Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-04 / 14. szám

4. S Z A T M Á R április 4. múlt év őszén egy bizottságot válasz­tott azzal a megbízással, hogy ponto­san állapítsa meg az uj református papi díszruhát. A bizottság eleget is tett ennek a megbízatásnak és Nemes Mihály történelmi festőt bízta meg a tervezet elkészítésével. A művész tör­ténelmi alapon készítette el a terveze­tet, mely szerint a hivatalos ref. papi ruha a következő darabokból áll: régi sarkig érő tóga, sujtásos gombolásu vállpalásttal, magyaros papi öv és régi kun kalpag. Az egyetemes egyházi konvent hozzájárult a tervezéshez, te­hát a jövőben az összes ref. papokra kötelező lesz az uj diszruba viselése. — k lakosság kérelme. Bakó Ignác és társai a Vajay-utca kiköveztetését, Wekker Pál és társai a Hajnal-utca ke­leti oldalának aszfalt gyalogjáróval való ellátását, végül Ligeti József és társai a Zárda-köz kiköveztetését kérik. A ta­nács mindhárom kérvényt véleménye­zésre kiadta a mérnöki hivatalnak. — Meglopott pénztárosnő. Zeller Mária nagykárolyi kávéházi pénztárosnő átráudult ! egy napra Szatmárra szórakozni. Itt egy vendéglőben megösíaerkedett Grész Móricz ; hajcsárral, akivel aztán együtt mulatott, így. — saját feljelentésének szavai szerint — hamar „degenerált állapotba* jutott, azaz annyira berúgott, hogy nem tudott magáról, Csak mikor hazaért Nagykárolyba, vette észre, hogy a gyűrűi hiányzanak az ujjáról. Gyanúja Grósz Móricára irányult, akit fel j is jelentett a rendőrségen, ahol ezt mind- | járt vallatóra fogták, Grósz Móricz annyit j beösmert, hogy egy gyűrűt a leány nála j elzálogosított 4 koronáéi-, de ő többről nem tud. A nyomozás folyik. — Asszonyháboru. Nagyváradon a Brémer téren nagy botrányt okozott két harcias amazon. Egy kávéházi fő- pincér felesége neki támadt Birling Vilma kaszirnőnek, a kire féltékenyke- dett. Előbb csak szóval, később már esernyőkkel rontottak egymásnak, majd mikor ezek eltörtek, körmeikkel estek egymás arcának. Nagy csődület támadt és a piaci asszonyok is beleavatkoztak a verekedésbe. Az asszonytábor csak­hamar két pártra szakadt és egymás kontyának esve, alapos csatát rögtö­nöztek, olyannyira, hogy négy rendőr alig tudta az asszonyokat szétválasz­tani. A kaszirnót, mert nincs foglalko- kozása, letartóztatták és hazatoloncolják. — Szanin Írója, Arcübesev, újabb szenzá-cióval lepte meg a könyvpiacot. A már elkobzot Szanin helyébe a nagy orosz írónak „Milliók* című regénye lépett, mely megdöbbentőbb és szen- zációsabb, mint a Szanin. A mai elkob­zásra hajló időkben jó lesz sietni a könyv megvásárlásával, mig el nem ko­bozzák. Kapható Sachs Frigyesnél Buda­pest, Klauzál-utca 34. Ára 2 K 40 f., utánvéttel 50 fillérrel drágább. — Nagyságos asszonyom! Csak egyszer tegyen kísérletet nálam női kalapokkal. Küldje el hozzám postán régi tavaszi és nyári kalapjait, azokat a legutolsó fővárosi divat szerint teljesen újjá alakítom és diszitem. Elsőrangú és feltűnő olcsó munkámmal meg lesz lepve. Tessék címemre ügyelni: Fried­rich Mariska Budapest, VI., Váczi- körut 15., II. emelet, 21. Hol isznak legtöbbet. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Franciaország ma a legiszákosabb ország s hogy az utolsó ötven év alatt az elfogyasztott alkohol mennyisége 254 százalékkal emelkedett, holott a népesség növeke­dése nem tett ki többet ugyanez idő alatt 12 százaléknál. Érdekes párhuzamot vonni az egyes országok közt az elfo­gyasztott alkohol tekintetében. Francia- országban 18 liter az alkohol fogyasztás jejenkint egy esztendő alatt, Svájcban 13 liter, Brlgiumban 10, Olaszországban 10, Németországban 9, Angliában 8, Ausztria-Magyaromágon 9, az Egyesült- Államokban 5. Norvégiában 2. E kimu­tatásból kitűnik, hogy Franciaország ma a legvadabb alkoholista ország és hogy Magyarországon is jócskán fogyasztják az itókat. — Vssuti kedvezmény. A rninisz- tanács hozzájárult ahhoz, hogy a ren­dezett tanácsú városok közigazgatási teendőit teljesítő tisztviselői, nemkülön­ben a községi és körjegyzők részére saját személyükre vonatkozólag az ál- lamvasuton féláru jegykedvezményt adjanak. — Házeladás. A Rákóczi-u. 10. sz. alatti keresztépületet, mint anyagot, Bakk István 901 K.-ért megvásárolta. — Gép és szerszámkiáilitá3. A technológiai iparmuzeum a budapesti kisipari gép- és szerszám kiállítását f. évi április hó i 8-ig nyitva tartja. Fel- világositásért és utazási kegvezményre jogosító igazolványokért a kamarához kell fordulni. — Deszkatoivaj. Reiter Mór fake­reskedő feljelentést tett a csendőrségen, hogy Csatorna-utcai deszkaraktárából elloptak 150 korona értékű deszkát. A csendőrség gyanúja Botos János nap­számosra irányult, aki hosszas vallatás után be is vallotta tettét. Letartóztatták. — Uj Idők. Ami értékes a magyar irodalom műhelyéből kikerül, mindezt azon­mód frissen megszerzi az „Uj Idők“. Munka­társai közt a szerkesztő Herceg Ferencen kívül ott találni a toll, a rajzon és ecset java reprezentálóit. Regény novella, vers, társadalmi és művészeti cikke minden ami megjelenik hasábjain, az irodalmi finomság jegyében készül. Illusztratív része csupa ötlet, mindig szórakoztató. Nincs közérdekű esemény, amelyről eredeti felvételekkel ne adna számot. Aktualitásaival ily módon egy-egy hét lüktető életének illusztrált króni­kása. Negyedévenhint két eredeti regényt kezd és színes mülapot ad mellékletül. Ezek a tulajdonságok tették magas színvonalon álló hetilappá. Ennek révén kedvelt isme­rős. Immár tizenöt év óta, a magyar úri famíliák szalonjában. Előfizetési ára negyed- évenkint 4 korona, Előfizetni lehet, a kiadó­hivatalban (VI. Andrássy ut 10.) vagy bár­mely könyvkereskedésben. — Támogassuk a Kossuth-muze- umot! 1848-ra örökké visszaemlékszik a magyar. Nagy idők voltak azok és nagy emberek a megteremtői, Áhítat­tal, kegyelettel kell tekintenünk min­denre, ami arra az időre emlékeztet. Meg kell becsülnünk a nagy nemzeti küzdelemből reánk maradt emléktár­gyakat, melyek egy szebb jövő, kivi­vására serkentenek bennünket, És mi mégsem adjuk meg ezen szent emlék­tárgyak leggazdagabb tárházának: a Kossuth-muzeumnak azt, ami magasz­tos hivatásánál fogva őt megilleti. Hi­vatalos tényezők semteszik meg köteles­ségüket. A múltban a Bánffy-. Szél-. Tisza-, sőt még a Fejérváry-kormány is támogatta a Kossuth-muzeumot, csak a mai nemzeti kormány az, mely nem tesz érdekében semmit. Ezért for- pulunk a hazafias magyar társadalom­hoz, amelybe egyedüli reményünket helyezzük, hogy a muzeum kiadvá­nyainak vásárlásával mentse meg a Kossuth-muzeumot, 10 korona ellené­ben megküldjükHockJános: „Rákó- cziné“ czimü diszmüvét. Ebből a mun­kából 20 koronás mü díszesebb kiadás­ban is van. 100—150 koronáért szállít­juk a „Kossuth Lajos azt izenté . . ez. hatalmas képet, mely 170 cm. szélességével és 130 cm. magasságá­val a legnagyobb szines olajnyomat a kontinensen, a 100 koronás kép egy­szerű keretű, a 150 koronás: arasznyi széles díszes aranykeretü. Tárgya fenséges, kivitele ehhez méltó. Ezeket a kiadványokat rendeljük meg és meg lesz mentve legértékesebb nemzeti gyűjteményünk : a Kossuth- muzeum, mely Budapesten, VIII., Nép- szinház-utca 23. sz. a. van. Legkitűnőbb minőségű úgyszintén nyersolaj legolcsóbban be­szerezhető: UNGÁR ADOLF a Peí- rolea nyersoiajipar r.-t. yezérképvise- ——- löjénéi KASSÁN. — Üzlet átvétel. A Néhma Lajos Jó­zsef kávé üzletét átvette Benkö Sándor, kinek előzékenysége és szakismerete biztosítja a vevő közöi s;get, hogy 10—l2°/o-al olcsób­ban szerezhetjük be kávé szükségletün­ket, mint bárhol. b omunkatárs: Puskás Károly. Kiadótulajdonosok; Kálik és Szeremy. Kitűnő literenként 25 krajezár. Asztali ujbor 50 literen felül 34 fillér. Asztali ujbor 1 liter 50 fillér­Asztali óbor 50 literen felül 50 fillér. Asztali óbor 1 liter 72 fillér. házhoz szállítva. Csemege, cognac, tea, cukorka és rum különlegesség. Sajtok, halak, húskonzervek, kü­lönféle fölvágottak és pástétomok. Elsőrangú cégektől közvetlenül be­szerzett legfrissebb áruk Fógel Károly csemege üzletében Deák-tér 4-ik sz. alatt kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom