Szatmári Est, 1914 (2. évfolyam, 1-60. szám)
1914-05-30 / 43. szám
4 Esküdtszék! ciklus. Szerdán turterebesi vádlott névsze- rint Schwartzkopí György fölött Ítélkezett a törvényszék. Nevezettnek az volt a bűne, hogy Schwartzkopí János és Kuk Gergely társaságában a halmii vásárról hazafelé menet összeveszett egy másik turterebesi lakosokból álló csoporttal. A viszálykodás előtt természetesen beszeszeltek a szereplők, hogy legyen enyhítő körülmény. A verekedés hevében a vádlott késhez nyúlt és azzal úgy megszurkálta Tepfenhardt Jakabot, hogy a szerencsétlen ember nyomban meghalt. A vizsgálat során Schwartzkopí János és Kuk ellen megszüntették az eljárást. A harmadik vádlott ügye íőtárgyalásra került. A tárgyalást dr. Papolczy Gyuia tábla- biró vezette, a vádat dr. Papp Szilvius kir. ügyész képviselte, a vádlottat dr. Helmeczy József ügyvéd védte. Az esküdtek verdiktje alapján Schwartzkopí Györgyöt halált okozó súlyos testi sértés bűntettéért, a törvényszék 6 havi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. Csütörtökön a Kizboján fiuk ügye került tárgyalásra. Az egyik vádlott Mihály 20 éves, a másik Gergely 19 esztendős. Rablás bűntettét követték el. Ugyanis Felsőbánya határában megtámadtak egy mámoros fővel haladó napszámost, akit arculülöttek és kifosztottak. Elvették tőle 3 korona készpénzét meg a subáját, botját és egyéb tárgyait. A tárgyaláson dr. Némethy József elnökölt, mint ügyész dr. Jákó Sándor ^szerepelt, a védelmet dr. Friedmann Árpád látta el. A tárgyalás lefolytatása után az esküdtszék marasztaló verdiktje alapján 6—6 hónapra ítélte a törvényszék a két sihedert. Az Ítélet jogerős. Rudvas, vasgerenda, vaslemezek^ mezőgazdasági gépek és alkatrészek. Takaréktüzhelyek, öntött kályhák. Meteor fnlyfonégő és Meidinger kályhák. Uizvezetéki és fürdőszoba felszerelések. Konyha berendezések és háztartási sikkek. Uas- és rézbu- torok. cpület és bútor vasalások, vilianycsengő felszerelések. Lütiichi vadász-fegyverek és revolverek Koilarif bőr ieiőlemezek eyyedüli elárusitása MELCHNER TE5TUÉREK vaskereskedőknél Szaimár. Szatmármegyei Est MÓDSZERÉVEL E6Y-EGY S1YELVMEG- TAílüLÁSÁRA SZOLGÁLÓ NYELVTAN TELJES 10. FÜZETBEN a 60 fillér. díszes vaszommapwbm KORONA 7. f KlUD RIüiíTÖ ISMííTnŐ PROSFCCTÜST Lővy Miksa könyv,- papir és zenemüke- reskedése Szatmár-NémetI WAGNER-HANGSZER KIRÁLYTÓL“ Budapest, Jőzsef- körut 15. szám. (Telefon.) Varázsíuvola a- | jándékkal 4 koro- ' na. Csodaréztrom- bita erős részből 6 korona. Szájharmonika dobkisé- rettel 3 korona Facimbaiom 15 hanggal 4 korona, lün- dérharangok, díványon 8 korona. Varázs- hegedüújdonság 6 korona. H milánói, párisi és londoni kiállításon kitüntetve az első díjjal. — Javítási szakműhelyek! — Fényképes árjegyzék ingyen! ____________ Kü lönböző üzlethelyiségek azonnal kiadók a Széchenyi- és Árpád-utcák sarkán levő emeletes házban.—Feltételek ugyanott vagy lapunk kiadóhivatalában j megtudhatók. Hirdessen a „Szahnnegyel Esf-hen. I #• ♦ t t uszfket ❖ ♦ # ❖ # ♦ adunk tenyésztés céljából kisgazdáknak, gazdaságoknak és uradalmaknak K tarka fajüszők és tehenek jelenlegi értékét a tenyésztő készpénzzel vagy 2 év után fizetheti. I ♦ | NEUSCHLOSZ TESTVEREK A nagybérlő-cég Szatmár. ^ Irodai telefon 16. sz. Gazdasági telefon 155. sz. i t ♦ ♦ ♦ t : JOHANN MARIA FARINA Gegenüber dem Rudolfsplatz gss? he'^fiyávr.Sköiiivlz, köloiviz-szanaan és púder Ügyeljünk a pontos símre: JOHANN MARIA FARINA Gegenüber dem Rudolf r Minden hasonlónevü utánzatot utasítsunk vissza. Magyarországi képviselő: HOLCZER EMIL ZOLTÄN, BüÖflDßSl, Vili♦ $ ♦ : : ♦ WÍ1SZ áXNHé'ft tVÍ®NYOINÍÜÁ J A éTÁTfAÁh, ■ Effi'C-TÉfK 9 ■=« TÉ£EF»'N 854. ' Törvényszék.