Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-03-01 / 9. szám

4 S Z A 7 M Á R március 1 viselőválasztók névjegyzékének kiigazítása céljából e hó 3-án ülést tart. A törvényszék ügye. A nagykárolyi deputáció — bár eredménytelen — kísérle­tezése megint aktuálissá tette e kérdést. Az eredmény azonban nem olyannak ígérkezik, amint a károlyiak elképzelték. Az bizonyos, hogy a törvényszék Szatmáron marad, az ellenben nem bizonyos, hogy Nagykároly is kap törvényszéket, de valnszinü, hogy erős akció indul a megyeszékhelynek Szatmárra áttétele iránt. A megyebizottsági tagoknak febr. 26-án Szatmáron tartott értekezlete ki­mondotta ugyanis, hogy a megyei törvény­hatóság 1891. évi 338. sz. határozatának, amelyben az áthelyezés kimondatott, ke­resztül vitelét követelni fogják. Mottó: ki szelet vet, vihart arat. A VÁROS. A szatmári törvényszék. A nagyiul olyi küldöttség miniszterjáró útja megyeszer te izgalmat okozott. Első sorban Szabnál- kö­zönségét érdekelte az ügy, amelyet a mi­niszterelnök válasza és a város képviselőjé­nek adott magyarázata eléggé megnyugtat­hat. A 24-én tartott rendkívüli közgyűlés, amelyen Falussy főispán elnökölt, elfogadta a polgármester határozati javaslatát, amely­ben a városi törvényhatóság a törvényszék­nek Szatmáron léteiéhez feltétlenül ragasz­kodik s követeli a megyeszékhelynek Szat­márnémetibe való áthelyezése kérdésében hozott 1891. évi megyegyülési határozat végrehajtását. A közgyűlés elhatározta, hogy ez ügyben küldöttséget meneszt a miniszter- elnökhöz. Végül a polgármester köszönetét mondott Kelemen Samu képviselőnek gyors és erélyes közbelépéséért. • Gratulálok az eszmédhez. Igazad van. Miért mennénk mi vakon London után a divat mezején ? Képesek vagyunk mi is eredeti ötleteket kigondolni s legalább a mi társa­ságunkban ily ötletek alapján fejleszteni a divatot. Barátom, amint látod, te divatba hoztad a kockás ruhát, mint estély-öltö­zéket. A reformátor néhány pillanatig gon­dolkozott, hogy mit válaszoljon ezekre a váratlan kijelentésekre, aztán határozott, sőt némileg fölényes hangon szólalt meg: — Mindez nagyon szép, kedves Jenő. Azt az egyet azonban meg kell jegyeznem, kogy a nyakkendőtök nem elég művészettel van megkötve. Ha már azzal tiszteltek meg, hogy divatmodelhiek választotok, meg kell tanítanom -benneteket az én módszerem sze­rinti nyakkendőkötésre. Mindegyikötök leg­alább tiz percenttel többet fog érni, ha ilyen eszményi csokrot hord a nyakában, mint én. A megkötési módszer a következő : A reformátor egészen belemelegedett az ideális nyakkendőkötés szabályai magya­rázásába s nem vette észre, hogy a körü­lötte állók megcsóválják a fejüket és mo­solyognak. Választók névjegyzéke. A központi vá­lasztmány e hó 2-án délelőtt 9 órakor a képviselt'választókat összeiró küldöttség meg­választása céljából ülést tart. Rendöriísztviselök mozgalma. A szatmári rendőrség tisztviselői február hó 27-én tes­tületileg jelentek meg Tankóczi főkapitány­nál és átadtak egy memorandumot, amely­ben helyzetük rendezését és fizetésük javí­tását kérik. A főkapitány átvette az emlék­iratot és illetékes helyre juttatását megígérte a küldöttségnek. A sziníiáz bérlete. Megírtuk volt, hogy a szinügyi bizottság a bérletet másodízben Heves Bélával, az erdélyi i. szinikerület igaz­gatójával kötötte meg. A szerződés megkö­tésének jóváhagyása a máre. 9-iki közgyűlés előtt fog eldőlni. Ä „kisailomas“ ügye. A szatmár-bikszádi és szatmár-erdődi vasutakon való közlekedés es aruszáiiitás megkönnyítése céljából tervbe vette a város egy kis felvételi állomás épí­tését a város belsejében. A vasúti bizottság 3-án délután tartandó üiésében foglalkozik ez ügygyei. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. — Lelkészek értekezlete. Folyó hó 26- án a szatmári ref. egyházmegye lelkészi testületének 54 tagja gyűlt egybe az egy­ház tanácstermébe, D. e. 10 órakor nyitotta meg az esperes az értekezletet. Napirend előtt szót kért Kocsis József sonkául lel­kész, aki az egyházmegyei lelkészi egyesü­let megalakítása tárgyúban adott be hatá­rozati javaslatot. Értekezlet a javaslat ér­teimében kimondta, hogy az orsz, leik. egye/ sületbc testületileg belép s annak egyik fiók­jául megalakítja az egyh.-megyei leik. egyesü­letet, Ideiglenes elnökül megválasztja Fá­bián Károly f. gyarmati, — előadóul G. Szabó Mihály t.-becsi lelkészeket. Választ­mányi tagokul Kocsis József, Sipos József. Juhász László, Pólor Elemér lelkészeket. Ezek fogják elkészíteni az alapszabályt s összehívni az .’egyesületet. Az értekezlet fontos tárgya volt aztán az adócsökkentési ivek elkészítése. Esperes előterjesztésére • kimondatott, hogy minden egyház, a mely kérvényezni akar az adó­iveket két példáu>bau adja be máre. hó ló­ig. Szerelje föl ötévi gondnoki számadással, • 1902, 3, 4, 5. 6-ik évről, öt évi pótszá­madással, a lelkészi és tanítói fizetések kimutatásával, amelyek nincsenek benne a gondnoki számadásban. Csatolja mellé a lelkészi és tanítói dijleveleket, másolatban, és az 1907. évre szóló költségvetést. Ha a vagylagos adózást kívánja életbe léptetni, ami sokkal ajánlatosabb a mi viszonyainak között, akkor csinálja meg e szerint az adó­kulcsot, számítsa át az adóforint után kive­tendő készpénzt terményre, s ez adókulcsot az összes okmányokkal adja be a március hó 26-án tartandó e. m. közgyűlésre. Onnan fognak a kérvények együttesen fölterjesztetni az egyetemes adóügyi bizottsághoz. Minden egyháznak külön kérvényt kell mellékelni, amelyben, kérje a régi és az uj adó közötti különbséget az egyetemes alapból segély- képen kiutalni. Az okmányok márc. 15-ig azért adandók be, mert a számvevőszéknek át kell azokat eiébb vizsgálni, s úgy terjeszteni az egyház megyéhez. A később érkező kérvények már ez évről lemaradnak. Az értekezleten más egyházmegyékből is voltak lelkészek jelen, s igen élőinken tárgyalták a fenforgó kérdéseket. Egyházmegyei közgyűlés A szatmári ref. egyházmegye márc hó 25-27-én fogja tartani tavaszi közgyűlését. 25-én számvevő- széki ülés letz, amelyen az adózási ivek is tárgya Itatnak. A tárgyalandó ügyiratok márc. 15-ig adandók be az esperesi hivatalhoz. Ké­sőbb érkező ügyek nem vétetnek tár­gyalás alá. — Luieránus egyház szatmáron. Feb­ruár 23-án a városháza kis tanácstermében Révész János nagybányai ág. ev. lelkész és Ambrózy Gáspár elnöklése mellett népes értekezlet volt a városunkban megalapítandó ág. ev. fiók-egyház érdekében. Az eiözetes munkálatok elvégzésével egy szőkébb körű bizottságot bíztak meg, amelynek feladata az ág. ev. hívok és az ág. hitvallású tanulók összeírása, az egyház fenntartása iránti intézkedés, alkalmas hely keresése az isteni- tiszieletek tartására stb. Az értekezlet hatá­rozata szerint március 8-án, vasárnap dé­lelőtt 9 órakor istenitisztelet fog tartatni, amelynek végezetével megtörténik a meg­alakulás. Az iskolák igazgatói pedig fél­köreinek, hogy a vezetésük alatt álló inté­zetek ág. ev. hitvallású növendékeit a jel­zett időbon, az istenitiszteletre elküldjék. Erre vonatkozólag a következő meghívót adtákki: A szetmárnémetiben lakó ág. ev. hitv. vallásu híveket, a f. év, március hó 8- án d. e. 9 órakor Szatmáron, .a Rákóci-ut- cai állami iskola 5 számú emeleti termében tartandó istentiszteletet és úrvacsora osztás után, ugyanott d. e. 10 órokor kezdődő­egyházi közgyűlésre azzal hivom meg, hogy a szatmári fiókegyház alakításával össze­függő összes kérdések tárgyalás és végleges döntés alá kerülnek, s az egyházközségi felügyelő, gondnok és jegyző választása meg fog ejtetni. Révész János lelkész. A SZÍNHÁZ. Heti műsor. Hétfő. „Örök törvény.“ Kedd. „Bőregér.“ Szerda. „Próba házasság.“ Csütörtök. „Raffles.“ Péntek. „Hajdúk hadnagya.“ Szombat. „Sámson“ V asárnap. „Sámson.“ D. u. „Madarász.“ Este HÍREK — Tavasz. — Itt a tavasz. A földet még jégkéreg és hó borítja, de az első tavaszi felöltő és a tavasz első „uj“ kalapja már megjelent. És megjelentek a magkereskedők árjegyzékei a Mauthner elmaradhatatlan reklámjaival együtt. A kávéházak „kertjeit“ ugyan még nem rakta © naponta friss fejés5 bármily nagy mennyi­ségben, házhoz szállítva kapható literen- I H ként .ÉU&. BT-d. A tej valódiságáért és tisztaságáért felelősség vállaltatik. Ozim megtudható Szentpéteri M. üzletében, vagy lapunk kiadóhivatalában

Next

/
Oldalképek
Tartalom