Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)

1911-11-26 / 48. szám

XXXVII évfolyam 48-ik szám. Szatmár, 1911. nov. 26 (GAZDÁK LAPJA) TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI- ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. jgl.ÖFX&FTKSI ÁB : Haiybsn : Vidéken : Xo'ésK évre 4 kor Egész évre 8 kér. Egyes si'.ám ára iO fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák-tér 3. szám. bgy pár könnycsepp. Irta: Berki Géza. Szegény eladósodott tisztviselők, több gyermekes családapák, ezek a szegény kiéhezett ember-proletá­rok : akiknek egyetlen paaaszszavuk se® lehet, akik a maguk, sanyarú helyzetük vigasztalanságát szó nél­kül tartoznak tűrni: bizalommal tekin­tenek a jövőbe. Most végre, évek hosszú sora után, sok-sok nélkülözés, nyomorúság után bíznak, remélni tud­nak azok, akik számtalanszor harap­tak bele a csalódás keserű almájába. Azoknak iövel a szeméből a bizalom fénye, akiknek tekintetét már számta­lanszor hornáiyosiíotta el a nélkü­lözések, keserűségek nedűje; azok hisznek, akik már nana mertek hinni: s azok látják szépnek, vagy talán csak vigasztalónak a jövőt: akik meg­szokták azt hogy a jövő ködös messzeségbe csak félve, remegre tekint­senek bele. Es ez mégcsak nem is álom, még csak nem is egy merész fantázia még merészebb szárnyalása: hanem valóság, en : t z ■ veit fe­Eljössz-e majd ... Eljössz-e majd ... ha kivin foglak Lágy szavakkal — hü öleléssel? . . . Virág-ajkad, mig mézcsókot ád Illat-ártól ragyogó orcád Bába hajtod-e majd szenvedéllyel: — Akkor! tudod -— egy titkos éjjel . .. ? Eljössz-e majd ! ? ... Kezed-kezembe ; — Meglásd! — ahová mi futunk: Lomb suttog ott — nem tél magánya ; És a szivünk egymásba zárva Könny nem locsolja át utunk . . . Érted nyílik majd szekfü, nárcis — Néked dalol a madár is . . . — Egy világ lesz az 1 ... a mi világunk : S zöld pázsitján mosolygva járunk ! — Eljössz-e majd ! ? . .. Baross Sándor. bér rabszolgái bizalommal tekinthet­nek a jövőbe. Ott most nem a vigasz­talan sötétséget, de valami egyebet látnak. Az állam végre is belátta, mert hiszen b* kellett látnia, hngy ezek az emberek, ezek az agyondolgoztatott, agyongyötrődött emberi proletárok, végre is az állatni gépezetnek olyan fontos kellékei, amellyel számolni kell. Belátta az állam : hogy a gép hajtó kerekeit olajozni keil, mert különben komplikáció k állhatnak be. Ezt belátta az állam és segített a tisztviselők nyomorán. Belátta, mert be kellett lát­nia, hogy azok a családos tisztviselők, akik egész életük erejét, munkásságát az állam javának szentelik, akik ember- feletti muakát végeznek csekély, nevet­ségesen csekély éhbérért : azok nem bírnak már megbirkózni a folyton növekvő drágaság folytán újabban rá­juk nehezedő terhekkel, hanem össze- roskadnak a teher alatt. És mikor ezt látta az állam, akkor tudta, mert tudai kellett azt is, hogy ez az összároska- dás nemcsak a tisztviselők egyedére, vagy mondják egyetemére lesz rom­boló hatású, de ez az összeomlás megfogja ingatni az egész állami gépe­Vetélyiársak. Irta: Barid Géza. II. A virágokkal fu tatott teraszon ketten ülack. Olga, egy -dig 18. éves, ábrás des kékszemü, barna ixajfürtü ieáay, és a má­sodik tavaszát élő 28. éves Margit, aki alig féléve vált el a férjétel, egy öreg aá- bobtél, aki állítólag hűtlenségen érte & szőke fitos orrú, gőgés asszonyt. Szótlanul ültek egymással szemben. A forraszon lágy tavaszi szellő lengedezett, kellemes rózsailiatot árasztva maga körül. A terasz előtt fiatal rózsa hajtások illatoz­tak. A held ezüst sugarai kacérkodva vilá­gítottak a íarraszoi ülők arczába, meg­világítván &» egyik snoaeruen sáppadt, a másik gőgösen hideg márvány arcát. Mintkettőnek a gondolata egy lény körül forog. Olga a fiatal ártatlan leányok szűzi szemle? égé vei, fiatal tiszta lelke mele­Mindenn-mm dijak a kŰHÍóhivivtídban fix9tundok. Megjelenik minden vasárnap. zet menetét, hogy ez az összeomlás nagy változásokat fog előidézni az egész magyar társadalomban, amely­nek ez az ezrekből álló munkás, dol­gozó, küzködő had : tevékeny szorgal­mas tagja, amely társadalmi rétegnek összeomlása, vagy kiválása megingatná a társadalom hatalmas palotáját, mint ahogy megingatja egyetlen oszlop ki­válása egy szilárdan álló épület egyen­súlyát. Azok, akik most a tisztviselők segítségére siettek : azok tudták ezt. De tudták azt is, mert maguk is érzik a drágaság nyommasztó terhét, hogy a kis fizetésű, családos tisztviselők, akik a hazának tisztes polgárokat ne­velnek, sem tudnak megbirkózni azzal a folytén növekvő árral: amelyet az élelmiszerek és más kereskedelmi cik­kek növekvő drágasága, rájuk zúdít, tudták hogy most keli jönni a segít­séggel, most, amig nem késő. S hogy ezt, most a tizenkettedik órában be­látták : az nem erényük, de a helyes üzleti érzékük bizonyítéka . . . J0 gével, mig a másik gőgös, hideg büszkeség­gel, a kacér asszonyok számító ravasz, hi­deg mégolyával gondol a férfira, a kiért megküzd ezzel a szerelme által olvakitott leánnyal . . . S iáig az egyik mirtus koszo­rúról boldogságról álmodozik, a másik aljas orzsiíkról alkot magának eklatáns képet. Az egyiknek arcán melegség, halvány pir ömlik el, a má ik arcát eltorzítja a bőaös o-rzsiák gondolata. A hold e pillanatban kibújt a fák ágai kőzzfií s erősen megvilágította a leány tűz­ben égő arcát.-- Mi bajod ? kérdi az idősebb. Az arcod tűzben ég. Amaz felocsúdik gondolataiból. De ne», válaszol. Talán aem is értette az asszony rosszul palástolt gúnyos megjegy­zését. Az assaoay gúnyosan folytatja. Szerelmes vagy picikém ? . . . A te bohó gyermek eszeddel megkedveltél egy férfit, akit most szostaak, tisztásak látsz Bőké vagy kicsikém. S M| « fSB |||gi g| PB tssi ii 8f 1 Jril Sit

Next

/
Oldalképek
Tartalom