Szatmári Est, 1913 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1913-10-22 / 10. szám
Szatmári Est 5 nem láttunk. A darab páratlan értékét az a hihetetlen fantázia alkotja, amely azt végig uralja és magával ragadja a közönséget. Soha nem feledhető est lesz ma és holnap este az Urániában. — Kivándorlási ügynökök El- dorsdója lett Szatmármegye. Lépten-nyo- mon dolga akad a rendőrségnek egy-egy lelketlen emberkereskedővel. Most a budapesti rendőrség letartóztatta Tarodi Géza volt villamos kalauzt, Schlenger Nándor és Miskó Lipót ügynököket, a kik Szatmármegyéből tömegesen szállították a kivándorlókat Amerika felé. Egy-egy kivándorlótól 160—180 korona províziót vettek fel és úgy csempészték ki őket az országból, hogy a bécsi lószállitmányok- nál mint hajcsárokat szerepeltették. Letartóztatta a rendőrség Klein Dezső ügynököt is, a ki ugyancsak Szatmármegyé- ben toborozta a kivándorlókat a rokona, Klein Izidor segítségével. Érdekes, hogy Klein Izidor most szolgálja katanaéveit a Szatmár állomásozó ezrednél, a hol közlegény. Klein Dezsőt letartóztatták, Klein Izidor ellen pedig a katonai hatóság megindította az eljárást. — Ersemjéni birtokidegen kézen. Mostanában tartották meg a 7000 katasztrá lis holdas érsemjéni Nagy Ákos-féle birtok árverését. Az önkéntes árverésen 12 magyar pénzintézet megbízottja jelent meg. Azonkívül ajánlatot lett a birtokra az österreichische Bodenkreditanstalt is. A prima birtok idegen kézre került, a legtöbbet Ígérő báró Schell-Bandschlott Fe- rencné vette meg 700 000 koronáért. A birtok volt tulajdonosa, Nagy Ákos alezredes kijelentette, hogy a ingatlanért nemrég 900.000 koronát Ígértek de nem adta, mivel minimálisan 1,000.000 koronát ér. — A szülök vétkei. A Világkönyvtárban most olyan köny jelent meg, melynek tárgya mindenkit érdekel. A nevelés örökös problémái sok gondot okoznak a szülőknek és egyre foglalkoztatják a pedagógusokat. Thomas hires könyve : A nevelés a családban. A szülők vétkei, a Világ- könyvtár legújabb kötete, úgy a szülőkhöz, mint a pedagógusokhoz fordul. A szülők és gyermekek, a tanítványok és a tanítók, a szülők és a tanítók egymáshoz való viszonyát tárgyalja ez a könyv. Végig kiséri a gyermek nevelését a felnőtt élet küszöbéig. A szülők hazugságai, a családi fegyelem, a testi, szellemi, a vallási nevelés, az akarat nevelésének problémái egyaránt foglalkoztatják. Bátor könyv, amely nemcsak a gyermekek, hanem a szülők bűneit is föltárja. A kötet 1.90 K-ért kapható Lővy Miksa könyvkereskedésében. Kiadó-tulajdonos: a felelős szerkesztő. Szatmár-Németi sz. kir. város villamos müvétől. Felhívás. A novemberi költözködések alkalmából tisztelettel felkérjük a vil- lamáram fogyasztó közönséget, hogy lakásváltozásaikat a villamos műnél (szóbelileg, a szinháznál inspekciós szolgálatot teljesítő szerelőnél, vagy irásbelileg központi irodánkban, Árpád-utca 7. sz.) még november 1-e előtt bejelenteni szíveskedjék, mert az árammérők felszerelése, uj bekapcsolások, vagy berendezések átírása a bejelentés sorrendjében fog eszközöltetni. Üzleti szabályzatunk értelmében a bejelentés minden fogyasztóra kötelező, legyen az akár uj fogyasztási hely, költözködés, vagy egy meglevő berendezésnek a megszűnése. Ilyen bejelentések elmulasztásából kifolyólag utólagos reklamációkat a számlázásokra nézve el nem fogadunk és a számlázás mindaddig az illető fél terhére fog eszközöltetni, a mig a kijelentés tényleg meg nem történt. Szatmár, 1913. október 13. Markó Kálmán v. v. igazgató. Gyermekkocsi-különlegességek minden színben a nagy választékban kaphatók. ~ Az árak feltűnő olcsók. í— 13449/1913. Iksz. Póthirdetmény. A szatmárnémetii kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, a Szatmári hitelbank r.-t. végrehajtatónak Gyene Lajos tyukodi lakos végrehajtást szenvedett elleni 3000 K s jár. iránti végrehajtási ügyében a 13222/1913. tksz. a. kibocsátott árverési hirdetményben: I. a tyukodi 1985 sz. tjkvben felvett 1976 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 279 K. II. a tyukodi 221 sz. tjkvben felvett 2722 hrsz. szántóból Gyene Lajost megillető jutalék 30 K III. a tyukodi 266 sztjkvben felvett 3242 hrsz, szántóból Gyene Lajost megillető jutalék 22 K IV. a tyukodi 329 sztjkvben felvett 895—899 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 10 K V. a tyukodi 719 sztjkvben felvett 2437 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 6 K VI. a tyukodi 793 sztjkvben felvett 3241 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 14 K VII. a tyukodi 410 sztjkvben felvett 1224 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 44 K VIII. a tyukodi 529 sztjkvben felvett 235, 1957, 2243, 2438, 2598. hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 554 K IX. a tyukodi 709 sztjkvben felvett 1405/d. 3239 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 25 K X. a tyukodi 295 sztjkvben felvett 805, 911, 1172, 1360, 1363, 1486, 2668, 3138/b. hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 131 K XI. a tyukodi 809 sztjkvben felvett 1000 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 7 K XII. a tyukodi 1155 sztjkvben felvett 1177 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 13 K XIII. a tyukodi 1254 sztjkvben felvett 1320 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 18 K XIV. a tyukodi 1289 sztjkvben felvett 2743 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 67 K XV. a tyukodi 1289 sztjkvben felvett 2746, 2751, 7358, hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 46 K XVI. a tyukodi 1314 sztjkvben felvett 1851 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 48 K XVII. a tyukodi 1662 sztjkvben felvett 1326/b. 2135, 2785, hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 86 K XVIII. a tyukodi 959 sztjkvben felvett 1082 hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 7 K XIX. a tyukodi 2038/a. hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 7 Kor. XX. , a tyukodi 26. sz. tjkvben felvett 624, 628, 653, 660, 682, 711, 770, 884, 907, 921. 967, 1014, 1090, 1113,1145, 1166, 1189, 1518, 1331, 1336, 1342, 1345, 1406, 1412, 1422, 2672, 2680, 2682, 2715, 2716, 2745, 2766, 2778, 2781, 2806, 2834, 2871, 3106. hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 721 K. XXI. , a tyukodi 1236. sz. tjkvben felvett 1364,1400, 1367. hrsz. birtokból Gyene Lajost megillető jutalék 46 K. a tyukodi 219. sz. tjkvben felvett 2390—2397. hrsz. birtokból Gyene Lajost megilleíő jutalék 36 K. a tyukodi 762. sz. tjkvben felvett 792. hrsz. szántóból Gyene Lajost megillető jutalék 12 K. a tyukodi 1276. sz. tjkvben felvett 1364, 1400, 1367. hrsz. szántóból Gyene Lajost megillető jutalék 46 K-ban ezennel megállapított kikiáltási árban Tyúkod községházánál 1913. évi november hó 20-lk napjának délelőtti 10 órájára kitűzött árverés az 1881. évi LX. t.-c. 167. §-a alapján Csenger és Vidéke takarékpénztár végrehajtató érdekében is 2300 K tőke- követelése és járulékai kielégítése végett megtartatni fog. A kérvény költsége 12 K-ban állapittatik meg végrehajtást szenvedettel szemben. Szatmár-Németi 1913. évi október hó 6.-ik napján. Füzessy. Pénteky. kir. törvényszéki biró. telekkönyvvezetö. Kiadó birtok. A hegyi útban a városhoz közel egy 12 köblös tagos "birtofe bérbe kiadó. — Felvilágosítás nyerhető a kiadóhivatalban. 117—1913. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1913. évi V. 2624., 13463., 13464., 13465. 13466. számú végzése következtében Dr. Mets Gyula ügyvéd által képviselt Nagy-Károiy—Erdődvidéki Tak. Pénztár r.-t. javára 1181 K s jár. erejéig 1913. évi április hó 30-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1810 koronára becsült következő ingóságok, u. m. lovak, búza, tégla, vályog stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az erdődi kir. járásbíróság 1913-ik évi V. 127. számú végzése folytán 1181 K tőkekövetelés, 525 koronának 1913. febr. 11-től, 550 koronának 1912. évi október hó 11-től és 106 koronának 1912. évi november hó 12. napjától járó 6 % kamatai, 73% váltódij és eddig öszszesen 316 kor. 40 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Alsó- homoródon, adós lakásán leendő megtartására 1913. évi október hó 28-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-aí értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfogtallátták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 188Í. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Erdődön, 1913. évi október hó 17. napján. Czech Aladár kir. bir. végrehajtó. «r-V-