Szatmári Friss Ujság, 1902. október (1. évfolyam, 10-40. szám)
1902-10-16 / 25. szám
3 rablások — elhagyatottabb helyeken! történt, a másik része pedig — a lakás- nyitások — az év ezen szakában rendszerint gyakrabban fordultak elő : a közbiztonsági állapotok rosszabbodására gém vonhatunk következtetést. Felemlitendők a következő bűnesetek: Szeptember 1-én éjjel az Orcy-uton több munkás összeveszett. A verekedésnek egy halottja és három súlyos sebesültje lelt. Szeptember 4-én este Kőbányán egy kőmüvessegéd összeszólalkozott egy másik segéd nejével s dühében a nőre forgópisztolylyal rálőtt és azt súlyosan megsebesítette. Szeptember 12-én a délelőtti órákban egy földmives két hapszámosávai Kőbányán, a mezőn foglalatoskodott. Közegükben hevert a iüvön egv napszámos, akit azután megtámadva, 7 korona pénzét elrabolták. Mind a három előzetes letartóztatásba került. Szeptember 27-én •két rovott múltú ember megtámadott ■Sgy napszámost.Földre tepertők s 10 korona pénzét elrabolták. A tettesek még akkor éjjel kézrekerültek s az elrablóit összeg is meglett. Előzetes letartóztatásba helyzeti a rendőrség egy vasúti pénztárosnőt, aki az államvasut kárára S0Q0 koronát sikkasztott, Kézrekerült egy’ rovolt múltú betörő’ a kire a nyomozás során ez ideig 17 lakásnyitás bizonyult; továbbá egy feltételes szabadságon lévő egyén, aki két lakást nyitott fel ; egy rovott múltú férfi, a ki 13 éves fia társaságában követett el betöréses lopást; 3 rovott múltú betörő, akik 5 padlást törtek fel s még ezeken kívül 12 többé-kevésbbé veszedelmes betörő és 16 zsebtolvaj. Az ember élete és testi épsége ellen irányult bűncselekmény 19 volt s ezek •közül 13 bűntett. A vagyon éileni bűncselekményesek száma 667. Ezek közül 2S1 volt a büntettek, 386 a vétségek száma. 89 a sikkasztások, 66 a csalások, 475 a lopások száma, az utóbbiak közül 211 bűntett, 264 vétség volt s 82 esetben 40, 166 esetben 2Ó koronán alul lévő összeget tett ki a kár nagv- • sága. A bűntettesek közűi 138-at hegyeztek előzetes letartóztatásba, közülük 123-at a bíróságok elé állított, 7-et a nyomozás során szabadlábra helyezett, 3-at kórházba vitt a rendőrség. A fogház- é3 íoioneügvosztálynál 2064 ember került közigazgatási elbánás alá. Ezek közül kihágási elzárást büntetésének elszenvedése után szabadon bocsátottak 1020-at, országos javítóintézetbe került 8, a fővárosi elöljárósághoz kísértek 7-et, egyéb hatóságoknak átadtak 244-et, tolcncuton elszállítottak 469 ember, kényszerutleréllel kiutasítottak 189-et. A toloneok közül kitiltottak 1—5 évre 68-aí, 5—10 évre 2-őt, mia- vdenkorra 8-at. A kitiltottak közül 5 külföldi volt, A jelentés szerint a múlt hónapban a fővárosban 13.866 idegen fordult meg, kik közül szállodában 1831, magánlakásokban 2035 száilt meg. BUDAPESTI ffiBEK. — Osztálysorsjáték. Az osztály- sorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták:: 10,000 koronát nyertek: 28590 6307. 5000 kort nyertek: 17060 97594. 2000 kort nyertek : 10470 14226 55825 47246 55027' 56162 ■66508 678Ü46S967 835.79 83908 85127 87452. 1000 koronát nyertek: 179814663 15893 20059 22625 25543 25632 26693 34416 <41758 45591 49261 49940 51878 . 57180 60926 62842 63124 63534 63702 71158 23153 86771 89721 89944 97643 9900S. 500 knroőát nyertek; 7305 11381 12988 16330 28912 Í74Ű3 21622 24411 24S14 24622 27462 28034 35240 38121 39667 42115 42801 90828 53284 54043 34202 54248 54291 54477 60878 66689 78759 .80628 80682 83230 87029 89620 93568 9696 8 93046. A többi kthnzott számok 200 körönét nyertek. — Darányi és a Eárpát-e^yesti Ista I)r. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter ma délelőtt 10 órakor a kép viselőházban a magyarországi Kárpát Egyesület küldöttségét fogadta, mely díszoklevelet nyújtott át a miniszternek, Münnich Aurél a küldöttség szónoka, meleg bangón mondott köszönetét a mi niszternek azért a működéséért, a ma lyet az egyesület, de általában a magyar turisztika érdekében mindig kifejtett s a melylyel azon volt, hogy Felsőm agyar- ország és a Tálra vidék érdekei istápol- tass'ínak. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter átvéve a díszoklevelet, ezt válaszolta, hogy meghatva veszem ezt a kitüntetést, a melyben a Magyarországi Kárpátegyesület ői részesítette. Kezdettől fogva — úgymond — ez az intenció vezetett, hogy a Tátra déli lejtője magyar kézben maradjon: oly sok fontos érdek van ahhoz fűzve, hogy azt gon- golom bővebben magyarázni nem szükséges. Csendesen, folytonosan haladunk ebben az irányban, talán nem is múlik el fél esztendő, a melyben valami ebben a tekintetben ne történnék. Én azt hiszen, ma még csak a dolog kezdetén vagyunk. A miniszter ezután még hosz- szabb ideig társalgóit a küldöttség tagjaival a Tátra vidék viszonyai felől. — A helyettes. A Nemzeti Kaszinó vendéglőjének pincére, Barfakoviqs István helyettesitíe a beteg főpincért é ez idő alatt elsikkasztott 1882 koronát. Úri tempót tanult a mágnások klubjában, kijárt a lóversenytérre s így hamar és könnyen nyakára hágott a pénznek. A sikkaszlót elfogták s a károsok: Zur mühl István főpincér és Kovács Mátyás- kaszinói vendéglős panaszára ma ítélkezett a biróság Bartakovics felett. Miután a vádlott töredelmesen beismerte a sikkasztást s a2t is, hogy a pénzt eltotali- zálta, dr. Balás Elemér alügyész indítványára hét havi börtönre ítélték. Bartakovics és a közvádló is megnyugodott de a védő felebbezett. — A közigazgatási bizottság ülése. Ma tartotta a közigazgatási bizottság ülését Márkus József főpolgármester elnöklete alatt. A beterjesztett polgármesteri jelentésből kiemeljük a következő adatokat: A múlt hó folyamán 7 külföldi illetőségű budapesti lakos nyert magyar honosságot, míg 5 budapesti illetőségű külföldi lakost bocsátottak el a magyar állam kötelékéből. Utóállitást a lefolyt szeptember havában két napon tartottak, mely alkalommal .42 budapesti és 146 idegen illetőségű hadkötelest, továbbá keresetképesség tekintetében 11 férfi családtagot vizsgáltak meg. — Az ősz álysorsjátók húzásai még folynak ugyan, de már is aktuálissá vált azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy melyik főelárusitónál vásároljuk a legközelebbi húzáshoz a sorsjegyeket. Természetesen oly főelárusitónoz kell fordulni, ahol a legtöbb kilátáséi? vannak arra, hogy a sorsjegyre nyeremény esik. Királyfi és Társa főelárusitók " vevőkörének eddig a legjobban kedvezett a szerencse. Egymásután jutottak nagy nyereményekhez. Szerenesenaptárakat mi is közöljük s ennek alapján gyorsan határozhatja el magát mindenki arra, hogy pontosan mily számú sorsjegyeket rendelje meg. A íöelámsitók között Királyfi és Társa cég úgyszólván a leg- magyarabb s a vevőközönséggel kizárólag magyar nyelven érintkezik. — Slakovazky büntetése. Rakovszky István országgyűlési képviselőnek az utolsó időkben három párbaja volt, A párvidalokért kü’tön-kűlön megbüntették, összesen 14 napi áliamfogházzal. Mára megcitálta a törvényszék Rakovszkyt, hogy rá, a mint a törvény rendeli, összbüntetést mérjen. A biróság az összbüntetést 12 napi államfogházban szabta meg. BEREK MINDENFELŐL t — Halál a templomban. Drobnvm Vencelt már régóta körözik az ország különböző hatóságai, mert a hol csa. megfordult, mindenhol szomorú emléke] hagyott maga után. Évek óta lopásbó ás rablásból élt, csavargóit az ország különböző részeiben. A múlt szombaton Kápolnásra ért, hol az egyik utszélí korcsma istállójában húzta meg magát. Vasárnap elment a templomba s miután ott kellőleg szétnézett, délután a litániára ismét elment s a’ templom ejjvik sarkában húzta meg magát. A hívek távozása után Drobnyik egy gyóntató székbe bujt el s a harangozó mit sem gyanítva, rázárta a templomaitól. Este 10 óra tájban Drobnjúk hozzálátott a munkához. Feltörte a perselyeket, kivétte a szenteógtartót és a kelvheket, szóval: a mi értékeset talált, azt magához vette. A dolog azonban nem ment egészen csendben s az általa okozott zajt meghallotta Lukács Antal éjjeli őr, a ki felköltötte Dudás János templomszolgát s ezzel együtt hehatoltak a templomba. Drobnyik a kutatók elől a karzatra futott s ott az orgona mögött akart elrejtőzni, de Lukács és Dudás észrevették és utána mentek. Ekkor a betörő merész tettre határozta el magái, leugrott a karzatról, de oly szerencsétlenül, hogy a nyakcsi- goláját törte és rögtön meghalt. A nála talált iratokból megállapították személyazonosságát s a megejtett boncolás után a község temettette el. Köhögés cb rekedtség ellen legjobb szemek a Pádnál Szent Antal mellcukorkái bizonyultak, miért is azok mindenkinek legjobban ajánltaínak, kaphatók a készítő Hazslinszky István gyógyszerésznél Budapest, X., Liget-tér és minden gyógyszertár bán és drogériában. Ml KEKPSL-fála ECézfinomité folyadék a kezet 8 nap alatt bársonyosává és hófehérré teszi. I Üveg 70 «5lér. Postán küldi Kerpel gyógyszertár BUDAPEST, Ifipót-körut 28 | f. 4 üveg rendelésénél bór& Iav3 sorsjegyeket kiváltunk, asokra magasabb da olcsóbb Lülesíiat&duuk. Sorsjegyekre és vidéki tékarékpénstáli részvényekre kölcsönt aS Hecht Bankház BUDAPEST, Ferenciek-tere 6. az Fiók: 4.-, Eris£bet«k§rut 32. Kérjen tájékoztatót. — Ä rendőrség hírei. Özvegy Supric Istvánné napszámosnőt a Királyutcában egy teherkocsi elütötte. A fején és lábán megsérült asszonyt a Rókus- kórházba szállították — Mecuka Júlia 19 éves cseiédleány Garay-tér 19, szám alatti lakásán öngyilkossági szándékból lugkőoldatot ivott. Á mentők a Rókusba vitték. — Bukovinszky Sándor cipész Vörösmarty-utca 7. szám álatti lakásából ismeretlen tettes 200 korona értékű ruhaneműt vitt el — Stem Adolfné zöldségárusnő lakásába egy ismeretlen tettes az ablakon át behatolt és 100 korona értékű fehérneműt és 80 ko= róna készpénzt lopott eh PSERHOFER J. ¥értíSiztitó labdacsai. Valódi csak akkor, ha a dobos fedelén Pserhofer 3. vérpiros sziszben látható Ingyen és hérmentve kap mindenki egy kezelési könyvecskét, melyből bárki képes legfinomabb Likőröket és Rumot hideg utón, minden kőszülék nélkül még a legkisebb mennyiségben is az országszerte ismert aromáimmal előállítani. WATTERICH A. BUDAPEST, VII. kér., Dohány-utca 5. ez. AlapIHaioti I3SS. Kitűnteítétett 8 éremmel és számtalan elismerő oklevéllel. Érc sirkoszorafr és s i r I á ra p á k a legnagyobb választékban laischera György utóda cégnél (Alapíthatott 185.) ^ ÜSndapeat, 2V„ Aranykezűié a 7. fiz. kaphatók. Nagy választék vlr ágkos arak, sixbekeritések, sir világítási tárgyakban. Kandiláb or koszo- rutartó kovácsolt vasból saját készítményei. Elvállalja sírboltok részére min- doniéi e'kívilágiíási tárgyak készítését minden stylusban vagy kívánatra rajz saérint Ízléses kivitelbe** és jutányos árak mellett. Költségvetés ingyen és bérmentve. Nyomatott Székely Viktor körforgógép én .Budapest, KÖZGAZDASÁG. Miután csak néhánv malom vett részi a vásárban,:, esak Í1000 mm. búza került, forgalomba 5- fillérrel olcsóbb árak mellett. ■3f " * \ Búza oki TUT—7.18. Rozs ok*. -6.81-6.20 Zab okfc-ra 5.81—5.98, Teajeri SAS,—5.67. Budapesti áriáktönsU«. Elötözsdéa köttetett: OgrtrfkbiteWszv. 683.----Ma gyar hitelrész vény 7ZS8— Jelrálog bank —•— Bimammányi 490.-— Osztrák áilamv. 713.— Ha* gyár bttelrisztény 723.— Magyar ásziza&iosarauy- jir. 120.— Koronajáiadók 97.85. Leszámitolóbank 458,— Jelz. bank 478.50.: Rimamurányi 491.50 Oszt: magyar áilsmvasnt részvény 713 .50 Déli vasú 78,— . Kémet bírod, márka ,117.07.: Villamos Tasnt 327.— Budapestiköznii vasr.i622.50 \ — Vásárcsarnok árai: A mai forgalom rendkívül élénk vdiií; ás ^ az élelmi cikkek ára valamivel emelkedett. Drágább lett a vad áe az élő baromfi, ellenben* a szőlő és ,a vaj árat csökkent.' A sütni való jérce-i; darabja ,140 fiiér, pulárd 200 fillér, kanpan 220'fii., kacsa 280 fik, óiő Ind 7—S korona. Nyúl darabja 320 fillér, fogoly darabja 120 fii., fácán párja 7 koron L/őzhus kilója 160 fillér, dámvadhus 12Ö**fil, fúrj darabja 70. fillér. Teavaj kilőj a 240 fii., főzővaj 2 korona édes túró 72 fii. Tejfel literje 70 fillér. . ! Finom /bútorok detail-üzletünk teljes feloszlatása miatt akár készpénzért, akáár hitelre t terhesén le; szállított árakon .kaphatók, amiért is ez idő szerint a legelőnyösebb butorbevásárlás SáKKáMSés SCHÜTZ foiotorcég’nél Budapest, Eszséhot-körat 12. sä. a New-York-kávél^zzal szemben eszközölhető. Teljes menyasszonyi kelengyéknél külön eng^&méjay. Bünden butorvevő érdekében van mindezek helyességéről személyesen aie&ycződést szerezni. Ugyanott használt bútorok minden fajtája nj bútorokra kicserélte’inek. Butoralbmnunkat 70 fillér bélyegekben való bekdlc&se mellett bórmentvo küldjük.