Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-08 / 49. szám
XXXII. évfolyam 49-ik sz. Szatmár, 1906. decz. 8. SZ ATM AR. TÁRSADALMI Kö SZÉPIRODALMI HETI LA P. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szán; ára 20 fillér. jSzERKESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL I Deák-tér 3. szám. Mmdeiuieuiu ttijak u kiutiokíVMLulbHii rigetttiitiok- Szerkesztőségi telefon 27. szám. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a lígjutónyosabl) árban. Myilttér sora 16 fillér. <$-_ Alapítvány Borsos Benő emlékére. Jeleseink közül ismét kidőlt egy igen tehetséges férfiú, a mindenki által szeretett és tisztelt Borsos Benő ev. ref. gimnáziumi igazgató. Alig egy napja nyugszik frissen hantolt sírjába, mely sir, a szeretet és kegyelet jeléül, a koszorúk áradatjával van elborítva : tanúbizonysága annak, hogy szerette, tisztelte mindenki és fényes működésével emlékezetes nevet vívott ki magának. Kitűnő férfi volt, mint családapa, mint társadalmi ember, — de nem ez irányban, hanem hivatalos közpályán tanúsított érdemeivel kívánunk foglalkozni. Egy széleskörben, ismeretes és látogatott gimnáziumnak igazgatói állását igen nehéz köz- megelégedésre betölteni, mert az igazgatónak az atyai szcretetet össze kell egyeztetni a nevelés tekintetében a szükséges fegyelemmel, — több igazságérzetet kell tanúsítani mint bármely bírónak, le keli küzdeni minden ellenszenvét, e mellett nem csak a tanítványok, hanem a tanári karnak is példát, útmutatást kell adni, mint paedagogiai, mint társadalmi téren. Az az ember, a kit csak tegnap sirattunk el, igazgatói kötelességének teljesen megfelelt, — néni akadt tanítvány, tanár, szülő, a ki az ő mindenekben megfelelő magatartását valaha kifogásolni tudta volna. Ev. ref. gimnáziumunkat oly szellemi nívóra emelte, hogy az ország bármely hasonló intézetével vetekedik. Szellemi és anyagi téren az elsők közzé jutottunk, minek bizonysága, hogy az ország minden részéből sereglenek ide a tanítványok. Borsos Benőben meg volt minden szép, minden jó, minden nemes érzelem. Vallásossága nagy egyházi férfiúvá tette, hol közbecsülésben részesült. Szigorú kötelesség tudásával odáig ment, hogy önmagát betegségében sem kímélte. Ev. ref. gimnáziumunkat, városi társadalmi életünket, felekezetűnket és a gimnáziumba járó növendékeket, korai haldiával nagy veszteség érte, —- mely csak úgy lesz némileg pótolható, ha az ő eszmeihez, az ő érzelmeihez ragaszkodó, őt minta képül tekintő utódott nyerünk. Ezereken vannak már felnőtt férfiak, a kik az ő tanító, gondozó, intő szavaiból merítettek az élethez tudományt, tapasztalatot, jellemet. Szülők a kiknek gyermekei az ő keze alatt nőttek nagygyá, ott kaptak alapot tisztes megélhetésre. Nem csak a város, de az ország minden részében számosán vannak, a kik bálatelt szívvel gondolnak a felejthetetlen Borsos Benő ev. ref. gimnáziumi igazgatóra. Ne legyünk tehát hálátlanok nagyjaink iránt, folytassuk azt a munkát, melyet az elhunyt igazgató mindég tanított, — példát kell a múltból felhozni és mutatni a jelennek, — hogy mindég szebb és jobb jövőt remélhessünk. Nagy volt ő nekünk a mi kicsiny társadalmunkban, kevesen voltak hozzá hasonlók, éppen azért állítsuk őt a társadalom és a tanítványok elé, hogy egy hivatásos tanférfi, minő tisztelet és szeretetben részesül. Őrizzük meg emlékét és örökítsük meg, úgy, hogy az ő atyai szive ha dobogna, szintén nem kifogásolná; nem a külszínnek, hanem az ev. ref. gimnáziumnak előnyére, — hogy az emléke, addig, mig ezen gimnázium meglesz, megőriztessék. Barátok, volt tanítványok, jelenlegi tanítványok, szülők: kiket Borsos Benőhöz szeretet kötött, rakjunk össze koronáinkból és fillérjeinkből annyit, hogy Borsos Benő volt gimnáziumi igazgató nevére egy szép összegű alapítvány gyűlhessen össze, fordittassék ennek évi jövedelme az ő nemes gondolkozásának legmegfelelőbb célra. Az elhunytnak pedig kívánunk csendes nyugodalmat, — hozzátartozóinak erőt a nagy fajdalom elviselésére. Városunknak és a ref. gimnáziumnak hozzá hasonló társadalmi és vezető férfiút. Dr. Nagy Barna. A színház pályázata. Színházunkat a színigazgatók pár óv óta igen jó boltnak tartják, mely kitűnő forgalmas helyen fekszik. Igen sokan szeretnék, a jelenlegi boltost Krómer színigazgatót, — a ki a forgalmat előidézte, kidobni, e célból fűt-fát megmozgatnak. — „Szatmár és Vidéke“ laptársunk legközelebbi számában, azon nézetet vaJja, — hogy annak kell a színházat oda adni, a ki többet ígér. Elismeri Krémer érdemeit is, — de a színházi közönség megsokszorosodását, a változott viszonyokban látja. TÁRCA. A vadur. — Irta : Pataky István. — (Folytatás.) Úgy emelkedett fel előttünk mint egy hős, kész szembeszállni minden veszélylyel. Midőn megláttam, azonnal elmertem ájulni — fejezi be pajkos nevetéssel. — Kár volt — felelt Ádáin. — Ugy-e inkább le kellett volna ugrani. — Nem. A nyeregben tartani magát, vagy az esés közben védekezni. Hanem más baj is van ám 1 — Mi az ? — Ezeken a partokon kell átmenuiiuk. — Én Istenem ! én nem tudok. Pedig, ha megkerülve kocsin jövök erre, több mint egy órába kerül. Pedig a lakásom tiz perez ide. — Átmegyünk valahogy. — Kőről kőre kell lépni, en majd segítek.--- Úgy, úgy. Elindultak. A mint Margit egy beljebb eső kőre lépett, megrándult a lába, nem bírta meg s majd a vízbe esett. Ádám felfogta, azután felemelte és ölében vitte. Nem kérek engedelmet. Most már a szükség parancsolja. — Nem panaszkodom a szükség ellen — suttogott Margit a fájdalomtól kissé bágyadtan. Éppen ott suttogott a férfi fülé mellett, az kiérezte a hangból a fájdalmat is. — Talán én okozok fájdalmat ? — Nem, most már nem is fáj, az. előbb úgy fájt a lábam. Hisz olyan könnyen visz, mint egy kis babai. Adómnak olyan könnyű és kedves volt e teher, hogy midőn a patakból kiérték sem tette le Mergilot. Úgy látszik, hazáig is könnyen (vagy tálán szívesen?) elvitte volna. De végre is le kellett tenni. — Támaszkodjék a karomra, Margit kisasszony, hisz oly könnyen bírom. — Sziveseii-e ? A férfi men felelt, mintha nem hallotta volna. Margit durczásan állott meg, dobbantott lábával s a férfi szeme közé nézett. — Azt kérdezem, hogy szívesen visz-e ? Ádám arczán tálán fiat óv óta először jelent meg mosoly e követelő hangra. — Hogyne, szívesen. — Maga nem szokott hazudni, tehát csakugyan szívesen visz. Mert máskép féllábbal is elszaladtam volna. Ádám ismét mosolygott s oly jól esett neki, hogy hallja ezt a kellemes hangot s hogy mosolyoghat. — Jnjj ! Ezt Margit kiáltotta. Ádám egészen megrettenve s önkéntelenül karolta át Margitot. Mi történt ? — Ob most már Dagyon fáj a lábain, érzem, hogy meg is dagadt. Nem tudok menni. Leült — Talán elmenjek kocsiért ? — Hát hogy tud ide kocsi jönni ? — Ide nem. De amott megállók vele s odáig elviszem. — Oh nem tudok várni. Vigyen el egészen a házába ; elbír ? Ádám csillogó szemekkel karolta fel Margitot s vitte be házába. Ott is fájt letenni. — Most pedig orvosért. Kikiáltott s nemsokára elrobogott a kocsi. — Addig kénytelen az én társaságommal megelégedni. — Meg is elégszem. Hanem azért küldjön anyámért. Azért is elmentek. Hanem az orvos azt mondta, hogy a láb annyira van megdagadva, hogy az elszállítás fájdalmai nagyok leszneK. Ekkor Margit valamit súgott anyja fülébe. Zelényiné bámuló szemekkel nézett leányára, majd helyeselve bólintott. Kiment és a vadurral beszélgetett, a ki csodálatos módon jókedvű lett. Elfoglalták a hazat. Cselédek is jöttén s olyan zaj volt a kastélyban, mintha Ádám családos ember volna. De ez Ádánmak oly jól esett. Együtt étkezett Zelényinével is. Délutánonként szabad volt Margithoz is bemenni. Hiszen mindenki tudta, a mit Ádám uem tudott, nem is remélt. Hogy őt az egész család megszerette, — beleértve Margitot is. Meg is történt, hogy Margit asszony lett a Borbély kastélyban, a vadurból pedig vigur let, a ki szilaj csemetéit vigan tánczoltatja térdein. (Vége.) Siroiin : Mffll i i megsifi»« tthBcbt, viliiket, éjjeli izzsditL Tüdöbstepségek, hurutok, szamár köhögés, skrofülozis, mHuenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkof „Koche“ eredeUsCsoniagolátt. F. I2»sTmßsä«-fj» Mache át Co. Basel (Svájc),
