Szatmári Gazda, 1909. (1. évfolyam, 1-51. szám)

1909-03-13 / 11. szám

március 13. _______________________SZATMÁRI GAZDA_____________________________5-ik oldal jo bb elem két évet az intézetbe úgyszólván katonai fegyelem mellett tölteni, ha ezért a katonai pályán semmi féle kedvezményben nem részesülnek, ezek ré­szére is szükséges volna tehát legalább a fegyver­gyakorlatok teljesítésében némi kedvezményt adni. Ily forma kedvezménnyel lehetne a sajnos egyes vidéke­ken elharapódzott „Egyke“ ellen is védekezni, de er­ről majd más alkalommal. Ez volna tehát főbb vonásokban szerény véle­ményem szerint a katonai kérdés megoldásánál az egyesület 1907. évi 1. számú hivatalos lapjában álta­lam már közölteken kívül, a mezőgazdaság szempont­jából feltétlen figyelembe veendő. Aki jobbat tud ked­ves gazdatársaim közül a katonai szolgálat sajátlagos voltának csorbítása nélkül az álljon elő most már vele, mert azzal mindanyiunkat hálára kötelez, mivel a ha­zának tesz vele szolgálatot a közjóiét előmozdítása szempontjából, a gazdasági egyesület élén álló illeté­kes faktorokat pedig kérem, hogy a gazdák érdekében már most idejében emeljék fel illetékes helyen ez- irányban szavukat inig nem késő, nehogy a gazdák érdeke a katonai kérdés megoldásánál ismét mellőzve legyen. Egy nagy baj van az országgyűlés tagjainál, hogy alig van közöttük valaki, ki a katonai szolgálai rész­leteit behatóan ismerné, illetve aziránt alapos tájéko­zással bírna, ezért van az azután, hogy a delegáción és az országgyűlésen a katonai kérdéseknél a mező- gazdaságnak alig jut valami, mig az iparnak bő ara­tása van mert ott felvonulnak mindenkor erősen fel­fegyverzett képviselői: a gyárosok szövetsége. Heremagtisztitó raktár. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület here­magtisztitó raktára f. hó 22-én kezdi meg mű­ködését. A midőn erre gazdaközönségünk fi­gyelmét felhivjuk, értesítjük arról is, hogy a tisztítandó magkészletüket alólirott hivatalnál mielőbb bejelenteni, illetve a raktárba bekül­deni szíveskedjenek, mert a tisztítás a beérke­zés sorrendjében fog történni. A raktár helyi­ség Szatmáron, Árpád-utca 19. sz. alatt (Reiter Jakab-féle ház pince-magtárában) lett kibérelve. A tisztítás dija, ha segéd munkaerőt a magtulajdonos ad, 100 kgr.-ként 2 kor, ha a munkásokról az egyesület gondoskodik, úgy 100 kgr.-ként 3 kor. Esetleges ólomzárolási dij a tisztittató felet terheli. A magnak vasúton való szállításánál pedig az állomástól és az állomásig való fuvarköltséget a termelő köteles megtérí­teni. Tekintettel arra, hogy az idő előrehaladott­sága miatt termelőink már nagyrészt gondos­kodtak a vetőmagok takarításáról, az ügykeze­lés egyszerűsítése céljából a mostani idényre úgy intézkedtünk, hogy hetenként hétfő, kedd és szerda napokon eszközlünk tisztításokat, ha azonban a beraktározott készlet kitakarítására e 3 nap elegendő nem lenne, úgy azt a hét többi napjain is folytatjuk. A raktár helyiség a tisztítás napjain reggel 7 órától, este 6 óráig áll a közönség rendelkezésére. A titkári hivatal. Hírek. Az OMQE. földmivelési és növénytermesztési szakosztálya 1909. évi március hó 24-én d. u. 4 óra­kor a Köztelken vitaülést tart. A vitaülés tárgya : „A Campbelle-féle talajmüvelési rendszer.“ Előadó: K. Ruffy Pál uradalmi főtiszt. Takarékpénztár minden községben. Mint hall­juk a belügyminisztériumban törvénytervezet készül községi takarékpénztárak felállítása érdekében. A tör­vénynovella mihamarabb a képviselőház elé kerül, engedélyezni akarja a községeknek a takarékpénztárak létesítését, hogy ezáltal vagyonuk jobb értékesítése mellett könnyittessenek terheik elviselésén mint ez külföldön is dívik. Az állam megtartja az ellenőrzési jogot de egyéb tekintetben a pénztár vezetését nem korlátozza. Uj gőzfürész Szatmáron. Szentvér állomás közelében nagyobb szabású gőzfürész telep létesithe- tése iránt fenyéri Zádor Lajos kir. tanácsos, debreceni lakos és társai telepengedélyi kérvényt adtak be. A telep úgy a keskenyvágányu mint a rendes nyomtávú vasúttal vágány összeköttetésben lesz. A műszaki ve­zetést Gál Jenő előnyösen ismert szatmári vállalkozó mérnök végzi. Gazdasági felügyelőség Nagykárolyban. Mint már jelentettük, vármegyénk Nagykároly székhelylyel gazdasági felügyelőséget.kapott. A felügyelőség már megkezdte működését. Madárvédő egyesület Nagybányán. Mint ér­tesülünk, Nagybányán nehány lelkes hazafi kezdemé­nyezésére madárvédő egyesület alakul, az ügy iránt oly nagy mérvű az érdeklődés, hogy már is több mint 150-en jelentkeztek tagul. Nagybánya európai hirü gyümölcstermelő hely s igy nagyon is érthető e hu­mánus mozgalom a gyümölcstermelő gazdák legjobb akarói s barátjai, a kismadarak érdekében. Mint érte­sülünk, az egyesület elnöke ludányi Bay Lajos volt országgyűlési képviselő lesz. Peronosporakár mint adóelengedési ok. Peronospora kártétel következtében az illető évre eső adó 7s, 2/s részében, esetleg teljes egészében elen­gedhető (1883. XLIV. t.-c. 49. §. és 1895. I. t.-c. 5. §.) A rovarok által okozott kár az illető év augusztus 1-ig a községi elöljáróságnak írásban bejelentendő, ha a kárvallott szőlőbirtokosok többen vannak, a je­lentés az e célból megbízott két képviselő által teendő meg; a bejelentéshez a kár felvételéhez szükséges nyomtatványok ára, ivenként 4 fillér melléklendő. Időjárás márciusban. A „Meteor“ jelzése sze­rint március havának csomópontjai: 6—7—15—16— 20—21—22—26 és 28-ra esnek, melyek közül legerő­sebb hatásúak a 6—21—22 és 26-iki csomópontok, amelyek közül a 6-iki hideg, a 21-iki enyhe, csapadé­kos, a 22-iki hideg, a 26-iki szelesf változó jelleggel, Különösen erős hatásúak a 21. és 22-iki csomópon­tok, a hol hirtelen átmenetek várhatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom