Szatmári Friss Ujság, 1903. január (2. évfolyam, 60-89. szám)

1903-03-27 / 85. szám

L 3 gondoskodva lesz, volt a levél végére írásig megtöltöttek. Nagy lelkesedést kék oda bigyesztve. A levél “láirása kitünően Llelt az elnök azon jelentése, hogv a hamisítva volt. A rendőrség által megindított vizs­gálat most sem tudla a tettest kinyo* mozni. Egy jiónap múlva újra egy komisz csínyt követett el a. láthatatlan ellenség Kammsrhez egy este beállított két em­ber és egy kocsin hat darab koporsót hozott. Másnap pedig egy Int fogatú gyász kocsi állt még a kapu előtt. Kamtom- egészen kétségbe esett Most egymásután küldeményeket ka- pott, n. miket soha sem rendelt meg. Hogy a további kellemetlenségeket ki­kerülje. kénytelen volt azokat kiíizetni. A égre elárulta magát a láthatlan el* lensóg. Megcsípték, a mikor éppen egy rendelést akayt tenni egy sajtkereskedőnéi Kammer ivovébep. Kiderült, hogy az elcsapott diák volt. A bíróság a védő kérésére megvizs­gáltatta a gyermek elmebeli állapotát, mielőtt ítéletet hozott volna. Széli Kskr.án beMog. Ma a „Zeit“ cimü bécsi lap a kővet­kezőket írja : Igazán furcsa, hogy egyes lapok a Széli'kormány válságáról Írnak. A ma gyár miniszterelnök hetek óta nem vol oly vidám és nyugodt mint most. Az utóbbi viharos napokban annyiszor nyi lalkozott meg mellette a tüntető lelke­sedés és ragaszkodás az óriási szabad elvű párt részéről, hogy a miniszterelnök biztosra veszi, hogy diadalmasan fogja kiáliani az obstrukciót. Megkérdezték tőle, milyen eszközzé akarja legyőzni az obstrukciót ? Széli igy válaszolt: — A türelemmel. Ha csak száz kép­viselő tart ki mellettem s igy a Ház határozatképes marad, legyűröm az ob strukciót. És ilyen száz képviselőm mindig lesz. Viszont sok előkelő tagja a szabad elvű pártnak, a türelmet nemj tartja elegendő védelemnek az obstrukció ellen „Idő is kell“ — mondják — „idő pedig nincs. Az ellenzéki vezérek állítása sze rint az általános vita legalább husvétig fog tartani, követi ezt 70—80 határozat javaslat, s az első szavazás a katonai javaslatok felett a legjobb esetben jU' niusban fog megtörténni. S aztán követ kezik a részletes vita . . . őszszel pedig ismét be kell nyújtani az uj katonai ja* vasiatokat. Az a kombináció, hogy Széli megbuk- nők s utána egy Andrássy. vagy Apponyi féle kabinet következnék, teljesen üres" Mert nagy külömbség van a Bánffy és a Széli ellenes obstrukció között. Bánffy nak a személye ellen harcolt az ellen­zék, mely gyakran hangoztatta, hogy m ásnak szivesen megszavaz mindent, — de Bánffynak buknia kell. Mig Szél* személye ellen nemcsak hogy nincs ki­fogásuk, de nagyrabeesülik őt s másnak még inkább nem szavaznák meg a ka­tonai javaslatokat. A bonyodalomból csak egy ut vezet ki: a kompromiszszum s ez akárhogy céifolgatják is, előbb utóbb be fog kö­vetkezni. háztulajdonosok és a házfelügyelők is végre a legnagyobb rokonszenvvel van­nak az egyesület működése iránt s hogy nz elhelyezések elintézése és a folyton jelentkező uj tagok fölvétele végett most már minden este kell [Tartani hivatalos órákat. A házfelügyelők betegsegélyző egyesületeinek az egybevonása, ezután a velük való egyesülés, nemkülönben a házfelügyelőkről szóló szabályrendelet­nek legközelebb várható sikeres keresz­tülvitele is kitűnő hangulatot keltett, melyét azonbay egy kissé lehűtött az elnök azon kijelentése, hogy erre csak akkor számíthatnak, ha már junius 1-ig ki tud mutatni az egyesület legalább is 2000 tagot, mint az összes érdekeltek egyharmadát, mert különben a hatóság nem méltányolhatja kellő mértékben az egyesületnek megindított akciója'. Elha­tározták, hogy e célból fölhívást intéz­nek a házfelügyelőkhöz a csatlakozásra. Még több fontos tárgy elintézése után a választásokat ejtették meg. S z a v a z ó-l a p. Tiszteletbeli jogta­nácsos : Dr. Vázsonvi Vilmos ügyvéd, országgyűlési képviselő. Einök : Rákóci Károly. I. alelnök: Fűit Ignác. II. alel- nök: Podhorcky Dániel. Jegyző: Kudics Pál. I. pénztárnok: Bognár Gábor, II* pénztárnok: Simon János Ellenőrök' Mikó József és Stenger Vince. Számvizs gálók: Elnök : Koleiár Ferenc. Tagok: Gyulai Kálmán, OiaJ József. Választmányi tagok: Ambrus Z-igmond, Anosy János, Boncz János, Bernyó József, Csordás Sándor Einzig Lajos, Eberl Sándor, Füster József Galamb József, Gazdag Dénes, Harsány! József, Henler Károly, Héger Antal, Heiszinger Alajos, Hlavaty János, Hercze László, Jeny István, Juronics Antal, Kovács János, Kosztolányi Antal, Kelemen József, Lővinger Gyula, Markus Lajos( Mucsányi István, Nagy István, Németh Pál, Rácz György, Reiner János Ferenc, Sódli Gyula, Sajóvölgvi János, Szilágyi János, Szlonkay Mihály, Sztulik József, Szejcsuk Tamás, Szalay Pál, Schnitze1- László, Scbváber János, Törők József’ Varga Lipót, Weisz Adolf. Választmányi póttagok: Szatucsek János, Fincsur István, Rezsonya János, Szalay Lajos, Szentmihályi István Csoknyay József, Benedek Lőrinc, Báli Lajos, Bödő János, Dosztál József, Dávid József, Merczel István, Csémy Kálmán, Seyerman János, Márton Kálmán. Hírlapírói kötelességünknek tartjuk, hogy egyes dolgokra, amelyeket nem po* litikai voKunk megenged, rávilágítsunk. Egyik erős vádja Izraelnek és a szoci­alistáknak általában, hogy a nép érdeke- ivel senki sem törődik, azokkal senki komolyan nem foglalkozik. Nos hát igaz ez ? megfelel az az állí­tás a valóságnak ? Vájjon a hatósági ellenzék tagjai nem szállottak e eddig minden alkalommal sikra, midőn a mun­kások érdekeiről volt szó? A kórház építésnél nem követekéire, hogy kizáró* lag bajai munkások nyerjenek ott íog- laikozást ? A városi közgyűlés vonatkozó jegyzőkönyve is tanúskodik ezen tény igaz voltáról. De nemcsak ennél, hanem minden munkásnépet érdeklő kérdésnél meg volt, megvan és remélhetőleg meg* iesz a legjobb, leghathatósabb képvise­lete a vávosnál és mindenütt a mun­kásnak-. Az igazságszolgáltatásról csúf, vissza­taszító képet föstött a szónok. Kérdjük hü képe ez az igazságszolgáltatásnak. A magyar bíróságoknál minden ember egy­formán részesül a jogegyenlőségben. És ut álljunk meg. A szonok azt mondotta, iiogy a nép fiai nem lehetnek bírák Magyarországon. Mi ugytudjuk, hogy igen Í3, lehetnek. Ismerősünk csizmadiát, napszámost, kofát, nagyon sok szegény embert, akiknek a fiai a bírói karban igen szép állást töltenek be. A hivatalokról, illetve a hivatalnokok- ról szólva, szó szerint ezeket mondotta Izrael : „Kinek isten hivatalt ad, észt is ad hozzá. Nagy az isten hatalma.“ Ez volt aztán a bevezetése annak, amivel a hivatali korrupciót ecsetelte. Mig egy­részről ugv mutatta be a tisztviselőket, mintha azok állásaikat minden képesség Inján töltenék be, más oldalról pedig mintha azok működése más sem volna, mint csupa visszaélés. Kétségtelen az, hogy amíg emberek töltenek be hivata los állásokat és nem felsőbb lények, istenek, addig lesznek is szótvánvosai visszaélések. De vájjon szabad-e altalá nositani ? Azt kérdezte Izrael, vajjoi izgatott-e ? Nos, hát igen ! Mert ha ez nem izgatás, akkor nem tudjuk mit ne vezzünk annak. Sajnálattal kell azonban igazat adnunk neki ott, ahol a nép nyomorúságos hely­zetét vázolja. Sajnos igaz. hogy a műn- kásnép keresete nagyon szűkös. De az okozat levezetésében ismét tévúton ha lad. Nem mutat rá, hogy nincsen ipa­runk é3 a mezőgazdaság már nem képe: elég kenyeret adni a dolgos kezeknek Ha valaki állításainkat meg tudja cá­folni, készséggel adunk sorainak helyet. Házfelügyelők kőzgyilese. A „Budapesti Házfelügyelők Egyesü­lete“ tegnap tartotta 5-ik évi rendes közgyűlését saját helyiségében, melyet a y ^ agys írimban összesereglett tagok Szccia'demokrata gyűlésről. Baja, márc. 24. A vasárnap városunkban lezajlott szociáldemokrata gyűléssel okvetlen kell, hogy ma újólag foglalkozzunk. Ha va­kba, úgy ma sajnáljuk igazán, hogy po­litikai kérdésekkel nem foglalkozhatunk Mert a Budapestről Bajára jött szocialista agitátor, Izrael Jakab politikai kérdések­kel foglalkozott különösen és ennek so­rán valóságos torzképét adta a Kossuth pártnak. De minthogy a politikai kér­dések minekünk tiltott terület, nem ál­lunk itt vitatkozásba a szónokkal. Mi nem követjük vidéki laptársaink­nak azon roűz szokását, hogy a vá­rosukban vagy községükben lezajlott szocialista népgyűlésről 10 — 15 sorban számolnak be és megelégszenek azzal hogy’ a szónokukról — akiket rendsze- tudatlan frátereknek állítanak — rint az Üdv templomában Berlinben. A be­törők egy 10,000 márkát érő drága oltár­képet loptak el. A tetteseket keresik. Nem lehetetlen,hogy azonosaka bécsi templom­rablókkal. — A patikajog megadóztatása.. Nemrég Vázsonyi Vilmos indítványára a. közgyülé utasította a tanácsot, hogy találjon módott arra nézve, hogy a pa­tikajog jövedelmi forrásul szolgáljon. Szó volt arról, hogy a jogot a város szerezze meg s aztán adja bérbe. Ez a terv azonban nem látszott keresztülvike- tőnek s a közegészségügyi bizottság art javasolta, hogy a patikaengedély dijait emeljék a patika értéke szerint 1 — 300; > koronára. Az ügyosztály ezt nem 'ártott-: kielégítő eredménynek, mert ?■:. ez utón válható jövedelem csekély. Az i'igyoszta'v kutatoít, hogy van-e a külföldön példa arra, hogy a patikajog a városé s kisült, hogy van. Így Nauheirahan (Hessen) a községé a patikajog s a/t bérbe adui életfogytig egy gyógyszerének a bruttó bevétel egy negyedrészéért. Ezen a clm-:i Nauheim 1887-ben bevett 4100 márkát 1882-ben 70000-et, lS97-ben 9000-et és 1902-ben már 15.000 márkát. Azóta Nauheim már második gvógvszertái t állított. Az ügyosztály most azt propo­nálja, hogy a tanács a külügyminisz­térium utján szerezze meg az összes adatokat, hogv ezek alapján tehesse a javaslatát.- Meggyilkolt pap. Rómából táv­iratozzál: : .Monsignore Giacolimit, a sze­minárium tanárát tegnap egy e.hocsáj- toit szolgája agyonszuita. Giacolitni az éjjel meghajt. A gyilkosság boszu müve. A gyilkost elfogták. — Football. Szerdán, Gv. o. b. a. napján érdekes mérkőzés lesz a margii* szigeti pályán. A Magyar Athl. Club csapata mérkőzik a 33 Football Club csapatával. A két csapat teljesen egyen* rangú és heves küzdelemre van kilátás. Csapatösszeállításuk a Következő: M. A. C.: Wenisch, Hölle, Nagy, Sissovich, .Mészáros, Lipóczi,Telegdi, Kraft, Vincze, .Medgyessy, Riedi. 33. F. C.: Lil K., Lü E., Bosnyákovits, Hampel, Zsidó, Kis, Koch L., Koch N., Spitz, Székány, Lind* ner. Az első csapatok fél 4 ólakor mér köznek. Ezt megelőzőleg fél 2 órakor a II. csapatok mérkőznek a szövetség di­jáért. — Vivómssterek harca. Lisszabon­ból írják: A „Heraldo“ jelenti, hogy Pini vivómester a francia Merignacea! kardpárbajt vívott, amelyben Merignae súlyosan megsebesült. — A színházak mai műsora : Magyar királyi Operaház: Troubadour — Nemzeti Színház : Elve temetkező Első látogatás Parasztbecsület — Víg­színház : Mici hercegnő. — Népszínház: Bob herceg. — Magyar Színház: Na­pokon. Nevetséges, hogy Ön fejfájásban szenved, amikor be van bizonyítva, hogy Di*, Sí-ok (angol tanár) pora a legkíno­sabb fejfájást is azonnal megszünteti, mely eredhet: gyomortól, idegességtől, izgatott­ságtól, női bajoktól, htlléstől, tulerőltetéstől. teljesen ártalmatlan! 1 por 20 kr., 11 por. 1 ft 50 kr. Csak a készítőnél kapható a Diana gyógyszertár Budapest, Károly-körut Vasutasoknak árengedmény. — Kitüntetés. A király Neurer Ignác karánsebesi nagykereskedőnek, a kőzügyek terén szerzett érdemei elisme­réséül, a koronás arany érdemkeresztet adományozta. — Az nj fővámigassgató. A király dr. Lehrer Péter osztálytanácsosi cim- mel és jelleggel felruházott pénzügyi tanácsost, és fővámigazgató-helyeltest osztálytanácsossá és nevezte ki. — Baleset. Steiner Sámuel joghall­gató ma hajnalban O-Budán egy bal* eset következtében a Dunába esett. Ki­fogták. Életveszélyes sérüléseivel Rókusba vitték. — Pofozkodás a tőzsdén. A tőzsde előtt ma óriási botrány volt. Haber Ko­vács Mihály 36 éves tőzsdeügynököt Mojzes Gyula adonyi földbirtokos kétszer arculütötte. Haber Kovács nyomban meg' adta a csattanó választ s a két dula- . , , ..... „ . . . . .. kodó embert egy arra haladó asszony ko1 -t.L ,, , i »T , ' • anyagból készült, tartós és finom kivitel® valaszsOtta széjjel. Nagy csődület ta-, vadászatra alkalmas vízmentes hsüna macit, rendőr is jóit s a icét hevesvérű j férfi és női czipők és csizmák, még a leg­börziáner ellen rendháboritás miatt meg' I kényesebb igényekuek is megfelelő, továbbá indul az eljáiás. ! az elismert, jó minőségű és tartós orosz Lábbeli-raktár. 1 Van »zerencsém a helybeli és vidéki n é. közönség becses figyelmébe ajánlani óv tizedek óta fennálló, a mai kornak meg elelő, megnagyobbított lábbeli-raktáramat oda egy-két kélos értékű szellemességet, néhány rossz viccet mondanak. A népe felvilágosítani arról, hogy nem egészen úgy á. "a dolog, mint a hogyan a rend' szerint ügyes svádáju agitátor mondja, elmulasztják. I. em.) közgyűlési termében tartja alakuló gyűlését. I — Betörés egy tomplomba. A bécsi szt. Ltván-templomban elkövetett gaz­tetthez hasonló betörés történt az este Miksa czipB-keréskedü fSiskotczon. Széchenyi-ntcEa 33 A , Háromrózsa“ szállodával szemben T

Next

/
Oldalképek
Tartalom