legelők mellett s kezdenek megmozgatni mindent a végre, hogy a legeltetés tekintetében a helyzet javuljon. Legelő nélkül az állattenyésztés csak kínlódás, legelő mellett pedig igen jövedelmező foglalkozás. A közép- és nagybirtokos tud magán segíteni, de a kisbirtokos a közösség utján igyekezzék legelőhöz jutni. Nagy dolog ám az, hogy a kisbirtokos legeltethessen. Hiszen állatállományunk 75®/o-a az ő kezökben van. A kisgazda neveli a lefejő tehenészetek részére a fejős teheneket. Ilyen évről-évre több kell. Ennek a lefejésre beállított tehénnek egészségesnek, jó lábúnak kell lennie, hogy 1 —2—3 évet természetellenes helyzetben kiálljon. A kisgazda neveli legnagyobb részét azoknak az ökröknek is melyek kevés idei használat után szeszgyári hizlalókba kerülnek. Mennyivel becsesebb, jobb az az ökör, amelyik legelőn fejlődve, a nagyértékü hizlaló takarmány átmunkálására jó emésztő szerveket, s a folyton gyarapodó test elbírására erős lábakat szerzett. Nem férhet ahhoz kétség, hogy a legeltetés a legjobb tartási mód, mivel az állatok természetének ez felel meg legjobban. Legolcsóbb módja is a tartásnak, hiszen a legeltetés alatt nem kell takarmányt készíteni, vagy legalább is nem annyit, mivel az állatok maguk keresik meg táplálékukat és maguk végzik el a legelőterület trágyázását is. A legelőn nevelt jószág testformái helyesebben alakulnak éppen a természetszerű táplálkozás folytán. A legelőn mozogni kell az állatnak; igy lesznek a végtagok erősek, az izmok, inak munkabírók. A változó időjárás a marhát edzetté teszi. Szemmel láthatólag élénkebbek a legelőn nevelt állatok s mozgékonyabbak, mert szervezetük ép. A legelőn nevelt állatok tovább tenyészképesek, könnyebben ellenek, betegségek iránt ellenállóbbak. A legelőn tartott állatok között a gümőkór nem tud úgy terjedni, mint az istállózottak- nál, mert a legelőn nem érintkeznek az állatok egymással olyan közvetlenül, mint az istállóban. Az olyan állatot, amelyikben betegség lappang, jobban észre lehet venni a legelőn, hogy beteg mint az istállóban. Ez is előny, mert legalább korábban ki lehet az egészségesek közül közösíteni s igy nem terjesztheti a bajt. A legelőnek a táphatása nagyobb, mint a kaszált takarmányé. A legelőre járó tehén, ha nem fárasztó a legelőn járni — kihajtás után szaporítja a tejét. Az sem utolsó előnye a legeltetésnek, hogy éppen nyáron, akkor, amidőn ezer dolga van a gazdálkodónak, megszabadul attól a nagy gondtól, amivel állatainak nyári tartása jár. Az lenne az igazi jó állapot, ha úgy a kifejlődött, mint a növendékállatot legeltethetnénk, de ha ez nem lehetséges, legalább arra kellene törekedni, hogy a növendékmarha legelhessen, hogy ily természetes viszonyok között fejlődve, lehetővé váljék állatállományunk számbeli és minőségbeli javulása. Szabó István.
