Szatmári Gazda, 1909. (1. évfolyam, 1-51. szám)
1909-01-02 / 1. szám
január 2. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal csolatban, mig mi annak jó hatásában alig részesültünk. Most azonban a nemzeti jogos igények oda öszpontosulnak, hogy a magyar állam önálló bankkal rendelkezzék s igy azon hasznok, amelyek ebből származnak szintén Magyarország javára essenek. Hogy mily előnyökkel van összekapcsolva az állam és közgazdaság életében egy nemzeti bank, s mily óriási különbséget tesz a köz és nemzetgazdaság terén az, ha a hitel és pénzügyietek nem idegen, de hazai tőkével bonyolittatnak le: az oly nyilvánvaló, hogy ennek fejtegetése teljesen felesleges! De éppen ezért készen is kell lennünk arra, hogy tisztelt házastársunk Ausztria, e biztos zsákmányt kezei közül egy könnyen kiereszteni nem is fogja, s bizonyára fog oly formát találni a mellyel szemeinket bekötve módját ejti, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. Már is hallatszik bizonyos syrén hang, mely csábos énekével a lényegtől figyelmünket elterelni igyekszik, — s mely ezen nemzet és közgazdasági kérdést akként véli megoldani, hogy a legfőbb lényeg — vagyis maga a bank maradjon ezentúl is az osztrák-magyar bank kezében — azonban, hogy igényeink és utópiának azért vissza-vissza vágyik lelkűk az édes magyar haza földére. Mikor a Kálvin-téri templomban Szabó Aladár szép beszédét hallgatták I. Kor. XVI. 13. 14. alapján: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, úgy cselekedjetek, mint férfiak, legyetek erősek. Minden dolgaitok atyafiui szeretettel legyenek“ s mikor Kalassay Sándor pittsburgi lelkész igazán meghatóan imádkozott, elmondta mélabus, csendes, mondhatnám szenvedő hangon, hogy azért jöttek át a tengeren, hogy még egyszer magyar földön imádkozzanak, sírtak a janké magyarok, mint a gyermekek — és mégis visszamentek. Mikor most dec. 9.-én a Kárpáthia nevű hajó Fiúméból Newyorkba érkezett, 1300 fedélközi utast vitt magával, akik nélkülöztek, nyomorogtak, negyvenhárom gyermeket azonnal kórházba kellett szállítani! És ezek a magyarok már egyszer nyomorogtak Amerikában, de azért tértek vissza, mert hallották, hogy most már uj elnök van, megindult a munka a gyárakban és a bányákban. Keserves, észbontó napokat láttak odaát nem rég az uj világban — és mégis visszamentek. Múlt év november havában összesen 41000 nevezett reményeink is teljesedésbe menjenek, — magát az eddigi osztrák-magyar bankjegyet — amelynek köztudomás szerint egyik fele magyar, a másik fele német szövegű — fogják szét választani, s formailag külön fognak kiadni magyar szövegű és külön német szövegű bankjegyeket s hogy a szemfényvesztés még nagyobb legyen: még egy külön magyar igazgatót is kineveznek — aki lényegében az eddig fent állott keret és viszonyok közt a magyar bankká előléptetett közös bankot vezérleni fogja. Hogy fog e ez az állam- és közgazdaság terén különbséget tenni, s hathatósabban fogja e a köz és magán hitel ügyleteket s különösen a magyar gazda közönség igényeit szolgálni, alig hihető. Jó lesz tehát ha ez ügyet élénk figyelemmel kisérjük, mert hát „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Jlu«r«eNf. A cukorrépa termelés. Az okszerű gazdálkodásnak egyik jellegzetes sajátsága, hogy minden a talaj és éghajlati viszonyoknak megfelelő oly terményt igyekezzék a gazda termelni, melynek jövedelmezősége bevételét fokozza. Hogy pedig ezt elérhesse, nem ember vándorolt be Amerikába. Magok a Fiúméból induló Cunard hajók 5076 bevándorlót tettek partra. Tudják, látják, hagy rabszolgakereskedést, embervadászatot űznek velők — és mégis mennek. Két hatalmas ösztön: a pénzvágy és a kalandvágy hajszolja a magyar parasztot kifelé. Sem a nagy adóban, sem a drágaságban, sem a háborús hírekben nem találok elég okot a megdöbbentő mozgalomra. Ezer év alatt volt elég ínség, háború, pestis, drágaság és egyéb egyptomi csapás ezen a szegény országon és mégsem vándoroltak ki. Hamar meggazdagodni, ez a jelszó és utazni, el-ki a világba, ez a csalogató. Félszázad előtt Nagybányáról még két teljes hétig kellett menni Pestre. A kincstári „remesz", ez a hivatalos szekér, fegyveres hajdúk födözete mellett szállította az aranyat s egy utast felfogadott a bakra, aki 14 napi szekerezés után 3 napot tölthetett a fővárosban s aztán két hét alatt jött ismét vissza. Tehát 31 napjába került, ha a Nemzeti Színházat, meg a lánchidat meg akarta látni. Hogy mindenkitől elbúcsúzott, végrendeletet csinált, az nagyon érthető, hisz a
