Szatmári Gazda, 1909. (1. évfolyam, 1-51. szám)
1909-11-20 / 47. szám
r 4-ik oldal SZATMÁRI GAZDA november 20. a vasutak teherszállításaiból minden 4—5 évben ösz- szeállitják, hogy a fogyasztás emelkedésének hatásait is megismerhessék. Ezen össszeállitás szerint Francia- ország 1883-ban még csak 18*61 millió q műtrágyát fogyasztott; 1901-ben a fogyasztás már 39T7 millió q-ra, 1902-ben 42*05 millió és 1893-ban 46*17 miiló q-ra rúgott. Az 1899-ik évben pedig 66.36 millió q-ra ugrott föl. Ma már a szaklapok szerint az évi mü- trágyafogyasztás körülbelül megüti a 100 millió q-át. Érdekes már most tudni ezen óriási műtrágya fogyasztás hatását a termésekre. A miniszter adatai szerint az 1883—1893 közötti tíz éves ciklusban a búzatermés mennyisége évenként átlagosan 6*40 millió hektoliterrel, a zabterméseké évi átlagban 6*74 millió hektoliterrel, a burgonyaterméseké pedig évi 18 millió q-val emelkedett. A takarmánytermésekre való hatást fényesen illusztrálja az a tény, hogy e 10 év alatt az amúgy is nagy marhalétszám 200.000 darabbal, a juhlétszám 100.000 drbbal és a sertéslétszám 40.000 drbbal szaporodott. A következő 10 éves ciklusban a gabonatermés átlagosan cirka 10 százalékkal gyarapodoft, a bortermés soha nem látott magasságra emelkedett, a cukorrépa-termés majdnem 20 százalékkal szaporodott, az állatlétszám pedig átlag 3—5 százalékkal emelkedett. Mi pedig még ott tartunk, hogy gazdák körében tüdővészesre beszélheti ki magát az ember, mire kegyesen rászánják magukat arra, hogy: no jól van, hát megpróbáljuk, ha ingyen adnak egy holdra valót. A németek még sokkal több műtrágyát használnak el, mint a franciák. Nálunk mostanában átlag valamivel több fogy el, mint egy millió métermázsa. Húsz millió hold szemtermelésre használt földet föltételezve. a magyar földnek minden huszadik holdja kap tehát növényi abrakot, az is csak éppen annyit, hogy amit kivettek belőle a terméssel, az némiképen pótlódik. Az Í909. évi országos állat- számlálás eredményei. A mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. törvénycikk 23. §-a értelmében az 1909. év tavaszán az állategészségügyi vizsgálatok kapcsán foganatosított évi haszonállatszámlálás adatai a következők : A szarvasmarha összes idei létszáma 6.239,864 darab; a tavalyi létszám volt 6.446,477 darab, az apadás tehát 206,613 darab = 3*20%. A feldolgozott adatok részletei a következő eredményeket mutatják: a) fajták szerint megkülönböztetve a szarvasmarha létszám: 1908-ban 1909-ben 1909-ben Magyarfajta 2.210,801 2.106,596 — 104,205 Piros-tarka 3.253,477 3.170,842 — 82,635 Borz-deres 178,101 178,043 — 58 Egyéb tarka 617,512 602,245 - 5,267 Bivaly 186,586 182,138 — 4,448 Összesen 6.446,477 6.239,864 — 206,613 = 3.20% b) kor és ivar szerint különböztetve: 1908-ban 1909-ben 1909-ben + vagy Bika (tenyész) 38,256 36,722 — 1,534 „ (egyéb) 15,942 14,786 — 1,156 Bika (növend.) 185,535 165,019 — 20,516 Tehén 2.668,662 2.688,405 -f 19,743 Üsző 1.323,309 1.248,541 — 74,768 Ökör 1.181,086 1.124,618 — 56,468 Tinó 1.033,687 961,773 — 71,914 ~Összesen 6.446,477 6.239,864 — 206,613 A lónál az összehasonlítás a múlt évi adatokkal a következő eredményt mutatja: 1908-ban 1909-ben 1909-ben + vagy Mén 15,015 15,325 -f 310 Kanca 881,179 882,207 -f 1,028 Heréit (felnőtt) 640,189 626,221 — 13,968 Csikó 323,203 352,265 + 29,062 Összesen 1,859,586 1.876,018 4- 16,432 = 0*88% A többi állatnemeknél az alábbi összehasonlítási eredmények mutatkoztak: Az összes létszám 1908-ban 1909-ben 1909-ben + vagy — Szamár 15,057 15,300 -f 243 = 1.62% Öszvér 873 734 — 139 = 15*92% Sertés 5.358,802 4.790,379 — 568,423 = 10*61% Juh 7.872,742 7.356,565 — 516,177 = 6*55% Kecske 277,060 263,535 — 13,525 = 4*88% Láthatjuk ezen adatokból, hogy állattenyésztésünk általában stagnál s nagyobb csökkenés — a múlt évvel szemben — a mi bennünket érdekel a sertéseknél fordul elő, azonban ez sem irható a sertésvész terhére, mivel állategészségünk soha jobb állapotban nem volt, mint ma. Rozs után rozs. Általánosan ösmert szabály, hogy ugyanazon növényt többször egymásután nem szabad termelni, mert egyrészt mindig ugyanazon táplálóanyagot vonván el a talajtól, kell hogy annak termőképessége csökkenjen, másrészt az illető növény ellenségei is elszaporodván, szintén termőcsökkentő hatást fejt ki. S bár nem tagadhatjuk e szabály helyességét, mégis azt kell tapasztalnunk, hogy ez legalább is nem minden növénynél vagy igy. Ösmerünk Erdélyben óriási völgyterületeket, ahol saját tudomásunk szerint is 25—30 év óta mindig csak tengeri következik tengeri után, anélkül, hogy terméscsökkenés állott volna be. Németországban pedig nagyon sok olyan homoki gazdaság is van, amelyekben jó sikerrel vetnek rozs után rozsot, s dacára ennek, hogy a termésátlagok folytonosan emelkedőben vannak. Hazánkban a homokterületek tulajdonosai azt hiszik, hogy ugar nélkül földjük semmit sem teremne s ezért jóformán kivétel nélkül ugart tartanak, s dacára ezen nagyon költséges eljárásnak, talajuk nem terem 4—5 métermázsánál több rozsot, ez pedig any- nyival is hitványabb, jövedelmet nem hajtó termés, mert két évre oszlik meg s igy egy-egy évre annyi sem jut, amennyi a munkát meg az adót megfizesse. Ezzel szemben a német homoki gazdák kétszer akkora termést érnek el, dacára annak, hogy évről-évre rozsot termesztenek ugyanazon területen. A rossz termésnek oka mináiunk az, hogy a rozsot rendesen a legrosszabb talajba vetjük, amely istállótrágyát soha, vagy csak nagyon ritkán lát, mert a gazda azt hiszi, hogy az ugar pótolja a trágyázást,
