Szatmári Friss Ujság, 1902. október (1. évfolyam, 10-40. szám)
1902-10-24 / 33. szám
n k íióiianaiekűSdK ueiiivasa. — Saját tudósítónktól. — Budapest, okt. 23. A póttartalékosok behívásáról szóló törvényjavaslat országszerte a legnagyobb íeltünést kellette. A javaslat érdekében és az ellene megindult mozgalom részleteiről ma a következőket jelentik nekünk: Leszállítják a létszámot. Ö felsége Fejórváryt még korán reggel fogadta és engedett annyiban, lrogy a minister kívánságai katonai tanács elé terjesztessenek. Teljesen megbízható forrásból kapott értesülés, szerint Fej érváry közbenjárása részleges sikerrel járt; a miniszter annyi eredményt eszközölt ki, amennyi a kormánypárti békétienkedők megnyugtatására elégséges tesz. ä legfőbb engedmény a létszám redukciója. Megelégszenek egyelőre azzal a számmal, meiy a delegáció által megszavazott költségnek megfelel, vagyis 5500 emberrel a tüzérség és 308 emberrel a tengerészet számára, tehát összesen 58Q0 emberfel, a mi mindenesetre jelentékenyen kevesebb, mint az eredetileg kontenifpláit rengeteg szám. Tekintettel lesznek továbbá azokra, a Iák a póttartaiékba való besorozásuk után megnősültek és ebeket a behívástól leiidölng meg lógják kímélni. A javaslatnak elhalasztásába a katonai tanács semmi szín alatt fc im ment bele és a további létszám- emelésről sem mondottak le; az erre Vonatiozó javasiattai a jövő évi delegációnak lógnak kedveskedni. Fejérvárv közvetlen a bécsi tanács- köz á ok beíejezte után íelefonice érintkezésbe lépett Rzéil Kálmán miniszter- elnökkel, a ki még tegnapK délután a JüiiTsztertanács eíó terjesztette a bécsi liie^á.iapodásokqt. .1 minisztertanács a bécsi híreket kiélé ütőknek ítélte és elhatározta, hogy az így módosítóit, javaslathoz most már ragaszkodik további engedményekbe bele megy es még eseileges obslruAció esc.er. is helyi áll az ellenzékkel szemben. A külső formákra vonatkozólag azt h..a;ózták, hogy az engedmények már a véderő-bizottság pénteki ülésében köze,lessenek a bizottsággal még pedig Úgy, nogy egy Kormánypárti Képvisélö pioporutiui lógja a-megjelelő módositá- Süa.at es a miniszter ezekhez hozzá íog járulni. A mennyiben ilyen módon a vóderő- bizottság holnap végezne, már a jövő heten a Ház napirendjére fogják a javaslatot kitűzni. Az egyetemi ifjúság mozgalma, Az egyetemi iíjuságnaK a póttartalékosok behívásáról szóló javalat elten indított mozgalma mind nagyobb mérveket ölt. A főváros közgyűlésnek tegnapi egyhangú határozata nagy hatással volt az egyetemi iljak elhatározására. Az egyetemen ma egész délelőtt nagy volt az élénkség. Felhívásokat osztottak szét, melyekben felkérik az egyetemi hallgatókat, hogy a Központi-kávéházba ma estére egybehívott monstre gvüléseö teljes szambán jelenjenek meg. A gyűlés impozánsnak ígérkezik és vaiószmü, hogy a mozgalom olyanná növi ki magát, mint a vederé-vita ide jen. Az egyetemi ifjak lelkesedéssel karolták fel az ügyet és hangsúlyozzák, hogy most rajtuk a sor támogatni a polgárságot, meiy a véderő-vita alkalmával oly készséggel állott maliéjűk. Az egyetemen azt hiszik, hogy ez a Inozgalom hozzá log járulni ama viszás állapotok megszüntetéséhez, melyeket az egyetemi ifjúság kebelében a felekezeti villongások idéztek lel és a melyek az ifjúság erejét megbénították, Darányi miniszterelnöksége. Egy szabadelvű párti magyar képviselő irja a béesi ,lHtormatien“-nak, begy Darányi miniszterelnökké való jelöléséről nyíltan beszélnek a klubokban. Persze a nyílt tárgyalása az ügynek még kissé korai. A szabadélvü-pártban Darányi ellenesei között már valóságos ribillió támadt'és Széli Kálmán csak nagynehezen tudta a tervezett nyílt állásfoglalást elnyomni. Darányit parlamenti körökben eddig szorgalmas munkásnak és figyelmes szemlélőknek ismerték. De a szabadelvű-pártban soha sem tudott magának1 nagyobbszámu barátot vagy bivet szerezni. A Reichsrath. Becs, okt. 28. A képviselőház mai ülésén Stein azt kér dezi az elnöktől, meddig fogja még tűrni, hogy itt a házban helyreigazító fölszólalás címén idegen nyelvű beszédeket mondja- nak. Az elnök azt válaszolja, hogy mindig fi|yelm*ezteti a szónokokat, hogy .maradjanak meg a helyreigazítás keretében és a nemnémet beszédeket illetőlég utal ismételten tett nyilatkozataira. Eisenkolb a ház- és épületadó leszállításáról szóló törvényjavaslat benyújtását sürgeti. Az alkotmányügyi bizottság elnökének, Grabmayr-nak indítványára a ház elhatározza, hogy rögtön tárgyalás alávesziLupu képviselő ügyét, Az ügyről Marehet tett jelentést, Udrzal és társai , sürgős indítványt nyújtanak be, három hidász katona ügyében, a kik Klosterneuburgban tisztjeik hibájából szerencsétlenül jártak. Kleeweiu és társai meginterpellálják a kormányt a gyógyszertári engeüeimek adományozása és átruházása az Ausztria és Magyarország között való viszonosság, illetőleg magyar gyógyszertári engedelmes átruházásának megtagadása dolgában. Becs, okt. 28. A képviselőház negyedik osztálya, amely tegnap határozatképtelen volt, ma Hinier- huber képviselőt választotta he a rosszaló- bizottságba, a mely azután délelőtt tíz órakor összeült. A bizottság elhatározta, hogy kihallgatja Klofáe és Berger képviselőket s e végre az ülést' tizenkét és fél óráig felfüggesztette. Béos, okt. 23. A rosszaló-bizottkág egyhangúlag elhatározta, hogy Berger képviselőnek rosszalá- sát fejezi «.ki. mely megtiltotta, hogy kaííereknek íegy- vert és iövőszereket szállítsanak. A fegyvertárt lefoglaltak, de a borokat -Livingstone nemsokára egész Angliában szidta és gyaiázta ezért. Krüger elmondja azután, hogyan kötött bekét Mosesz basuto-lőnőkkel Oránzs szabadállam megbízásából. Mikor Van Reensburg és Schömann között kitört a polgárháború, nem akart résztvenni az egyetlenkedésben, a mikor mégis belekeverték, a közvélemény diadairajutását segítette elő. Krüger határozottan tagadja, hogy a keresztény reformált egy- átlami egyházzá akarta átalakítani. Schömann schwarzkopjeinek veresége után Reensburg embereit visszatartotta az üldözéstől oly sikerrel, hogy tárgyalásokat indított meg, a melyek megegyezésre is vezettek. Az emlékiratok utolsó részében elmondja Krüger, hogyan jött Shepstoné Pretóriába annak annektálása végett, Krüger átlátta tervét és Burger akkori elnököt megkérte, hogy ne engedje, hogy Shepstone fegyvere kísérettel jöjjön a városba, tíurger nem hallgatott rá. Akkor éppen a választás előtt állottak s már akkor bizonyos volt, hogy Krügernek többsége lesz. Krüger mégis azt ajánlotta Burgernek, hogy hiveit az ö pártjára tereli, ha világosan kinyilatkoztatja, hogy megóvja az ország függetlenségét. Attól a naptól fogva azonban az angol zászló lebegett a buroké fölött. Uriger emlékirata. London, okt. 23 A Times kivonatot közöl Krüger emlékirataiból. Elmondja, hogyan szerzett Krüger magának a lenevadakkal és vad népekkel folytatott küzdelem árán hazát hogyan biztosította e hazát azzal, hogy okosan a maga javára iorditotta á bensZülöttek egyenetienkedésését. Az eláő rósz kivonata elmondja, hogyan lőtt Krüger 14 éves korában először oroszlánt. Egy Ízben vigyázatlanságból egy orszarvu alá került, amelyet azután aiülrólról lelőtt, de vigyázatlanságáért sógora elverte. A következő kivonaton a mozeiik'ace- lörzs elien 1836-ban és a Szecseii törzs- tönök ellen lö52-beo folytatott harcokat Írják le. Elmondja, hogy ez utóbbinak leverése után Scboltz őrnagy Livingstone angol hittérítő házában egész műhelyt talált legvverek kijavítására és sok Ifadiszert, a melyet Livingstone Szecseii számára gyűjtött. Ez megszegése volt a sand-riveri egyezségnek, a Érdekes, hogy ezt a kérdezöskodésí, a melyet Beigrauhan szigorúan uiaonaa, Szófiában a legapróbb részietekig meg* tudták. Öngyilkos üimester. Temesvár, okt. 23. — Saját tudósítónktól. — A Ferenc József kaszárnyának ismét iiallotja van. Ismét öngyilkosságot követett el a kaszárnya egyik lakója, a változatosság kedvéért, most egy őrmester. A szomorú esetről jelenti tudósítónk : Povoini Adolf honvédőrmester, a Ferenc Józsel kaszárnyában öngyilkosságot követett el, Revolveréből magára lőtt és meghalt. Öngyikosságának oka, hogy a nemrégen bevonult újoncokkal igen rosszul bánt, ezek közül néhányan jelentést tettek s Povoini ellen vizsgálaton indítottak. Ez'előtt a vizsgálat és az utána következő büntetés elől menekült Povoini őrmester a halálba. Povoini Adott jómódú, tekintélyes családból származik és az öngyilkosság városszerte nagy íeltünést keltett. Oroszország Szerbia ellen, London, akt. 23. A Sipka-szorosi ünnep alkalmából úgy Pótervárott, mint Szófiában szükségesnek tartották annak hangoztatását, hogy az ünnepeknek nincs politikai, aggressziv háttere. Formailag talán igaz ez, de a valóságban nem. Mindjárt az ünnep után Bakmetjev, a cár szófiai képviselője, urának emlékiratot adott át, a mely kiíéjti Ferdinánd fejedelem és a bolgár nép kívánságát _ és reményét. Ez az emlékirat ugyancsak nagyon fölizgatná a szerb kormányt, ha megtudná a tartalmát. Hogy Pétervár és Szófia között Szerbia rovására utóbbi időben közeledés történt, az kiviláglott mái- a Firmilián- ügy idején, de azt nem tudja mindenki, bogv a cár egyre jobban irtózik Szerbiától és e szerint irányul a politikája is. A mikor a szerb kormány helyzete tarthlíatlan lett, Sándor király mértékadó orosz helyen bizalmasan tudakozódott, vájjon kellemes volna-e a cárnak, ha Belgrádból tőle kérnének direktívát a tennivalóra. A tagadó válasz igen hideg formában volt tartva. LEGUJABB. Vilmos császár Kómában. Kóma, okt. 23. (Saját tudósítónk távirata.) Egészen határozottan jelenthetem hogy Vilmos a németek császárja 1903* bán Rómába jön és meglátogatja a pápát, Földrengés. Kóma, Ma délelőtt 9 óra 50 perckor gyönge földrengést éreztek. Sznovjev a .szultánnak. Konstantinápoly, okt. 23. A szultán ma kihallgatáson fogadta Szuovjev orosz nagykövetet, aki szombaton Livi* diába utazik. A szultán közölte a nagykövettel, hogy Macedóniának a bandáktól való megszabadítása és az ország nyugalmának helyreállítása most már biztosiévá van. A szultán azt üzeni a cárnak, hogy mindig változatlanul barátságosan gondol íeá. Fölkelés Macedóniában. Kóma, okt. 23. Egy livornói tartaté* kos alpesi vadátztiszt önkéntes csapató1 szervez a macedónok részére. Szófia, okt. 23. A Riformi folytatja a győzelmi hírek közlését. így azt mondja, hogy Kutruila bandavezér sikerrel tartja magát a Ruppel-szorosban, hogy Goncsev Perinbe érkezett és átvette a fővezérséget és hogy Jankov, a kit bekerítettek, kivágta magát. Mindezek a hírek ellenkeznek a hivatalos jelentésekkel. Egy titok. Pái-is, okt. 23. Több lap Piciét mérnök levelét közű, amelyben azt mondja, bogy a tengereszeti miniszternek ingyen fölajánlotta egy tenger alatt járó fiajó tervét, amelyen húsz esztendő óta dolgozott. Nem kívánta a minisztertől, hogy titkokat közöljön vele, ellenkezőleg, ő maga közölt titkot a miniszterrel. Közvágóhidl sertésvásár, (Hivatalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt 374 darab. Ma érkezett Ö65 drb. Összesen 1339 darab. Déli 12 óráig eladtak 187 da- r ahot. Mai árak : Óreg sertés, má- sodrendü, 90 korona. Fiatal sertés nehéz, 100—106 korona.Középsulyu 104 korona. Süldő 90 korona, 100 kilogrammonkint élősúlyban, minden levonás nélküL A vásár közepes volt Sztrájk. Dunkerque, okt. 22. Tegnap délután a sztrájkolók összetűztek a rendőrséggel. Négy rendörhiva* talnok és egy rendőrbiztos megsebesült. A sztrájkolók néhány boltot kifosztottak, mire a kereskedők bezárták boltjaikat. Este a sztrájkolok a kikötőbe mentek és ott el akarták vágni a szénnel megrakott angol gőzösök köteleit ésíelgyuj- tottak vászoncsomagokat és nagy meny- nyisígü nitrátot. A katonaság visszaszorította a tüntetőket. Dunkerque, október 22. A sztrájkolok több kocsit és örházikót a tengerbe dobtak és beverték egy szerkesztőség ablakait. Megszökött őrölt. Budapest, okt. 23. Nagy ribiliió volt ma délután fél 1 órakor a Soroksári-ut 23. számú ház környékén. Újonnan megnyílt férfi-, fia* és gyermekruha áruház Budapest, Károijf-köfut fO. szánta Nagy aktár őszlés téli ruhákból, valódi angol és belföldi gvapjuszövetekb melyek saját műhelyemben készültek. Legújabb fáson a legolcsóbb szabó11 árakban, mérték szerint a leggondosabü kivitelben. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelők kicseréltetnek. Különlegességek fiú és gyermekruhákból. KELLER R. LIPOT Károly-körut 10. ftz.