Szatmári Friss Ujság, 1903. január (2. évfolyam, 90-117. szám)
1903-04-02 / 91. szám
3 Utazó ioltajnök. Veszedelmes kalandon esett át tegnapelőtt este egv Kádár Gyula nevű szénási birtokos, amikor Aradról Vajda- i| Hunyadi a utazott. Amikor Aradon a vonatra szállt, ugyanakkor két csinos, fiatal hölgy is felszállt s abban a kocsiban foglaltak helyet, a [hol Kádár ült. Amint a vonat megindult, a két hölgy cigarettára gyújtott és egész otthoniasan kezdtek csevegni. Kádár, aki legényember, csakhamar megismerkedett a hölgyekkel, akik színésznőknek adták ki magukat. Kádárnak tetszett a társaság s rövid idő alatt már egész bizalmasan folyt a társalgás s a hölgyek egy csöppet sem idegenkedtek a csinos fiatal embertől, sőt azt is megengedték neki, hogy a lámpa edőt lehúzza és az ablakokat lefüggönyözze. Mikor MaröS-Ilyés állomást elhagyták, az egyik hölgy kiment a fülkéből. Alig pár állomással ódább a másik hölgy is távozott azzal a kifogással, hogy megnézi, hol a barátnője. A magára maradt Kádár ekkor kezdett csak tűnődni a kalandon, de amint a zsebéhez tapintott, a legnagyobb rémülettel vette észre, hogy 1?.000 korenát tartalmazó pénztárcája eltűnt. A megrémült ember azonnal közölte a dolgot a kalauzzal, aki sorba járta az Összes első- és másodosztályú kocsikat, de a hölgyeknek nyoma veszett. Tovább folytatva a kutatást, Déva és Pisti közölt í megtalálták a két hölgyet egy harmadosztályú kocsinak egyik félreeső helyén. Amikor a kalauz iájuk nyitott, az egyik hölgy ki »kart dobni valamit az ablakon,de a kalauz me gragadta a hezét. A csomagban, melyet a hölgy a kezében tartott az ellopott pénztárca volt, de ■ már üresen. A két hölgyet a pisid állomáson leszállították és átadták az éppen szolgálatot teljesítő csendőröknek, akik az ellopott 12.000 korona értékű bankjegyeket a harisnyában és a cipötalpak- ban megtalálták. Az egyik bölgv Rózsai Adélnak, a másik pedig Burchard Irénnek adta ki magát, de állításukat semmiféleképen sem tudták igazolni. Útitáskájukban is csak egy pár felsőruhadarab volt. Állításuk szerint Petrozsónyba akartak utazni egy ismerősökhöz, de ennek nevét vonakodtak elárulni. A két hölgyet bekísérték a dévai törvényszékhez. BUDAPESTI HÍREK. — Kreesányi a fővárosban. Tegnap a székeslöváros budai szinügyi bizottsága dr. Bárczy István tanácsnok • elnöklete alatt ülést tartott. Tárgyalta Krecsányi Ignác színigazgatónak azt a kérelmét, hogy addig is, mig a kedvező időjárás be nem áll, április 1-től kezdve a Várszínházban tarthasson előadásokat, mire nézve a belügyminiszter is leiratot intézett a fővároshoz. Ebben a leiratban azt is pártolja a miniszter, hogy jövő január 1-étöl, vagyis a következő téli szezón hátralévő idejére a Várszínházban ne a Nemzeti Színház és az Opera, hanem Szendrey Mihály pozzonvi színigazgató rendezzen előadásokat. A bizottság az ügyosztálynak mindkét ügyre vonatkozó pártoló javaslatához hozzájárult. Áttértek ezután a miniszternek a budai állandó színház létesítésére vonatkozó leiratára. Egyelőre csak annak a ' nézetnek adott kifejezést a bizottság, i hogy az ebbeli tárgyalások újbóli meg- ■ indítására az időt már elérkezettnek : látja, mert a Várszínház lebontása belátható idő múlva be fog következni. Konkrét javaslat megtétele előtt azonban többek között a költségekre nézve is tájékozást kell szerezni, miért is meg- I bízta az ügyosztályt, hogy megfelelő elő- | terjesztést tegyen. . — Enyhe büntetés. Újházi Jakab s fővárosi ékszerész alaposan kihasználta • Török Ferenc táborszernagy özvegyének ! a szorult helyzetét s olyan kamatlábbal I mérte a bőkezűségét, hogy a büntető- ! törvényszéknek kellett a számadásba beleszólnia. B bíróság Újházi Jakabot ; uzsora vétségében bűnösnek mondotta ' ki s 300 korona pénzbüntetésre ítélte. Az elitéit felebbezett, x Géssa créms hőigeink legkedveltebb és leghasználtabb arckrémé. Egy tégely ára 9Ö fillér. Kapható kizárólag Watterích Arnold, illatszer-nagykereskedőnél Budapest, VII. Doháuy-utca 5 Alapiltatolt 1869-ben. Kitünlettelett 8 éremmel és számtalan eliamerö oklevéllel. x Ingyen és béímentve kap min denki egy kezelési könyvecskét, melybő- bárki is képes hideg utón minden készülék nélkül még a legkisebb mennyiségben is likőröket és r u m o í az országszerte ismert áramaimmal előál, Utáni. Watterích Arsjold, Budapest VII. Dohányutca 5. Alapittatott 1869-ben Kitüntettétett 8 éremmel és számtalan elismert oklevéléi. Arcés kezek ájseSására ne használjon mást, mint a Fortuna-crémet. Egy tégely l kor. Hozzávaló szappan 80 űilér. Teljesen ártalmatlan ! A megh- gyott testrészek viszketése, metelli len és fájdalmas, mely ellen az egyedül biztos gyógyhatású szer a Halifax fagy- balzsam. Ara 1 korona. Főfájást, mély bármitől ered is, rövid pár perc alatt meggyógyít a „Fortuna Migrain-Pastitta“. Egy darab 30 fillér, 6 darab 1 korona 50 fillér, 12 darab 2 korona 80 fillér. Kapható Schsaisertíí Arisaid gyógytárában, Buda pest, VII., Csengery- és Dóbutca sarok HÍREK mindenfelől — Pssííb Egyptcsuban. Minie egyp- tomi tartományban a Magaga mellett levő beduin-tanyákon március 26-ika óta négy pestises megbetegedés fordult elő két halálesettel. A közegészségügyi tanács négy napi vesztegzárt rendelt el az .alexandnábói jövő szállítmányokra. — Sg'y fró párbaja. Párisból távir- ják: Marcel Prevost és Túrét Emma kisasszony fivére között holnap délelőtt kardpárbaj lesz. — Szerelmi dráma. Kasselből jelentik, hogy egy ottani bankház Flegenheim Sándor nevű prokuristája összeveszett kedvesével és agyonlőtte magát. Kedvese erre holtteste mellé állt és a forgö- piszlolyt kezébe véve szintén agyonlőtte magát. x Árjegyzék. Bruck er Adolf papir kereskedéséből. Budapest, IX. kerület Mester-utca 25. sz., fiókja V. kerület Váci-ut 70. sz. — Húsvéti képeslapoki 100 drb finom préselt kápeslap 60 kr. 100 drb selyemmel kolorirozva 75 kr. 100 drb fekete nyomású kézi festéssel színezve 1 írt 70 kr. Finom csonlszinü levélpapír és boríték vizvooallal 50 papir és 5Ó boriték 25 kr. Üzleti könyvecskék kor. fül. vonalzással jó papírból, keemény táblával mészárosoknak és henteseknek nagyon alkalmas. 100 drb 16 lappal 1 írt 50 kr, 100 drb 24 lappal 2 fit, 100 drb vászonkötéssel 60 lappal 10 frt. A legkisebb rendelést is ebben az árban szállítom. Ezek az árak ab Budapest értendők, postadi hozzá lesz számítva, a pénz előre beküldendő vagy pedig utánvét mellett 25 J;r. levélbélyeg beküldése ellenében küldök teljes mintakollekciót posta díjmentesen x Bajusz- és sza'sálüsíoííessifSS, Biajnöwesztoí, arcESzépctöt csakis Tábor gyógyszerész mai hirdetése alapján tessék rendelni, x Polgár Sándor m. kir. szab. nyert orvosi mü- és köíszerész Budapest, VII. Erzsébet-körut 50F. ajánlja dúsan felszerelt raktárát saj át gyártmányú orvosi, sebészeti és betegápolási tárgyakban, valamint saját találmányu szab. sérvkötőkben. Lásd mai hirdetését. x A Betjéi-dekesehh tudnivaló a a hölgyeknek az, hogy ilyenkor tavaszsza a legjobb, leghatásosabb arctisztító a Dr Schihulszky Selyem-a r ez c r é m e (drága, de Jó). 1 doboz 2 K. 20 F. A Dr. Schibulszky-féle szappan a világ legjobb szappana. 1 drb 70 fillér. Készít Kassa legrégibb gyógyszertára, az „Isten szemhez'*. Pontos cim: Székely gyógy szerész, Kassa. Társadalmi küzdelem. EREDETI BŰNÜGYI REGÉNY. Iría : aEOSVAI HUGÓ. Minden jog fen tartva. Vagy tíz percig feküdhetett így, amikor végre fürge kezek lebontották róla a köteleket és lehúzták a zsákot. Hirtelen, a vakító világosságtól, látni sem tudott, de mikor szeme megszokta, nagy ámulására egy villamos ivlátnpa által megvilágítóit nagy teremben találta magát, olyan nagyban, hogy ebbe a terembe hosszában és székében beleférhetett volna az egész viskó, melynek ablakán 6 bebújt. A terem falai egészen csópatepk voltak, fent az egyik végben 'eUWVényen asztal és néhány szék állok, \ lent az emelvény alatt hosszú zöld ^sztal és körülötte ugyancsak székek. Az emelvényen nehány úri öltözetű ember ült, az alsó asztal körül pedig vagy harminc munkáskülsejü ember. Valamennyinek arcát fekete álarc fedte. Mindannyian sz uj jövevény félé fordították fejüket. Az alsó asztal mellől felkelt egy álarcos és a jövevényre mutatva, igy szólt: Ismerem ezt az embert, derék, becsületes, munkás ember, sem nem _ tolvaj, sem nem naplopé, sem nem iszákos, megbízható. A tőke nyomorultja. Ezer, meg egy oka van arra, hogy gyűlölje a mai társadalmi rendek és harcra induljon ellene. Az emelvényen, az asztalfőnél ülő most a jövevényhez fordult: — Hallottad, amit rólad mondottak ? — Hallottam. —- És mit szólsz ? — Semmit. — Miért jöttél ide ? — Hogy felvegyetek soraitokba. — Tudod, hogy mit vállalsz" — Nem. — Hát azt, hogy mi lesz a kötelességed ? , — Azt sem. (Folyt, köv.) koronajárádék löl. 15. Angol^osztrák bank 272.— 20 íránkos arany 19.07. Déli vasút 47.50 4 százalékos magyar aranyjáradék 121.55. Magyar koronajáradék 99.40. Márka bankjegy 117.05. — Közvágóhíd! sertósvásár. Hivatalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt 130 darab. Ma érkezett 537 darab. — Déli 12 óráig eladtak 58 darabot. Mai árak: Öreg sertés elsőréndü 114 korona, másodrendű 000—106 kor, selejtezett áru 98 kor. Fiatal sertés, nehéz 116—120 korona, Középsúlyú 112—116 kor., könnyük, 100—110 kór., hússertés, süldő 92— 96 kor. 100 kilogrammonként élősúlyban Vásárcsarnok. Húsfélék: vidéki marhahús eleje 84—90, hátulja 100-104 korona 200 kilónkén*. Leóit borjuk . ára ma hosszan mérve suiylovoiiás nélkül ÍOö-105 fillér kiiónkint. Lehnzoít sertéshús kilója í24—128 fillér. Bárányok jxtrja 8—12 korona. Tojás: I. rendű 57--5S-_-— korona. Tejtermékek; f, rendű teávaj 2-20-2.40 korona, friss főző vaj 1.70- .1,90, korona, tehéntúró 28-36 fillér. Burgonya : I. r. rézsaburgonya 5.2Ö—.040 korona, i. rendű sárga é,Ó0—ÍAÖ és fehér 8.80 korona mm .-kint waggon- tétéiben. Im KERPEL!« KÖZGAZDASÁG. Első Leámykiházasitó Egylet m íz. Leány és fiú biztositó-intézet Budaiest VI. Teréz-körut 40—42 szám. Ala- íittatott 1863. Folyó évi március hóban 1119 jutalékrész irrattatott be és nász- utalékok fejében 59.014 kor. 81 fill. izettetett ki. 1903. január 1-étöl március 31-éig leirt összes jutalékrészek ízáma 3295 és a kifizetett nászjutalékok Isszege 167.095 kor. 85 fill. Tőzsde. Április 1. m Budapesti gabonatőzsde. Köttetett: Búza 19Ö3. áprilisra 7'3G— 7-38. Rozs ápr. G-35—6 34. Zab ápr. 5'89 — 5'88. Tengeri máj. G'15—6-14. Repeé aug, 11-90-12.—. Budapesti értéktőzsde. Előtőzsdén köttetett: Osztrák hitelrészv. 689'75.— Magyar hitelrészvény 749. Magyar 4 százalékos aranyjáradék 121.45. Magyar koronajáradék 99.45.— Leszá mitoló bank 464.—. Jelzálogbank 535.25 535'25. Rimamurányi vasmű 488.— Osztrák-magyar államvasut részvény 695. Déli vasút 49.—. Német birodalmi márka 117.07. Villamos vasút 316.—, Bút ipesti közúti vasút 617.— • . Bécsi értéktőzsde.1 '****& Előtőzsdén köttetett: Osztrák hitelintézeti részvény 690.25. Magyar , hitelbank részi. 730—. Osztrák-magyar államvasuti részv. 695.—. Union bank részvény 532,—, Osztr, W W KERPELiéis Kézfinomito folyadék a durva és felrepedt kezet 3 nap alatt bársonysimává és hófehérré teszi. ' 1 fiveg ára 80 fillér, f *'s- Postai szétküldés: 4<V KERPEL gyógyszertár BUDAPEST, Upót-körut 28 | £ 4 üveg rendelésénél bér- mentve. !3K., I k BfttaM-töe valódi angei ff UGORKATE^l arany éremm ti kitüntet?6 Páriéban és Bécs- Q ben, az egyedüli feltétien biztos hati&ugi 111 szépitöszer, amely azonnal eltávolít szeplöt. máj foltot ét mindenféle tisztátalanságot &z arcról, annak gyönyörű Udeséget, fiatalságot kölcsönöz. Valódi angol minőségben kapható KORNÉL gyógyszertárában Temesvárt, ahova minden postai rendelés intézendő. — Főraktár Budapesten: Török sytey**ert4rábftn Kiiáty- iitca 12., Ándrássy-ut 26. Kapható minden gyógv- szertárban is. Óvakodjunk az utánzatoktól és figyel; ittuk, hogy minden üvegen a „Balassa* név látható legyen. — Egy üveg ára 2 korona. Valódi angol ugorka Mappa* 1 korona, povdtr 1.90 és 2 korona. Bázizzdtestelk1 OURABLE rendes nagyság 70.— kor. DÜRABLE középhagy 54.— korona. OURABLE legkisebbb 44.— korona, EXPORT-endes nagyság 45.— kor.. Kiagyal* gyártmány megrendelhető a „DU RA B LE“ * Magyar gázizzófény szövetkezeinél Budapest, VII., Kazinczy-utoa SS. (Cgsuycija: Dwabl*. Budapest. Tdcíoi. 10— Jobb és megbízhatóbb magvak a i olcsóbban sehol sem U&ptei, mint ^ Fábián Bél® magkereskedésében jf Budapest, IX,. Öll-ui T3|B. Aii«í7zék»t kérjünk.