Szatmári Est, 1914 (2. évfolyam, 1-60. szám)
1914-04-04 / 27. szám
» Szatmár-Németi, 1914. április 4. Szombat. Második évfolyam. 21. szám. Előíizetési-dij: Helyben: egész évre 10 korona — fillér. fél * 5 „ - „ negyed „2 „ — „ Vidékre: egész évre 12 „ — „ fél „ 6 „ - „ hegyed „ 3 ,, — „ Egyes szám ára — ,, 10 „ Független politikai újság A szatmárvármegyei függetlenségi és 48-as párt hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: Dr. Nagy Vince Megjelenik hetenkint kétszer szerdán és szombaton délután 6 Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákőczi-utca 39. szám. Telefon szám 86. Nyilítér sora 40 fillér. fi fekete dátum. (S. S.) Április 11-én lép életbe az uj sajtó törvény és nem pusztán a fordulatosság kedvéért jegyezzük meg, hogy ugyanakkor hal meg e honban a sajtó szabadság. így tervezték legalább a munkapárti sóbálványok. És mivel a Magyar Banktól az Adria Tengerhajózási vállalatig, a Kárpátoktól a Margitszigetig, szóval az egész országban, ők a Mindenhatók, maguk végezhették el a nemes feladatot. Most aztán csend lesz. Az Igazságnak, ennek a hangosan csaholó ebnek, kosarat szijaztak a szájára és ha a szókimondásért nem akar a vállalkozás ezer és tizezer koronákig terjedni, ha a becsületes meggyőződés nem akar Tánsics után szabadon — börtönbe kerülni; akkor csend lesz itt, olyan halálos némaság, amilyen az orosz pusztákon sir. így hiszi ezt a kormány. A szürkeség homályából előkerült gyorskodifikátorok boldogan bizakodnak benne, hogy a gerinces polgárságot ilyenformán egészen elintézték, sőt mi több: maguk alá gyúrták. Lukács Crómwel ur utódainak lágyabb ének kell, mint amilyet a velük közös véleményen nem levők közvéleménye a fölökbe harsonázott és elkészült a sajtót uniformizáló paragrafustömkeleg. Ezentúl lesz lágyabb ének. És csak egy nóta fogja járni, mint a vándor koldus verklijén — a kormány dicséreti meg a cserebogarak halhatatlansága és viszont. Mindez azonban csak igen rövid időre sikerülhet, mert a jogtalanoknak és a megcsufolt magyar nemzetnek e variációkból nem nagy raktára van s megunva az egyhangú melódiát, a sorozatos törvény túlkapás feltétlenül megfogja szülni a maga reakcióját, a még elszántabb és még ener- gikusabb ellenállást. Azután talpraugrik a leleményesség is. Amint a munkásság feláldozta magát az érettük minden áldozatra kész orgánumukért, ugyanolyan módon rekrutálódik majd egy tábor a polgárság körében, a saját becsületes sajtója védelmére. Ez ugyan megvolt idáig is. A lapok elterjedési aránya mutatja. A jelenlegi helyzet csak a szervezetet fogja szükségszerűen kifejleszteni köréje. A meg nem vásárolt sajtó tehát állani fogja a harcot tovább és meglesz minden az arzenáljában, mely a győzelem kivívásához szükséges. Az úgynevezett napraforgó sajtó, mely arccal mindig a hatalom felé fordul, uj neveket húzott bélyeges homlokára, ns a függetlenség látszatának megvédésére körmönfont vallomásokkal traktálja a hiszékenyeket. Uj elhelyezkedés. . . Az óvatosság parancsolta előre látás és még egy csomó ilyen flirtelő mondat a becsületességgel igazolja, hogy nagy rohamra készül az erőszakosság. Ámde jöhet minden, az eddiginél is több, a lelakatoltnak hitt Sajtó nem fog meg hunyászkodni, mert az Igazságot még az igazságügyeden miniszter sem erőszakolhatja — egérfogóba. TÁVIRATOK.-SAJAt TUDÓSÍTÓNKTÓL A tőzsde. Bpest, április 4. d. u. '/»4 6. Az értéktőzsdén ma egy berlini bankház fizetésképtelenségének hirére, valamint az Albániából érkező kedvezőtlen jelentések következtében nagy árfolyam-csökkenés volt. Az árútőzsdén az irányzat állandóan javul. fi Képviselőház elnapolása. Bpest, április 4. A képviselőház április 11-ig elnapolta az üléseit. Április 11-én királyi kézirattal berekesztik az eddigi ülésszakot és nyomban megnyitják az újat. A képviselőhöz tisztikarának újraválasztását is akkor ejtik meg. Sem az elnökségben, sem a jegyzői karban nem lesz változás. A munkapárt ugyan fel fog ajánlani két jegyzői állást az ellenzéknek, de nem fogadják el. Az uj ülésszakban a következő főbb ügyeket kell elintézni: A költségvetést; a 60 milliós árvízvédelmi törvényjavaslatot; a hatóság védelméről, a becsület hathatósabb védelméről és az ügyvédjelöltek helyzetének rendezéséről szóló igazságügyi törvényjavaslatokat. Állítólag a kémkedésről is egy uj, szigorúbb törvény készül. A közigazgatás államosítása valószinüleg őszre marad. fi kormány a világbékéről. Bpest, április 4. A főváros törvényhatósága még a múltkor feliratot intézett a kormányhoz a világbéke-mozgalom tárgyában. Gróf Tisza István miniszterelnök most küldötte meg válaszát; azt irja, hogy a magyar kir. kormány is a béke áldásainak leendő biztosítását kívánja, igen szívesen fog csatlakozni oly megállapodásokhoz, amelyek az állam szuve- rénitásának érintése nélkül a világbéke céljait szolgálják. Gallérokat □ □ □ □ □ Tükörfénnyel □ □ □ Hófehérre □ □ □ □ □ Hájtájer Pál Ruhafestő, vegytisztító és fehérnemű gőzmosó gyára Szatmár, Kossuth Lajos-utca 10. sz. Külföldimintára berendezett villany és gőzgépek. Állandóan több mint ötven munkást foglalkoztat