Szatmári Friss Ujság, 1902. november (1. évfolyam, 49-78. szám)

1902-11-30 / 78. szám

REGÉNY. k spanyol inpsiiió titkai. Ferii ál utáa ixt»,: XUosvai Hugó. jog fe&lartva. xi. -;SM A főinqvdaiíor víziója. A sima tetüaetea soknaem lohe* tétt embert látói s a szmasíédok, »kik kezdetben csodáJkeatstk ne eJ- zárkozottságon, később *eg««akták ezt és már ügyet se« vetettek rá. Á bűz tulaó föléuen, magas kő­kerítés mögött kert volt és ebbe * kertbe egy kis elől ayitott tcsrasíe myilt. A terrsssa-o« m nap két »5 ük és kézimunkával foglalatoskodott. Az egyik öreg asszony volt, már jóval túl az őtvenen. Szolid areát holmi bánat tette érdekessé, olyan bánat, mely feledést és mosolyt s&hasem igmer. Juana volt, a ház tulajdonosa.** ^ A másik nőben, aki épen olyan szomorú volt, mint Juana, Doloresre »merünk. Ide hozta őt Jósé, a dominikánus szerzetes s ezt a házat szemelte ki a szerencséi!?» leány számára men- beiyül. — t egnap jósé fiam nem jött el, mom-otta Juanna aggodalmasai?. Csak nem beteg? — El fog jönni ma szóit Do­lores. — Megígérte, hogy hirt hoz hv, apostolról, róhat eí fog jönni. Igen, el fog jönni, mert meg­tartja ígéreteit! válaszolt Juana sóhajtva. --Menjünk Irányom, öl-! j«nk asztalhoz. j (F*Wt k.v.) • Srázeí-fii | Égyéaeíaekp akik lurto­I iáknak, aportfcríLlfaníife, MtSM sutágSia- j 1 5 tot tasa © sz-sr; sscic«ak kösnyebtea. I viseli az emhay a föcaátságot, &» tm<m erős testmozgás után feotiazzuk be ma­inkat, oz újra ragskaassátöSzitagaCW. 1 nagy üveg ára."korona. j* f A ' 'x ' • 1 kis [•: „ „1 „ Páüuai Ezt Antal mellcukoiHkás kellemes, nyálltaoldó hatásúak, küliögás, re- kedtseg és mieden iiurutos beutalom ellen. Bgy doboz ára 60 fillér, Készíti: Hazsliaszky István gyógyszerész Budapest, X. Liget-tér. Kapható s'yóg'yszcrtáraktoGU ó/3 dyogua- üzlo tökben. Uj! Uj! Ujl ViHamos zseblámpa minden háztartásban néUctildxhetetlen. |^" Zsebben t® hordható kényeim©», colszerü, tartós. KzúfcséffM s?x*Mk lépcsők, f*Iy«sók, mőUéihaJyísóg^k M^ffvítáiijé&sATíi. — liszteknek gvakrirlntnál n»tririvtf1 nUmlmas, tnrlfltaknalc ací- killozkoiefle«, «tarosoknak cs szülésznőknek óttoK láte^siáamél. Pontos gyárakboy, i»talmok­ban, pincékbe*. raktárakba* robbanó aay&gok- aál. Áz utazó kBzóasésnek weg’fct©sülheíeflei!i, ka éjjel »ejrrfccaík. H&sSasBzenyok érönto. Ki* es több« g^ertyaesepp pftdjón és wonyej«. Gazdákat és birtokosokat Vipkógk 0« támadás ortcv; a frzéaapatfliiírra é^jel’ te fal lehét menni. T«ljw?*n tSdrist©?. Több ©r*ra/«r kafwnrJkaió év ha MSvel kié» a telep, újat ?6 torért aéasfc. Ára 6 keroaa. Utázríft vftgy bésmentve aj! «tesses eíüle^es beküldése mellett; kítfdt es Általános Vlllatnosdági Válla" at AUFFENBERG J. ­Sy®A-S?KST VTT. kar., KkiarAl-ntsa 26. Igen Jó rum, literes palack; Brazillal rum 85 kr. Angol rum 1 írt, Jamaikai rum 1. számú 1 „ 15 „ Jamaikai rum (finomabb) 1 „ 50 „ Nagy pintes palack: Brazillal rum 1 írt 20 kr. Jamaikai nun ' 1 „ 50 „ Lepjeks? aratása mm tea; Fél kiló oaaidái gtőb £ írt — kr Fél kg. In. Scteúieer keverék 3 „ —u fii lul» törmelék tea finom 1 „ Sf) a Fái Mb törmelék tea iegíia. 2 „ — „ Ásgol, kuhai oevlea karaván tea kitűnő miuáeé|bea. Csomagok és dobosok ki­lőné teával 2©, 30, 40 krajcárért és íeljeb. Vidéki rendelések pontosan eszkSzSltetnek Schnitzer Rllér légi jáiiinevü tee- és ni kereskedés*«* a „Szerecsea“-*,«». SIA>ArSSr, V.t. kor., Váci-kőmt 9. szám. Szereoso*-utca sarka*. Ezen gyors és mégis alapos gyógysilccroi folytán közclismert kitűnő rendelő-intézet islönösen ajánlható. Titkos beíesfséjydicí, •ebe- ..... a férfi­—•** “u,t,WWfl QvvvcKOaményeit, nők fenerfolyasát és bármily más női betegséget, bőrkiütéseket, gerinc- és idegbajokat; akar rég- öta fennálló es a legbiztosabb, gyorsan, alaposan és sikeresen gyógyítja Br. Csinczár J. eg-yet. orvo»tudor Lakik: Budapest, VII. Károly- 1 körút 5. sz. ?íS,‘‘9l:,d‘ •• 10 4-1S és »st« 8—8-ÍJJ. KILÓÉ Várótermek, kttlön be-és kijárat. Levelekre aaonnai valaatol Gyógyszerről gondoskodik. Férfi ingek legolcsóbban kaphatók Keleti SSéir Meruda Nándor Gyógyfüszw, vejyszftr, inatRzw, háztartási és gazdasági cikkek raktára. BUDAPEST, 1M., iCo3**!U'th Lajovvutca 7. Dús váinszbék eredeti francia és aaga iűiiteztsr wjdonaágakhaa. Ka^áce&nyPa disz. Karácsonyi ajándékok. KsBzletes árjeg-yzékkol köszséggel szolgálok. Hagy vagyoni!! szerezhet mindenki egészség© hely leállítása áital, ki a Háckel-féie ártaimatlan anyagokból álló „HUNGARIA“- gyomoreseppeket és a „Hungária1 -labda­csokat használja. KapbatÄ a lentebb gyógysEcrtá-rban és Häokel Károly ^yósYssertarában Csali-Bomi-rián 3. szám. I tekercs 2 kor. 10 fillér, 1 üveg 1 kor 45 fillér, Védjegy 6 üveg 6 korona franco a pénz előzetes beküldése mellett. Ügyeljünk az itt látható törv. bejegy. védjegyre. Orvos urak­nak kívánatra próbát küldők. 49 dili .. Ä50 éb?we«S9$i«fo oiodása. ma, . eíAru- ífaai tetszó Ek5 sigsr S§íl|- es Winm tu iWWHK ÜPÓT* ©adapotítu Küs-nitoa 12;s, en. A]ámáék.h& 109» a látkép©s lapek 119 mtatáha 12 lserona. 1000 drb a Ufffinftmabb kivitftlboin 20 „ 1000 árb sftiító,isn^k cs színészek finom féaynyeniata kivitelben 32 ,, 1000 irb présalt virág ,;v.. 12 }> 1000 dU# solyam virág ; ::¥7 io „ 1000 parthit kártya 6 „ 1000 pikáns lipoon fénynyomatban 30 „ Azoakivtll levélpapirok mappákban 10—10 tartalom­mal 4 fiflórtöl feljebb. Árjegyzék bénnentve. Csome- gelás és szállitólevél nem számittatik fel. Schwarz Jakais látképos lap és papimagykeresked# Budapest, VX. kerület Potöfi-utca 6. sziai. *Jri- «a offi divat-üzletéheu Budapest, VII., ICsa*epeai-ut 30. sz. Sima elejü darahja 1.20, 1.50. 2— Kedős „ „ l.ßo, 180, 2.25 Pik« „ „ 1.60, 2.— 2.50 Otrétii gallér óriási választék tucatja 2.— ötrótü kézelő seines, fehér, tucatja 3.40 Tieute selyem nyakkendők nagy válasz- __ tékbau 35—50—75 Bokavédő mindé* színijén 85 kr SzitktilAés víüókro bórmsntve. Szép bajsssz Ezt. • laukácsftlrdő téli és nyári gyógyfürdő. „KpI sí Aly-f ©r£*á s44 legkedveltebb asztali ital. nyerhető a híres hajdúsági poáro használata által. Egy doboz 60 fillér, ä dohos 1 korona 30 fillér. Gsakis a pénz előlege« beküldése után (utánvéttel 75 fill. drágább) küldi a készitő Grosz Fereitss gyógyszerész 21. S5ÍOBOSZI.Ó3T. Főraktár: Török: József gyógyszertára Budapesten. MZ P£n 88% SlL liangsiertü ^CBsiéEtyi fűífoály nm-liangszerész cs, és kir. szabadatom- tulajdonos, a magv- kir. Zene-Akadémia és a cs. és kii katonai zenekarok szál­lítója a 815 ábrával ellátott legújabb krpes árjegyzékét át nem olvasta, mélyet ingyen és bérroentve küld EaőapGstrdl Király-utca ^6 | K as. Eus választéfL kitűnő aj és régi hege elük, a legjobb htuok, cimbal­mok, citerák, fuvolák, iiiariuotték, szárny kürtök, köztégi dobek éa kürtök, a legtartósabb készítményt! harxaonikákbaa. Kivitel az ország minden részébe nagyban és kioslnyoen. A.) api ttot ott 1875. Telef ou llö WOLF JAKAB férfi-szabó- eisSreniill késs férfi- és fioruha áruháza I3Ul->A.IPHi^rT‘, VI, lsei-., Kossuth I^ajos-utczn szám. 1 1 ■■■■ a Kereskedelmi Bank mellett. —-—-——-———-----———-­Azoa általános elismerés, melyben 27 év óta fennálló férfi-szabő ezégem részesül, azon körülményre vezethető vissza, hogy czikkeimet a legkitűnőbb gyapjnkeimék au s»§éáaaya$jOK feMolgozásáva!, elegins szabás szerinti szolid árak mellett kiszolgálom. Bátorkodom ennélfogva a tisztelt vevőközönség b. figyelmét alábbi czikkeimre felhívni: Téti kabát, kék, fekete vagy Cl Városi- és utagóbunda ^ bőrkabátok, szürke színben '' különlegfesaeyeu, C ~~ ' ' ' ““ 26 koronától 100 koronáig 70 koronától 300 koronáig2 v • koronától 140 koronáig. Eagdasápá kafeé.tok szőrme béléssel 36 kor.-től 100 kor.-ig Saccó S8t5wy különféle színben, 34 kor-tói 70 kor-ig. p#9*“ iiialön osztály mértékszerinii megrendeléseknek. > Valódi angol- és skót kelme különlegességek

Next

/
Oldalképek
Tartalom