Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)
1911-04-30 / 18. szám
XXXVII évfolyam 18 ik szám. Szatmár, 1911. április 30. (GAZDÁK LAPJA.) TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI- ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. ELŐFIZETÉSI AR : H»lyb«n : Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. Egyes szám ára IO fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák-tér 3. szám. Uiudennra Ű dijak a kiadnbÍTatsIbaa fiiatendék Megjelenik minden vaeárnap. ; m Május. (B. G.) Mi a május ! ? . . . Lombsuttogás, virágfakadás ? . . . Napsütéses, verőfényes tavaszi idő ? Avagy talán virágot termő gyönyörű kikelet! ? Több ennél . . . sokkal több. Valami megmagyarázhatatlan csoda ereje van a májusnak. Virágillattól üde levegőjében van valami varázs erő, amely •mámorba ringatja az ember lelkét. Amely a maga különleges balzsamos illatával belecsapkod a szívbe, s a májusi szellő halk rezgése belevegyül mámorban úszó lelkünk vágyó zenéjébe. Nem hónap, nem közönséges, szüfke napok csoportja a május. Amint hogy nem közönséges időszak a tavasz. Ez a kettő : a tavasz napsugaras, fényárban úszó napja, a május üdvöt nyújtó, szerelmet zsongó májusi szellője összevont, elválaszthatatlan fogalom. Olyan, mint a fülemüle és a dal ; avagy, mint a szerelem és féltékenykedés. Nem hónap a május, hanem egy izzó, vágyó, szerelmi élet után epedő időszak hajnalhasadása. Májusban nincsen nap, nincsen éjszaka. A nappal verőfényes melege összevegyül az éjszaka holdvilágos csendjével. Vágyak és ábrándok megtestesülése, szerelmes szivek szomjas vágya a május. A beteljesült s soha be nem teljesülhető vágyak forrása. Egy kiaknázhatatlan tárna ez, avagy mindig illatozó, virág erdőtől tarka mező. Ami a testileg, avagy lelkileg beteg, szenvedő embernek arcán az első szivárványos mosoly, ami a szomjúságtól eltikkadt vándor szomjvágyának kielégítése atán arcán a megkönnyebbült jóleső érzés, ami a borongó s áprilisi napok után az első színes napsugár, ami a börtön rideg homályából kiszabadult rabnak a szabadság első szellője, a napnak első fénysugára, ami a szenvedőnek a mejrkönnyebülés, az a tél hosszú folyama alatt fásulttá, unottá lett emberi léleknek a tavasz, . . a május. S La van valami amely enyhítő gyógyirt, balzsamot csepegtet a sajgó sebre: az a május. Ha van valami ami boldogságot lop a szívbe : az a május illattá, a május szellője. — Vagy talán ellehet képzelni szebbet, eszményiebbet, mint a májusi éjszaka. Amidőn virágozó fák között enyhe tavaszi szél fujdogál. S a fák ágain szeretkező párok zengik bele a varázsos éjszakába, hogy itt a tavasz . . . itt a május. Midőn messziről szerelmes leánynak, szerelmi vágyódása sir bele az éjszakába ; midőn a levegőben szerelmi dallamok vérpezsdítő melódiái rezegnek.; midőn a lelkünket megkapja valami,'- eddig talán ismeretlen érzés, valami lobogó vágy, amely hajt, iiz, ellenálhatatfan erővel egy függönyös ablgjí alá, s azalatt az ablak alatt á csodás éjbe belecsendül á titkos vagyak sokat mondó tolmácsolója, a hegedű száraz fája : . . .„akkor titkon megsiratlak.“ . . A május a tiszta, üde szerelmek évszaka. A szent érzelmek kutforrása. Ä mindennapi élet szürkeségében színes lampion. Belevilágít az Élet fárasztó sötétségébe. Leolvasztja lelkün- ről a jégburkolat ot. Enyhülést nyújt a pihenés után sóvárgóknak, életet önt a beteg, elpetyhüdt szervezetbe. Nem hónap a május, hanem egy uj élet kezdődő időszaka . . . Kardos kalapja tartós I Egy év előtt Egy év előtt be más is volt minden . . . Gondolsz-é még rája ? ! Beszél-e még szerelemről Édes vágyról, gyötrelemről Udvarotok kicsi eperfája . . . ? Úgy eljárunk egymás mellett Mint valami idegenek Mint valami vedlett árnyak . . . S vájjon lesa-e olyan óra : Hogy hívni fogsz még egy szóra: Hogy még egyszer sírni látlak.!?■... Boross Sándor. Viszontlátás. Irta : Medák Ilona. Majd ismét napokig feküdt eszméletlenül. Azután csöndesebb, nyugodtabb napjai jöttek. Mikor újból magához tért, kérdezte hol van. A lány az első szók hallatára nagyon boldog volt. Oda ült a beteg fekhelye mellé, s elmondta neki hol van, s hogy került ide. Elmondta hogy napok óta vetette ide a tenger . . . A fiú megborzadt a tenger szó hallatára. Úgy rémiett neki, hogy sötét, nyomasztó emlék fűzi hozzá. Ettől kezdve egyre javult aztán. Elbeszélgettek naponta a lánnyal.. Janka üde, kinyílt leikéből beszélt, s mulattatta a beteget. Róbert olyan szívesen hallgatta őt. Ha dolgozot a lány, szemével kisérte mindig. Csodálta azt a nagy jóságét, s önfeláldozást, amit tapasztalt a lány részéről. A Janka kellemes szavai fülébe csengtek egyre, s úgy érezte, hagy beteg ágyában nagyon boldog. Úgy hitte, hogy ő most egy uj életet kezd, a múltat felednie kell, hisz azt egy; leírhatatlan sötétség befejezte már. Lelke előtt szürkén, ködösen derengett a múlt. Önkénytelenül összehasonlította a jelent a múlttal, s a jelen tetszett neki. A múltból szürkeségen át csupán egy emlék egy arc: a Gioja arca tűnt elé, mint egy sötéten átszürödő fénysugár. De úgy érezte, hogy nem melegít e sugár, olyan mint az őszi [napfény, őszi napsugár, amely világit, de meleget nem ad. S az ő megtört beteg lelkének melegítő éltet adó tavaszi sugára volt szüksége. Ezt pedig megtalálta már. A télből a. mély álomból, a nap éltet adó melege ébresztette fel. Úgy érezte, hogy most teljes pompájában élvezi a tavaszt, melynek jótékony napja, forró sugara Janka. Ő az, kinek tavaszát köszönheti, s ki melegével uj, pezsgő életet fakasztot körülötte. Nemsokára kiült a hunyhó elé, honnan ábrándozva nézte a tengert. Legelőször SZATMAB
