Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-08 / 19. szám
2 S Z A T M A R május 8 jón össze ennek a széttagolt, politikai viszályoktól sorvasztott, nemzeti, faji > és vallási gyűlölettől tépdesett társa- ' dalomnak minden rétege egy nagy j szent küzdelemre, melylyel kirag idja i a bűn szennyes kezéből, a nyomor J bűzös odúiból azokat, kiknek ott len- j niök — nem szabad, kikre már születésük átok, kiket onnan kimentenünk mindnyájunk feltétlen kötelessége ! Ha tudnák a célt azok az ártatlan finom lelkű leánykák, kik ott állanak majd az urnák előtt, bizony nem enyelegnének : az életmentő arca komoly ! Oh megrenditően komoly a I cél 1 Minden urna egy-egy tátongó ; szája a nyomornak elkeli tűnni, mert különben — e szájban fogak is lévén — megemésztik a társadalmi | rendet, hisz a bűn emlőin nevelt gyermek terheltségénél fogva meg- : annyi példánya a fiókcsibésznek. Midőn patronázs-egyesületeket ala- kitunk, hogy vissza adjuk, megmentsük a társadalomnak a züllésnek induló ifjúságot, hogy a kik ellenségei embertársainknak hasznos bajtársakká idomítsuk — tulajdonképpen egy romboló áradat elé emelünk gátat, de ennek forrássá ott van a dohos pincelakásokban, a zsúfolt bérkaszárnyákba a hol a nyomorgó, züllött környezetben világot látott nyomor gyermekek j lelke satynyul el. Emeljük hát ki innen ezeket a szegény kis páriákat, kiknek végzetük születésük. Hozza el ki-ki filléreit! Legyen Nov. 14. Iszonyú rossz szokásaim támadtak az időben, de hát mindenki gyarló, mint a plébános ur szokta mondani. Nov. 15. A szemem megbolondult és komisz vicceket enged meg magának. Sajátságosán kopog. Nem mehetek már Mariskáékhoz, annyira kopog a szemem. Már a gyerekek is észrevették. Nov. 16. Leszoktam az ebédelésről. Rájöttem, hogy egy falusi tanító csak addig nyújtózkodjék, a meddig bir. Bár úgy érzem, nem soká birok. Nov. 18. Kezdek leszokni a nyújtózkodásról is. Ma különben iskolai gyászünnep volt. Annyira el vagyok fogúivá, hogy egész nap nem birok enni. Nov. 21. Kezdek leszokni összes szokásaimról. minden urna egy-egy oltára a komoly emberszeretetnek, melyen hivalkodás, de szégyenérzetnélkül is áldozatot hozunk ! ... Az iskolás gyermek a tízórai kifli árát, a spekuláló alkusz egy jó seft parányi részét, ki-ki a mennyit adhat! De mindenki! . .. Kivétel nélkül ! . S a cél teljes tudatában ! ... így egyszer csak nem kell majd gyermek-napot tartani! . . . szikla. A jótékonyság nálunk. Magyarországon is van annyi jótékony-egyesület, mint más kulturál- lamban. Mégis, megdöbbentően lehet konstatálni, hogy jótékonysági egyesületeink vajmi kevés eredményt tudnak felmutatni a jótékonyság terén. Azt sem lehet mondani, hogy tehetősebbjeink nem adakoznak. Sok-sok millió folyik be a jótékonysági egyesületek pénztárába és mégis irtóztató a nyomor az országban, ezek az adományok nem jutnak rendeltetésük helyére, a szegényekhez, a nyomorgókhoz, az igazán arra szorultakhoz. Nem akarunk meggyanusitani egyetlen jótékonysági intézményt sem. Annál kevésbbé tesszük azt, mert van az országban nehány jótékony- sági egyesület, a mely igazán hivatásának él, a mely az adományokat okosan és célszerűen tudja elhelyezni a szegények között. Ezeknek az intézményeknek a nevét áldják és imáikba foglalják a szegény emberek. A szokás második természet, — mondja a j plébános ur — nagyon nehéz elhagyni őket. ; De én karakter vagyok. Nov. 22. í Leszoktam ... ! Nov. 23. I Ma nálam volt a halottkém. lecsukta a szememet, belebökött hasamba, aztán csiklandozni kezde a talpamat. Most már mindegy. Minden mindegy. Csiklandozhatod ! | Nov. 25. Ma temettek. A torra Csernyusék küldtek egy sonkát és a blébános ur kijelentette a kántornak, hogy mégis meg lesz a nélkülözési általány. És engem még csak a guta sem üthet meg . . . Eszik a sonkát. .. Folyton eszik . . . a Vannak azonban — igen szép számmal — üzleti spekulációra alapított jótékonysági egyesületek is. Hiszen juttatnak ezek is alamizsna filléreket nagy gőgösen nehány szegény embernek, de — magyarán mondva — a tejfölt ők szedik le. Az igazgató, a titkár, az aligazgató, a felügyelő, a könyvelő, a levelező, a sajtóember, stbiek horibilis fizetéseket húznak és automobilon járnak. Nem akarunk senkit meggyanusitani. De ahogy nálunk Magyarországon a jótékonyság gyakorlása folyik, az legalább is meglepő és egyúttal kétségbeejtő. A Gyermekvédő Liga mint minden évben, az idén is fogja tartani az úgynevezett gyermeknapot. Eddig ezek a gyermeknapok remekül jövedelmeztek a Ligának. Adakozott mindenki, szegény és gazdag egyaránt, mert hiszen arról volt szó, hogy minden fillér egy-egy elhagyott gyermeket támogat, a kit a liga vesz gondjai alá. De ezután alighanem befagy a gyermeknap. A Ligának tavalyi botrányos sorsjátéka még mindenkinek élénk emlékezetében van. Nagy garral hirdette akkor a Liga, vagy hirdették mások a Liga nevében, hogy minden sorsjegy tulajdonosa egy értékes arany vagy ezüst tárgyat fog nyerni. Özönével vették akkor az emberek a sorsjegyeket. Milliók folytak be e sorsjáték révén. Még a legkissebb faluba is eljutott a Inga sorsjegye, mert mindenki felült a nyeremény, az értékes nyeremény biztosságának. És megtörtént a sorsolás. Szent István napján nincs annyi idegen a fővárosban, mint akkor volt. Feljöttek a nyereményért. Szép kis nyeremények voltak azok. A legértékesebb nyereménytárgy megért vagy harminc fillért. Az emberek káromkodtak, a Liga pedig a markába nevetett. így dolgozik nálunk a jótékonyság. Így utazik a jótékonyság a hiszékeny emberek zsebére és igy járja le magát szép lassan. Külföldön bizony nem tarthatna több gyermeknapot a Liga. Nálunk igen. Csakhogy az idei és a tavalyi gyermeknap között különbség lesz. Ha nem másban, hát a bevételben. A századrészét sem fogja a Liga bevenni annak, a mit tavaly bevett. Bár filléreket kérnek Ligáék, az emberek mégis meg fogják gondolni, hogy adakozzanak-e Elvállal mindennemű^ papi munkák CSAPÓ LAJOS FÉRFI SZABÓ. pontos gyors elkészítését $ (emelet.) SZATMÁ.R, Deák-tér 7 i a legjutányosabb árakban ^Legfinomabb szövetekből = ]£ é 8 Z 1 t * polgári ruhákat
