Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-22 / 38. szám
XXXII. évfolyam. 38-ik sz. Szatmár, 1906. szept. 22. TÁRSADALMI LS SZLPIRODA LMI HETJL.A [•>. N; Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR ; Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. jSZERKESZTŐSEG ÉS KT I ADÓHIVATAL : Deák-tér 3. szám. Mindennrmn dijnfc a íiadnhivntaibaii fizetendők. Szerkesztőségi telefon 27. szám. RIEDE T É S E K : Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban. —•-> Nyilttér sora 16 fillér. <s>~ lavottf tfHraMwx'ycauwKwijnrwsisie m A tulipán. Ez azon egyszerű szerény virág, amelyet a legújabban fellobbant hazafiság a magyar ipar védelmének jelképéül feltüntetett, habár ő maga legkevésbbé sem tehet arról, hogy karcsú szinpompás alakját a magyar iparral kapcsolatba hozták, — holott lpgsajátságosabb benne az, hogy maga e virágnak kertjeinkben viruló legszebb példányai maguk is külföldről (Harlemből) kerülnek virágágyainkba, akár csak maguk a jelvények túlnyomó része Csehországból vág)'' Ausztriából. Lehet, hogy az iparrali vonatkozása onnét származik, mert a régebbi kézi-ipar termékein alakját feltaláljuk, s igy úgynevezett „Magyar motívum“ lett, habár még az sincs eldöntve, hogy e virág a magyarokkal jott-e az ősi hazából, — avagy a török invázió telepítette hazánkba, — mert a törököknél a legrégibb idő óta ugyanezen virág képezi a kertek legfőbb díszét. Tény azonban, hogy ez mint szimbólum ez évben nagy elterjedésnek örvend, sőt azok is büszkén tűzik mellükre, vagy kabátjokra, — kik szükségleteik legnagyobb részét éppen talán külföldről szerzik be. Azonban lehet-e ezen csodálkozni ? Ne kössük be szemeinket, lássunk tisztán, — s rá jövünk, hogy a fogyasztó közönség a külföld termékeihez fordulni kényszerítve van ! Hát vájjon van-e és hol van az a magyar ipar ? Különösen az az ipar, mely a fogyasztó közönség összes cikkekbeni szükségletét kielégíteni képes ? hiszen azon iparágak is, melyek hazánkban évszázadokon keresztül a kisiparosok által űzettek — teljesen tönkre mentek s ma már a régi jómódú iparosnak hírmondója sem maradt! s váljon miért ? mert a nagy arányokat öltött gyári-ipar őket felemésztette* j fel pedig annyira, hogy ma már ha iparról be- • szélünk : feltétlenül gyári-ipart kell alatta érte- i nünk! De hát Magyarországon a közönséget kizsákmányoló malom-iparon kívül vannak-e számbavehető gyáraink ? S valjuk meg őszintén, hogy ami ily nevezet alatt létezik, vájjon az ország, a közönség érdekében mükodik-e, avagy az ilyeneknek grundolása nem-c csak azért történik, hogy az ország szégyenére, s a mi élhetetlenségünk bebizonyítására ezerekre menő szubvenciókat vágjon zsebre, hogy nehány évi névleges fennállás után, s minden eredmény nélkül, vagy beszüntetődjélc, .. vagy ami még ro sszabb — idegen gyártmányt becsempészve, mint magyar árut bocsásson forgalomba ! De legyünk egészen őszinték! Lehet-e ott ipart, különösen gyári-ipart teremteni, a hol erre az anyagi tehetség közre nem működik ? bizonyára nem! Pedig már egy ízben reá mutattam, hogy erre a nagybirtokok, a hitbizomá- nyok, a papi és korona javak birtokosai volnának hivatva. Nem teszik ! Megelégesznek azzal, hogy a réz tulipánt feltüzik ruhájukra, tüntetnek hazafiságukkal, de, hogy óriási jövedelmeiket gyárak alapítására fordítsák, hogy igy tényleg megteremtsék a magyar ipart, hogy ez által ezer és ezer kéznek adjanak foglalkozást, ezerekre menő szegénynek kenyeret adjanak, —- hogy ezzel a magyar-munkást honához kössék, a megteremtélT anyagi jólét folytán a szociális kérdéseket könnyebben megoldhatóvá tegyék, - mind erre nem vállalkoznak, — hanem inkább rakásra halmozzák egyik részük a pénzt, mely a takarék pénztárakban cél nélkül vegetál, — addig másik részük verseny és egyéb fogadásokkal, avagy éppen a szerencse kerekével gyümölcsöztetés nélkül semmisítik meg, -- holott, ha gyárak alapításánál tényleg veszteségük lenne is, ami eleinte valószínűnek is mutatkozik —• mégis vezetni kellene azon öntudatnak, hogy ezzel a nemzeti ipart s a haza jólétét vitték egy lépéssel céljához közelebb. Menjünk azonban tovább: Ismerjük el, hogy igenis van valamelyes particularis iparunk, a honnét némely szükségletünk kielégítést nyerhetne. Azonban, hogy is vagyunk ezzel ? Csak úgy, mint az esőt kívánó gazdával, akinek terményét a zápor tönkre tette, vagyis elmondhatjuk, hogy ,,Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne“ ! Hazafiságból megvesszük a magyar ipar terméket s tapasztaljuk, hogy az megbízhatatlan, sokkal roszabb és sokkal drágább, mint a hasonló ugyan olyan cikk, mit külföldről hozattunk. Csináltatunk valamit a magyar iparosnál: arra a tapasztalatra jutunk, hogy az sokkal roszabb és drágább, mint amit idegenből hozatunk. Hasonló egy pár tapasztalat, s a fogyasztó akként okoskodik, hogy miért adjam én pénzemet a rosszért a magyar iparnak, mikor olcsóbbat és jobbat kapok az idegenből ? S ime a következmény önmagától fejlődik ki i S most kérdezzük önmagunktól, hogy a magyar fogyasztó közönség miért irtózik a hazai termékektől, s miért ragaszkodik az idegen — különösen az angol és francia termékekhez ? Es honnét van az, hogy a hazai kereskedő, még ha árucikke valóban hazai is: szives ra- vaszsággal látja el külföldi jelzésekkel ? Az első kérdésre a feleletet már fenntebb megtaláljuk, a második megoldása pedig az, hogy a kereskedő kizsákmányolja a vevőnek a külföldi cikk iránti bizalmát, csak azért, hogy portékáján túl adhasson. íme ezzel reá jöttünk arra is, hogy a magyar kereskedelem sincs reális kezekben, amiből ismét önként következik a vevő-fogyasztónak nemcsak az árucikkhezi bizalmatlansága, de egyúttal a kereskedőbeni bizalmatlansága is ! Es hányán tapasztaltuk, hogy a honi keresT ÁRC A. Az ungi követ halála. — Irta : Pataky István. — Az 1844. évi május 1-én a pozsonyi városligetben élénk élet volt. Az idő kellemes melegre' fordult s a kinek keze- lába volt, sietett ki a zöld ligetbe. Zene r-zóllott mindenfelé s úgy szólván a kellemes tavaszi idő valóságos mámort csalt az emberekbe, s a ki nem ismerte is egymást, örvendett, hogy az általa nem ismert egyén oly kitünően érzi magát. Egy csinos 29-30 éves barna fiatal ember egyedül ült egy ióczán s élvezettel nézte az előtte sürgő-forgó emberáradatot. Majd a háta raegett, heves szóváltást hall. — Pista, maga kiáll hatatlan — szólt egy üde női hang — ily körülmények közt meggondolom, hogy felesége legyek-e. — Még csak az kellene — válaszolt egy érczes férfii hang. Majd ruhasuhogás hallatszott s a lócza másik végére egy fiatal, rendkívül csinos nő telepedett le Olyan varróleány léte volt, do csinos, üde, kívánatos, A mint a nő leült, egy urasági huszár lépett elő Délczeg, karcsú legény, fekete kis bajuszkával. — Megengedi urain, hogy én is leüljek — szólt a huszár sarkantyúit összeütve. A magános fiatal ember szólt : — Meg barátom, ahoz egyforma jogunk vau, azonban mert hallottam, hogy szóváltásban voltak, én kettőjük közé ülök s majd kibékítem, magukat. S úgy is tett. A leány megmondta, hogy ő Kovács Nelli, a huszár pedig Poronyi Pista, jelenleg hely nélkül — jegyesei egymásnak, Toronyi már most annyira félté- kenykedik, hogy kiáihatatlan kezd lenni. Az úri ember megnyugtatni igyekezett mindkettőt, mi közben többször kelletett Nellire nézni s kénytelen volt elismerni, hogy ez a kis varróleány nemcsak hogy igen szép, de kedves is. A legény is szép volt, do a fiatal ur mégis azt gondolta, hogy a leány többet érdemelne. Az pedig, hogy egy ilyen mutatós legény hely nélkül van, a legény természetét nem a legjobb színben tüntette fel. A fiatal ur majdnem sóhajtva emelkedett fel a lóczáról. —- Na most már kibékültek kedves Nellike, itt hagyom magukat. De nekem úgy rémlik, mintha magát már láttam volna. — Látott a tekintetes ur — felelt nevetve Nellike — hiszen én is a Rőzsa-utczában lakom. — A Rózsa-utczában ? . . . — A 229-ik sz. alatt. — Lehetetlen, s én azt mind nem tudtam. — A házmesternek a lánya vagyok. — Az Ambrus bácsi lánya. Hisz az nekem földiin s igy maga is földiin Nellike. De hogy nem láttam én magát; mert hát csak futólag kellett látnom, hogy meg nem ismertem. — Persze futólag, mert a képviselő ur csak éjfél után jár haza, ón pedig egész nap elfoglalva vagyok. Egyszer apám helyett én nyitottam ki az ajtót. Ej, ej 1 emlékszem már rá! ... De mennyire emlékszem . . . nappal szebb, mint a lámpa mellett. Pedig akkor is szépnek találtam. — Képviselő ur, csak nézze Pistát. A huszár felváltva, hol a leányra, hol a fiatal emberre nézett villogó szemekkel és tehetetlen dühében csak úgy fújt. A fiatal ur felkaczagott. — Na Pista huszár, csakugyan különös gyerek vagy. Barátom a szépet még az is meglátja, a ki nem akarja. En pedig akartam is meglátni. Isten áldjon ! Ezzel Nedűvel kezet fogva elment. Toronyi vad haraggal mormogott : — Megfojtom 1 — Barátom akkor neked sok embert kellene megfojtanod — felelt a leány némi hiúsággal. De azt J egy CD ü varrógépek kedvező részletfizetésre kaphatók: SZ ATM ÁRON, Kazincy-utca IT. gflgr a Zárdával széniben 1^^ TT w f
