Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-30 / 22. szám
május 30. SZATMAR 3 hó első felében 14 vörhenyeset fordult elő a városban. Április hóról kezelés alatt maradt 5, tehát 19 volt a betegek száma. Ezek közül 12 meggyógyult, 3 meghalt, 4 kezelés alatt maradt. Városi faraktár kezelése. A városi tanács megbízta Léber Antal erdészt és Novák Lajos fószámvevőt, hogy a szentvéri faraktár kezelési szabályzatát dolgozzák ki és a faüzlet megindulásáig szükséges átmeneti költségek fedezésére tegyenek javaslatot. Nem lesz Erzsébet-ut. A Pe- rényi-utcai és batizi úti sorompókat összekötő útnak Erzsébet királynéról való elnevezését a tanács nem engedte meg, miután a külterületen vonuló utat nagyon is jelentéktelennek tartotta ahhoz, hogy a boldogemlékü királynő nevével jelöljék meg. A bányai-uti átjáró. Az államépi- tészeti hivatal nem tett észrevételt a tervbevett pálya alatti átjáró ellen, azonban a kezdeményezést a város közönségére hárítja, (valószínűleg a költségeket is.) A tanács fölhívta a mérnöki hivatalt, hogy az ügyet készítse elő szakosztályi tárgyalásra. Magasabb értékű vámjegyek. Minthogy a közúti vashídon és a sorompóknál sokszor torlódást okoz a vámjegyek lassú kezelése, különösen tömeges felhajtásnál, a tanács elhatározta, hogy 1, 2, sőt 4 koronás vámjegyeket is fog kibocsátani, ami a tömeges kezelést megkönnyíti. Ebzárlat. A veszettséggyanus ebek megfigyeléséhez most már elegendő ketrec van, de szállító kocsi nincs. A tanács egy ilyen kocsi sürgős beszerzésével a gazdasági tanácsost bizta meg, tekintettel az újabban fellépett veszettségre és emiatt elrendelt ebzárlatra. Amerikából hazatoloncolva. Öt kereset nélkül maradt polgártársunk került haza az északamerikai egyesült államokból és az osztrák magyar konzul juvoltából. Most a belügyminiszter keresi rajtuk az útiköltséget, amennyiben az anyagi romlásuk nélkül behajtható. A tanacs az eljárással a kapitányi hivatalt bizta meg. Viz vezeték. A viz vezeték ügye ugylátszik lendületet vett, a tanács megbízta Bartha Kálmán gazd. tanácsost hogy a vállalkozóval azonnal rendeltesse el, az elő munkálatokat. rintjába, ahol zübörgő zaj zavarja meg az álniodást — Pestre. Endre még egy hosszú pillantást vetett a piruló arcra, magához szorította a lányka dobogó keblét és az utolsó „Isten veled“ egy hosszú elfúló csókba veszett el. Endre elment, Olga pedig itt maradt. A zsibongó zajból poharak csengése hallatszott, mámoros vesztére törő ifjú sereg dúdolta a bordalt. Endre is ott volt. Modern pesti hölgyek társaságában keresték az ifjú ßasok a kéjes boldogságot. És találták is. Endre egy kacéron öltözött szőke szépség mellé simulva csevegett, kezében rózsaszínű illatos levélke volt — az Olgáé. A szőke szépség jókedvűen mosolygott j az aranyos kis betűkön, Endre pedig fity- málólag magyarázta a kis falusi liba epedő vonásait. így telt az idő nap-nap után. Endrét elsodorta az ár és ő úszott vele, boldog volt. Az ártatlan kis Olga pedig írogatta édes kis betűit és várta a nagy napot, az boldog találkozót. EGYHÁZ ES ISKOLA. — A szatmári evangélikus egyház pünkösd ünnepét a következő rendtartással üli meg : 1-ső nap délelőtt 11 órakor ünnepi szent beszédet tart s utána úrvacsorát oszt Duszik Lajos lelkész a vidékről begyülendő hívek nek. 2-ik nap Máramarosszigetre utazik a lelkész istentisztelet tartásra és úrvacsora osztásra, mely missioi útra az egyház tehetősebb tagjai is elkísérik, hogy az ottani egyház szervezése és a szatmárihoz csatolása tárgyában tartandó egyházi gyűlésen részt vegyenek s az összetartozást a testvéri viszonyt igy is kifejezzék. Egyházi közgyűlés. Az ág. hitv. ev. egyház május 23-án közgyűlést tarédes, a Végre eljött a nagy nap. Karácsony volt. Csengő-bongó szánon hozták Endrét láposra, a pesti fiút, a falu díszét. Az egész falu népe ; a kis ajtóban várta a Nagy uram Endréjét és örültek, hogy megláthatták. Egy hétig volt láposon Endre, Olga minden pillanatban lesve várta, de nem ment el. Egy reggel épen a tanító háza előtt találkozott Endre a postás fiúval. Az egyenruhás levélhordók, kis falusi helyettese alázatosan emelt kalapot a pesti fiú előtt és örömmel adott át neki egy frivol, kuszában irt képes lapot. Nagy uram „ügyvéd“ fia lelkendezve futotta át a becéző — hivogató szavakat és ment, futott, hogy minél ha marabb ott lehessen pesten, a szőke szépségnél. A szegény kis ábrándos Olga pedig a kerítés nyílásán át bámult utána, rózsás kis arcocskája elsápadt, piros ajkét dideregve rázta meg a hideg karácsonyi napsugár. tott, melyen tudomásul vette a püspökség utján érkezet azt a leiratot, meiy szerint a kormány az egyháznak éppen hazafias célzatait tekintve, kész azt kongrua segélyben részesíteni, ha azonban a kiegészítendő lel- készi jövedelem valamikor leszálna, azt az egyház köteles pótolni. A szatmári ref. templomban. Első nap. Délelőtt fél tízkor prédikál Rácz István lelkész. Agendál Biki Károly esperes. Urvacsora-osztás. Délután prédikál Tuba Endre s. lelkész. Második nap. Délelőtt prédikál Biki Károly esperes. Agendál Rácz István lelkész. Ürvacsora-osztás. Délután prédikál Mózes István s.-lelkész. Évzáró ünnepély. A ref. főgimn. „Kölcsey önképző köre* junius 6-án vasárnap, az istenitisztelet után tartja évzáró diszgyülését a főgimn. torna- csarnokában, melyre a tanügybarátokat és az érdeklődőket ez utón tisztelettel meghívja a főgimn. igazgatósága. HÍREK — Lapunk olvasóinak boldog pünkösd ünnepet kívánunk! — Gyászhir. Fechtel József ny. uradalmi ispán, dr. Fechtel János kir. kát főgimnáziumi tanár édes atyja, Munkácson május 18-án 70 korában meghalt. — Erős Lajos ref. püspös ajánlatára a napokban érdekes hallgatót vettek fel a debreceni ref. theologiára, Fülöp Lajos róm kath. lelkész az uj hallgató, aki uj vallásra lép és hogy tényleg lelki hívője a meggyőződés-' nek, mutatja az a tény, hogy lelkésze akar lenni annak a vallásnak, amire ujjólag lépett. Kívánunk az uj hallgatónak erőt és kitartást, hogy |támo- gatásunkra szolgáljon. — Esküvő. Fekete Gábor városi hivatalnok f. hó 25-én esküdöt örök hűséget Csanak Erzsikének — Batizon. — Kinevzés. Tóth Kálmán díjtalan nagykárolyi járásbirósági joggyakornokot segélydijas joggyakornokká nevezte ki, a debreceni ítélő tábla elnöke. — Vörheny áldozatai. Boros Adolf nyomdatulajdonos és könyvkereskedőt megrendítő csapás érte. Alig tiz nap alatt két gyermeke halt meg vörhenyben. — Nevezetes évforduló. Ez évi pünkösd másodnapján lesz hatszázados évfordulója annak, hogy Róbert Károly Nagybányát királyhüségéért szab. kir, joggal ruházta fel, Nagybánya kiváló érdemeit főleg azzal szerezte, hogy Róbert Károly trencséni Csák Máté ellen úgy pénzzel, mint fegyverrel hathatósan segítette. ifŐyÄV |x^ iioi c/iipcsz iniilidye A/ ™ J UAd Szatraár, Evmizsi-utcza 32 szám,