Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-16 / 3. szám
XXXVI. évfolyam 3-ik szám. Szatmár, 1910. jan. 16. \ ÉS 48-AS HETI LAP. ar - ?t ELŐFIZETÉSI ÁR : Helyben : Vidéken : Egész én-e 4 kor. Egész évre 6 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DUSZIK LAJOS. Szerkesztőség: Petőfi-utca 1. szám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. Miudennoii ű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. Kié a jövő? A történelem mérlegel. Események, alakulások, nagy katastrophák beleesnek serpenyőjébe, megméri s aztán kidobja a megmért történelmi anyagok nagy-nagy lomtárába ... Ott fekiisz- nek már a nagy nevek s a sötét számok külöu-külön csomóba fűzve, úgynevezett : korszakokba tömöritve. Nagy nevek, nagy emberek . . . Mögöttük a névtelen milliók árnyai, kiket külön-külön a nagy mérleg serpenyő nem tud felölelni. Erős karok, melyek csapása harcokat döntött el, hősi lelkek, melyeknek önfeláldozása, kihullott vére szerzó meg a dicsőséget, mit más elvetett. A névtelen milliókat csak egy csomóba nyalábolva dobja a serpenyőbe, súlyúkat annak számlájára írja, ki ezt a súlyt feltudta használni, neki tudta gördíteni trónoknak, hogy összedőltek, neki zúdította más tömegeknek, hogy letiporjanak népeket s az erőtöbbletet diadal szekerük elé fogták. A korok egymásnak vágnak ösvényt. A rejtett kérdések napvilágra jönI nek, igazságtalanságok orvoslást keresnek, elnyomott, leszoritott erők törnek elő s jutnak szerephez. Mórt a tömegek kavarodnak, élnek 1 Nemcsak idegen erő hatására lódulnak rombolni, hanem van saját eleven erejük is. A felhalmozott energia a tömeg molekuláit is forrongásba hozza. Ma már ez a felhalmozott, századok alatt felgyülemlett eleven erő kigyúrja a tömegeket s kiválasztja a nagyobb fajsúlyú elemekei, mert a forgásban levő tömeg súlyosabb részei kiválnak . . . Ma már nem tömegekkel Írják a történelmet! Nincs az erőnek kizárólagos birtokossá, helyesebben : bitorlója. Ma már vannak nópjogok, személyi jogok . . . i A tömeg elemeire eseusíét, melyek fajsúlyúk szerint helyezkednek el. S a tömegerőnek felhasználása e szakadozottságnál fogva igen megnehezült. Ma rnár élnek a tömegek is. Vagy : meghaltak, oszlásnak indultak! Meghaltak, hogy belőlük megszülessék az egyén, az ember. A jövő történelme nem a tömegek lassú, nehézkes mozgását fogja figyelni, nem a tömegerő bitorlóinak pazarlását, tékozlását fogja dicsőségnek nevezni, hanem az egyesek, a nagyszámú, külön energiájú egyedek vivődő erőinek eredményeit. Ezeket fogja mérlegébe vetni! Társadalmi berendezkedésünkben is ez a processus nyilvánul... A forgásban levő testek részecskéi nyugalmi helyzetükből kilendülnek s tovább mozognak, a súlyosabbak kifelé a szélek felé, a súlytalanok a tengely körül maradnak. S jól van ez igy! Legyen szabad az egyén érvényesülése ! Kiki súlya szerint helyezkedjék el!.. . Ne legyen lekötve az erő, mely munkát végezhet 1 Népi tehetetlen többé a tömeg. Jogot kór. Saját törvényei szerint rendeződik. A népek, nemzetek érdekei érvényesülni akarnak s a hatalom érdekével vívásra kerekednek. Nem osztályokból áll már a társadalom, hanem egyénekből. . . Egyénekből, kik önsúlyúk szerint szerint foglalnak helyet a hasonló súlyúak között. A kotlós Irta : Móricz Zsigmond. — Hát egyél mérget, ha jobban esik —^nevetett a lányos, szép pirosképü asszony s otthagyta. Amint alkonyodott, nyilt a kiskapu. A gépész odanéz, hát mintha belecsapna a villáim. Tera jön széles mosolygással, a papné szolgálója. — Jó estét gépész ur! — vihog bizalmasan a gépész szeme közé. Szabad annak, akit nem egyszer megcsipkedett, megölelhetett az ember a Kazlak alatt. A fiatal ember szemét vér futja el a dühtől. Hogy viseli magát ez a szemtelen személy ? Ha a felesége meglátja, még Isten tudja, mit gondoi . . . — Mit akar ? — í lvalt rá dühösen. A lány roppant megzavarodfttt. — Tisztelteti a úszteletos asszony, a kotlósér küldött. — Hogy a mendorgős ménkű abba a lotlósba, - kiáltott tele torokkal a gépész, — fioov iielcptn mái örökké'azon ke" fejemet törni. Már nincs más dolgom míg élek. Ledobott srófol, kalapácsot és zordon léptekkel indul a ház felé. Hirtelen megondoita magát. Vissza- forduit. — Eredj haza Tera, mondd meg a tiszteletes asszonynak, hogy tisztelem. Még ma otthon lesz a kotlós. Tera sietve sarkon fordult, elment. — Hát te.mit tatod itt a szád ? — rivallt rá a gépész a parasztimra, aki még most is ott lebzselt. — Eredj mán, sírva keres anyád ! A nagy lógó szügyibe kapta a fejét s elloholt. Ilyenformán a nagy csetepaténak minden alkalmatlan tanúját elkergetve, elszánt arccal ment be a házba. Boriska varrt, még pedig olyan buzgó- sággal, mint aki semmiről se tud semmit; pedig az ura megfigyelte, hogy míg beszéd volt odakiinn, addig nem zörgött a géj. — Lelkem 1 . . . Boriska oda se ügyelt. i.i óné elküldött a koíiósért. — Kár, hogy mem maga jött. j — De . . . — Nagyszerű papné! No ez is hires egy papné, tisztelem ! . . . — De lelkem. — Volt szeme érte küldeni ?! No 1 Szép papné ! — Hisz az övé. — Hát jöjjön, fogja meg, ha az övé, Én nem szaladgálok utána. — De Boriska legyen eszed. — Van eszem. Van bizony. Ne félj. Számlát küldök annak a papnénak, amennyi búzát megétettem a tyúkjával. Három hétig járt a csibéimmel. Tán ingyen tartom neki ? — Mér nem küldted haza ? Boriska hallgatott és szomorúan, sirósan nézeit ki az ablakon. Még tán könny is volt a szemében. Az ura egészen kétségbeesett. No, az már igaz, hogy az asszonyok leikébe nem lehet belelátni. Hisz ez tisztára bolodgság. Még meg is siratja a más tyúkját . . . ügy j lozzászokott, hogy egy tyuK járkáljon az | udvarán, hogy nein bír megválni tön . Ké<z-
