Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-06-28 / 26. szám
A SZATMÁ RVÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁR : Helyben : Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. Egyes szám ára IO fillér. LAPVEZER: LUBY GÉZA orsz. képviselő. ^?'RS^<vSP,ELÖS SZERKESZTŐ :• Dr. VaJNA GÉZ A. Szerkesztőség : Kölcsei-utca 9. szám. Kiadóhivatal: Deák-tér 3. szám. Müidemn'íná dijfsk a fciadohivtitalbftn fmnt'ndők. Megjelenik minden vasárnap. 26. XXXIV évfolyam db Magyarország első királynéja hozatott ügyeskezü germán hajadonokat és velük együtt kényes ábrázolatokat hímezett egy selyemvégszövetbe aranyfonállal. Azután összevarták az immár aranydiszes selyemdarabot, úgy hogy hasonlatos lett a tölcsérhez, és a királyné odaajándékozta azt a papoknak, hogy legyen nekik misétmondó ruhájuk. Egy király a későbben következők közül, — bizonyára nagy, mert nagyok a királyok mind, és bizonyára bámulója a kézműipari remekeknek — rajtafeiejteíte a szemét a díszes papiruhán, amelyért egykor néhány germán hajadon megvakult. Azután leakasztotta a pap válláról a misétmondó toalettet és miután az udvari- szállitó szabócég egyik beltagja azon némi módosítást eszközölt, vállára vetette az immár Szent István palástjának nevezettet, fellovagolt a hagyományos dombra és megesküdött erős esküvés- sel, hogy az ország alkotmányát épségben fogja tartani. Azóta takart az ékes relikvia nagyon sokféle vállakat és hordozták jónéhányan: törpék és óriások. Az egyik tette le, a másik vette fel, — olyik utoljára már nem is tette le, csak vette fel. És azóta viselik szakadatlan az érdemesek és érdemetlenek. De viselte légyen diadalmas és bölcs országló, akit büszkén vallanak magyarnak késő évszázadok, vagy pedig pipogya korcs, aki reszkető inakkal áll meg a történelem itélőszéke előtt: egyformán nevezték a legszeretettebb király nevén és egyformán tisztelték rajta a palástot a nemzet nagyjai közül az úgynevezettek és hatalmonlevők. Egykori kiskirályok alázattal törlészkedtek a trón zsámolyához, ha rájuk mosolygott a palást kegye, a vagyon és ész hivságos nagyjai kocsonyává puhították a gerincüket, ha meg kellett jelenni a viselője szine előtt. Mert nagy volt a hatalom varázsa mindenkor és kevesen voltak azok, akik nem szerettek fürdeni a hatalom fényében. És ezt lojálitásnak nevezik azok, akiknek megadatott az úri tapintat adománya. Lehetne mesélni arról, hogy milyen lojális a magyar. Igen, lojálisak az aulikusok, az udvar kegyét félók, a tányérnyalók, és az a keskeny em- bergyürü, amely ezeket közvetlenül körülveszi. No meg a tuhutummegyei királyitanácsos tanfelügyelő, aki a telefoncsengetésre redingotot ölt, mert megeshetik, hogy a király kér tőle sürgős tanácsot. De a nemzet maga, a sok számolatlan millió, amely nem vezércikkezik a félhivatalos jubileumi számában, amely egy megmozdulásával hosszú időkre megmunkált korszakokat tipor bele a porba, — szóval a Nemzet, a hatalomadó, — az nem lojális. Nem mondom ezzel azt, hogy a nép király gyilkoló hajlandóságot táplál magában, óh nem, csak közömbös előtte az egész felségiség. Ez semmiesetre sem illojális és igy szerencsére kivül esik a büntetőtörvénykönyvön, de sujtóbb annál: nemtörődömség. És látjuk mégis nem egyszer, hogy a szuverén nép véréből való vér, tudója a ius resistendinek, emlé- kezője az ónodi és debreceni országgyűlésnek, belevakul a hatalom fényébe. Akadtak mindig meghunyász- kodók, akik kiszáltak a harcos ostromlásból, mert megvette őket a hatalom varázsa. Kiküzdötték a mások kezéből a parancsolást és haladtak tovább a megvetett ellenfél utjain. Világgá harsogták a maguk megvehetetlenségét és úgy állottak meg a hatalom trónja előtt, mint az inasok. így változik vízzé a vér a hatalomért. Játékos élclapok inventáriumá- ból halásznak elő egy műszót és nevezik ezzel az ilyen vezérkedést hatalmi politikának. Kapjon kritikát végre a kormány hatalmi politikája. Ne sajnálkozzunk Kossuthék kényszerhelyzetén, amelyből felfakad a kvóta, létszám és sok egyéb emelés. Lássuk tisztán a Fe- jérváry utódokat. Mert nem bölcsek ők, nem előrelátók és nem kényszeri- tettek, csak „lojálisak.“ Görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz és imádják magukban a hatalom bálványát. Kossuth fia a magyar nép testvének nevezi magát Kossuth Lajos apaságában. Mire neki bársonyszék és lipótrend, ha egyenlővé tette magát a mindenekfölöttálló nemzettel. Kicsinyesek és gyöngék a hiú emberek. De bűn a gyöngeség akkor, ha népek sorsát intéző nagyokban sarjadnak fává magvai, mert a nép lesz az áldozat a bálványimádás oltárán. Bűnös a kormányzás, amely nem nézi a népet magát, száz éveken át táplált vágyait, csak halad tovább azon az utón, amelyet előtte a megvesztegetettek kitapostak. Bűnösök az emberek, akik görnyedeznek a misemondó ruha előtt, csak azért, hogy kezükben tarthassák a parancsolás vesszejét, amellyel nem tudnak igaz irányt mutatni, — és igaztalan parancsokra alázatosan hajladoznak, hogy ők is A ll Sí íj ti I 0 ML
