Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-06-28 / 26. szám

junius 28. S Z A T M A . R 3 Az uj vasút. A szatmár—mátészalkai vasút igazgatósága bejelentette, hogy az uj vasutat julius hó 15-én óhajtja megnyitni. Ha újabb akadály közbe' nem jön, a meg­nyitás a jelzett napon a hivatalos vármegye közbejöttével végbemegy. A VÁROS. A honvéd zenekar ügye. Még annak idején jelestük,, hogy városunkat a honvéd zenekarral kapcsolatban veszedelem fenye­geti. Arról volt szó, hogy elviszik tőlünk. A tanács azonban állást foglalt ellene s ennek eredményekópen a kassai III. honvéd­kerületi parancsnokság megbízásából Csanády Frigyes ezredes az elmúlt kedden közölte a városi tanáccsal zenekarunk megmaradásá­nak feltételeit. Ezek szerint a városnak 7000 koronáról 16000 koronára kellene fölemelni hozzájárulását, ily módon könnyítve a kassai kerületbe tartozó honvédtisztek helyzetén, akik jelenleg fizetésük 172° o ával járulnak a zenekar fentartásához. A most kért 9000 kor. többlet csak egy fél °/o-nyi könnyebbü- lést jelentene tisztjeinkre nézve. Van remé­nyünk, hogy ez ügyet sikerül közmegelége­désre rendezni. A kisebb jogosultságu építőiparosok memorandum-ügyében szintén a keddi tanács­ülésen publikálták a keresk. miniszter vála­szát, amely szerint sérelmeiket az ipartör­vény revíziója alkalmából megfontolás és orvoslás tárgyává teszi ugyan a miniszter, de jelenleg még nem tekinthet el a mesteri képesítés megszerzésétől. A pénteki tanácsülés tárgyai közül kiemelkedik dr. Boromisza Tibor püspök nagy hatást keltett, meleg hangú levele, melyet abból az alkalomból intézett a város képviselő tanácsához, hogy a junius 11-iki közgyűlés egy igen jóleső nyilatkozatban fejezte ki örömét a lelkipásztor egészségi állapotának javulása felett. A földművelésügyi miniszter értesíti a tanácsot, hogy ezután nem adnak kedvez­ményes áru lőport a viharágyuzáspk cél­jára, mivel a különös indokolás szerint a közös hadügyminiszter ur a viharágyuzást nem találja célravezetőnek. Egyúttal felhívja a tanácsot, hogy ez értesítést minél szélesebb körben hozza tudomásra. Végül Kréméi1 Sándornak, a volt szín­igazgatónak kaucióját is kiutalta a tanács. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Érettségi vizsgálat. A ref. főgimnázium­ban az érettségi vizsgálat erdménye a követ­kező : jelesen érett 3, és pedig Kiss Lajos, Markovits Béla, Vajthó Lajos. Jól érett 11, | u. m. Bartha József, Erdélyi Miklós, Köl­csey György, Máthé Béla, Papp Sándor, Pethő Károly, Pinkóczi László, Sarkadi Ist­ván, Szekeres Endre, Szutor Jenő, Török József. — Érettek 14-en, u. m. Angyalos Gyula, Barna Béla, Berger Móricz, Bernáth Kálmán, Borsodi József, Kun László, Márton László, Nagy Elek, Pék László, Sámuel Izidor, Szabó Gyula, Szatmári László, Tur­man Zoltán, Ungár Simon, Varga István, Vilkovits Lajos. Kát ifjú javitóra mehet, egy ismételni fog. Lelkószválasztások. F. hó 21-ér. három- lelkészválasztás volt a szatmári ref. egyház­megyében. Nagyszekeresen megválasztották Jakab Lajos ombodi — Pusztadaróczon Kánya Lajos gacsályi — Zsarolyánban Melegh Gyula érmihályfalvai segédlelkészeket. A választás mindhárom helyen egyhangúlag, rendben történt. Itt jegyezzük föl azt is, hogy a szatmári ref. egyház egyik segédlelkészi állására az egyháztanács megválasztotta Tuba Endre végzett papjelöltet, lei is julius elsőjén foglalja el állását. Képesítő vizsgálatok. A ref. tanitónő- képző intézetben ma ért véget a képesítő vizsgálat, a záró konfsrenczia ma délután tartatott s lapunk zártakor még nem fejez­tetett be. A vizsgálat eredménye azonban A szürkület beálltával Jean már ott bo­torkált a férgek,a szembetegségek és a nyo­mor városrészében. Egy faházikó előtt, mely' puszta térség közepén nehány satnya yucca és száraz kóró szomszédságában feküdt, a fiatal ember megállt. A szuette ajtó meg­nyílt és Jean alacsony szoba közepén a pad­ion ülve meglátta Rosaritát. Nem volt rajta egyéb, mint egy narancsszinü gandoura, mely a szurokfáklya nyugtalan fényénél időközönkint szinte villogni látszott. — Ah ! — szólt bámulva a leány, — ön mégis bátor férfi . . . Utálom a gyávákat ! Jean megragadta kezeit és szenvedélyes szavakat súgott neki, miket amaz mosolyogva hallgatott. De azután erőteljesen védekezett a férfi ölelése ellen. Végre kezei lehanyat- lotak és Jean megölelte. A leány gyenge sikolyt hallatott, mely a fecske sipogásához volt hasonló, azután hevesen és erőteljesen magéhoz ölelte a férfi. E percben a szoba mélyén ajtó nyílott, megjelent egy bizony­talan árnyalak és megvillant egy kés pengéje : — Anda ! Anda ! — kiáltott a leány. Jean pillanat alatt megértette a helyzetet. i Itt a pénzét sóvárogják s meg fogják őt ölni, mintegy malacot. Egy ökölcsapással földre terítette a leányt, azután rávetette magát a banditára. Hirtelen kezébe ragadott ébenfa- | botja abban a pillanatban érte a rabló öklét, midőn az a kést szivébe akarta szúrni. A kés a földre hullott s néhány jól kiszámított ökölcsapás melléje juttatta a merénylőt is. * * * Jean kilépett a kunyhóból, miután előbb egy marék aranyat szórt a padlóra az alélt- ságból éledező leány mellé. — A rabszolgád leszek ... a cseléded . .. a kutyád . . . Jean nem felelt, hanem szótlanul be­ment a szállóba, hová a leány követte. A férfi eltávolíttatta. Hasztalan: minden reggel újra megjelnnt a leány, s követte mindenüvé, mint az árnyék. Jean szive mégis meglágyult s azóta együtt élnek. Soha alázatosabb, soha hivebb, soha gyengédebb leányt nem volt mel­lette. Valójában a hűséges kutyája lett. nagy részben megállapittatott s e szerint azt már megírhatjuk, hogy senki nem bukott az 54 vizsgázó közül, sőt az általános ered­mény meglepően kedvező. Hogy milyen jó hirneve van ez intézetnek messze földön, az is bizonyltja, hogy a jövő tanévre már távoli vidékekről jelentkeznek naponként az uj növendékek. Á püspökválasztás ügyében julius hó 1-sőjén értekezlet tartatik városunkban a ref. egyház tanácstermében. A fölhívást lapunk más helyén közöljük, itt is azonban fölhívjuk arra a vármegye lelkészei, tanítói és érdek­lődő világi férfiainak figyelmét. Mind a há­rom szatmári egyházmegye közönségének alkalma lesz itt e fontos kérdésben meg­nyilatkozni. Az állás méltósága s az egyház erkölcsi tekintélye követeli, hogy e válasz­tás a tiszta meggyőződés alapján s a köz­tisztesség oltalma alatt történjék. Erre biz­tosíték nekünk a három egyházmegye élén álló egyházi és világi férfiak önzetlen egy- házias jelleme. Lelkészi kör alakulás. A rétoldali lelkészi kör alakuló köri gyűlését 1908 julius hó 7- én délelőtt 10 órakor Csengerben tartja, melyre a Fehérgyarmati, Simái, Szamosbecsi, Komlódtótfalusi, Vetési Óvári-i, Szamosdobi, Csengerbagosi, Csengerujfalui, Tyukodi, — Porcsalmai, Sályi-i, Angyalosi, Nagy-géci lelkészek hivatalosak. A meg nem jelonhetők kéretnek elmaradásukat a gyűlés előtt velem tudatni: Csenger, 1908. 23. Pótor Elemér ref. lelkész. HÍREK. Tablóképek. Külön szenzációja van most miuden ki­rakatnak : a végzett iskolások tab,óképei. Nem merném Ízlésesnek nevezni ezt a di­vatot. Mert mi becse lesz évek múlva an­nak a képnek, amely a miniszteri tanácsos urat csak arra emlékezteti, hogy az egyik dijnoka már iskolásfiu korában is abban a ferenejózsefben ült a fényképész masinája elé, amelyben most nála névnapi alkalmak­kor tiszteleg ? És mit fog érni a bala- tenaligai, esetleg alatonbaligai tanitónő az elmosódott fehérruhákkal, amelyeket négy- rövid év alatt szerzett felületes ismerősök, esetleg ismeretlenek viseltek ? De csak gya­rapodjék a fotográfus, a jó Ízlés és ón nem rontjuk meg az ő üzletét. Hanem te resz­kess magyar állam, mert uj tabloképek kö­zelednek feléd. Adj nekik kenyeret és hi­vatalt. Jövőre pedig állíts uj hivatalokat, mert meglehet, hogy akkorra megszaporod­nak a tablóképek és nem légzen neked örömöd abban, hogy felvirágzik a fotográ­fusok üzlete. Tájékoztató. Junius 28. A „Deák Kálmán Asztaltársaság" táncmulatsága. Julius 1. Ref. egyházmegyék értekezlete az egyházi tanácsteremben. — Halálozások. Dienes Lajos nagydobosi földbirtokos e hó 2í-én meghalt. A szat- márvármegyei függetlenségi párt egyik osz­lopos tagját vesztette el benne. — Böször­ményi Antal gimnáziumi tanuló meghalt Szászsebesen e hó 25-én. Holttestét Pettyón- ben temetik el a családi sirkertbe. kedvező részletfizetésre kaphatók IMES LIPOTNAL Szaímar, fUzíncy-u. 17. a zárdával szemben ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom