Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-10 / 49. szám
4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA december 10. GYÜMÖLCSÉSZET. Rovatvezető: Korponay Kornél. A tél a gyümölcsöskertben. A falevelek rég lehullottak, kedvenceink téli álmukat alusszák. A nedvkeringés s vele a növekedés is egy időre szünetel. A tél beköszöntött s nekünk is alkalmunk van a meleg szobában azon gondolkodnunk, milyen volt a múlt esztendő s milyen lesz a jövő. Alkalmunk van végig futni az elmúlt gazdasági év munkáig, alkalmunk van meggondolni, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk el s mi volt munkásságunk eredménye s alkalmunk van terveinket a jövő évre kimenöleg ösz- szeállitani s megfontolni mindazt, amit ápoltjaink, gyümölcsfáink érdekében előnyösnek, megteendőnek vélelmezünk. Tegyük meg ezt! De fontoljuk meg a múltat elfogulatlanul és tervezzük meg a jövőt, számot vetve erőnkkel s ama szilárd elhatározással, hogy a mit most tervezünk, az ne szalmatüz legyen, hanem vázlata szigorúan betartandó munkatervünknek. Tekintsünk vissza a múltra! Látni fogjuk, hogy az eredmény többnyire nem volt kielégítő. Vérmes reményeink, melyeket gyümölcsfáink virágzásakor tápláltunk, a nyár folyamán mind jobban és jobban csökkentek, mig a termés leszedésekor majdnem semmivé olvadtak össze. Már a virágzáskor a rügyfúró megtizedelte termésünket s mihelyt bevégezte alattomos aknamunkáját s virágjában ölte el termésreménységünket, átadta működési terét az almamolynak, mely ismét a növekvő gyümölcs szívéhez, magházához hatolt s megtámadta, megroncsolta a gyümölcs szivét, amelynek épsége nélkül élet nem képzelhető. Jött a nyár s termésünk ama része, mely a fenti két állati ellenségtől ment maradt, martaléka lett a fekete pecsétek alakjában jelentkező rettenetes gombabetegségnek a fusikladiumnak. A mi termés megmaradt, csak selejtes árut adott, amelyet olcsó áron eladni is elég művészet volt. Szomorú jelenségek! Vigasztaló és lesújtó tapasztalat egyaránt azonban az, hogy mig legtöbbünknél igy, — egyformán állottak a viszonyok, egyes termelőink remek gyümölcsöt arattak s azt mesés árakon értékesítették, prima almáért 60—70 koronás, körtéért 70—80 koronás ár nem volt ritkaság, amely ár mellett a vasúti szállítást is a vevő fizette. Ezen körülmény gondolkodóba kell, hogy ejtsen bennünket. A mire az egyik képes, a mit az egyik elérhet, miért nem érhetjük el azt valamennyien? Legyünk őszinték s valljuk be, hogy azért, mert a gyümölcsfát még most is azon kultúrnövények közé sorozzuk, a mely ápolásra nem szorul, hanem csak úgy magától ontja a termést a tétlenül áldogáló tulajdonos ölébe. Magunknak, saját tétlenségünknek tulajdoníthatjuk a sikertelenséget. S most nézzünk a jövőbe s gondoljuk meg, hogy a mi egynek lehetséges, miért ne volna az lehetséges valamennyiünknek? Miért ne volnánk képesek valamennyien egyöntetű, elsőrendű gyümölcsöt termelni, a mely nagyobb tömegben lévén piacra hozható, köny- nyebben is fog jó vevőre találni? Ne tekintsük a gyümölcsészetet továbbra is oly fejőstehénnek, a melyet csak fejni kell, a melyet azonban táplálni és különösen ápolni, tisztogatni, állati és növényi ellenségeitől megóvni kárbaveszett fáradság. Tegyük fel szilárdul, hogy megteszünk mindent a jövő esztendőben s hogy eddigi mostoha gyermekeinket, mostantól fogva igaz szeretettel és gondossággal fogjuk ápolni, s tegyük fel még azt is, hogy ezen ápolást, I — ha az évek során át való elhanyagolás egy év alatt | ellensúlyozható nem lenne, — néhány évig rendszeresen folytatni fogjuk. Elhatározásunknak meg lesz az eredménye, nagy tömeg mosolygó gyümölcs alakjában. Célom, közzéteendő cikksorozatomban ama állati és növényi ellenségekkel és életmódjukkal foglalkoznom, a melyek a gyümölcsfa fejlődésére, vagy a termésre veszedelmesek, felsorolván ama módozatokat, a melyek betartásával azok ellen legjobban védekezhetünk. Előrebocsáthatom, hogy a gyümölcsfának és termésének nagyon sok ellensége van, ezek legtöbbje azonban olyan, hogy ha az ellenük folytatandó védekezési eljárást csak néhány évig folytatjuk rendszeresen, annak kártételei majdnem teljesen elenyésznek. Három élősdink azonban van, kettő az állati, egy pedig a növényvilágból, a melyeket apasztani, kártételeiket kisebbíteni tudjuk ugyan, de a melyek teljes ki- pusztitása egy szebb jövő zenéje. Ez a három kártevő leginkább az almafát és termését támadja meg. Nevük: vértetü, almamoly és fusikladium. Foglalkozunk valamennyivel s ha gyümölcsész- társaim soraimból csak némi kedvet is merítenek a védekezésre, csak némi tanulságos utasítást találnak gyümölcstermésük értékesebbé tételére, fáradságom gazdagon meg lesz jutalmazva. 3 K. Szarvasmarhák téli nyírása. Igen sok gazdának ferde fogalmai vannak arról, hogy milyen hőmérséklet mellett érzik jól magukat háziállataink. A legtöbb azt hiszi, hogy a szarvsmarha, különösen pedig a tehén nem bírja ki télen a szellős, tágas és igy bizony kissé hűvösebb istállót. Hát az bizonyos, hogy valamivel több takarmányt fog felhasználni a teste melegének fenntartására, de ezt számításba
