Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-04-19 / 16. szám
2 8 Z A T M Á R ápril 19 Lesz még a nemzetnek Husvétja, mikor félelmükben a császár cselédei megrettennek s lesznek olyanok, mint a holtak, a templomok kárpitja pedig ketté hasad a felitől fogva mind az alsó részéig, a kősziklák megrepednek, ihallván a szózatot: „Nincs a sírban, a sza- badság, hanem feltámadott! ! r Kézimunka és háziipar- kiállitás. — Saját tudósitónktól. — E hó 16-án zárult be a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület kiállítása. Hat napon át találkozó helye volt a vármegye és Szat- márváros előkelő közönségének és polgárságának, s számos látogatója volt a szomszéd vármegyékből és az ország távolabbi részeiből is. A kiállítást megnézte Hegedűs László festőművész is, aki úgy a kiállított táagyak szépségéről és művészi becséről, mint a rendezésről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. Semmi se bizonyitja^ jobban e kiállítás sikerét, mint az, hogy akik az első napon meglátogatták, eljöttek újra mindennap, és naponként órákon át gyönyörködték a szebbnél szebb csoportokban, bár a fütetlen óriási nagy terem meglehetős hideg volt állandóan. A rendezőség azonban a jótékony cél érdekében a fűtés magas költségeit kénytelen volt megtakarítani. Kárpótlásul azonban minden délután (hétfő kivételével) teát szolgáltak fel a szatmári szép asszonyok és leányok, 5 és 6 óra között pedig Bunkó A munka. — A Szatmár eredeti tárcája. — Irta: Biky Andor. Már öt óra elmúlt, de a köd még mindig nem akar ritkulni. A külváros keskeny, sáros gyalogjáróján táncot lejt egy-egy korcsmaajtó fölött pislákoló lámpás imbolygó visszfénye, olykor áttöri a sötétséget valami szatócsbolt párázatos üvegajtaján kiszivárgó világosság, de a köd nem enged és nedves, szürke homályba burkolja a rendetlen házsorokat. Egy pár munkás megy végig az utcán. Pálinkamérés akad az utjokba: pár percre megszűnik nehézkes lépéseik egyhangú to- pogása, később távolodik, majd elhal egészen Most egy magas alak tűnik fel a sarkon. Sietős, türelmetlen lépésekkel méri végig a sáros aszfaltot és nem néz sem jobbra, sem balra, sietve fordul be egy másik utcába, azután ismét egy másikba. Megy a gyárba. A nagyváros legszélső utcái a folyóra torkollanak. Egy hosszú, hosszú hid vezet a túlsó partra : ott vannak a gyárak. A sok égbenyuló gyárkémény már önti magából a nehéz kőszénfüstöt. Mindjárt kezdődik a munka. Vincze zenekara, a honvéd zenekar, a szatmári sziutársulat kedvelt tagjai: Komáromi Gizi; Vidor József, Győri Emil és műkedvelők hangversenye tette még kellemesebbé a kiállítás és vásár kezdettől végig meleg, családias hangulatát. Különösen este, villanyfénynél, mesésen elragadó képet nyújtott a Pannónia terme, a nagy asztalain felhalmazott és az oldal fülkékben elhelyezett tömérdek, gyönyörű kézimunkával, festménnyel, dísztárggyal stb. Legsikerültebb hangverseny volt talán a színészeké, amely után a vármegye előkelő asszonyai valósággal ünnepelték Komáromi Gissit, és versenyezve kínálták teával, süteménnyel, s emlékül egy inárama- rosi tarsollyal lepték meg a figyelmes elnöknők. . A kiállítás csodás sikere mindenkit meglepett. Magát a rendezőbizottságot is. Alig nehány hét alatt szervezte össze ezt a mesés anyagot az egyesület titkára, és hogy azt a rövid időt mily szakértelemmel és odaadó munkássággal használta föl, mutatja az, hogy az ország háziiparának legnemesebb, legértékesebb anyagát hozta össze Szatmárra. Épp most adnak hirt a lapok a gömöri háziipar-kiállitásrél, amely szeptemberben lesz, és amelynek első lépése egy 15009 koronás segély kérése a miniszterektől. A Lorántffy Zsuzsanna egyesület önerején rendezte a kiállítását, mindössze 300 korona segélyt kapott költségei fedezésére és 300 koronát jutalmazásokra, s ezt is a segélyből 340 koronára egészítette ki. Rendkívül érdekes és komoly tanulságokkal é§! eredményekkel járt ez a kiállítás, amelyek igazán megértek sokkal több faradságot és áldozatot is, mint atnenyivel a rendezés járt. Meg kellett állapítanunk, hogy a kiállított anyag legszebb, legértékesebb része nem Szutmármegyéből került ki. Vármegyénkből egyedül a gazdasági egyesület és a nagybányai nőegylet állított ki I piaci termelésre alkalmas árukat, a többi, : egyébként' igen szép és figyelemreméltó Az ember elhagyja az utolsó házat is, már a hídfőhöz ér. Meg van elégedve magával, Jóval hat óra előtt ér el a gyárhoz és hozzákezdhet végre a munkához. Végre. Mert sokat, nagyon sokat vár a munkától. Úgy gondolta, hogy ebben fogja megtalálni a feledést, az engesztelődést, a megtisztulást. Eszébe jut, hogy mikor kis gyermek korában először ment az iskolába, ugyanezt a névtelen örömet, ezt a sejtelrfies szorongást érezte. Akkor is ezen tépelődött: vájjon mi vár reá ? De most nem engedi magát gyötörni a kétségektől. Már egyszer legyőzte az öngyilkosság gondolatát. Nincs más ut előtte, csak ez, amelyre most rálépett. Dolgozni fog. Előbbi életét bevégezte és megveti azt a világot, amelyben eddig élt, amely kiközösítette tagjai közül. Sajnálja önmagát, hogy oly hosszú ideig nem volt képes öntudatra ébredni, hogy ment vakon a többi félember után, akik nem tesznek egyebet, mint hogy az állatot táplálják magukban. Nem irigyeli azokat, akiknek sikerül elkerülni az akadályokat és nem sajnálja, hogy neki nem sikerült. Ott azt mondják, hogy elbukott. Most érzi, hogy fölfelé bukott. Gyorsan halad át a hídon. Ezelőtt két nappal járt itt és akkor úgy érezte, hogy meg kell hallnia. Kell. Mert nem élhet becsület nélkül. Akkor verőfényes őszi nap szőttes-varrottas és himzett dolgok előkelő asszenyok és leányok magánhasználatra készített tárgyai voltak. Igazi háziiparunk, amely eladásra, a lakosság szükségleteinek kielégítésére, esetleg kivitelre termelne, úgy látszik, nincs. És ebben leljük meg magyarázatát annak a szomorú körülménynek, hogy Szatmár és a többi megyebeli városok üzleteiben ma is majdnem kizárólag külföldi, főleg oszztrák árucikk dominál, — és mig az ország egyik végeihez óriási léptekkel halad, fejlődik a háziipar, diadalról diadalra száll a külföld legelőkelőbb müizlésü metropolisaiban, — nálunk ismeretlenek és mellőzöttek alkotásai. A kalotaszegi fodorvászon-varrottast arannyal fizetik London milliomos asszonyai, de mi Uagei ur szatmári boltjának bérli :i rongyait vásároljuk drága pénzen, hogy megrontsuk amúgy is elzüllött ízlésünket, és még koldusabbá tegyük magunkat. Ez a kiállítás, amelyért nem rontott deputációval és 10 ezer koronás instanciákkal a kormány nyakára a Lorántffy-egyesü- let, föltárra előttünk hazánk háziiparának kincses bányáit. A magyar nép lelkének, kincseket érő szépségeit, Ízlésének, művészetének, tehetségének és szorgalmának ezernyi alkotásban megnyilvánuló jeleit mutatta be nekünk. Meg kellett győződnünk, hogy Bécsnek, Berlinnek nincs olyan készítménye, amely a miénkkel versenyezhetne. És meg kell értenünk, hogy bűn, ha a legkisebb tárgyért idegennek adjuk a pénzünket. Ne önzetlen hazafiságbói vásároljuk a ; honit, de mert szép, jó, és mert szebb jobb és olcsóbb az idegennél. A megismert hazai forrásokat keressük fel a jövőben is. És egy pár évtized alatt valóra válik gazdasági önállóságunk álma. A .SZATMÁR“ a függetlenségi polgárság lapja. A legelterjedtebb és legolcsóbb politikai lap a várnagyában . .\ volt. Reáborult a híd korlátjára és belebámult a lassan hömpölygő folyóba. Úgy határozta el hogy a vizbe fogja ölni magát. Nézte a sírját. A napsugár megtört a viz selymes hullámain és incselkedni kezdett vele. Fölvetette a tekintetét és a nagyváros fölött a messze távolból hófedett hegytetők tűntek a szemébe. Pár percre lekötve tartotta ez a látvány. Csodálkozott, hogy ezt még sohasem látta és nem tudott arról, hogy a természetnek is vannak szépségei. Most érezte, hogy eddigi élete csak bűnös gyönyöröket nyújtott neki és hogy sohasem volt tiszta öröme. Belátta, hogy nem a vég szomorú, hanem a kezdet. És mindent, mindent odadobott volna, azért, hogy újra elkezdhesse élűiről. Azután másfelé fordította a tekintetét, mert fájt a megbánás. Most a gyárváros kormos kéményei tűntek a szemébe. Fülébe- zugott annak a másik, ismeretlen világnak tompa moraja. Az erő, a munkás embererő szórta vádjait felé, aki tétlenül nézte, hogy mások dolgoznak, Hirtelen egy ismerétlen érzés ragadta meg. Úgy érezte, mintha egy alvó hatalom ébredt volna élete belsejében. Minden izma megfeszült, arca kipirult, szemei lángoltak. A lelke felriadt kábultságából és mintegy varázsütésre életrekelt benne a diadalmas erő. , Egy percre még ott kísértett a gondo-
