Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-24 / 4. szám

2 S Z A T Ä1 Á R jan. 22, [ I a világosság, a nemzeti, táji öntudat j terjesztői. Nekünk is sok a kötelességünk, i Még sokkal több, mint amennyinek | eleget teszünk. Mert mulasztottunk sokat s mulasztunk ma is eleget. De ébred a közszellem. Ébred a faji poli­tika tudása, érzése. És ez azt tanítja, | hogy ti magyarok élhettek délen vagy j északon, otthon-e vagy idegenben, a föld egyik oldalán vagy a másikon, azért mégis egyek vagytok, egy nem­zet fiai, egy test, egy vér, egy szív, i egy érzés, egy gondolat. Ezt érezzük mi. Ezt érezzék önök is. Nem tudom : mit érez a kábeldrót, mikor a földgömb egyik oldalát ösz- szekötik a másikkal, mikor az óceán egyik partján megindított áram ugyan­azon rezgéseket adja vissza a mási­kon. Beszél, repül, összeköt, felsó­hajt, üzenetet vált, együtt sir és nevet. De én azt érzem most, mikor e sorokat irom, hogy az önök szivében ugyanaz az érzés dobban meg, mi­dőn olvassák, ami az enyémben lük- j tét. Azt érzem, hogy kiszélesült a ma- ! gyarság láthatára, megsokszorozódott a száma, tengerek, hegyek, folyók, világrészek választanak szét, de mégis egy maradt a szívünk. Ápolják tehát bensőséggel, szere­tettel, élő hittel magyarságukat. Ápol­ják és erősítsék összetartozandóságun- kat érzésben is, intézményekben is. El kell jönnie az időnek, mikor a mi hazánk is szabad lesz. Erős lesz, hatalmassá válik. A népjogok s a de­mokratikus haladás teljes győzelmet arat. A munkának meglesz az értéke és a munkásnak megbecsülése. Élünk és halunk ezért. Akkor szük­ség lehet azokra is, kik már végleg letettek arról, hogy egyszer viszont­lássák Árpád népét, Szent István or­szágát. Akkor mi adunk uj hazát azoknak, kik a régit elhagyni kény­szerültek. S az uj hazába visszahoz­zák a régi magyarságot s ez uj mun­kakedvet, szabadságszeretet, vállalko­zási hajlamot. Két testvér vagyunk. Az egyik otthonmaradt, az ősi fészekben, kínló­dik, szántja a rögöt, vesződik a helyi kicsinyeskedések között és megtarja a hajlékot. A másik elmegy világba. Sokat lát, tanul, dolgozik. Modern emberré lesz és gazdag. De hazavá­gyik. És hazajön, és a megtartott, megmentett ősi hajlék helyén palotát emel. Ez a kép áll előttem. Isten adja, hogy igy legyen. Ebben a reményben fogadják tő­lem, az uj Magyarországért küzdő testvértől forró üdvözletem ! Á HÉT. Hiába, no, hiába. A Felség már idős ember; nem csoda, ha konzervaíive nem szívesen lát még uj arcokat sem maga körül; annál kevésbé nyerik meg hozzájárulását az uj intézmények. Főleg az olyan lényegbe vágó uj berendezke­dések, minők az önálló bank s önálló vámterület. Őt bele nevelték s hosszú életén át még inkább beleszoktatták az összbirodalom gondolatába. Az osztrák­magyar monarchia, mint egységes nagy­hatalom ideájába. Azok az alkotmányos fenttartások, melyek törvénytárunk papír­lapjain olvashatók, nem voltak akadályai a kedvenc eszme megerősödésének. Mert nem :vz a valóság, amit Írnak, hanem a mi tényleg létezik. E létező pedig voit és van: közös hadsereg, közös bank, közös vámterület, közös külképviselet. Vagyis teljes politikai és gazdasági össze forrottság. Szinte az Egység. A Felség hatvan éves uralko­dása alatt ezt látta, ezt tudta maga előtt. És ez fölöttébb kedves volt előtte. Nem csoda tehát, ha most, amikor ez össze- forrottságot legalább gazdaságilag meg akarják szüntetni, amikor a létező egy­séget az írott külön álláshoz akarják idomítani: a Felség védelmére kél ideál­jának s elénk szegzi az ő rettenetes, rideg váltóját. Es még csak rossz néven se vehetjük ezt tőle. Az apák hibái bűn telik a fiakat hetedizigien .. . Mindezt pedig ama nagyon valószínű hir mon­datja el velünk, hogy a Felség nem akar sem önálló, se kartelbankot. Ma­radjon a régi: A közös . .. A VÁROS. Miniszteri jóváhagyások. A belügy­miniszter a városi közgyűlésnek azt a határozatát, melylyel a kir. kath. főgim­názium Pázmány-tápintézetének építke­zésére 12.000 K segélyt szavazott meg. valamint a kereskedelemügyi miniszter azt a határozatot, melylyel a közgyűlés az útadó minimumát kézi napszám után 3 koronában, igás után 6 koronában és Hajnali világítás. Bálban történt, hogy Szakolcav Márton odaszólt a mellette álló Vértes Zsigmondhoz : — Nézdd azt az asszonyt. Kacsalába­ival milyen szemtelenül billeg a tömegben.-— Közönséges asszony — tette hozzá megbotránkozva. ' Nem vette észre, hogy a barátja elsáppad. — A feleségem — mondta felindulva. Avval faképnél hagyta Szakolcayt. A lovagias ügy, hála a segédek tapin­tatos eljárásának, barátságos utón elintéződött. De nem úgy az ezt követő lakoma. Reggel négy óra volt és ők együtt ültek egy kis teremben. Sajátságos világítása volt a szobának, az ablakon beszűrődő, sáppadt, hajnali sugarakat elnyomta a villanylámpák ragyogása és csodálatos barna fényt vetett a férfiakra. Azokon meglátszott az átvirrasz­tott éjszaka. Mind a hatot megviselte az éj­szaka fáradtsága, apró poharakból pálinkát ittak s halk, tört mondatokban szóltak egy­máshoz. Leginkább kezükre hajtották fejüket és érzéketlenül néztek az asztalra. Egyszerre Vértes felkapta fejét. Idege­nül nézett körül, mintha nem tudná, hol van, azután - mint akit meglep a mámor közlékenysége — szokatlan hangon szólt : — Ostobaság volt, amit most gonoltam, de .valami azt súgja, igaz volt. Homályos képek, vonultak el előttem, jóformán érthe­tetlenek.-- Úgy érzem, mintha már harmadszor élnék a világon és csodálatos erő elmondta a múltam történetét. Lehet az egész csupán fantazmagória, de el sem tudnám képzelni másképen az Életet. — Az első Élet jéghegyek között folyt le. Három hatalmas jégóriás emelkedett a szürke égig, emelkedéseiken csupa hó és középen sima hómezőt alkottak. Távol a | hegyek csúcsánál vörös, fénylő tűzgolyó | szórta erőtlen sugarait, beborítva az ormokat j sáppadt fényéve], de lenn a hómezőn nem | világított más, csak az apró jegecek va- 1 kitó fehérsége. — S én ott állottam a mező közepén. Tekintetemből az Élet nyugodt boldogsága I tükröződött. Vágyakozva néztem körül a pusztaságon, a messze távolban fekete pont mozgott s jött egyre közelebb, Végre kibon­takozott a homályból, magas, karcsú leány­alak volt, nagy, dióbarna szemével epedve nézett reám. Feléje indultam én is és ott pi­hentünk egymás karjában, mintha titkos magyarázhatatlan erő vont volna egymáshoz. Sokáig maradtunk igy, körülöttünk nem moz­dult semmi, csak néha zavarta meg hosszú, szenvedélyes csók a mélységes csendet. — Nem vettük észre, hogy egy medve közeleg felénk a pusztaságon át. A sivár­ság fehér fenevadja nesztelenül, lopva jött, egyszerre a leány kiáltása riasztott fel az álmodásból, a medve mellettünk állott s reám készült rontani. Védőleg ugrott elém a leány, én szeliden elháritottam s durva kőbaltámmal a vadállat felé tartottam. Mikor ugrásra ké­szült, irtózatos erővel sújtottam a fejére, hogy megtántorodott. Torkon ragadtam akkor Elvállal ni í n d e n n e m ü ipr papi munkák pontos gyors elkészítését. É ? Legfinomabb szövetekből :------ — l£ e a k i t, ~ . " 1 $ (emelet.) FERFi SZABÓ, SZALMÁK, Deák-tér 7. I m(T polgári ruhákat $a legjutányosabb árakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom