Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-10 / 36. szám
4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA szeptember 10. göket, hantokat, a vetőszántást utánna szabályszerűen lehessen végezni. A vetőszántásnál, különösen ott, hol a vetés kézzel, szórva történik, széleset fogatni, miáltal igen nagy magházak esnek, semmi esetre sem kell engedni, mivel ennek az a következménye, hogy már a vetésnél a vetőmag legnagyobb része a magház közötti mélyedésekbe pereg s a boronálás által még több kerül oda: vagyis mig a magházak élén alig marad egy-két szem a magból, addig a magház mélyedésébe meg túlságosan sok is jut, minek aztán a következése, hogy még egy része a tulsürü állásnál fogva elcsene- vészedik s kivész, más része meg mélyen takartatva alá, ki sem kél; nem csoda, ha ily esetekben bármily sűrűén vetünk is, mégis ritka lesz vetésünk, miért is a vetőszántásnál, ha szórva magházra vetünk, kétszeres figyelmet kell fordítani az apró fogatásra. Azért csak ne sajnáljuk a sorvetőgépért a pénzt, mely mellett mind e kellemetlenség elmarad. Főleg könnyebb természetű földeken a vetés előtt — s ezt a rozs különösen megkívánja — a földet legalább 4—5 napig hagyjuk megülepedni, homokos talajon 8—10 napig is. A rozsot előbb vessük mint a búzát, mert rozsnál csak akkor várhatunk jó termést, ha az még ősszel megbokrosodik, miután tavaszszal hamar szárba hajt, mig a búza bokrosodása inkább tavaszszal megy végbe. A szöszös bükkönyt takarmánynak szintén most kell elvetni, és pedig jobb búzával mint rozzsal, mert a rozs sokkal hamarabb elnyomja mint a búza. A korai tengeri fajok e hónapban már törhetők, valamint a burgonyaszedés is megkezdhető. A burgonyát már a szedésnél osztályozzuk a szerint, a mint melyik mire való. A vetnivalót a végleges elrakás előtt jól ki kell szikkasztani, megfonnyasztaní, mivel a vet- nivaló burgonyának megfonnyasztása a tapasztalatok szerint igen kitűnő eredményűnek mutatkozott a termés emelésére. A magnak való burgonyát a leggondosabban kell őrizni a kicsirázástól, mit is száraz, szellős és világos helyen való tartása által érhetünk el legkönnyebben, helyes dolog tehát, ha azt valami jó száraz, világos pincébe helyezzük, hol a levegő hőmérséklete fagypontra nem száll alá, de ott is vékonyan elterítve, vagy pedig oly módon vermeljük el, hogy ahoz beföldelés után nedvesség nem juthat. A burgonya termés osztályozásánál figyelembe veendő, hogy a vetnivaló gumók nagyságát illetőleg a tapasztalat azt mutatja, hogy minél kevésbé kedvező az időjárás és szegényebb a talaj, melybe a burgonya ül- tettetik, annál nagyobb gumókat kell ültetésre kiválasztani, jó földben az apróbbak is megfelelők, ez utóbbiakból azonban sűrűbben kell ültetni. 65 cm. távolságú sorokban legcélszerűbb 20 cm. távolságra ültetni. A vetésre használt burgonya felaprózása — mint az régebben sok helyen szokás volt — tapasztalat szerint határozottan káros. Az idén vetett lóherét, lucernát ez évben legeltetni nem szabad, mert gyökérzetük még gyenge. Oly réteken, melyeket fel akarunk töretni, sarju- betakaritás után a törést meg kell kezdeni. E hónapban lehet uj rétvetéseket is tenni, ha ahoz a földet kellőleg előkészítettük. A gyümölcsösökben most van a gazda szüretje, az őszi és téli gyümölcsöt gondosan és figyelemmel le kell szedetni és szellős helyre elrakni. Elrakás előtt helyes a gyümölcsöt halomra rakatni és szalmával vagy ponyvával betakarni, hogy az kiizzadja magát s ezután egyenkint megtörölve tenni el, igy a gyümölcs sokkal tovább áll el. Eladásuk esetén ha magunknak kell csomagolni a gyümölcsöt úgy végezzük ezt a munkát, hogy az épen érkezzék meg, mert csak igy kaphatunk termésünk részére biztos és jó piacot. A fák töveit körül kell ásatni, még pedig oly mélyen, amennyire csak a fák gyökere engedi, hogy a földfelületről a hernyók bábjai oly mélyre kerüljenek, hogy ott elpusztuljanak. E hó első felében van a barackfák, valamint a diófák erősebb hajtásai megmetszé- sének ideje is. A konyhakertben a veteménymagvak szedése tisztogatása a legfontosabb kötelesség. Téli salátát még vethetünk. A homokot a téli elrakáshoz készítsük elő, lehetőleg fedett helyre tegyük, hogy jól ki száradjon, a nedves homok elrothasztja télire eltett zöldségeinket. A kiürült veteményes ágyakat ásassuk fel s trágyázzuk be jól. A pincéket tisztogassuk és szellőztessük, a szüreti edényeket és gépeket — ha még nem tettük meg — ki kell javíttatni és a lehető legnagyobb gonddal ki- tisztittatni, a szükségeseket beszerezni. A saját fogyasz- , tásra szükséges bormennyiséget e hó 15-ig a hatóságnál jelentsük be. A szőlő szállításnak most van az ideje s mivel a csemege szőlő értékesítése a gazdára nézve igen fontos a fürtök megválogatására és a csomagolásra nagy gond fordítandó. A terméketlen tőkéket meg kell jegyezni, hogy helyükbe annak idejében újakat ültethessünk. Felhívás. A tapasztalat alapján meggyőződve a szervezkedés, a tömörülés szükségességéről célul tűztük ki, hogy Szatmárvármegye területén a gazdaérdekek közös megóvása, valamint a kulturális fejlődés hathatósabb előmozditása céljából ott, hol azt helyesnek és kívánatosnak véljük a gazda közönséget s az ezzel együttérző lakosságot gazdakörökbe tömöritjük. Szervezkedés, egyesülés biztosítják ma minden társadalmi csoportnak anyagi boldogulását, mert az élet forgatagában magára hagyva, még az erős is elbukik, az összetartás és együttműködés pedig a gyengét is erőssé teszi. Ezeket szem előtt tartva határoztuk el, hogy Szatmárnémeti sz. kir. város úgynevezett „Kültelkén" egy ily gazdakört alakítunk, mely gazdasági és kulturális célokat szolgálva, hivatva lesz a „Kültelek" szétszórtan élő lakosságát egymással összehozni s egyesületünk támogatása és irányítása mellett a nép erkölcsi és anyagi jólétét előmozditani. Eme közérdekű akciónkat azon reményben indítjuk meg, hogy a „Kültelek" polgársága saját jól felfogott érdekében célunk elérésében, a „Gazdakör" meg-