Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)
1907-07-27 / 30. szám
julius 27. SZATMÁE 3 rekkel egyidőben tízezer czimeres nemzeti lobogót is osztanak ki e népiskolák közt. — A szatmári vár rajzai Péterffy Lajos miniszteri tanácsos szívessége folytán — legalább másolatban — a város birtokába kerülnek. Péterffy Lajos a régi város és vár 6 db különféle egykorú rajzát őrzi, melyekről a város felkérése folytán másolatokat készítet s azokból 18 példányt bocsát a város rendelkezésére. — Ä veresvizi iskolák építése. Nagybánya város közgyűlése az elmúlt héten jóváhagyta a veresvizi iskolák építésére vonathozólag Foga- rassy Sándor mérnökkel kötött szerződést és az építkezés megkezdésére felhatalmazást adott. — Köszönet nyilvánítás. Emlékezetes még az a tűz a mely f, hó 2-án reggeli 2 órakor Weisz Mayerné Csatorna-utcai házát pusztította el. Mint már jelezve volt, ezen pusztító ellem martalékául esett minden néven nevezendő ingóságom, mint fiatal hentes mester anélkül is a kezdet nehézségeit kezdtem leküzdeni. Ezen szerencsétlenség pedig az utca kövezetére dobott. De a nemes szivű emberek — látva szerencsétlenségem — kegyesek voltak némi anyagi segítséget nyújtani. — Ezúton mondunk tehát hálás köszönetét — addig is míg a névsort leadhatjuk — mindazoknak akik kegyes adományaikkal szerencsétlen helyzetemből kiemelni igyekeztek. Majoros Mihály és neje. — Kiss Árpád Edison színháza a jövő hét folyamán ismét megkezdi előadásait a Vigadóban. — A helybeli gyorsíró tanfolyamra korlátolt számban még beiratkozhatni. A tanfolyam vezetője Jordán Aladár, helyisége : Kossuth Lajos-utca 1. sz. — Az aranka irtásra a tanács 100 koronát utalt dr. Osomay Aladár h. rendőrfőkapitány kezeihez, ki Makay Sándor rendőrtisztet küldte ki a rendelet foganatosítására. — A Marten-féíe Bioskop a közönség élénk részvéte mellett tartja előadásait estenként az Internátus előtti téren. Minden másodnap uj műsor. — Szállítás a honvédségnek. Az 1907. évi október 1-től 1908. szept. végéig, Szatmár- Nérnetiben, Máramaros-Szigeten és Nagykárolyban állomásozó honvédcsapatok részére' szükséges zab, széna, alma és ágyszalma és tűzifa szükséglet biztosításra árlejtés van hirdetve s f. évi aug. hó 5-én d. e. 9 órakor a honvódlakta- nyában lesz a tárgyalás megtartva. — Értesítés. A tiszai ág. hitv. evang. egyház- kerület eperjesi collegiuinának Jogakadémiáján az 1907 1908. tanév I. felére a beiratások 1907. szeptember 1-től 12-ig eszközlendők; az előadások szeptember 16- án veszik kezdetüket. Utólagos felvételnek szeptember 18—15. napjain dékáni, azuton pedig tanári-kari engedéllyel lehet helye. A kik jogi tanulmányaikat csak most fogják kezdeni, azok az érettségi bizonyítványt, a kik pedig az egyetemekről, vagy más jogakadémiákról lépnek át. azok csupán eddigi ieczkei- könyvüket tartoznak a beiratkozásnál feimutatn. Azok az egyéves önkéntesek, a kik tényleg katonai szolgálatukat f. évi szept, hó végén fejezik be, október 1—8 napjain iratkozhatnak be. A vizsgálatok határ- idje szept. 1-től 15-ig terjed. A félévi tandíj 50 kor. Evangélikus lelkészek, tanárok és tanitók fiai — tekintet nélkül vagyoni viszonyokra — minden további folyamodás nélkül a tandíj felét fizetik. A jogakadémiai hallgatók vallásfelekezeti külömbség nélkül részesülhetnek a Collegium kebelében fennálló, újonnan épített s kényelmesen felszerelt tápintézet kedvezményeiben ; ebéd és vacsoráért az első félévben szept. 1-től deczember végéig 60 korona, csak ebédért 34 kor. fizetendő. Joghallgatók havonként is beiratkozhatnak. Az arra érdemesek igényt tarthatnak a Collegium által évenkint kiosztani szokott ösztöndíjakra, valamint a szegénysornak tandíjmentességre, tápintézeti- dij elengedésre s a jelentékeny alaptőkével rendelkező „Jogász segély-egylet“ támogatásáig A jogakadémiai ifjúsági, valamint a ‘collegiumi nagy könyvtár a hallgatóság rendelkezésére áll. A szünidőben mindennemű ..felvilágosításokkal, levélbeli megkeresésre is, szívesen szolgál a jogakadémia igazgatósága. — Pályázat. A m. kir. posta táv. és távbeszélőnél betöltendő 100 gyakornokjelöltti állársa ezennel pályázat hirdettetik. Ezen állásokra azok az ifjak pályázhatnak, akik közép iskolát, vagy ezzel egyen rangú más tanintézetet, érettségi vizsgával, sikeresen elvégeztek, 18. életévüket betöltötték és magyar állampolgárok. Ezen feltételeken kívül pályázók községi erkölcsi bizonyitványnyal feddhetetlen előéletüket, közhatósági orvosi bizonyitványnyal pedig ép, egéséges, a posta távirda és távbeszélő szolgálatra testileg is alkalmas voltukat igazolni tartoznak. Továbbá azok, akik a közép iskolát az 1906- 1907-iki tanévet megelőzőleg végezték, tartoznak hiteles módon azt is kimutatni, hogy azóta hol voltak alkalmazva, illetve mivel foglalatoskodtak. A pálzázat alá bocsátott állásokat a kerületi posta és táv. igazgatóságok fogják betölteni, és pedig a bpesti posta és táv. igazgatóság 20-at, a tobi igazgatóság pedig egyenként 10-et. A saját kezűleg irt és születési, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal falszerelvet fojamodványokat a. már közszolgálatban álló elöljáró hatóságu, a köz- szolgálatban nem állók pedig az illetékes főszolgabiró vagy polgármester utján f. évi augusztus hó 1-éig, ahoz képest, hol a pályázók alkalmaztatást óhajtanak nyerni: a bpesti, kassai, kololozsvári, nagyváradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári, vagy zágrábi posta és táv. igazgatósághoz nyújtsák be. A pályázók közül kiválasztottak, az illető posta és táv. igazgstóság felhívására az igazgatóság vezetőjénél személyesen jelentkezni tartoznak, aki azután fölvételük iránt végleg határoz. A felfogadott posta és táv. gyagyornok jelöltek fogadalmat tesznek, 2 : két: korona napidijban részesülnek. Állásukat, folyó évi szeptember hó 1-én elfoglalni tartoznak. — Hirdetmény Közhíré teszem, hogy a város területén előfordult több ebveszettségi eset folytán julius hó 11-étöl számított 40 napra a város összes bel és külterületére valamint a Szatmárhegyre az ebzárlatot elrendelem. Felhívom az ebtulajdonosokat, hogy ebeiket az ebzárlat tartalma alatt biztosan záró szájkosárral lássák el vagy megkötve tartsák mert az utezán szájkosár nélkül szabadon talált ebek össze- lögdostalnak a gyepmester által és kiirtatnak, az eb- tuíajdonosok pedig megbiintettutnek. Szrtinár 1907 évi julius hó 17 Dr. Csomay Aladár h. főkapitány. — Czígus György kárpitos és diszitő Szatmár- Némeíi Damjanics-utcza 3. szám. !0 év óta fenáló üzlet. Elvállalom mindennemű szalongarnitura, ebédlő dívány, lóször- és és féder-matrac és ablakroletta (ripszből vagy vászonból) készítését és ócska, bútorok áthúzását; lakásváltoztatásnál a bútorok csomagolását és elszállítását is helyben és vidéken, butorkocsikban vagy waggonokban. Különösen vidéki költözködéseket bárhová pontosan és jutányosán bonyolítok le. Főtörekvésem a legjobb munkát előállítani és a nagyérdemű közönség legmesszebb menő igényeinek is eleget tenni és kérem is a nagyérdemű közönség szives pártfogását, Zászlók készítését elfogadok. Miután lakásom a pincztól távol van, kérem a nagyérdemű közönséget szükség esetén egy levelezőlapon engem értesíteni, ott azonnal megjelenek. Mindennemű szövetminta nagy választékban van. — Mindnyájunknak el kell menni Szatmáror. a piacra Dr. Lengyel Márton ur házába Deák-tér 9., a Pannónia szálloda és Vajda üzlete mellé, mert oda lett áthelyezve a N élunja kávé, tea és rum kizárólagos üzlete. — Eladó borkészleteket nagy mennyiségben tart nyilván a „Szatmármegyei, Gazdasági Egylet“ titkári hivatala (Szatmár, Verbőei-utca 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. — Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség tudomására hozni, hogy Bercsényi utcza 46. szám alatt 7 év óta fenálló szobafestő és mázoló műhelyemet a legújabb divatu rajzokkal és mintákkal felszereltem, elvállalok szoba, templom és ezégfestést, mázolást, fladerozást, tapettázást és aranyozást. Daróczy J. István szoba-festő és mázoló. —— •Bzo;n-quiop.ii3J\ ‘uojcuijBzg ——- 9q0}8|zn-O}JBÄßiS3O)j (INOIVÖISZ AVNCIVA >l!l0j?Aj8j jnojnuB) n;j }9)| Közgazdaság. Szatmári vásár. TERMÉNY S/atináron Bpesten Jegyzet K 1 f j K j| f x : f !| k j r Búza 19 40 20 00 23 00 23 60 emelkedő „ gyenge 18 20 19 20122 40 23 00 Rozs 13 80 14 20 17 00 17 30 szilárd Árpa tak. 12,80 13 40 13 60 144 kevés Zab 15 80 16 20 16 00 16 40 élénk Tengeri ó 12 40 13 00 12 60 12 70 » » 'íj 11 20 12 00 — íz — Bükköny — —-----— — — nincs Köles — — -----— 11 40 Káp. repce — —-----30 50 32 — Lenmag — — — — — — — Feh. bab 14 — 15 00 — — min. szer Tarka pasztxly 13 — 14 _ — — — » n Lóhere — — —,— — — nincs Lucerna — — — — — — _ nincs Burgonya 4 60 5 60-00 — 00 Lencso 30 — 32_ — — __ Széna 6 — 7 — — — —■ Szalonna 160 — 168 — 124 — 134 ~ Zsir 180 —i 184 — 152 — 153 Szilva — —I! — — — — Felelős szerkesztő : Dr. Hagy Barna. Főmunkatársak: Inczédy Márton. — Dr. Török Árpád. : Laptulajdonosok; Kálik és Szeremy. Vendéglő átvétel.} Tisztelettel tudatjuk a n. é. közönséggel, hogy a „Károlyi-ház“ szállodát és müM} ü augusztus hó 1-től kezdódőleg átvettük és azt átalakítva, teljesen újonnan berendeztük. Szállodánkban mindenkor tiszta szó- A bak kaphatók ; kifogástalan kiszolgálás. ^ Vendéglőnkben a nap bármely sza- t kában ízletes meleg és hideg ételek, Q tiszta jó borok, frissen csapolt Dréher- A sör szolgáltatnak asztalra. > Kellemes kerthelyiség. — Szerdán ^ és vasárnap zene. f Abonenseket elfogadunk. \ Tisztelettel $ Inglik és Horn ^ vendéglősök, Szatmár. ^ Fa eladás. „Rakaszi“ erdőnkben (Királyháza mellett) ab erdő azonnali átvételre 1000 waggon nyiríüzifát és 10.000 drb nyir- kocsirudat eladunk. NEUMANN és TÁRSA faárugyár Budapest, IX., Soroksári-ut ISO. ELADÓ A Kazinczy-utczában (a zárdával) szemben évek óta fennálló czipész műhely berendezés. Értekezni lehet Inglik Pállal. Szélhajtó és görcscsilapltó TV ERGEIL-CSEPPEK. 1884. óta alkalmazott s jól bevált háziszer, éívágyat gerjeszt, s az emésztést elősegíti. Ára üvegenként I korona. Postán 2 üvegnél (utánvéttel és csomagolással K 250) kevesebbet nem küldünk. Kapható : JULIUS BITTNER patikájában Gloggnitzban, (Alsó-Ausztria.) Egy tanuló felvétetik Inglik József elsőrangú polgári és egyenruha szabó üzletébe, Szatmár, Deák-tér (Városház Egy tanuló felvétetik GINÜL ANTAL c z u k rá ö z ti zlet é b e n. Szatmár, Deák-tér 5-ik szám