Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-18 / 38. szám
2 SZ ATMÁR szept. 18. Express. Pénteken délben még édes anyjával vigan indult a városba Nyikita László kiszolgált _ huszár, estefelé pedig már az utolsó kenetet adták fel neki a városi közkórházban. A másvilág felé való ilyen express utazás természetesen csak csendőri közbelépésre történhetett és ftörtént is meg. Hiába! Nyikitának nem volt szerencséje. Három évi katonáskodása alatt soha nem volt baja a katonákkal. Hogy „cibil“ lett, mindjárt összeakadt velük és húzta is a rövidebbet. Ha sikerül neki még a hosszúbbat is. — Egy hosszú utat. Mert úgy esett a dolog, hogy miért-miért nem Nyikita összekülönbözött a csendőrrel. Ez látva, hogy kemény legénnyel van dolga, mindjárt fegyverét használta és nagyot sújtott az áldozat fejére. — A megvágott ember egész önkénytelenül a kard felé kapott, mire a csendőr többször fejbe vágta. Ez történt Nyikita édes anyjának szeme láttára. — A csendőri munka után bevitték a kórházba, hol most élet-halál között lebeg. — így történt az eset szemtanuk előadása szerint. — Hogy azt a vagdalózó csendőr máskép adta elő, az valószínű. Részünkről csak annyit jegyzünk meg, hogy ha jogos is volt a fegyverhasználat, elégséges azt egyszer is használni. A vizsgálat pedig megindult, mint hasonló és számtalan esetben. — Lesz-e vége, hogyan fog végződni ? az már katona dolog. Tény az, hogy mi már nagyon is megelégeltük a csendőri szolgálatot. Már nagyon jól laktunk velük. — Ismerjük őket tetőtől-talpig. A városban, hol szelidebb emberekkel van dolguk, nagy legények. Ott ütnek, ott vágnak, ott nem ismernek sem embert, sem Istent. — Bezzeg a szabad természet fiainál sokszor ők húzzák a rövidebbet. — Vitális Imrét három vármegye csendőre keresi. — De egy Nyikitát ? Hát az is egy ember volt. Már legfőbb ideje volna a vidéki rendőrség államosításával komolyan foglalkozni. tárgyalásról, melyen Füredit egy most már tényleg köztudomású kihágás ■ miatt 50 kor. pénzbüntetésre ítélték. Az ítéletről mi is hirt adtunk, ' megírtuk a száraz tényállást minden I kommentár nélkül. — Hogyezacikk- i Írónak miért esik rosszul, megtudjuk érteni. Nekünk az egész ügyhöz ugyan kevés közünk van, mégis utólag ki kell jelentenünk, hogy bárhonnan jött a feljelentés Füredi ellen, mi azt helyesnek és indokoltnak tartjuk. — A tanár ur nem tanár. A „Szamos“ pénteki számában dr. Havas Miklós méltatlankodva konstatálja egy cikk keretében, hogy több helybeli lap említést tett egy kihágás! HÍREK. — Nagy népgyüiés Az általános választói jog országos szövetsége ina délután 3 és fél órakor a Károlyi-ház kertjében nagygyűlést tart. Napirend : Az általános, egyenlő, titkos és köz- ségenkénti választói jog. Felszólalnak: báró Bánffy Dezső, a szövetség elnöke, dr. Vázsonyi Vilmos, dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselők, de Gerandó Félix és dr. Szende Pál, az Omke főtitkára. — Adományok. De Gerando Felix jDálfalvai nagj birtokos az amaei gk. iskola tanszerei beszerzésére 50 koronát adományozott. — Klein Vtlmos a cionizmus céljaira újabban ismét 100 koronát adott. . — Esküvő. Valter János a Kellner és Sándor „cég üzletvezetője f. hó 18-án vasárnap d. u. 5 órakor tartja esküvőjét Nagy Rózával, Nagy Ferenc posta-altiszt kedves leányával a szatmári ref. templomban. — Lejárt pályázat. A Rlcz István halálával megüresedett ref lelkész! állásra i meghirdetett pályázat e hó 11 én járt le, a melyre a következő lelkészek adták be kér- i vényüket. Birtha József Léva, Kovács La- ' jós Ki.svárda. Paulai Viktor Szilágyvérvölgy, Ballay Aladár Dancsháza, Varga Béla Er- j köbölkút, Makkay Elek Szatmárhegy, Kassay j Béla Tónké, Nagy Vince Csaba, Jakab Lajos Nagyszekeres, Varga Csongor Derecske Makláry Károly Kunhegyes, Gönczy József Nyirábrány, Osváth Pál Döghe, Keresztosy Sándor Ráckeve. Szilva István Alsófüged, Sütő Áron Gáth, Böszörményi Sándor Ho- monna, Csomasz Dezső theol. magán tanár Moór, Varga Károly Korláthelmecz, Bertók Béla BeregsuráDy, Harsányi Pál Gyoma, dr. Kovács István Budapest, Széles Sándor Gylid. ~ A választás e hó végén lesz. — Eljegyzés. Lengyel Miklós, a kereskedelmi és iparbank főkönyvelője eljegyezte Steinfeld Mór nagybányai terménykereskedő leányát. — Óvoda iétesités Amacon. Amac j községben az állam még ez évben óvodát létesit. Hogy a tervbe vett óvoda mentői hamarább létesülhessen, De Gerando Félix a saját költségén építteti fel a tervbe vett óvoda épületét. A telket a község adja a gör. kath. templom közelében. — Életunt urinö. Ismét egy ön- gyilkosság történt a Pannóniában. — Kiss fodrász segéd után egy fiatal urinő egyenesen Budapestről jött le a halált keresni. És meg is találta. — Tegnapelőtt reggel egy 22—24 évesnek látszó elegánsan öltözött, feltűnő szépségű szőke nő érkezett Budapestről Szatmárra és a Pannóniában szobát vett. — Egész d. e. szobájában volt és levelet irt, melyekből kettőt express fel is adatott. — Délután elment Melchner Testvérek vaskereskedésébe és egy revolvert vett. Itt mindjárt gyanút keltett a nő, mert nagyon érdeklődött a revolver használata iránt. Miután innen eltávozott Melchner jelentést tett a rendőrségen, hogy egy izgatott, ismeretlen nő revolvert vásárolt a délután. A rendőrség embere viszont a Pannónia szobapincérét értesítette az esetről- és kérte, hogy amint valami gyanúsat vesz észre tegyen jelentést róla. — A nő azonban olyan nyugodtan viselkedett, hogy még csak gyanúsítani sem merték, hogy ő volna a revolveres nő. — A szerencsétlenség sajnos bekövetkezett, mert a rejtélyes urinő a d. u. folyamán öngyilkosságot követett el és meg is halt. — Este 8 órakor találtak rá szobájában, de már halva volt. Az öngyilkost Lefkovics Ellának hirják és budapesti lakos. — Éjjeli szekrényén egy pár sort találtak, melyben kéri, hogy sürgönyileg értesítsék Ungár Lászlóné budapesti lakost, Festetich-u. 4. sz. I. 15. — Holttestét a közkórház halottas házába szállították. — A kolera. A kolera kilépett csendes dunai medréből és vigan látogatja meg a közelebb fekvő vidékeket. Az elmúlt héten a veszedelem nagyobb arányokat öltött. A Duna mentén fekvő helyeken vehemens erővel dolgozik a kolera. — Eddig több mint 12 halottja van. — A hatósági intézkedések a legnagyobb erőfeszítés dacára sem tudják a veszélyt meggátolni. — Nálunk, hál’ Istennek még semmi baj. — Tehát jó lesz vigyázni. — Sertésvész. A főkapitány a város határában megállapított sertész- vész miatt úgy a szatmári, mint a szatmárhegyi sertésvásárokat bizonytalan ideig beszüntette. Elvállal minden ne műik CSAPÓ L papi munkák férfi szabó. Legfinomabb szövetekből készít polgári ruhákat pontos gyors elkészítését. $ (emelet.) SZ ATMÁR, Deák-tér 7 % a legjutányosabb árakban.