Szatmári Gazda, 1909. (1. évfolyam, 1-51. szám)

1909-02-20 / 8. szám

február 20. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. tóttá meg a Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület Nagyméltóságodat. Nagyméltóságu Elnök ur! Rohamosan halad az idő minden téren, rohamosan halad a gazdasági téren is. Ma­gyarország ezer esztendő óta mezőgazdaságból él és a mezőgazdaság adta meg neki azt a hatalmas erőt, amelynek segítségével meg tu­dott birkózni annyi ellenségével és fenn tudta tartani alkotmányát, fenn tudta tartani faját, nemzetét és azt a sajátosságot, amely tekintet­ben egész Európa nemzetei között annyira kiváló. (Éljenzés). Ezt a fajszeretetet, ezt a tradíciót, a múltakhoz való nemes ragaszkodást mindenütt elsősorban a mezőgazdasággal fog­lalkozóknál találjuk meg. (Úgy van.) Az idő mivelünk is halad, uj tér nyílik ! meg előttünk minden vonalon, mely a folyto- ! nos előbbre haladás útját megjelöli. Így va­gyunk a mezőgazdasággal is, s ha boldogulni akarunk, nem szabad megállanunk, mert kü­lönben a rohanó idő eltakar bennünket. Uj irányt kell tehát adni mindennek, hogy a ha­ladás felé törekedhessünk és ezáltal elérjük a jólétnek azon fokát, amit egy nemzetnek soha szem elől tévesztenie nem szabad. (Ugyvan.) Ennek az iránynak inaugurálására hívtuk meg Nagyméltóságodat a Szatmármegyei Gaz­dasági Egyesület elnöki székébe. (Éljenzés). Az a meggyőződésünk, hogy az a bölcsesség, az a nagy tudás és azok a bő tapasztalatok, amellyel Nagyméltóságod rendelkezik, a Szat­mármegyei Gazdasági Egyesületre is áldást- hozók lesznek. (Éljenzés.) Mert én azok egyike vagyok, akik isme­rik Nagyméltóságod ügybuzgóságát, nagy tu­dását és lelkének nemességét. (Éljenzés.) Annak a reménynek adok kifejezést, hogy uj korszak nyílt meg a Szatmármegyei Gaz­dasági Egyesület életében és ennek az uj korszaknak irányitója Nagyméltóságod lesz, akit Isten ezen helyen is sokáig éltessen. (Élénk éljenzés!) Az éljenzés iecsiiapulta után Teleki Géza gróf az elnöki széket a kővetkező beszéddel foglalta el : Tisztelt közgyűlés! Nagyon röviden fogok szólani. Csak meg akarom köszönni azt, hogy az elnökséggel en­gem tiszteltek meg. Ezt a megtiszteltetést va­lóban nem érdemeltem meg, mert hiszen gaz­dásági közügyekben eddig igazán alig vettem részt s ennél fogva kétszeres megtiszteltetés az, hogy tisztelt barátaim szeretete, bizalma éppen felém irányul. Ezt a bizalmat igyekezni fogok azzal meg­érdemelni, hogy minden igyekezetemet, ameny- nyire korom és egészségem engedi, egész oda­adással, az egyesület kötelékének fogom szen­telni. (Éljenzés.) Nagyon helyesen mondta t. barátom, hogy a gazda ma már nem a régi vágáson kell hogy haladjon és nem szabad ott megállnunk gaz­dasági téren, a meddig hajdan őseink haladtak. Ma már a megélhetés, ma már az anyagiak sokkal nehezebbek, ma a gazdának már küz­denie kell nagyon sok akadálylyal és e küz­delmét csak akkor koronázhatja siker, ha szé­lesebb látókörben fog dolgozni. Ma példának okáért a gazdasági egyesü­letnek egyik főkötelessége lesz, hogy kutassa annak okát, hogy miért megy oly nagy része a honi tőkének külföldre, hogy ezen a bajon minél hamarább és minél eredményesebben segítsen. A gazdasági egyesület ezenkívül egyeseket fog istápolni, hogy bizonyos dolgokat termel­jenek, hogy igy a gazdaság fellendülésével magasabb fokú ipar is létesittessék. Mert t. uraim, nem kell azt hinni, hogy a gazda és iparos háborúban vannak egymással s ez nagyon is kárhoztatandó volna, mert hiszen erre nincs semmi ok a gazda és iparos között. Az iparos ugyanis, úgy a vidéki kisipar, mint a gyáriparos nem hogy csorbítaná, vagy korlá­tozná a gazda jogkörét, de még elő is segíti a gazdák érdekeit azáltal, hogy az ő nyerster­ményét is feldolgozza s piacot teremt számára nemcsak az országban, de a külföldön is. Felemlíthetnék még egyebet is t. barátaim, de én ez alkalommal programmot adni nem akarok, mert hogy ezt tehessem, előbb a helyi viszonyokkal kell megismerkednem és akkor fogom megtenni mindazt, ami csak erőmből telik. (Éljenzés.) T. barátaimnak pedig ismételten köszönöm, hogy ezen választással alkalmat adtak nekem arra, hogy bebizonyíthassam, hogy Szatmárme- gyének ha kell, nagyon szívesen teszek bármit. (Élénk éljenzés és taps.) Megválasztott elnök ezután áttér a tárgysorozat második pontjára: egy alelnök választás. Böszörményi Emil dr. indítványozza, hogy a gyű­lés válassza meg Chofnoky Imrét. Elnök miután hozzá szavazást kérő iv lett benyújtva, az alapszabály 22. §-a alapján elrendeli a szavazást. A szavazat szedő bizottságba elnök javaslatára a gyűlés kiküldte Madarassy Dezső elnöklete alatt: Pethő György és

Next

/
Oldalképek
Tartalom