Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)

1907-08-17 / 33. szám

XXXIII. évfolyam 33-ik sz. Szatmár, 1907. aug. 17. SZATMAR. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. f 'll «SÓ*« Á f\'ó i \A Hí * VJ l .M ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. MiudennRiuti dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Szerkesztőségi telefon 27. szám. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban. Nyilttér sora 18 fillér. <$— ,-;K Életkérdésünk. — Két cikk. — Irta: BODNÁR GÁSPÁR. II. Ne adja az Isten, hogy Szatmár városát is — miként az említett szépen fejlődő nagy városunkat —■ szintén valami nagy, szomorú katasztrófának kelljen arra rávezetni: mi az igazán fejlődni, élni akaró városnak első és legfontosabb életkérdése. A felelősség nagy súlya nehezedik a vá­ros vezetőire, de a lakosságra egyenként és összevéve. Mert a lakosság nagy része teljesen érzéketlen a közegészség legelemibb követelmé­nyével szemben is. Bünhődését már-már ott hordja homlokán, szervezetében, egy-egy megdöbbentő járvány­csapásban. Ám, még talán Szatmár városa nem ké­seit egészen. Van még ideje, hogy felébredjen és cselekedjék. A prevenció, a megelőzés fegyverét még kezébe veheti. Rajta áll, hogy mulasztásait se­rényen helyre pótolja. A külső fény után való kapkodás és az abban való tetszelgés — általában magyar be­tegség. Szenved abban a szék és főváros. Utánna mennek a vidéki nagyobb városok is. Jól esik a magyarnak, ha a külföld előtt bemutatja a főváros pazar fényét, kábitóan gyors haladását. Hadd bámulják a mieinket is. Tacitus is igy bámulta egykor a „márvány Rómát.“ Ámde éles szeme azt is meglátta, hogy mi van a férces paloták mögött, ahol összefolyik minden, amit fájlalni és szégye­neim kell. Ami gyönyörű fővárosunkban sincs más­képen. De nincs máskép ami városunkban,. Szat- máron sem, melyről el kell ismernie még a féltékeny telkeknek is, hogy nagyot haladt és izmosodott. Fájlalni és szégyenelni való nem is, „szép­ség hibánk,“ de mérges, veszélyes sebünk a csatornázás hiánya és mindaz, ami még . . . szégyenelnünk kell. Nem is kell valami éles szem, csak nor­mális szagérzék, egy kevés esthétikai érzés, hogy mi van a belvárosok körül, nyitott, bű­zös csatornáink, utcára folyó szenyvizeink és . . . pocsolyáinkban, hol reggeltől estig sertések pocolnak... De miért részletezzem? Hiszen mindnyá­junk előtt ismeretesek, látható dolgok ezek. És mi, akárha teljesen rendben lenne legfőbb életkérdésünk . . . csak a messze- messze jövőben látjuk, mint valami ködfátyolt azt az időt, mikor csatornánk és vízvezetékünk lehet. Még rá se adjuk fejünket, hogy a legszi­gorúbb takarékoskodással kezdjük meg hát végre az erre szükséges alap megteremtését. Ha csak tiz esztendővel ennek előtte szakítani tudtunk volna minden oly kiadással, amire a lelkiismeretes gazda azt Ítéli, hogy ez . . . luxus, ma már tekintélyes összeggel rendelkez­hetnénk ... De nem tettük ... És úgy látszik ma se igen tesszük. Mindig uj és uj vágy csiklandozza lelkünket, hiúságunkat. Nagy a hajlandóságunk a külszínre, a pillanatnyi kielégítésre. De nincs elég érzékünk és akaraterőnk a legnagyobb, életkérdésünkbe vágó alkotásra, ami pedig egész halandóságunknak alapkövét képezné. A Louis Blank hires társadalmi alapelve : „Senkinek sincs joga ebben az országban egy fillért is költeni fényűzésre, amig egyetlen em­ber akad, aki munkája után nem bírja magá­nak, családjának megszerezni az élet elemi szükségleteit. “ Szatmár városának is most már itt az utolsó ideje, hogy legszigorúbb alapelvül, élet­feladatul tűzze ki: — Senki se merjen ebben a városban egy fillért is megszavazni sem újabb alkotásra, sem olyan kiadásra, mely a legszorosabb értelem­ben nélkülözhető . . . mig meg nem szerez­tük, mig meg nem alkotjuk életünk, egészsé­günk legelső rendű biztositékát ... a felénk kiáltó csatornázást. Városi közgyűlés. Habár egy nehány fontosabb tárgy is volt kitűzve az e havi közgyűlésre, a város atyák mégis igen gyér számban jelentek meg azon. A gyűlésnek, melyen a főispán elnökölt, első tárgya a polgármester havi jelentése volt, mely után megkezdődött a szokatlanul hosszú napirend tárgyalása. A II. évnegyedi pénztárvizsgálati jelentést tudomásul vették. Az avasi erdők kitermelése tárgyában be­érkezett ajánlatok elbírálására Pethő György, Losonczy József és dr. Keresztszeghy Lajos bizottsági tagokból álló bizottságot küldött ki. Az ügy az aug. 22-iki rendkívüli közgyűlés elé kerül. A felső kereskedelmi iskolára vonatkozó s a tanácsnak azon javaslatát, hogy a város ve­TÁRCA. Nyári dal. Sáppad a Csillag, ezer súgár villan Keletnek kitárt — vörös kapuján. Aranyos kalászu termő rónaságon Kaszás emberek hosszú sorát látom, Görnyedve vágnak rendet, rend után, Nyomukba mennek marokszedő lányok. Szoknyájuk fújja friss hajnali szél. Bomlik a nóta föl legverő szárnya, Megirigyli a rónák pacsirtája, Mely megrebben — s dalolva szárnyra kél. Gyémánt batárján jő az ég királya, Sebesen hajtva, — gyeplő szárt ereszt. Mire végig néz szeme a határon, Verejték harmat csillog a kalászon. Kötve a kéve -- áll a kereszt. Tovább, tovább — folyik a dal — a munka, Egyik, másik megtörd homlokát. Gyűl a barna föld száz szemes keresztje, Mit bánják, hogy munkájuk más kezekbe Hatalmat — dölyföt — lágy kalácsot ád ?! Mit tudják ők, hogy mi zug, messze-távol ? Kalászok nyelvén a föld, mit beszól ? — Én szültem őket — ón táplálom őket, Én fogadom a hozzám megtérőket . . . Egyenlő mind, mind, — a ki rajtam él! Még nem értik, még begörbült kaszákkal Vágják a rendet — de már csendesen Figyelni kezdik, mit zug a szellő . . . S várnak, mert tudják, hogy egyszer csak eljő Hozzájok is egy sáppadt idegen . . . Honnan, merről ? Nem tudják még, csak sejtik, Onnan — a hol száz kémény füstölög. Onnan •— a hol a vihart hozó szélben Vörös zászló leng százezrek kezében, Hol harcz folyik ur és szolga között, Eljő — s a régit taposó lábával A kalásztermö szűzi földre lép. Meggázolva uj magot hint el abban.-- Nézi majd néma, félő áhítatban A verejtékes, kérges kezű nép. A kalácsadó, suttogó kalászt, A szent holnap már egyenesre váltja Mire a napnak gyémántos batárja Eléri nyugat kitárt kapuját. Lengyel Béla. A betyár fia. S a kaszát a mivel ma rendre dönti Csipke Bandi és betyár-társai a korcsma hosszú asztalánál még a hajnali órákban is duhajkodtak, — Sándor pedig az asztal végénél ülve, gondolkozott. Lelkét a becsületes élet utáni vágy töltötte el, —- hiszen megakart szabadulni a bűnös kényszer alól, — megakart menekülni a betyár élet borzalmaitól és a bujdosás kínjaitól. Sokáig töprengett, sokáig gondolkozott, — mig végre gondolatait tett követte. Felállott és atyjához fordulva, imigy szólott: — Megyek, apám-uram és szétnézek az ország­úton, hátha utamba kerül valami elveszteni való lélek ! — Eredj fiam, eredj! — de vissza ne jöjj ám üres kézzel, mert akkor azt kell gondolnom, hogy te az utasokkal összejátszasz ! Sándor nem válaszolt, csak ment, . . . ment . , . a legközelebbi faluba. — Elszánta magát a legvég­A kitűnő minőségű és legolcsóbbnak ------ elismert ==^---­A m. t. Igazgató urak által 1907.— l908.-ik tanévre előirt „J Ó K A l“-fé I e Törlögummi és . ;zzrr Rajzeszköz egyedül nálam kapható. Uj bekötéssel ellátott $ valamint mindenféle papír-, iró-, rajz- és festőszerok * haszna s seoeá szép, tiszta állapotban, félárban, 1 a lehető legolcsóbban kaphatók Weisz Izsák könyv- és paplrkeieskedésében Szatméron, Deák-tér 22-lk szám, a „FEHÉR-HÁZ“ alatt. Egyes művek, valamint ——— egész könyvtárak legmagasabb árban megvétetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom