Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-14 / 16. szám

2 S Z A T M Á R április 14. dezve a hordókat, az égés nyomban megszűnt. Negy­ven másodperc alatt vége volt a tűznek. Ezután 12 sa­vanyú vizes ládából csináltak egy máglyát s ezt is le­öntve petróleummal s megtöltve petroleumos forgács­csal, meggyújtották. Ennek a hatalmas tűznek eloltása nyolcvan másodpercet vett igénybe. Erre márikitört a né­zőkből a csodálkozás moraja. A harmadik kísérlet volt egy gyaluforgácsos deszka gúla eloltása húsz másod­perc alatt, ajnegyedik pedig 80 kilogrammnyi 15 □mé­teren égő kátránynak eloltása 15 másodperc alatt. Erre hatalmas tapsviharban tört ki a nézők serege, konsta­tálván, hogy ez a cukor süveg igazán ördöngős egy masina. A „Minimax“ bámulatos oltóhatása vegytani fo­lyamaton alapszik. A készülékben ugyanis egy oly folyadék keverék van, melyben a készülék fenekét elzáró csapra történt erős ütés után megindul a ve- gyülés, só és szénsav keletkezvén belőle, melyek 15—20 atmosfera nyomást fejtvén ki, kilövelik a fo­lyadékot, a mikor is a só befödvén az égő felületet s a szénsav fölötte elterjedvén, elzárja a levegő élenyét a tüztől, melyet igy valósággal megfojt. E készülék addig, inig a tűz teljesen el nem harapódzik, feltétlen sikeres oltást biztosit; tí és 9 literes nagyságban ké­szül, 60 és 85 kor. árban, súlya egynek töltve 10—12 kiló, tehát könnyen kezelhető, évekig eláll, soha meg nem romlik, teljesen veszélytelen, mert robbanása ki van zárva. Porosz találmány, de a magyar igazga­tóság javaslatára a cég Budapesten nagy gyárat épit, melynek feladata lesz Magyaroszágot és Ausztriát el­látni Minimax-szal. Három éve van e készülék forga­lomba hozva, de már nagy elterjedtségnek örvend. Aki megrendeli, azt a cég a szükséges folyadékkal ingyen látja el később is, tehát csak egyszeri kiadást okoz. Itteni képviseletét a Gazdasági Egyesületnek most meg­alakult fogyasztási szövetkezete vállalta el s máris több megrendelés történt egyesek és társulatok részére. Hírek. — Húsvéti isten tiszteletek sorrendje az ev. ref. templomokban. Husvét első napján d. e. prédikál Biki Károly es­peres, ágendázik Rácz István lelkész, d. u. prédikál Gachal János segédlelkész. Husvét másod napján d. e. prédikál Gachal János s. lelkész, ágendázik Biki Károly esperes, d. u. prédi­kál Gachal János segédlelkész. Németiben Husvét első napján d. e. prédikál In- ezédy Márton segédlelkész, ágendázik Pótor Dániel lel­kész, d. u. prédikál a legátus. Husvét másodnapján d. e. prédikál a legátus, ágendázik Inczédv Márton segédlelkész, d. u prédikál a légátus. — Kinevezés. A belügyminiszter Papp Kálmánt az újonnan szervezett határrendőrség­hez nem rég kinevezett fogalmazót, fizetésnél­küli határszéli rendőrkapitánynyá nevezte ki. A Lorántflfy-Egyleí alapitó tagjai közé legújabban Erdélyi István városi főmérnök és neje Kirscbaum Jusztina úrnő beléptek s az 50—50 korona alapitó tagsági dijat befizették. — Kicsoda ? — kiabált Pülöskey uram, eltátva a száját. — De hát hogyan jöhettek be ? — A maguk lábán . . . elköltötték a vártát. Részeg az istenadta, aludt szegényke . . . Es tulajdon abban a percben, — mielőtt még valami történhetett volna, — már fel is patant az ajtó Fegyvertelenül Ádám állt a szájtátó lakodalmasok elé, Bárczayval meg kesserti Jánossal. Büszkén egyenese­dett ki' és szilaj jó kedvvel nézett végig a mulató tár­saságon. Tekintete utóbb egy pillanatra Ágnesen álla­podott meg. A leány szivéhez kapott s aztán olyan volt az, mintha éltető villáin cikázott volna át az egész valóján : remegő teste szinte megnőt bele. Szemében remény csillant s arca szerelmes káprázattal éledt, — alig tudta sikolyát fojtani ... De nem vette ezt észre senki. A zsivajból a néni óbégatása hallatszott ki, utóbb azon­ban ezt is tulrikácsolta a Pülöskey uram szava. Egy­szerre halotti csönd lelt. — Hát ez aztán miakarjon lenni ? Ádám hetykén lépett előre. Humoros neheztélés- sel igy szólt: — Lakodalmat ülsz, bátyám ... No bizony meg­hívhattál volna 1 A tisztek meglepetve néztek egymásra. A növekvő morajban pillanatig veszedelmesen ingadozott a hangu­lat. De a sikerült válaszra aztán raágis győzőt a jó­kedv, a labanc vezérkar kacagva kelt fel s úgy har­sogta a Márton ur fülébe : — ügy van, igaza van ! , . . Gyalázat, mért nem hívtad meg . . . Isten hozta őket! — Eljegyzés. Reiter Henrik szepesremetei gőzfiirész tulajdonos eljegyezte Dinner Mór ékszerész leányát. Rellát. — Áthelyezés. Csajkovics Gyula debre- czeni és Rosenberg Soma helybeli kir. törvény- széki írnokok kölcsönösen áthelyeztettek. —- A Szatmár—bikszádi vasút mütan- rendőri bejárását a kereskedelmi miniszter fo­lyó április hó 19-re halasztotta. — Kinevezés. Gaál Maris a helybeli postahivatalhoz postai kezelőnővé kineveztetett. — Adomány. Uray Géza főgondnok a szatmári ev. ref. templom számára 140 koro­nát adományozott. — Krémer Nagykárolyban. Krémer Sándor szín­társulata husvét vasárnapján, tartja első előadását a Polgári Kaszinóban. Ez estén a Vcér Judith rózsája czimü sziámii kerül szilire, az ünnep harmadik nap­ján kedden Gül Babát fogják adni. A társulat névsora a következő: Nők: Komáromy Gizella subrette, Bar- tháné Linka coloratur énekesnő. Újvárosi Bella éne­kesnő, Kürthy Margit hősnő, Szilassy Juliska naiva, Úti Gizella anyahősnő, Nagy Mariska komikáné, Pe­res Irma, Bauer Mari, Kolozsvári Blanka, Döruer Irén, Báthory Torka, Újhelyi Rózsi kardalosnők. — Fér­fiak : Krémer Sándor igazgató és kedélyes apa, Pé­teréi Sándár hős és jellemszinész, Várady Márton ba­ritonista és színházi titkár, Barna Andor tenorista, Tihanyi Vilmos bouvivant, Tisztái Miksa buffó, Kiss Miklós szerelmes színész. Szabadkai József, Balog Béla, Szalay Miklós, Ujváry Árpád, Hollóssy Béla, Erős József kardalosok. Kurír -r Ackermann Zsig- mond. — Kereskedők gyűlése. Az országos magyar keres­kedelmi egyesülés szatmári kerülete vasárnap délelőtt fél tiz órakor tartotta beszámoló közgyűlését a kereske­delmi és gazdasági csarnokban, melyen dr. Beck Géza, az Omke titkára Budapestről szintén megjelent. Páskuj Imre elnök megnyitója és a fővárosi vendég üdvözlő szavai után tudomásul vették' Trattuer Sámuel titkár nagy gnndal irt jelentését, valamint a pénztári száma­dás és költségelőirányzatot s a felmentvényt a tisztvi­selők részére megadták. Ezek után megejtették a válasz­tásokat. - r • — Visszahelyezés. A belügyminiainiszter távirati­lag vissza helyezte állásába IloSvay Aladár vármegyei főjegyzőt, ki hivatalát átvette. — Elhunyt apáca. Vadász Hona Ruperta irgalmas nővér, 44 éves korában, April 2 - án Szatmáron meghalt. Temetése 8-án ment végbe. — A zeneiskola hangversenye, e hó 7-én délután folyt le a városháza közgyűlési termében igen nagy­számú érdeklődő közönség-, jelenlétében, — A kezdő növendékek rövid pár hónapi tanítás eredményét meg­lepő sikerrel mutatták be, ami tanáraiknak lelkiis­meretes buzgalmáról tesz tanúságot. A felsőbb osz­tályú növendékek közt többel találkoztunk már a vizsgálati hangversenyeken s mindmegannyi elisme­résre méltó haladást mutat, sőt némelyik valósággal művészi szinvonatua emelkedik. Nem foglalkozhatunk egyenként az összes növendPkokkel, találják meg ők is a jutalmat abban az őszinte elismerésben, melylyel Pölöskey uram ugyancsak szavalt és hadonászott még egy darabig, de a végén csak annál jobban le­hurrogták, Mit tehetett? Szives parolával üdvözölte hát © is a jövevényeket: — No ha igy vagyunk, hát — hozott Isten, öcsém ! Alázd meg magad erre a kis lakodalomra — ehol e csókos pohárból egy kis jó praegusta . . . — Igen, lángizü bort ide ! — dörögte a kuruc kapitány. — Helyes, — tette hozzá Szeretsen Péter, — ma­gyar ember torka szörnyen rettegi azt a rut szomju- zást! . . . VI. No és hát akkor kezdődött el csak istenigazálian a hét vármegyére szóló nevezetes mulatság. Ádám csak egy biztató, titkos pillantást vetett Ágnesre, aztán úgy tett, mintha nem is törődnék vele. Leült hadna­gyaival a laboucok közé, — vendég létükre ők kezdték most itatni a háziakat! És pedig nem csak úgy talá­lomra, összevissza, hanem «i^on is tervszerűen. Jó torka volt mind a háromnáK ! Beleznay maga Márton urat vette munkába, Bárczay a németeket töltötte, Kesserü János pedig a cseheket, morvákat. Aki ma­gyar labac maradt, azt nem kellett biztatni: ittak ők maguktól is, főként Szeretsen Péter, ki mindjobban rugdosta magától a holtrészeg Skrobák főhadnagyot és a Bárczay nyakába borulva, sirt, kesergett: — Hej komám, azért mégis csak huncut a né­met ! Szegény jó fejedelem, — nagy sokképpen én el­lene vétkeztem . . . (folyt, köv.) adózunk a zeneiskolának és mestereigek, kiknek sze­replésükkel becsületet szereznek. Áthelyezések. A nagykárolyi járásbíró­ságnál elhalálozás folytán megüresedett albirói állásra Füzesséry György ilosvai kir. albiró, — az erdődi megüresedett albirói állásra pedig Taninecz János szobránczi kir. albiró helyez­tetett át. — A szatmári hegyközség f. hó 22-én, vasárnap d. e. 11 órakor rendes évi közgyűlést tart a városháza tanácstrmében. Gyilkosság a vonaton. E hó 6-án dél­ben vakmerő gyilkosságot követett el egy oláh földmives a Szatmárnémeti—Mármarossziget közti utón. Káhán Efraim budfalvi lakos Husztra akart uatzbi. Midőn a vonatra felült észrevette, hogy egy oláh paraszt forgolódik körülötte és mindenüvé követi. Amikor a hosszumezői állo­másra értek az oláh egészen közel ment hozzá és melléje telepedett. Mikor a vonat az állo­mást már elhagyta, az oláh felugrott helyéről, tüszőjéből hatalmas kést rántva elő Káhánra rohant és pénzét követelte. Káhán egész erejé­ből védekezett, mikor támadója egyik kezével fojtogatni kezdte. Utóbbi látva, hogy a pénzt könnyen meg nem szerezheti, Káhánt több késszurással megölte. Az utasok megrémülve menekültek a gyilkos elől, akit a máramaros- szigeti állomáson a csendőröknek sikerült meg­kötözni és az ügyészségre vinni. Nevét csak hosszú faggatás után vallotta be, Stojka János szaplonczai lakosnak mondván magát, Káhán családos ember volt. — Az aranynsmegyesi képviselői mandátum el­vállalására Báró Vécsey László sárközi nagybirtokos, — az egyesült ellenzék buzgó hive. — felkéretett. A báró a jelöltséget elfogadta és közelebbről megtartja programbeszédjét. — Vajay-család gyásza. Vajay Károly nyug. tör­vényszáki bíró, 1848—49-iki nemzetőr főhadnagy és segédtiszt, majd Szatmár-Nőineti szab. kir. város 1861—- 64-iki országgyűlési képviselője és utolsó főbírája stb. stb. hazájának és a közügyeknek szentelt munkás életé­nek 81-lk évében kedden délután fél 2 órakor elhunyt. Temetése f. hó 12-ón d. u. 4 órakor volt. Nyugodjék békében! — Választmányi ülés. A Társas-kör vá­lasztmánya e hó 5-én ülést tartott s elhatároz­nák, hogy a Kör helyiségének átalakítása és berendezésére 3000 koronát forditanak, továbbá elfogadták a múlt évi számadások és a jövő évi költségvetés tételeit. —- Öngyilkossági kísérlet. Krizsán Jó­zsef éjjeli mulatóhelyen alkalmazott Pap Virág Flóri nevű kéjnő folyó hó 4-én marólúgot ivott. A gyorsan előhívott mentők ellenszert adtak be neki s igy sikerült megmenteni. Sze­relmi csalódás miatt akart öngyilkos lenni. — Ingatlan vétel. Dr. Kelemen Samu, Fogarasi Sándor, Bartha Kálmán, dr. Makár Károly és dr. Benedek József házépítési ezé- lokra megvásárolták Berenczei Kovács Ágos­tonná Teleki- utczai sétakertjét, továbbá Muhi Miklós, Jeney György és Biró Józsefné Szent­vér dűlőben fekvő telkeit, melyek együttesen mintegy 17.681 négyszögölet tesznek ki. —- Áthelyezés. Jürkéné Peres Róza nyir- ábrányi áll. óvónő Nagy-Báródra helyeztetett át. Uj otthonában kisérje a szerencse. — A dolhai vasút ügye rohamosan halad a meg­valósulás felé. Nagy-Szőllős város képviselőtestület« 400ÖO koronát szavazott meg a hozzájáruláshoz. A többi érdekelt községek is megszavazták a hozzájáru­lás költségeit; s ha Ugocsa vármegye e hónap 19-éu tartandó törvényhatósági bizottsági gyűlésén a 100000 koronát megszavazza, úgy a jövő esztendőben már kezdetét veszi a vasút építése. — Hirdetmény. E hó végén vagy a jövő hé elején a közegészség közbiztonság és tűzrendészet érdekében a város területén általános vizsgálat fog tartatni; eb­ből az alkalomból felhívom a háztulajdonosokat hogy ezen időig udvaraikat hozzák rendbe, lakóikat jolentsék- be s a tűzveszélyes állapotokat szüntessék meg mert ha a vizsgálat alkalmával szabálytalanság, főkép pedig köz­egészség ellenes állapot fog találtatni a tulajdonosok költségeire aközegószségellones állapot megszüntettetik s a mulasztók ellen e mellett a megtorlás is alkalmaz­tatni fog. Szatmárit, 1906. április hó 7. Taukóci főka­pitány. Elvállal mindennemű^ pr papi munkák gyors, pontos elkészítését. 4 CSAPÓ LAJO FÉRFI SZABÓ (EMELET.)---— S Z A T M Ä li, DEÁK-TÉR 7. Qä f Legfinomabb szövetekből . I feszit ;’iwar polgári ruhákat sz.|a legjutányosabb árakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom