Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)

1911-03-26 / 13. szám

S Z A T M A K 3-ik oldal márc. 26 sen illeszkedett bele az összjátékba s jól énekelt. Kitűnő volt Herczeg. Említésre mél­tók Horváth Lenke, Burányi. Komáromy az önkéntes szerepében gyarapította eddigi sikereit. A cigányszerelem vasárnap délutáni előadásának, Horváth Kálmán debre­ceni bonvivánt színésznek fellépése kölcsön­zött némi érdekességet. Kaldor helyett ját­szotta a Józsi ezigány szerepét. A jó meg­jelenésű, jó hangú színészt a közönség me­legen fogadta. A mieink szokott jók voltak. Este Komlóssy Emma b. f. a varázs- keringőt adták telt ház előtt. A közönség vastapssal s virág kosárral honorálta a művésznő kedves jótékát s gyönyörű éne­két. Kitűnő volt Szende a Niki, és Dénes Ella a hercegnő szerepében. Jók voltak Herczegné, Heltai, Mátrai. Hétfőn a „Burridán szamara“ bohózat untatta a közönséget. Sípos, Vidor Zöldy Vilma igyekezett némi hatást elérni. Hatá­rozottan rossz volt ifj. Bági. Kedden a „Tiszturak a zárdában“ c. operettet játszották színészeink. A műsor változás meglátszott az előadáson. A szerep­lők közzül csupán Szende nyújtott, — vára­kozáson felül — kiválót. Kedves volt Komá­romi. Jók voltak Mátrai, Herczegné, Pongrácz. Dénes Ella kissé fátyolosán énekelt. Bródy Sándor nagy sikert ért életképét a „Medikust“ mutatta be szerdán a társulat Bródy gondolkozó fő, aki nem felületesen nézi az élet apró mozzanatait, hanem el mélkedik felette. A Medikus határozattan életképes darab, — de nem nállunk. Hogy ezt a darabot a maga teljességében át- érezzük, megértsük, ahoz a éleslátásnak ak­kora mennyisége szükséges, amennyivel Bródy rendelkezik. Közelebbbről kellene ismernünk azt a környezetet, amelyet ő megrajzolt. Egy darab élet az. Ez külömben nem válik a darab ká­rára. Értékes munka az mindenképen. A darab rövid vázlata : János (Vidor) a medikus, Rubin főorvos (id. Baghi) anyagi támogatása mellett végzi tanulmányait. Egy­szerű vidéki szabóiparos fia, kinek az apja Rubin főorvossal, egykori tanuló társával megegyeznek, hogy a fiú, ha az utolsó vizs­gákon túl lessz, elveszi a főorvos leányát- Jánosnak visszatetsző ez a pénzen vásárolt parti, s egy kis pap (Sipos) segédkezése mellett megesküszik egyházilag egy vidéki barátnőjével. Azt hiszi a főorvos leányát nem tudná szeretni. Ezt mégis mondja a leánynak, aki halálosan szerelmes a fiúba. A leány Rogy a flu leánytestvére férjhez mehessen pénzzel segíti a fiú apját. Az apa, (Mátrai) boros fővel kifecsegi, ami megtöri a fiút. Elűzi apját, [aki szemébe vágja, hogy ő is élvezte azt a kegy dijat. A fiú megundorodik önmagától s megakar halni. Rendőrségre is is szalad, hogy feljelenti magát de vissza hozzák. A halálrakészül. Elbúcsúzik bará­taitól. Egy orvos növendékkel üzenetet küld a főorvos leányának. Hogy csak őt szereti, hogy utolsó gon­dolata is az övé. A leány egy függönnyel eltakart fülkéből tanúja e jelenetnek. Egy­más nyakába borulnak. — Függöny Ez a rövid vázlat persze nem tükröz­ted vissza a darab szépségei! Az előadás a jobbak közzé sorozható. A címszerepet Vidor játszotta az ő ismert művészetével. Ez a szerep csak növeli ed­digi sikereit. Kiváló volt a főorvosszerepében id. Baghi. A főorvos leányát Károlyi Sári alakította sok átérzéssei. Epizód szerepebken jók voltak Sipos, ifj Bagi, Pongrácz. A szabó szerepében szívesebben láttuk volna Herczeget. Csütörtökön a „Medikust“ ismételték az előbbihez hasonló jó előadásban. Hegedűs Gyula, a vígszínház kiváló művésze pénteken az „Ördögben“ kezdte meg vendégszerepléset. Szombaton a Taifunhan játsza dr. Tokeránót. Bucsufellépte vasárnap este a „Kis cukrosban lesz. b. HÍREK. Karcolatok. A holnapi napon egy gyászos neve­zetességű, szomorú emlekezeiü évforduló­hoz érünk. Holnap lesz egy esztendeje an­nak a borzalmasságában szinte párját rit­kító tüzkataszírórának, amely a maga ij- jesztft rémséges pusztifásaival elnéoiitoua az ünnepi mulatozol* ujjongasait. A mulá- tozók torkára forrott a szó, s a vig han­gulatot vészes jajkiáltás, a vigadók festői csoportosulását borzalmas látván) osság vál­totta fel. — Este, — hu-.vót első estéjén 300 mulatni vágyó napbarnított arcú ifjú, s piros pozsgás,, ringó derekú, parázs szemű leányzó ment a táncba, s másnap, husvét másodnapján, midőn a szerelmes if- jek, öklömnyi gyerekek otkolomos üvegek­ké) kezükben kopogtatnak szivük bálványa ajtaján, hogy megöntözzék szagos vízzel a viruló leányzó virágokkal díszített haját, — akkor 300 magyar ifjú élet felett 1000 ma­gyar lélek könnyével áztatta az este még borral áztatott földet. Illő, hogy ennél az évfordulónál álljunk j meg egy pillanatra. Hogy szenteljünk ne- j hány percet a katasztrófánál elpusztult ma­gyar lelkek emlékének, hogy az emlékezés gyógyító balzsamából néhány onyhitő irt j csepegtessünk a még sajgó sebre. Az a 300 magyar lélek már nem sok hasznát 1 veszi. A hátramaradottak, nyomorban siny- j lödők számára kell elviselhetőbbé tenni a i szenvedést. Most egy év múltán eljutottunk az első stációig. A nyomorgók segélyezésére ! összegyűlt összegek egy ev múltán, végre valahara kiosztásra kerülnek. Egy, vagy több darab állampapírt, vagy nehéz veretű aranyat hapnak a segélyre szorulók. Az a szegény szánalomra méltó magyar apa, vagy anya, akinek felesége, s négy felnőtt kenyérkeresö fia veszett oda a borzalmas tüzkatasztrófánál, — akinek szegénységé­ben, nyomorában egyedüli öröme a család- j iában tellett, — az a szegény földmivelő, aki arca verejtékezésével, könnyáztatással, ; nehéz munkában kereste kenyerét, hogy gyermekeit felnevelve, öreg napjaira istá­polót neveljen magának, az kap most a be­gyült segélyösszegből a „kulcs“ szerint 929 korona 20 fillért. Most egy esztendő múltán 929 korona és néhány fillér kö- j nyöradományt, vagy kevesebbet. — Attél ! függ, hogy hány életerőtől duzzadó, egész­séges, munkabíró fiú, vagy leány veszett I el. A „kulcs“ szerint fogják majd a szen­vedők tájdalmait enyhíteni, s a szenvedés könnyeit letörölni. Vajion a szerencsétlen ifjú akit a kérdéses éjszakán a kötelessége máshová szóllitott, s akit másnap kedvese, vagy menyasszonya megüszkösödött holtteste fölé szóttitottak, vájjon annak a fájdalmát a „kulcs“ szerint milyen összegű segélypénz­zel fogják meggyógyítani, vagy annak a tehetősebb gazdának mivel fogják fájdal­mát enyhíteni, aki nem szorult reá a szo­morú emlékű, gyászos árnyéku pénzre. A katasztrófa megtörtént s most egy év múltán ott tartunk, hogy a begyült ősz- szögek kiosztását megkezdték. S te sze­gény nyomorgó pária embertársam ne sird a fájdalom és az emlékezés könnyeit, ne szoruljon össze a szived, ne szoruljon ökölbe a kezed, ne keseregd el a 'szenve­dők néma fájdalmát. Vannak még kegyele­te.1? szivü emberek, akik most, egy év rnul- j tán a „kulcs“ szerint 929- korona 20 fillér | üszkös, árnyas pénzzel akarják meggyégyi- | tani a sajgó sebeket, akik a kenyérkereső fin, leány, vagy rokon helyett nehány ti- I zest kínálnak. Ne sírj, mert ezzel nem tá­mad fel az a 300 magyar ifjú lélek, (b.) Ma és minden este a „KIS PIPA“ vendéglőben Mozgófénykép zz zz szín h ó z. Belépti-aij nincs I — Személyiül*. A kir. tszék elnö­kének állapota egészen jobbra fordáit, teljesen túl van a veszélyen. Már csaj* gyengélkedő. — Kinevezés. A cultus minister Szabó Irén nagybányai lakos oki. óvó­nőt az ottani állami kisded óvodához kinevezte. — Esküvő- Folyó hó 18-án tartotta eskü­vőjét Orosz Ernő óvári s. lelkész Sepsy Erzsikével Szatmáron. — Ä szatmári ref. egyháztanács Ülése. A folyó hó 19-én tartott egyház­tanács ülésben megmutatta dr, Kovács István, hogy beszédével nemcsak hatni, de tettekre is tud késztetni. Indítványozta, hogy rendezzenek egyházi hangversenyt, melyen a szent helyre való tekintettel tartózkodjék a közönség a tetszés nyilvá­nítástól és az igy befolyt összeg fordi- tassók fele részben a lelkészek és ének- vezérek árvái háza javára, másik fele részben pedig a templom jövő évi fű­tésére, mely indítvány az egyházi el­nök hozzászólása után egyhangúlag elfogadtatott. — Dr. Lengyel Márton elhunyt. Még el sem hangzott az Uray Géza temetésére szóló harangok zúgása, már is újból halottunk van. Dr. Len­gyel Márton városunk tiszteletben álló polgárát váltotta meg kinos szenve­désétől a halál. Dr. Lengyel Márton korán özvegységre jutott. Ezután csak 3 gyermekében lelte boldogságát, kik közül az egyetlen fia korán sirba szállt. Azután férjnél lévő leányaira fordította apai szeretetét. Köztük is érte el a balsors. Szélütést kapott, melyből nem volt gyógyulás. Folyó hó 22-én vetett végett hosszas szenvedésének a jó­tévő kaszás. Nagy alapítvány a Gyermekszanatóri­umnak. Az Első Magyar Általános Biztositó Társaság, amely mindenkor nagy áldozat készséget tanúsított emberbaráti és kultu­rális intézményeinkkel szemben, legutóbbi közgyűlésén tízezer koronát szavazott meg a Gyermekszanatóriumnak. Erről a határo­zatról Ormódy Vilmos főrendiházi tag, a társaság vezérigazgatója értesítette a sza­natórium vezetőségét. Az alapítványi irat kiemeli, hogy a társaság félszázados alap­jának kamatjövedelméből képzett különleges adományok, illetőleg alapítványok, minden­kor oly nagyobb szabású közcélok előmoz­dítására vannak rendelve, amelyeket a tár­saság egész kormányzó testületé a részvé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom