Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-09 / 2. szám
2 január 9. S Z A T M A R megtartott gyűlésén Bozsik Béla egyesületi tag a következő előterjesztést tette : „Ha nyugdíj viszonyainkat a Magyarországon bármely hivatalban, vagy munkálatban alkalmazottakéval összehasonlitjuk, kitűnik, hogy azok valamennyiénél mostohábbak, és hogy a mai lehetetlenségig megdrágult életviszonyok között tűrhetetlenek. Avagy ürhető-e tovább az. hogy a tanítónak — ki minden erejét, egészségét, az egész életét a mások gyermekei felnevelésének szenteli — elhalálozása után az árvái koldusbotra jussanak ? Vagy, — hogy a számtalan súlyos sérelem közül többet ne is említsek, — türhető-e az, hogy azon hosszú becsületes munkában kifáradt öreg tanítók, kik még a tanítói fizetésrendezés megtörténte előtt nyugdíjaztalak, s igy nyugdijukat a régi nyomorúságos fizetés után húzván, az általános drágulás folytán öreg napjaikra meg legyenek fosztva a megélhetés legszükségesebb feltételeitől is. ? Nem! Itt sürgősen segíteni kell a bajon. És mi akadályozna meg bennünket -abban, hogy megkíséreljük nyugdíj viszonyainkat elviselhetővé tenni most, midőn a saját garasainkból összehordott olyan nyugdíj alappal rendelkezünk, melyhez hasonló nincs egyetlen foglalkozásbeli alkalmazottaknak sem Magyarországon ? Mert ime : Szolnokon a legutóbbi 10 év alatt 3 tanító élvezett bosszabb-rövidebb ideig csekélyke nyugdijat. Ez volt a nyugdíj alap összes kifizetési kötelezettsége a szolnoki tanítókkal szemben. Befizetést ellenben állandóan 65—70-en teljesítettünk, Épen nem túlzás tehát, ha hozzá vetőleges számítással azt mondjuk, hogy itt a kiadása bevételnek 40—50 százaléka. És igy van ez átlag a régebbi múltakra nézve is az egész országban. Már most, ha közép számítással évente csak 25.000 tanító után számítjuk is a befizetéseket, azon több nemzedékre kiterjedő időn át, mióta az alap fennáll, ehhez hozzászámítjuk a tőkésített kamatokat, valamint a tankötelesek és iskola fenntartók által befizetett summákat: bizonyára elég millió lessz kasszánkban ahhoz, hogy igazán szégyenletes helyzetünket — meglévő tőkénk csorbítása nélkül — legalább türhetővé változtassuk. Javaslom tehát: mondja ki Egyesületünk, hogy kívánja, mikép az országos tanítói nyugdíj alapot kezelő bizottság rövid idő alatt számoljon be nyugdíj alapunk kezelési módozatairól s annak vagyoni állapotáról, hogy sürgősen kiderüljön, mily mértékben segíthetünk a saját erőnkből önmagunkon. Közölje ezt a kívánságát az Egyesület valamennyi magyarországi tanítóival, hogy biztosan remélt hozzájárulásuk által ennek a kívánságnak a megvalósuláshoz szükséges súly megadassák.“ Van szerencsénk felhívni t. Czi- medet, hogy ezen elfogadott javaslatot sürgősen a vezetése alatt álló tantestület elé terjeszteni, s annak véleményéről bennünket a további intézkedés megtehetése végett — azonnal értesíteni szíveskedjék. Kelt Szolnokon. 1909. évi nov. 14-én. Hazafias tisztelettel: Udvary Ferencz Folónyi Mátyás vm. egyes, jegyző. vm tantes. elnök. VÁROS. A pénteki gazdasági szakbizottsági gyűlés elvi szempontból kifogásolta a a házadó kataszter összeirási munkálatainak külön díjazását, mert ez indokul szolgálhatna a jövőre nézve minden rendkívüli munka jutalmazására. A zöldfaépület bérbeadására nézve a bizottság elfogadta a földszinti helyiségekért a jelenlegi bérlők által fölajánlott 8400 koronát, az emeleti helyiségeket pedig hajlandónak nyilatkozott külön kiadni Krausz Áronnak évi 3000 koronáért. A róm. kath. kántori laknál végzett javítási munkálatokat a közpénztár terhére elvállalta, az Újhegyen és Nagyhegyen pedig egv-egy közkút készítését javasolta az 1910. és 1911. évek költségvetése terhére. A Drágffy-utcán 32 f. méteres vízlevezető árok készítéséhez hozzájárult s a képző- és iparművészeti tanfolyam segélyezésére 334 koronát, | 3 ölfát és ingyen világítást hozott javaslatba. A szentvéri taraktár kezelési szabályzatát a belügyminiszter utasítása szerint módosította. megijedt és vakon szembe röppent, majd kiverte a üu szemét, aztán olyan éktelen kárálással szeleit el, hogy a fiatal asszony ijedve rohant ki a házból. — Hagysz bókét a tyúkomnak ! Hogy az ördög vigyen el ! . . . A fiú lesunyitva nyakát, visszaült a tőkére, fejét a térde közé húzta, akkor oszt nem bánta, hadd jöjjön az a jégeső! — Boriska! — mondta a gépész szelíden, de mégis erélyesen, — fogd meg lelkem azt a kotlóst, küldd haza mig baj nem lesz belőle, Tudod, hogy a falu miuden tyúkjáért fel nem venném azt a szégyent, ha érte küld ajpapné. — Ó éppen sok időm van kotlós után szaladgálni, — szólt vállat vonva az asszonyka s vissza behúzódott a házba. A gépész ur dühbe jött. Úgy vágta a földhöz a súlyos vasfogót, hogy az mélyen felszelte az agyagot. — Megállj ! . . . Majd megfogom hát Elvállal mindenné m ü pr papi munkák nőnios gyors elkészítését. én azt a kotlóst! . . . De ki is tekerem a nyakat ! Amennyi bajom van vele. Nőm tagadta maga előtt, hogy a felesége kontyát is szeretné megcibálni. De csak leuyelte a haragját s felvette a szerszámot a földről. Bement a műhelybe, hol a görbevállu fütő borzasztóan fújtatta a tüzet. Egész délután úgy dolgozott, mint az eszeveszett. Forrt belülről. Mert az mégis borzasztóság, amilyen könnyelmű, felületes, másokkal nem törődő és gyerekeszü az az asszony. Ha gyerek volna, ráparancsolna! De hogy be van kötve a feje, azt hiszi, ö az első a világou ... Az lesz belőle, hogy rájuk haragítja a papnét. Az ember nagy keservesen kivívja a becsületet és egy semmi asszony oktalanul elront »mindent. Már az is csúnyaság volt, hogy sajnált egy forint húsz krajcárt kiadni egy kot- lósért. ügy kellett az urának kölcsönkérni egyet De megvolt, szívesen is adták, a papné is örült, hogy kedvében járhat a tapaszCSAPÓ LAJOS FÉRFI SZABÓ. (emelet.) SZ ATM Ali, Deák-tér 7 talatlan, pár hónapos kis asszonykának .. . De mikor volt az. Úristen! mikor azon panaszkodott az asszony, hogy a kotlós már elhagyta csirkét. Alig három hétig járt velük . . . Mikor volt az ! Még husvétkor és itt a pünkösd. Van annak egy hónapja. De több! Öt vagy hat hete ! . . . Háromszor kérte a papné tőle, hogy küldjék már haza a tyúkját . . . Hanem megállj kotlós, mert tálba kerülsz. Pedig az drágább pecsenye lesz egy forint húsz krajcárnál. — Úgy kell nekem ! — folytatta magában az evődést a gépész ur. — Kellett nekem városi kisasszonyt venni el, akinek egy tyúkja sincs. Mit ért ez a falusi élethez . . . Ott takarékoskodik, ahol semmi haszna, ezt a tyúkot meg képes másfél hónapig ingyen etetni ebben a drága világban Égész estig nem bírt az badulni a kot - lóstól, egyre azt szidta, az ártatlant. Uzsonnára se ment be, pedig hívta Boriska. — Nem kell. (Vége köv.) $ Legfinomabb szövetekből ; I . k 6 8 Z 1 l \\Wtr polgári ruhákat a legjutánvosabb árakban.
