Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-06 / 23. szám

2 8 Z A M T Á R JUB1US . VÁROS. .4 Deák Kálmán asztaltársaság e hó 9-én este fél 9 órakor tartja elszá­molását a Honvéd sörcsarnokban fen- tartott asztalánál. — A Kossuth muzeum. A Kossuth muzeum és 48-as ereklyék igazgatója gr. Kreity Béla felkérte a várost a se­gélyezésre. A kérést a tanács a gaz­dasági szakbizottsághoz beterjesztette. — Helyiérdekű vasutaink köréböi. A szatmár-- nagybányai h. é. vasút közölte a városi tanácsosai évi közgyű­lésének jegyzőkönyvét, melyből kitűnik hogy a vasút múlt évi tiszta nyeresége 165235 korona volt és az elsőbbségi részvények után a kisorsolás sorozata szerint 5—6 százalékot fizetett. — Az uj vásárvám szabályzat út­ban a jóváhagyás felé. Végre meg­mozdult a nagyméitóságu jóakarat és a szabályzatot ieküldte a tanácshoz a kereskedelmi és iparkamara, közgazda- sági előadó és vármegyei gazdasági egyesület véleményével való kiegészí­tés végett. A tanács a szükséges intéz­kedést megtette. — A közkórház költségvetése. A belügyminiszter jóváhagyta a közkór- káz költségvetését s 1910. évre a napi ápolási költséget 1 kor. 58 fillérben állapította meg. — Seiyembeváltás. A városi tanács a selyembeváltáshoz az elfoglaltsága miatt lemondott Soltész Miklós helyébe mindenkép szabadulnának, de lehetetlen Pali is ezek társaságához szegődött. Megkérte a leányt, s mi tűrés tagadás a l’alu első legénye kosarai kapott. Fájl a Pali szive s kereste az orvosságot, mely azt a sebet gyógyítsa, mely úgy vérzik. Megtalálta . Mig mások mindennapi műit ha­jókat végezték, Pali a kocsmát őrizte, hogy baj ne történjen vele. S a modell alak Eliz munkája sikerén felbuzdulva to­vább folytatta hóditó útjait. De haj vihar közeigétt. A szép láuy sorvadott, a rózsa pír elült arcáról. Komor feiiegek tornyosultak élete egére s elkö- zelgett a megválás napja. Amott egy ifjú szív lett áldozata az apa önkénynok, itt egy leány hervadása önhihájának, mert nem vigyázott. Elragadta az ár s életével fizetett a pajzán életért. Az enyészet sírjába dőlt. És mily különös. Csak kevés idő s min­denki elfeledi azokat s a feledés homá­lyába burkolódik minden, mi szép, mi ked­ves volt s marad az uj s nem kell a régi egy percig sem, bár szép, kedves volt. Károlyi J. | Páiyi Lajos áll. tanítót kérte fel bizal- í | miférfiunak, tekintettel, hogy a bev 1- I I tás a nyári iskola szünetre esik. — A fanács jelöltje. A szatmár— mátészalkai hév. íeiügyelő-bizottságába j a város évről-évre egy-egy tagot vá- j laszt, miként a többi hév. felügyelő-bi- I zouságába is. A városi tanács tegnap ! tartott ülésén Korösinezey Antal városi főjegyzőt jelölte bizottsági tagul. j ------- ......... - - | HÍ REK ! “ ! — Eijegyzesek. Fogéi Károly ke- j reskedő eljegyezte (.Lányi KőzsikáL — | Mónus Sándor a központi takurékpénz- ! tar segédköijyveióje eljegyezte Heinrich ! Mariskát. — Dr. Jurcsú Lajos ügyvéd ; eljegyezte Kálmán Mariskát Kalocsán. ■ — Gál Jenő mérnök-épiiész eljegyezte | : Grosszmann Adolf porosaimul íóldbir- I tokos leányát, Lenket. — Esküvők. Szabó Gusztáv órás és ékszerész püuköst másodnapján es­küdött örök hűséget Sikos Pál asztalos leányának Herminának. — lij. Ku- biuszky Ferenc asztalos ma tartja es* küvóját Winkler Lujza kisasszonnyal. A helybeli ref. felsőbb leány­iskola és taiiiíónőképzó intézet zene- szavalati vizsgájának műsora folyó hó 6-án délelőtt 11 orakor. 1) Felhangok lantom. Énekli a kar. 2) Tulipán. Pár- ! be.f-.zéd. Előadják : Hermann Milica, Er­délyi Margit, Bakcsy Irén és Maróthy Margit elemi oszt. növ. 3) A vén ha­rangozó. Hajós Izsótól. Szavalja : Nagy j Gabriella leis. II. o. n. 4) Zongora já­ték. Előadja: Szabó Margit kép II. o. n. I 5) Kis gazdasszonyoíc. Párbeszéd. Elő­adják : Bóth Erzsébet, .Márkus Olga, Hajnal Anna. Gödény Ilonka és Fischer ííóza el. o. n. 6? Árvaleány buja. j (Svéd dal). Előadják: Kiss Zsuzsanna, ■j Virág Cella és Busznak Mária kép. III. ! o. n. 7) A francia és német nyelv vi- I tatkozása. Előadják : Baumann Karola : őrszellem, Magoss Erzsiké: franczia nyelv, Széli Juliska : német nyelv feis. 1. isk. n. 8) Ária a vadorzóból. Énekli Kovács Etelka kép. IV. o. n. 8) A szökevény, irta: Temérdek. Szavalja: Kerekes Erzsiké kép. III. növ. 10) Búcsú az iskolától. Énekli a kar. — Váratlan halál. Súlyos csapás érte a kishodosi egyházat. Fiatal tehet­séges lelkésze Hajdú Péter, pünkösd első napján sógorával a lázári körjegy­j zővel a Hodos patakba ment fürödni, í A hideg vízben a lelkész szivgörcsöt kapott és meghalt. Nagyon váratlanul ért bennünket a bir, mert a fiatal lel­kész egyike volt egyházaink legtehet­ségesebb lelkészeinek. Csak nem rég, alig egy éve foglalta el állását és a könyörtelen halál épen akkor vette el, amikor már fényes és 1 iztos jövő mo­solygott felé, mint nagy tehetségű és jo tollú lelkészre. Fiatal özvegyén és egyházán kívül, széleskörű rokonság gyászolja. — Felhívás az igeníiszteií szülők­höz. A helybeli ref. lelsőbb leányiskola a jövő 1909 — 10. tsk. évben az V. osztállyal, 1910 — 11. évre a VI. osz­tályúval teljes hat évfolyamú felsőbb leányiskolává egészittetik ki. A felsőbb hat osztályt végzett növendékek átlép­hetnek a tauiiónöképzó 111. osztályába, melleinek a rajztanártcépzőbe és latin különbözeit vizsgálattal a gyógyszerészi pál v ara. Jutalmazás. Az országos köz­művelődési tanács elnöksége Barazsu Ferenc/, kakszftntmártoni ref. tanítónak, meleghangú levél kíséretében 50 kor. jutalom dijat küldött. A nevezett tanító nag'von megérdemelte a kitüntetést, mint aki az Írni olvasni nein tudó nagykorúakat a téli tanfolyamon di­cséretre méltó eredménnyel oktatta. — A szatmári cslkúvásár elmarad. Értesítjük a gazdaközönséget, hogy a miskolci os. és kir. lójvató-bizottsagtól vett távirati értesítés szerint bejelentett takonykór-eset miatt a csikóvásár Szat- máron egyelőre elmaradt. — Tűz a fsrnezelyi gyárban. Könnyen végzetessé válható szeren­csétlenség történt a minap a fernozelyi kincstári kohóban, mely egyike a leg­nagyobb fémkohóknak Magyarországon. Az egyik ezüstelenitó födelére a ké­ményből szikra pattant ki, melytől a száraz tető hirtelen lángot fogott. Azonban az ott dolgozó munkások azt észrevették s a tüzet csirájában elfoj­tották. úgy hogy a katasztrófát még idejében megakadályozták. — Elfogott ciganykaraván. A szat­mári csondórség elfogta a Szatmár határában csavargó Kolompár István cigánykaravánját. A közveszélyes, do- logtalan cigányok már régóta állandóan veszélyeztetik a szatmári külsőségek közbiztonságát. Most aztán illetőségi helyére toloncolták el az egész bandát. — Jskolabezárás. A nagybányai gör. kath. iskolában az előadást Halmay Imre alkapitány beszüntette. Az intéz­kedést túlzsúfoltság okozta. Elvállal mindennemű^ CSAPÓ §m~ papi munkák noiitos siyors elkészítését. FÉRFI SZABÓ. $ (emelet.) SZA.FMA.R, Deák-tér 7 $Legfinoraabb szövetekből? " 1:----keséit ~ „ _ 8f lT polgári ruhákat $a le«* jutányosabb árakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom