Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-25 / 52. szám

dec. 25. S Z A T M A B idejét megelőző hónapról történik a városi pénztárnok és ellenőr által aláirt és a városi pénztár pecsétjével ellátott ■ nyugtára. A fizetés végett praesentalt nyug- tatvány a bemutatás alkalmával feltét­lenül kifizetendő, mert ellenkező eset­ben annak összege már a pénzbesze­dést követő hóban kényszer behajtás per utján fog bevételezést nyerni, amely körülmény egyben a további áram szolgáltatás megvonását is elő­idézi. Az esetleg előforduló reklarnátiók kifogások történjenek azok bármilyen okból a felmutatott nyugta összegének befizetését nem hátráltatják, mert a kiigazítások, helyesbítések utólagosan leirás avagy előírás utján 1 vernek ki­egyenlítést. Oly esetekben midőn valamely elfogadható akadály folytán pl. távoliét, a pénzbeszedő az áram fogyasztónak nem tudja bemutatni a nyugtát, akkor egy cédulára feljegyezve megjelöli a a kifizetendő összeget s a ház bár­melyik hozzátartozójánál hatra hagyja azzal, hogy a legrövidebb idő alatt, még ugyan azon a napon megfog je­lenni az összegnek nyugta ellenében átvételére, tehát ily esetekben a meg­jelölt kifizetendő összeg állandóan ké­szenlétben tartandó. Ha az áramfogyasztó bármilyen in­dokolással a nyugta beváltását ismé­telten határozottan megtagadná, úgy a villám világítási telep minden további értesítés és felhívás mellőzésével az áramot megvonja. — „Kacagó szélhámoson“ a címe a második füzetnek melyet a kitűnő iró Cholno ky Viktor irt. Két nagystílű tolvaj­nyelven beszél el szellemes, humoros modor­ban s felemlíti benne a részleteség legutóbbi baklövését, a postaíolvajck esetét is. Ara 20 fillér. Mindkét kötet az „Aktuális Könyv tár“ kiadóhivatalában, Budapesten, IV., Veres Pálné utca 16. kapható. — Nemzetközi kertészeti kiállítás Budapesten. Az Országos Magyar Kerté­szeti Egyesület által jövő év tavaszán ren­dezendő nemzetközi kertészeti kiállítás iránt széles körben már is nagy az érdeklődés. Külföldről már számosán jelentették be résztvételüket. — Színlelt házasság. A szomorú harmadiknak, a nevelőnő féle társalkodónő­nek regénye Chantepjeure-nek az a könyve, amely most jelent még az Egyetemes Re­génytár piros vászonfedeles gyűjteményében. Az a harmadiké aki ott él a családban, de szerepe nincs a családi életben, legföljebb csak passzív szerep. És ez a szó: szenvedő szerep, midjárt az egész helyzetnek a rajzát adja. Szenved, folyton csak szenved. Kegyes csalásképpen arra is rá kell állnia, hogy színlelt házasságot kössön, mert a ház ősz nagyasszonya azt szeretné, ha a fia meg­nősülne és éppen őt, a társalkodcnőt, az örök szomorú harmadik és a haldoklók utolsó kívánságát teljesíteni kötelesség. A színlelt házasságot meg is kötik és a nagy­asszony úgy hal meg, abban a boldog hit­ben, hogy üvös cselekedetett miveit. És itt a játékból már valóság lesz, a színlelésből komoly szenvedély. Ez a két lélek most már férj és feleség mindjobban és jobban tudatára ébred annak, hogy a nagyasszony szeme nem csalódott; ők valóban szeretik egymást és ők valóban egymásnak vannak teremtve ... A regény itt már ennek az érzésnek megösmerésében, valósággal a bol­dogság ujjongó himnusza lesz. Minden sza­vával meghatja az embert, és amig elszóra­koztat, szinte észre sem vesszük, hogy érzéseinkben megnemesit. A vászonkötéses könyv ára 1 korona 20 fillér. Singer és Wolfner kiadása, Budapesten, VI. Andrássy ut 10. szám. — A „protestáns“ szó eredete. A „protestáns“ elnevezés a reformáczió idején keletkezett. Luther Márton uj tanainak a megjelenése után az uj tan hívei véres üldözéseknek voltak kitéve Bajorországban és Kölnben pedig több Luther-érzeimü papot nyilvánosan elé­gettek. A mikor a német rendek 1529- ben összegyűltek a speieri gyűlésre, a katholikus és a lutheránusok leplezetlen gyűlölettel állottak egymással szemben. A katholikus nagyobb része ellene volt a reformációnak és Luther tanait és azoknak terjesztését törvénybeütközőnek jelentette ki. A speieri gyűlés e hatá­rozata ellen a lutheránus rendek egy hónappal később egyetemesen protes­tálták Ettől fogva azután protestánsok­nak hivták Luther tanainak a követőit. — A Szpa Szilveszter esté­lyére nagyban folynak az előkészüle­tek. A kabaré műsora minden tekin­tetben szolid lesz, hogy azon fiatal lányok is részt vehetnek. — Uj Idők. A hosszú téli esték unal­mas óráit vidámmá és kellemessé tuuja varázsolni Herczeg Ferenc kitűnő hetilapja, az Uj Idők, amely ma nagyobb apparátussal szolgálja céljait, mint valaha. A cél pedig : olyan lapot adni, amely előkelő szinvonalon álljon s mindenben kielégitse a müveit ma­gyar család igényeit. E cél erdőkében a szer­kesztő Herczeg Ferencen kivűl a magyar irodalom legjelesebbjeinek munkájából közli azoknak színe javát: regényt, elbeszélést, cikket, verset. A külföldi szépirodalom min­den jelentősebb munkáját is feltaláljuk benne Ami érdekes esemény nálunk és a külföldön előfordul, azt legnagyobbrészt illusztrálva ismerteti. Horkayné az Uj Időkben szól hozzá az aktuális és érdekes eseményekhez a maga előkelő és elmés modorában. Az „Egy önkéntes naplója“ kedves humorában a katonaélet ötletes, tréfás rajzát kapjuk. Eleven, elmés és okos szórakoztatónk az Uj Idők, amelynek minden egyes száma a legelőkelőbb irodalmi szinvonalon áll. Az Uj Idők előfizetási ára negyedévre 4 K, félévre 8 K, egész évre 16 K. Kiadóhivatal: Buda­pest, VI, Andrássy-ut 10. — Uj szer a vérzés ellen. Parisban a „Therapentikai társaság“-ban két francia orvos, R >bert és Chody olyan szérumot mu­tatott be a vérzés előáliitására és amely szer nem egyéb, mint közönséges, egész­séges lóvér. Hogy eddig a ló vérével nem próbálkoztak még az eivérzést megaka­dályozni. annak az az oka, hogy a lóvér nagyon ritkán veit kéznél, és ha volt is, nem volt friss. Robert és Cfeody széruma azonban azzal a tulajdonsággal bir, hogy ha hideg vízbe teszik, a ló vérével teljesem azonos folyadékot nyernek, A szérummá1 már eddig is sokat kísérleteznek és az hír szerint kitünően bevált. — A divat szalont, első és legszebb asszony-ujságunkat ajánljuk olvasóink figyel­mébe. Minden családfő a legteljesebb meg­nyugvással viheti be otthonába, mert e dí­szes kiállítású, tartalmas és érdekes füze­tekben minden kéthétben igazi jóbarát előtt, nyitja ki a kapuját. A Divat Szalon oktatója, segítője és mulattatója minden asszonynak» minden leánynak és a takarékosság a szor­galom, az otthon szeretete, megbecsülése, a gyermekgondozás megkönnyítése és a legnemesebb szellemi szórakozás az, a mivel olvasóit elárasztja. Közleményei fölött nem kisebb írónő, mint Szabóné Nogáll Janka őrködik és munkatársainak díszes névsorá­ban ott vannak mindazok, kik e lappal egy­idejűleg — huszonkét esztendő alatt — let­tek az olvasóközönség keJvenczei. A divat, melyet magyaráz, józan, komoly, a magyar gazdasági viszonyokhoz illő, és a mi szel­lemi fejlettségünkhöz van mérve minden olyan cikke, melynek célja az, hogy a leány- nevelést befejezve, kész, tudatos, derék háziasszonyokat állítson az otthon élére. Ezeknek szánja az otthon varrott ruha, az otthon készített műtárgy dicsőségét, ellátván olvasóit az ingyen-szabásivek, munka-rajzok minden fajtájával és az ingyen mellékletképcrv megjelenő gyennekujságot, melynek az a célja, hogy fiatal anyák nem csak a gyer­mekek ruházását könnyen megtanulhassak, hanem hogy gyermekeikkel foglalkozzanak is. A Divat Szalon dús és érdekes közle­ményeit gyönyörű képek tarkítják s rendesen két művészi kivitelű színes divatkép képezi á füzet csinos és tartós borítékát. -- A Di­vat Szalon kiadóhivatala: Budapest, V., Eskü-ut 5. sz. — mindenkinek szívesen küld mutató számot, az előfizetési árak feltüntetésével együtt, melyeknek csekély­sége szinte szembeszökő a lap paz.tr és tartalmas kiállítása mellett. Egész évre 12 korona, félévre 6 korona és negyedévre 3 korona. — Hirdetmény. A város közönségét, valamint a szatmárhegyi lakosokat érdeklő, az 1910 évre eszközölt ebadó összeírása a rendőrkapilányi hivatalban 8. napra köz­szemlére kitétetett, mely idő alatt az meg­tekinthető, esetleg az ellep felszólamlás adható be. — Uj lakóházak. Hartmann Edének Toldy.utca 50. sz. alatt és Pekárcsik Mihálynak a Rekettye dűlő­ben a tanács uj lakóház építésére adott engedélyt. — Uj lapä vidéken. Nagykárolyban is­mét egy uj heti lap indult meg Pozsonyi Gábor szerkesztésében és kiadásában „Pol­gárok lapja“ címen. — A Magyar Nőegyesületek Lapja d< c. 15-iki száma érdekes és változatos tart,.! úti­mat jelent meg. Közli Prohászka Ouoh r püspöknek az Országos Párbajellenes kö­vetség rendkívüli közgyűlésén mondott űri- népi beszédét, beszámol/az Orsz. Anya- >>i Csecsemővédő Egyesületnek Lónyuy E *■,- mérné grófdné által történt ünnepélyes m. g- nyitásáró), Elek Paláénak az iparpártolis __„__raarae<«==..,__5 ik oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom