Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)
1911-06-11 / 24. szám
4-ik oldal S Z, A T M A R jitaius 11 — Herman László városi zeneiskolai igazgató a zenemüvészi vizsgát a Országos Zeneakadémián, a miniszter által kinevezett bizottság előtt, kitüntetett sikerrel letette és a zenemüvészi oklevelet, mint jól megérdemelt babért megszerezte. — Kamarai gyűlés. A debreceni kereskedelmi és iparkamara f. hó 12-én d. u. 3 órától közgyűlést tart székháza tanácstermében. — Aranylakadalom. Pünkösd másod napján ünnepelte aranylakadalmát Horváth János törvényhatósági alkalmazott és felesége Erdélyi Juliánná. Az ünnepi szertartás a 11 órai mise után a székesegyházban ment végbe, mely alkalommal Tóth József képezdei tanár intézett épületes beszédet a 75. életévüket taposó ünnepeitekhez. — Tanári vizsga. Pfiszter József a helyi kir. kath. főgimnázium gyakorlótanára a tanári vizsgát kitűnő eredménnyel tette le a kolozsvári egyetemen. — Kiküldetés. A helyi kir. tszék telekkönyvi hatósága Csengerbagos község volt úrbéres nádlóinak egyéni felosztása íolytán való átalakítási munkálatainak meghitelesitésére dr. Lauka József kir. tszéki bírót és Balás Béla írnokot kiküldötte. A bizottság julius 10-én kezdi meg működését. — Eltűnt tanító. Schiffner Lajos nagyhodosi ref. tanító, mintegy 3 hónappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt lakásáról. A csenderség széles körű kutatásának mai napig sincs eredménye. — 102 éves ember halála. Ritka szép kort ért el Njikora András helybeli gazdálkodó. Még a napokban is azzal dicsekedett, hogy életében soha nem volt beteg. A múlt szombaton 102 éves korában halt meg szivszél- hüdésben. — Országos vásárok vármegyénkben. Junius 12-én Avasfelsőfaluban ; 13-án Aavasujfaluban ; 14-én Nagy- somkuton ; 16-án Csenger'oen és Erdő- szádán ; 19-én Nagybányán ; 20-án Aranyosmegyesen ; 27-én SzatmárNémetiben ; 30-án Magyarberkeszen. — Elragadt lovak. Huszti László és Darabánt György fábiánházai lakosok szekérbe fogott lovai a napokban elragadtak és az utcán menő ifj. Tóth Mihálynén mindkét szekér keresztül gázolt. A szerencsétlen asszony sérülései életveszélyesek. — Megvert rendőr. Gozsa Tógyer avasfelsőfalusi lakos János nevű fia a szinérváraljai vásáron egy pár cipőt lopott. Dorka György rendőr e tettéért a fiút letartóztatta. Ekkor előrohant a hu apja nehány oláhval és kegyetlenül elverték a kötelességét teljesítő rendőrt. — Késelö legény. Mámoros állapotban dülöngőzött Mátészalka utcáin Betéri László kocsis. Bolyongása közben megtalálkozott Kádár Istvánnal, aki kalapjánál egy rozmaringot viselt. A részeg kocsis erőszakkal el akarta venni a rozmaringot, mire Kádár ar- j cul vágta és a faképnél hagyta. Az emiatt feldühödött Betéri kést rántott | és a gyanútlanul arra menő Néma ; i Mihályt életveszélyesen megszurta. — Meglopott vasúti áilomás. Ilobá- ról Írják, hogy az ottani vasúti kiadó őrház irodájának ablakát kóbor cigá- j nyok feltörték és onnan egy drb jegytartó ládát és egy könyvszekrényt el- j loptak, amelyeket másnap a község határában érintetlenül megtaláltak. — Tűz. E héten két izbeu volt váró- j sulikban kisebbszerü tüzeset. Pénteken hai| ,} I naiban Hanka János kocsigyártó Bányai uti kocsiszínje gyuladt ki. Szambavehető kár nem történt. — Ugyancsak pénteken gyu- Ldt ki a Tompa-utca 15. számú ház, melynek egyik lakója poloska égetései foglalkozott. A gyertya lángjától a kanapé tüzet fogott, melyet az összefutott lakók a tűzoltók megérkezése előtt eloltottak. Találós kérdés. A találós kérdés, amelyet a múlt í számunkban közöltünk, élénk érdeklődést ! keltett t. olvasóink körében, sőt még szélesebb körben is. Amit viszont örömest regisztrálván, ezennel adjuk a találós kérdésnek a megfejtését is: „orgona.“ Az orgona t. i. egy virág, amelynek persze hangja nincsen; ámde hangszer is lehet az, amelynek meg természetesen illata nincsen. Egyben a jelzett érdeklődésnél fogva, alkalmát ejtjük, hogy ismét egy találós kérdéssel kedveskedjünk a mi tisztelt olvasóinknak, mégpedig: mi az, amije nincsen és nem is lehet meg a világ valamennyi bölcsének, — aholott okvetlenül lennie kellene ; mig azonban akármelyik szamárnak igenis megvan ? E talány megfejtését ugyancsak a jövő számunkban fogjuk közreadni. CSARNOK. Poéta és költő. Kát hivatalnok a hivatalos óra rége felé Jókai és Petőfi kiválóságait méltatja, miért is észre sóin véve az idő előrehaladottságát, tovább ott maradnak. Távozásuk után bosszúsan fakadt ki a hivatalszolga : — „Na már az igaz, hogy ezek az urak hiábaló fecsegéssel ütnek agyon minden időt. Még engem is feltartóztatnak. — Jó- kay meg Petőfi ? t Hogy jön ez össze ? — Az egyik költő volt, a másik meg poéta.“ * Honvéd, vagy baka P Két irigylésre méltó karikalábu hitsorsos sétál a korzón. Az j ujoncjavaslatról beszélgetnek. — Hát asztin vót kendi h-aioaa ? — Vótam hat. — Honvéd, vagy baka,?J — Gyalogos. * :: Orvos és tűzoltó.. — Az Istenért jöjjön-orvos, nr azonnal, mert meggyűlt az uramban a pálinka ! — Ne alkalmatlankodjanak nekem mindenféle haszontalansággal. Ha ilyen baja van, menjen a tűzoltókhoz. Hogy ezen „Csarnok“ rovatban elmondottak jelen újság címlapján irt nap délelőtti egy órájáig az igaz valósággal szó- ról-szóra egyezők, ea-.üvei erősiti: Cserep. Dr. Ch. Mauriac, a: párisi Hópital du Midi orvosa írja: A természetes Ferencz József-keserüvizet sokszor rendelem s eddigi tapasztalataim szerint hatása nagyon kedvező,, úgy hogy ez a gyógyvíz a hashajtók között a legelső helyek egyikét foglalja el — Kapható gyógytarakban és füszerkeres- kedésekben. A. Szétküldési-Igazgatóság Budapesten. Szerkesztői üzenetek. Kirgiz. Csak türelem! Óriási elfoglalt* súgunk. Ezerszer üdv. V. £■ Budapest A szenvedő emberiség érdekében kegyeskedjék levelünkre mielőbb, válaszolni. Üdv. H. P. Nagyecsed.; Sérelmét jövő számunkban az ön javára fogjak elbírálni. P. J. Kántorjaimat. Sokáig fog hallgatni? Üdv sokszor. B.uttkai Ella. Köztiszteletnek örvendő, érdemekben gazdag munkatársunk ellen, nyilt levelező lapon irányzott és hozzánk, intézett személyes élű és kapca éezékii támadásának tudomásul vételét, de főkópen sértettel való közlését, leendő la$vezőrünk megtiltotta, azzal érvelve, hogy ne mász- szunk a sárba. Szerkesztők : Kovács Jenő Berki 6éza. @-------------------------------------------------------® Bor-ajánlat VÉGH SÁNDOR szőlőnagybirtokos CZEGLÉD, (Pest-megye) ■ „VÉGH-TELEP“ J “ vasútállomással ellátott 200 holdas szőlőtelepén termett ZAMATOS BORAIT. 1910-es termésű kadarka . . 48 kor. kövidinka 50 kor. ezerjó . 50 kor. rizling 52 kor.,szerómi zöld . 54 kor. 1908-as termésű kadarka . . 56 kor. kövidinka 58 kor., ezerjó . 60 kor. rizling 64 hektoliterenként. Kívánatra árjeeyzéket küld ingyen éa bérmentve. aján