Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
XXXVI évfolyam 49-ik szám. Szatmár, I9!0. dec. 4. ■ / TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. ELŐFIZETÉSI A.R : Helyben : Vidéken : Szerkesztőség és Kiadóhivalal: Egész évre 4 kor. Egész évre 8 kor. Egyes szám ára IO fillér. Deák-tér 3. szám. Mindenn. rí ű dijak a kiadéfciv»talhan fizetendők Megjelenik minden vasárnap. Politika, müvészetx^L_> és tudomány. A politika berkeiben harci zaj dúl. Pártok élesítik fegyvereiket a részint már itt levő, részint elkövetkező nagy parlamenti viták megvívására. Most igazán pompásan alkalmazható a clefi- nitio : a magyar nemzet politikai nép. Mert hiába mondják némelyek azt, hogy ez a politikus mivoltunk csak látszólagos, csak azok foglalkoznak vele, akiknek az a mesterségük és csak azok húznak hasznot belőle; akik benne vannak a nagy politika, intéző hatalmasságait körülvevő seregben. A politika felszínein állandó a hullámzás. A legcsekélyebb változás mintegy lavinaszerűen visz magával intézményeket, embereket, akik azután különböző módon tolják a szekér rudját. így jutunk el azután annak a konstatálásához, hogy Magyarországon, a három hegy és négy folyó szép országában a politika még mindig a legnagyobb mértékben absorbeálja az emberek érdeklődését és szorítja háttérbe a kultúra igen-igen fontos eszközeit, a művészetet és tudományt, és emellett óriási léptekkel halad előre az exigenciák tudománya, amely a politikát jelenti. Mindezek írására egy rövid újsághír adott impulzust. Egy hír, amely | arról szól, hogy egy nagyobb váro! sunkban székelő művészeti és tudó! mányos kör. amely egy kiváló Író nevét viseli rendkívüli közgyűlést tartott, I amelyen elfogadták a kör elnökének, ! a város és vármegye volt főispánjának a kör elnöki tisztségéről való lemondását és ugyanazon gyűlésen megválasztották az uj elnököt — a város és vármegye uj főispánjának személyében. A szállóigévé iett francia mondást — le roi est mórt, vive le roi . . . igy variálhatjuk most ebben az esetben : a kormány megbukott, uj főispánunk van, a régi főispán mehet az elnöki székből . . . Talán tulszigoru mértékkel mérjük kérdezhetik, hogy d fentebbi esetet megrovás tárgyává tesszük. Talán lehetséges az, hogy az uj főispán kulturális tevékenységénél, műveltségénél, tudásánál fogva alkalmasabb a tudományos és művészeti kör elnöki székének betöltésére ? — Lehet olyan eset is, meg kell engedni, hogy igen. Ebben az esetben azonban nem igy van. A régi főispán, a volt elnök inkább illett oda. De hiába, mennie kellett, mert változtak az idők, uj kormány i jött, vele uj „korszak“, és ezzel uj, de I hasznosabb politikai meggyőződések ... És az említett eset nem áll magában. A közei múltban számos kulturális intézményünk cserélt elnököt választmányt, és ezzel megygőződése- ket. Pedig igazán nem lehet vita tárgya az, amiről azonban annyit vitatkoznak, hogy a tudományban, művészetben nem uralkodhatik a politikai viszonyok váltakozó szellője, sokszor elsöprő viharja. Művészetben, tudományban igenis ! keletkezhetnek vaj irányok, feltünhet- 1 nek uj célok és ideálok, de azok egy Ízben sem lehetnek hozzáfűzve poli- I tikai rendszerváltozáshoz. Politikailag annyira széthúzó ország, mint a mi szép országunk legalább a tudomány és művészet ápolásában és művelésében legyen egy. Hiszen másutt is vannak politikai pártok, de meggyőződésünk Íratja velünk azt, hogy ^ha különböző utakon haladnak is, mégis a legfőbb jót akarják. Hogy nálunk |igy van-e, legalább is kétkedéssel merjük állítani . . . A kultúra bizonyos fokának elérésére igenis kell a forrongás. A küz- ködő emberiség legnagyobb diadalai harchoz fűződnek. Már az emberiség sora az, hogy nem tehet egy lépést sem előre a nélkül, hogy elnyomott A szövetkezetben. Irta : Berki Géza. A nyáron falun töltöttem egy napot. Csak itt a közelben : Szárazberken. Nem igen szeretek kimozdulni a fészkemből. Félek az utazástól. Nincsen kellemetlenebb dolog, mint egy pár láb hosszúságú és szélességű fülkében tölteni huzamosabb időt. Még ha kevesen utaznak is. Hátha még túl van zsúfolva utasokkal a vonat. Akkor aztán minden talpalatnyi helyért valóságos élet-halál harcot kell vívni az utazásra kárhoztatott egyénuek. Nem is igen utazom el soha. Legfeljebb kötelességből. Egy debrecenig tartó utazás emlékemben marad egy egész esztendeig, Elrettentő például. Én azt hiszem, alig van léiekölőbb dolog, mint az utitársak hangos beszélgetése közben újságot olvasni. Ma valamelyik utitárssal unalomból szóba elegyedek, idegennek érs e nemben. Jobban sz- • szerencse, ha az utitársak között akad egy eredeti goudolkozásu, vig kedélyű alak, legalább elszórakozik az ember. Csak nagy hallgatólagosan . . . Irigylem az olyan egyéneket, akik bizonyos paszióval utaznak. így hát csak megmaradok az én szőkébb hazámban. Itt idehaza érzem magamat. Itt nem tekint reám idegenül senki — semmi. Minden fű, minden fa barátságosan integet felém. Mint jó ismerőst üdvözöl minden . . . . . . Szeretem a magyar falut. Olyan ideális szépnek tűnik fel képzeletemben, az ő romlatlan erkölcsével, naiv tudatlanságával. A mestergerendás, fehérre mázolt falu házak lakóit gondtalanoknak, megelégedetteknek hiszem. S én mégsem szeretnék mindig benne élni. Megölne, satnyává tenne az az izgalom, változatosság nélkül való élet. Pihenni szívesen megyek oda. Jóleső örömmel tölt el az a tudat hogy szabad va- s a szabadságomat kedvem szerint hitem fel. Más ez, mi-t a városi szabadság. Olyan a kettő közötti külömb- ség, miut mikor a kalitkába zárt madarat kiengedik a kalitkából a szobába s jól bezárják az ajtót és az ablakokat. S reá mondják a mad:rra, hogy most szabad. Szabadon repülhet, — persze csak a megszabott korlátok között, Ilyen a városi szabadság. A falusi szabadság az valami más, Nem is lehet azt pár szóval kifejezni. Azt hiszem, hogy a kalitkából a szabad természetnek visszaadott madár tudná ezt az érzést meg magyarázni, ha beszélni tudna. . . . Abban a házban, amelyikben töltöttem a napot, van a szövetkezet is. Azt hiszem nem szorul bővebb magyarázatra a szövetkezeti intézmény. Amolyan vegyes kereskedés féle ez, amellyel ellensúlyozni akarják az üzérek túlkapásait. Dacára azom- ban a nemes s pártolásra méltó igyekezetnek, a szövetkezetek ritkán kapnak elég tápot a magyar faluban. Tudja Isten, mintha a falu népe hozzászokott volna a népszínművekből annvira ismeretes „makhet.es “e K.
