Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-23 / 4. szám
XXXVI. évfolyam 4-ik szám. Szatmár, 1910. jan. 23. 910 í 24 ELŐFIZETÉSI AB : Helyben : Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. Egyes szám ára IO fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: DUSZIK LAJOS. Szerkesztőség: Petefi-utca 1. szám. Kiadóhivatal; Deák-tér 3. szám. Mindemi*>nű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. S/almai- kulturváros. A Városunk az elmúlt 40-50 év alatti nemzedéke egy nagyszabású, érdekes birkózásnak szemlélője s talán — ha egyébbel nem : a megnyilatkozó rokonérzés biztatgató kiáltásaival — befolyásoló kritikusa, mondhatnók — részese is. Két akrobata vivja e nagyszerű birokharcot. Mind kettő jó formában van. „Mindkettő“ régi kipróbált bajnok. Az egyik nagy nevű mester. Talán inkább a neve, mint az izomereje teszi mesterré, mert már rekordot nem javít. A másik kitűnő formában van. Izmai nem veszítik el rugalmasságukat; könnyedén, plasztikusan, harmonikusan működnek, szinte ifjúi életerőtől duzzadnak. A nagy viaskodásban már-már felülkerekedik, már-már a porondhoz szorítja partnere vállait s midőn a viadal már győzelmét, fölényét kétségen felül biztositó fordulatot vesz, a jury lefújja s a döntést meghozni vonakodik, elnapolja . . . De mit kerteljünk ? E két, egymással birkózó, viaskodó akrobata: vármegyénk két nagy városa Itt lebeg a levegőben — már szinte meguntuk — a kérdés : melyik hát a vármegye igazi kormánykópes városa, valóságos vezére, kétségtelen és nem formai székhelye ? . . . A kérdéshez avatatlanul hozzányúlni s ismét bolygatni nem célunk. S nem is szükséges. Ma az evolutió elméletének olyan világos felfogású korában a vitatkozó szenvedélyt lehűti a logikának tényekkel szolgáló hideg nyugalma. A városoknak is — mint minden társadalmi szervezetnek — megvan a maguk élettana s ez kérlelhetetlenül kimondja, megmutatja, bo|y a lélfeu- tartás nagy csatájában : jz egyének más egyének rovására fej Lelnek, a bellum omnium contra omnes mindenütt, még : az egyének sejtjei között is folyik (Rout). Kimondja, hogy midőn a szervi kiválasztás, az anyagszerzés nem az ifjúi szervezet önzésével és könnyedségével történik, hiába adagolják élet- elixir-rel, hiába massirozzák elernyedő tagjait: — a felfeltünedező életerő csak mesterséges már ! . . . A nagyszerű mérkőzést mi csak az érdeklődő publikum feszült figyelmével kisérjük, de el nem dönthetjük, hisz már a jó öreg Sokrates is nevetségesnek rnondá a kormányosnak szavazás által való választását. Az kormányoz, ki rátermett. A városok élettanának van egy nagy szabálya : kormánvképes városok csak a tőke és a kulturális intézmények gócpontjai lehetnek. Minden város számára közművelődési intézményeinek nagysága, nagy száma és ezeknek életképessége szolgál lépcsőül ama magaslat felé, melyen a város arisztokraták foglalnak helyet. Ez alkalommal legyen szabad rámutatnunk városunk kulturális erőfokára. Szatmárnémeti már eddig is Északkelet metropolis“-sa ! Hatalmas területet ölel vonzó körébe s e területre rásugározza — intézményei révén — fényét. Most egy hatalmas lépéssel hozta közelebb a vidéket önmagához — egy nagy hatású s szép jövőjű culturalis intézménnyel gazdagodott ... Ez a Szatmári Tanítók háza. Nagy szerep vár ez intézményre Mig egyfelől az accumulator szerepét Valakit hívnak. Remények jönnek, remények szállnak Valakit hívnak, valakit várnak; Valaki csendben elsuhan . . . Ködön keresztül halk zene hangja Vegyül egy siró bucsudalba Kesergőn, fájón, titkosan. * Valaki elmegy, . . . elvisz egy álmot, Elvisz egy fényes, szép világot, Valaki lassan elleben . . . A szellők simák, a szellők búgnak. Viharok jönnek, viharok zugnak, S egy árva könnye hull, pereg . . . sasi. Nagy Lajos' A szív joga. Irta : Hajdú Árpád. Nemes Kocsárdy Károly izgatottan vette le szeméről a nagy kerek szemüveget s egy hosszú, nagy sóhajtásban tört ki. Az a levél, melyet ma hozott a posta, az ő édes Pista fiának tulajdon keze Írása, még bajt hoz a portára! Ép a mikor gondosan összekajtogatta, perdült be a konyhából az éltes, de korához mérten fürge Borosa asszony, Kocsárdy Károly élettársa. No ? mit ir a fiú ? . . . Van e még a múlt heti küldeményből ? . . . Egéséges ? . . . Azzal a komisz káplárral, a kinek kigelmed a múltkor szállította azt a két kilo muskotályt, ki békült e már ? . . . Haza jön e az ünnepekre ? . . . Szóljon már kigyelmed no!! . . , Minden rendben volna, . . . csak . : . csak még sincs minden rendben — szólt Kocsárdy Károly hára simítva nagy deresedő haját: Hej, ez a fiú ! ez a fiú! Újra tiszteletét küldi a Jánosék Mariskájának, azt Írja, hogy . . . mit is ir no ! ehun van mi szólt, kibontva a rózsákkal kicifrázott levelet — „hogy ha pedig édes szülőimnek még mindig egyenetlenkadése volna a szomszéd Jánosi urambátyámékkal, hát intézgessék el őszre mivel a jó Isten kiszabadit ebből a legény nyomorító helyből, a szürettel együtt csapnék meg a jegyváltást, asztán nem illenék az atyafiakhoz az egyenetlenkedés“. — Borca aszony nem volt sem holt sem eleven, csak kapkodott a levegő után mint a dugott lúd, kékült, zöldült nem volt sem holt sem eleven, s utójára is a karosszékben ülő Kocsárdy uram nagy, deres hajába keresett magának támasztékot. Aszony ! aszony ! Mit akarsz az Istenért ! !! Hiszen nem lesz abból a dologból semmi én mutatom meg Kocsárdy Károly — szólt most már ingerülten s lefejtvén hajáról a görcsösen össze szorított aszonyi kezet s felegyenesedett. Az ájuldozó aszony is magához tért, a büszke, gőgös Kocsárdy família legvérmesebb képviselője. Ugye apjuk nem lesz ? ?! ! Mit ? ?! ! a nemes Kocsárdy Károly fia ... az én gyermekem, . . . kinek apja húsz évig volt e község főbírája, ajöt-mént istentudja melyik faluvégen származott Jánosi frekventiába vegyüljün ! ! ! ? ? Jánosi Mariska ! Jánosi Mariska ! Az én menyem !. a kisbiró lánya ! akit úgy dédelgettünk nap- ról-napra mint az utolsó koldust ! Nem soha! soha ! Hiszen hogy eltracsoltak, elcicáztak, abba nincs semmi, hiszen még gyermekek, voltak, de hogy most a feelségévé tegye az én fiam azt a koldust . . . azt a senkit, az nem fog megtörténni soha! soha ha mondom ! 1 (Folyt, köv.) >|AS HETI LAP.
