Szatmári Friss Ujság, 1903. január (2. évfolyam, 60-89. szám)

1903-03-07 / 66. szám

Franciaország lapjai panamája. A háborúba ugratott haza. — Saját tudósítónktól. — A írancia közvéleményt ismét óriási panama 1;ózdi izgatni. Még nem egészen nyilvános az ügy, a r.yó hallgat róli, sőt agyon .is . szeretné hallgatni, de Sí'ranciaországban az nem megy olyan könnyen, mint például Magyarországban. A panama egyike a iegutálatosabbak- nak. Hazaárulás történt. Uzsorások bé­relték ki a francia sajtót s a politiku­sokat, mesterségesen szították egy, há­ború tüzet, a írancia flotta mozgósítva lön s el is ínrln’.t — Törökország ellen- Háború nmn lett, niért a szultán meg­ijedt — s fizet, mint a köles. Az uzso­rások ós segítő társai pedig óriási üzle- iet csináliakA jtujJoiölalí^JUívmd s < Most süli- iá mindez, hónapokkal azután, hogy a francia flotta az egész nemzet Imrei rivalgásától kisérve el­indult Mytilene sziget felé, mely a török birodalomhoz tartozik. Oka ezen hadi állapotnak az vala, hogy a szultán 509 ezer torok fonttal tartozott egy francia állampolgárnak, valami Lorando nevezetűnek. A lapok addig kardoskod­tak a Lorando cég mellett, annyiszor és oly tűzzel írtak arról, hogy Franciaor* szág nagyhatalmi állása megrendül, ha he nem hajtja egy alattvalójának adós­ságát, hogy a kormány végre is nem érhetett ki a közvélemény nyomásának s elküldte a flottát Mytilenebe. S most kiderült, hogy a kormányt ebbe az intézkedésbe heleugratták, a «aj tót, mely a haza méltóságáról zen. gett oly sokat, megvásárolták és meg­tévesztették s undok játékot űztek min­dennel, ami szent és hiú francia köz­vélemény előtt. Mindez egy a párizsi fellebbviteli bi. róság előtt folytatott per adataiból kerüli ki, melyet egy Courmes nevű üzletemhe2 indított a Lorando cég ellen. Ennek a Cour mesnek a hüfoglalkozás, hangulatcainálás a lapoknál. Ismer minden nevesebb pá­rizsi újságírót, magas kamatra pénzt szerez a kiadóknak s szoros összeköte­tésben áll égy Trubini nevezetű úrral, aid több lapnak a társtulajdonosa. 1875-bea az öreg Lorando a portának 30.000 löri>£ fontot s félévre rá még 500.000 fontot adott kölcsön. Az első összegtől 15 százalék kamatot, a máso" diktól „csak“ tizenkettőt fizetett a szül" tán. A török szultán pedig hol fizetett, hol nem fizetett kamatot s Lorando testvérek néháriy esztendő előtt bemutat­ták számlHnfSat ötszáz ezer fontról ! félmillióra nö- szerint több, mint tiz .niiilió koronára ! A szultán A nyolcvanezer font égy vekedett, a^mi a mi pénzünk tiz .ramirt.„RfiJ1fi!J4 megrémült ez., ói'júyi összegtől s nem volt hajlatjai, azt kifizetni a pátisi nagy uzsorásoknak*. A ?zubán védelemért és anác-.órt WaáieüiyTtü'jsseauhoz fordult, a ki akkor mái-: tekintélyes ügyvéd volt Parisban, ezenfelül párisi- nagykövetje utján is irríVPmáh.'a a páriái sajtót arrób hogy a LdMtnflWf gaz uzsorások-. Do a Lóránttól; 'sóin voltak restek. De Eriden Vuarkmö, a ki Lorando leány, ráiü Ü 1 1-000-baa ös^ze^pjtéíésba^ lépett a már említett Cauituíf névé urra1, a.közvp- leményvás^tiási ügynökkel. Az ügynök arra vállalkozott, hogy a Lorandók ér­dekében Laagu'm’ol rsiíiái a írancia saj­tóban o réven kényszeríti a kormányt, hogy az uaaai'á«»i( liü.eiolóaét a -szul­tántól hajtsa dm. Szerződést is kötöttek, amely szerint Coucgg^ c L^andyk által követelt 540.000 tűrök font tiz százaié; kát kapja. Courmesnek vállalkozásaiban Fouquier Henrik, a Figaro szini kritikusa és krónikása segédkezett, szintén meg­felelő percentért. Az 1900 november 22 én kötött szer­ződés szerint az akció első célja az főit, hogy a kövéleményt űelcasse külügyminiszter ellen izgassák, hogy azlán a külügyminiszter kényszerítve legyen Törökország ellen felfépni. Igv is történt. Courmes ur oly sikeresen mű­ködött, hogy már 1901 augusztus 14-én uj szerződést kötöttek, a mely szerin1 Courmes még 5 százalékot kap a kizsa­rolandó összegből s azon felül még 15.000 fontot a szultán által fizetendő első részlettörlesztésből. Hogy mily sikerrel működött a Lo- rondo-Courmes-Fouquier cég, az isme­retes. A részben megvásárolt, részben megtévesztett nagy francia lapok valósé gos hajszát indítottak Delcassó és a szultán ellen s folyt a hazafiasság és emzeti hiúság álarcában bujtatod undok kergetőzés mindaddig, mig a kamara is foglalkozott az ügygyei s Delcassé külügyminiszter csak úgy me­nekült meg a bukástól, hogy mozgósí­totta a Franciaország Földközi tengeri flottáját Törökország ellen. S a szegény szultán megijedt; kénytelen-kelletlen kiegyezett az uzsorások érdekében háborút kezdő Franciaországgal, oly- éppen hogy részletekben fizeti meg a 80.000 fontról 546.000 fontra dagad uzsora kölcsönt. Most a prédán összemarakodtak a sakálok. A Lorandoi örököse azt mon- ják, hogy a Courmessel kötött második szerződés érvénytelen, miután azt Lo­rando Achilles irta alá, aki időközben meghalt s a kit a szerződés megkö­tésével a család áliitólag fel nem halak mázott. így került perre a dolog, az első bíróság Courmesnek adott igazat. A teljes összeg felére kötelezte a Lo- randokat s utasiítatott a konstantinápolyi rancia konzult, hogy a Courmesnek járó összeget a szultán részlettörlesztéseibö] vonja le. A Lorandok eppelláltak s a ölebbviteli biróság részben az ö javukra döntött s most folyik az undorító pör tovább. A legfelsőbb bíróság a jövő hé­ten fog dönteni. S erről az óriási botrány- ól mélységesen hallgat a a párisi sajtó. Csak kél ellenzéki lep, az „Intransigeant“ és sz „Autórite“ irt eddig röviden az esetről. A nagy lapok hallgatnak, mert hisz ezeket a Lorando Courmes cég megvásárolta ! Tegnap végre az ,,Matin“ is megemlékezett az esetről, s cikkét e szavakkal fejezte be: „ Hála Istennek, mi nem vagyunk y-^eg vesztegetettek’ és romában“ Tehát Franciaország óriási nánama előtt áll. Berlin, márc. 5. Konstantinápolyi tá­viratok szerint a Maceodniába most olyó apró mészárlások komoly aggodalmat okoznak. A mészárlások veszedelme ab­ból áll, hogy állandóan a tartomány minden készében napirenden vannak és lesznek Mindaddig, a mig a porta eré­lyesen fel nem lép az izgalmat szító bolgárbandák ellen. Szófia, márc. 5. Ferdinánd bolgár fejedelem a jövő héten, kedden Bécsbe utazik. Szófia, márc. 5. A kormány nap-nap után jelentést kap a vérengzésekről, a miket török katonaság idéz elő. A kor­mány megtette az intézkedéseket, hogy legalább a határszéli bolgárok, legye­nek megkímélve a török betörők dühe elöl. Elfogott anarkisták, Berlin, márc. 5. Hamburgból jelen­ek, hogy az amerikai rendőrség értesí­tése alapján tegnap, a „Mira“ nevű postagőzösön érkezett két anarkista, a kiket Európába tolonczoltak, letartóztat­tak és szülőhazájukba fognak toloncolni Az elfogott anarkisták olaszok. bűnösök lajst- ismét izgató s TÁVIRATOK. luujza hercegnő és gyermekei. Drezda, márc. 5. A Dresdener Nachrichten mai számában irja, hogy,a volt trónörökösné és Frigyes -.íónörökös között közvetve már megtörtént az a megállapodás, hogy a gyermekeket látni fogja. A meg­állapodás szerint a gyermekeket a lebetegedés után négy hétre Lin- dauba hagyják 8 napi olt tartózko­dásra. A főhercegnő ez idő alatt folyton együtt lesz gyermekeivel. Letartóztatott kauGiószáüeigö. A „Háztulajdonosok Lapja“ című orgá­numot jól ismeri már a rendőrség és a büntetötörvőnyszék. Szédelgésre és csa­lásra alapított úgynevezett szaklap a „Házfelügyelők Lapja“, mely most is dolgot ad a rendőrségnek. Néhány hét előtt tartóztatta le a rend­őrség Bolemann Aladárt, a lap volt szerkesztőjétkülömbözőszédelgések miatt, Ma a szerkesztő sorsára jutott „a lap- tulajdonos igazgató“ Schédy Sándor is. Ennek a csalónak az a legújabb bűne, hogy- a lapok apró hirdetési rovatában egy nagy vállalathoz kauciós pénzbe­szedőket keresett. S igy sikerült né­hány hiszékeny embert hurokra keríteni Scbedy a „Házfelügyelők Lapjáénál Eckstein Lajost 200, Windisch Ignácot 160, Tarkó Lajost 500, Lebovits Istvánt és Ricsó Györgyöt 300 — 300 korona kaucióti.l alkalmazta. Munkát azonban nem tudott adni nekik. Az emberek kérték vissza pénzü­ket és Schedv hónapokon át hitegette őket. Néhány nap elölt a megcsalt embe­rek feljelentették Schedy Sándort csalás és sikkasztás miatt. Török Miklós rendör- fogalmazólioz került az ügy, aki elren­delte Scbedy letartóztatását. De az „igazga.ó“ ur akkor már nem volt a fővárosban. Pozsonyba ment, a hol az oitani rend­őrség távirata szerint ma reggel tartóz­tatták le, éppen a mikor Bécsbe akart szökni. r.iTWW..-------------------------------: szakértelem ben nagyobb minősítés alap. ján lehet hivatalba lépnie. 3. A felekezeti és községi iskoláknál eltöltött szolgálati évek az államnál akár kinevezés, akár átvétel utján jussén oda s tanító, teljes mértékben beszá­míttassanak, illetve állami iskolához szolgálati idejének megfelelő fizetési fo­kozatba vétessék íel bármely iskolától az okleveles tanító. Égbekiáltó igazságtalanság, hogy a községi és felekezeti iskoláknál érdeme­ket szerzett tanítóknak megnehezítik az államhoz való átmeneteit, semmisnek tartják a más iskolánál szerzett érde­meket, mellőzik a szolgálati éveket, mr kor azok éppen oly fontos szolgálatokat teljesítettek a magyar nemzeti népneve­lés ügy javára, mint az állami tanítók, 4. Gondoskodjék az állam a hazafias felekezetek és községek tanitói illetmé- nveinek az államhoz hasonló rendezé­j sérül: 1 a) végzeíessen uj összeírást (a régi összeírás rósz volt s már elavult), mely« ben a természetbeli és más a tanitói állással kapcsolatos mellékjüvedalmek 10 évi átlag szerint folyó árban érté­keltessenek. b) az iskolafentartó községek és fele­kezetek utasittanak, tangóiknak az állami tanítók számára megállapított jövedelem biztosítására, de amennyiben erre képfe* lenek, a megfelelő állami ellenőrzés jogának kikötésével: pótolja illetményei* két az állam. A községi és felekezeti iskolák tanítói, legtöbb helyt aránytalanul csekélyebb fizetést húznak, mint az államiak. Vilá­gos, hogy ezekről is kondoskodnia kell, szolgálat egyenlő loniossáva s a kvali­fikáció egyenló mértéke szerint. Eddig tart a röviden megokolt javas­lat, mely minden különösebb megfonto­lás és aggodalom nélkül teljesíthető. Nem hiszszük, hogy lenne ember a törvényhozásban, a ki ellene szóina. A marostordamegyei tanítók e javaslatot kórós alakjában megküldötték az összes megyebeli országgyűlési képviselőknek, hogy a Házban $ törvényjavaslat tár­gyalásakor szóvá tegyék; Marosvásár­hely szab. kir. város és Marostordavár- megye törvényhatósági bizottságának s végül a Magyarországi Tanítók Országos Bizottságnak, hogy pártolják. Ez az álláspont országszerte’ hódit, mert alapja az igazság. A marosto! damegvej taniíúk, a fizetésjavitási törvényjavaslat ellen. A „Marostordamegyei ÁH alános Tanító­testület“ központi választmánya február végén tartott ülésében tárgyalta a kép- viselöházhoz benyújtott fizetési törvény javaslatot s azzal szemben álláspontját a következőleg precizirozta: 1. Vétessenek fel a községi- és fele­kezeti tanitók is az állami tanító sze­mélyzet tagjai közzé, vagy legalább a törvényjavasl libán ezekről külön para­grafusban történjék gondoskodás. Jogos kívánság. Mert a magyar nem­zeti népoktatást ma is ezek tartják ke­zükben : az állami oktatást 4100 állami tanító képviseli 18.000 felekezeti és köz­ségi tanítóval szembún (!) 2. A segédtanítói intézmény ejtessék el s legalább mint a négy ’oszíálvlyal tisztviselőivé kvalifikált írnokoknak, fize­tésük 1400 koronával kezdődjék, a ja­vaslatban felsorolt fokozatos emelkedés biztosításinál. A törvényjavaslat szerint az államhoz minden tanitó segéd tanítónak nevezte­tik ki, 1000 korona alapfizetéssel s csak öt év muiva lesz rendes tanítóvá 1400 koronával, jóllehet az érettségivel egyenlő, — A bányai rablógyilkos. Knor Ignác katonaszökevényt, ki Szammerl András marhakereskedőt kirabolta és meggyilkolta, a szabadkai csendőrség kézrekeritette. A rablógyilkos katonaszöke­vény a soproni katonai állomásparancs­nokság itélőszéke elé került, mely legköze ^ebb dönt a gyilkos sorsa felett. A döntés előtt azonban megkereste a csendőrséget, hogy nyomozza ki, nem terheli-e vádlott lelkiismeretét egyéb bűn is. A nyomozás, adatai kétségtelenül bebizonyítják, hogy Knor Ignác követte el nemcsak a bányai, rablógyilkosságot, hanem a Tichy János ellen elkövetett rablógyükossági kísérletet is. Knor ugyanis Ticbyt egy fejszével halálosan megsebezte és kirabolta. A sebesült a németujvári kórházból csak 3 havi gondos ápolás után gyógyulva került ki súlyos sebéből. SZÍNHÁZ. — A színházak mai műsora : Magyar királyi Operabáz: A denevér. — Nemzeti Színház : Lady Windermere legyezője. — Vígszínház: Kéz kezet mos. — Népszínház: Bob herceg. — Magyar Színház : A bajusz. SCHOTTOLAERNÖ a gummigyártás meghonosítója Budapest, Fonciére-püEota Deg-jobb minőségű eárczlpök és esöernyők. Árjegyzék ingyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom