Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-10-18 / 42. szám

2 okt. 18 hogy e javaslat törvény erőre emel­kedése után lehetetlenné lesz téve minden függetlenségi törekvés, minden igazi nemzeti érdek erőteljes képvise­lete, de elsorvad minden szabadelvű és demokratikus irányzat is. Nem a nép megy be tehát az al­kotmány sáncaiba, hanem az igazi népakaratból az is kiszorul onnan, amennyit a negyvennyolcas törvény- hozás már bebocsátott. És kiszorulva a haladás emberei, az érvényesülésü­ket kereső erők a parlamenten kívül fogják vívni az ő csatájukat, lázban, izgalomban, forrongásban tartva köz­életünket és megbénítva egész nem­zeti fejlődésünket. Ez az: uj csatatér. Annál nagyobb, minél csendesebb lesz a parlament. Annál izgatottabb és elszántabb, minél engedelmesebbek lesznek a hatalom­mal szemben az uj képviselők. Való­ban szép kilátás a jövőre ! Lengyel Zoltán. A boritaladó törlésének kérdése.*) A bor megadóztatásának eredete a múlt század közepére, az abszolutizmus idejére vezethető vissza. Az 1850. év november havában megjelent császári pátens képezi alapját annak a törvényhalmaznak, melynek végén eljutottunk a mai állapothoz. A boritaladó ügyének végső rendezése összeesik azzal az időponttal, amikor az or­szág legkevesebb bort termelt. De mihelyt borterméseink emelkedni ’) A „Magyar Szőlősgazdák Orsz. Egyesületé­tének“ e memorandumát közérdekű volta miatt bár kivonatosan, jónak látjuk leközölni. Szerk. SZATMÁE kezdtek s 1899-bcn már a 2 millió hektoli­tert jjsmét elérték, általánosan érezhetővé vált, hogy borászatunk szabad térfoglalását két súlyos bilincs akadályozza: az olasz bor­vámklauzula és boritaladó. Mindaddig, mig ez a két elhibázott politikai alkotás kikü­szöbölve nincs, borgazdaságunk szabad fej­lődése el nem képzelhető. És megindították a küzdelmet a sző­lőtermelők nemcsak a gazdasági egyesületek de a törvényhatóságok Jutján is, melyek sorban felírtak a kormányhoz és a képvise­lőházhoz, hogy közgazdaságunk eme két béklyójától szabadítsa meg az országot. Az olasz borvám ellen kifejtett küz­delmet teljes siker kisérte, pedig ott a nem­zetközi politika, egy szövetséges állam leg­főbb anyagi érdeke is belejátszott; meny­nyivel több okunk van reményleni, hogy a boritaladó törlésére vonatkozó kérelmünket, melynek teljesítése tisztán a magyar kor­mánytól és országgyűléstől függ, teljesíteni fogják, midőn nyilvánvaló, hogy ennek telje­sítésétől szőlőtermelésünk egész jövője függ. Csak akarnunk kell. Szóba került ez a kérdés a törvényho­zás termeiben is nem egyszer és mindany- nyiszor elismerték a kormány tagjai is en­nek jogosultságát, aminthogy az ország­gyűlési képviselők többsége is rokonszen­vezett az eszmével. 1902-ben a pénzügyi költségvetés tár­gyalásakor mar csak egy hajszálon múlt, hogy a képviselőház nyílt ülésében a bor- italadót le nem szavazták. Azóta is felszínen lebeg a kérdés. ígére­tekben — a legilletékesebb helyről, az időköz.i pénzügyminiszterek részéről — nincs hiány. Azonban a boritaladó leszállításáról még ezideig pozitív formában nincs tudomásunk. Kezdettől fogva rámutatott számos fel- terjesztés és interpelláció arra, hogy a bor­italadó törlése nem jelent pótolhatatlan vesz­teséget, ha ezzel szemben a szeszadót fel­emelik. A tanácsot a pénzügyi kormány el­fogadta, felemelte a szeszadót, úgy hogy az 37 millió koronával többet fog jövedelmezni, mint eddig, de a 16 millió korona nyersbe­vételt jelentő boritaladó törléséről azért még ma sincs szó ! Pedig mit jelent ez a tétel az állami háztartásban ? Jóformán sémit. Az a 16 mil­lió korona alig tesz ki többet az évi bevétel 1%-ánáí. Lehetetlen, hogy éppen a boritaladó aránylag csekély összegére ne kerülne más­honnan fedezet. De még ha csakugyan nem akadna, még akkor is közgazdaságunk és állami va­gyonmérlegünk szempontjából sokkal fonto­sabb, hogy a milliárdnyi értéket képviselő szőlőbirtokok fennmaradjanak, hogy a félmillió bortermelő, kereskedő és vendéglős exiszten- ciája biztosítva legyen, mint az, hogy ideig- óráig deficit nélkül végződjék az államház­tartás mérlege. Nem is szólva arról, hogy egy jómódú szőlőbirtokosság az ily módon elmaradt adót sokszorosan ki fogná sok más címen pótolni. Lám, Franciaországban 1900-ban, mikor először volt igazán nagy termésre kilátás, jó­formán 48 óra alatt eltörülték a boradót. A képviselők túlnyomó többsége meghallgatta a borvidékek kétségbeejtő siralmát és egy­szerűen leszavazta ezt a tételt. A francia költségvetés a következő évben 100 millió deficittel végződött, de a szőlőgazdaság meg volt mentve ! Megmenekült azáltal, hogy a borfogyasz­tás egy év alatt oly óriási lendüietet vett, hogy maga Páris város lakossága fogyasztott el 1V* millió hektoliterrel, az egész biroda­lom pedig 18 millió hl.-rel többet, mint előző évben. Erre a fogyasztási többletre van a ma­gyar szőlőgazdaságnak sürgős szüksége, ha ezt a katasztrófától megóvni akarjuk. Nincs a világon oly állam, melyben a boradó oly nagy volna, mint nálunk, még Ausztriában sem, ahonnan pedig ezt az adót átvettük. Bécsben a boradó hl.-ként 8 K A különös ebéd. — Franciából. — Lajos barátom kiürítette poharát, cset- tintett a nyelvével és felkacagott: — Ha 1 ha ! ha ! Azt hittem, hogy a hangos tetszésnek e jeleit a bor javára írhatom, amelyet szopo­gatunk s azért én is kiürítettem poharamat s miután hasonlókép csettentettem a nyel­vemmel, kijelentéin: — Nem rossz bor ! De Lajos ekkor már 75 márföldnyire járt a kérdéses bortól. Kalapját szemére vágva, fejét lehajtva jóízűen mosolygott. Kis­vártatva felkapta fejét és szólt: — Ugye te nem ismered a Jean Bogáért ebédjének históriáját ? — Nem. — Nem-e ? Hát elmondom: Az öreg Jean Bogáért bérlő Antwerpen környékén. Nagyon derék és vidám fickó, akinek van mindene: felesége, gyermeke, ökrei, lovai, juhai és körülbelül 100 ezer frankja a ládá­jában. Emellett igazi paraszt a körme hegyéig. Egy alkalommal bemegy az öreg Jean Bo­gáért Antwerpenbe s minthogy jól eladta ga­bonáját, igy okoskodik: „Lám, lám, ez egyszer teremt’ uccse jól beebédelek; úgy nézem, ebben a vendéglőben la! igen jóízűen fala­toznak . . . hátha megpróbálnám!“ Abban a pillanatban, mikor e szeretetre­méltó ajánlatot tette önmagának, derék bér­lőnk ép a fentebb említett vendéglő ajtajá­nál találta magát. Tehát, [mivel az önmagá­nak adott tanácsot bölcsnek találta, [habozás nélkül lépett és letelepedett a nagyteremben. Jean Bogáért tehát belépett, leült és megkopogtatta az asztalt: — Hozzon nekem mindenekelőtt egy üveg fehér burgundit, kiáltott. Fehér bur- gun-dit, hallotta ?! De mikor a pincér elhozta az étlapot is — ha ! ha! — akkor már egyébről volt szó. Az öreg Jean ugyanis nem tudott ol­vasni s most az volt főgondja, hogy ezt észre ne vegyék. Mit tesz tehát ? Komoly képet vág, akár­csak egy utazó polgármester és miután szi­gorúan végig nézi az étlapot, odaböki ujját a csalogató lájstrom első sorára. Brávó! Ez egészen jól sikerült! Az éleseszü pincér nyomban elértette. Fürgén eltűnik s pilla­nat alatt pompás húslevessel tér vissza, me­lyet a mi emberünk nyomban felszörpöl. — És most mit parancsol még, uram ? kérdi a pincér. Hogy mit parancsol ? Hát természetesen a következőt I A leves után kétség kívül va­lami vastagabb fog jönni! Az öreg Jean te­hát elszántan odaböki ujját a másik sorra. Nagy elképpedésére azonban valami főzelék­levest tálalnak elibe, tarkát, akárcsak egy délamerikai rendjel. Hanem azért csak be­kanalazza. © Siroliit Emeli- "Tflz étvágyat és a testsúly!, megszün­teti a köhögést, váladékot. éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár» köhögés, sJcrofelozis. influenza ellen számtalan tanár éft orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. P. Hoffmann-La Roch« &. Co. Basel (Srájc) 99 Röche fi Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárak­ban - Ara övegenkint 4.— korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom