Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-26 / 22. szám

május 26. S Z A T M Á R 3 — Szőlőszeti és gazdasági iskolát fognak a f, 1906. évi szegtember hóban a Szatmár- hegyen felállítani, — Vasúti kedvezmény felekezeti ta­nítóknak. A községi és felekezeti tanítók tud­valevőleg eddig nem részesültek vasúti kedvez­ményben. Apponyi kultuszminiszternek Kossuth kereskedelmi miniszterrel e tárgyban folytatott tanácskozása eredménynyel járt. A kormány részéről legközelebb intézkedés történik, hogy i a községi és felekezeti tanítók is megkapják a I vasúti kedvezményt. — Hirdetmény. A cs. és kir. közös hadseregbeli hadapród iskolában a magyar honos ifjak részére fenntartott és az 1906—1907. tanév kezdetén betöltendő magyar állami alapítványi, magán alapítványi és tandíj fizetéses helyre vonat­kozó és a Budapesti Közlöny hivatalos részében is közzétett Pályázatibirdetményt a városi katona­ügy, osztálynál a hivatalos órák alatt az érdkel­tek megtekinthetik. Szatmár-Németi 1906 május hó 19 Ferenczi h. főkapitány. — Vizsga. A szatmárnémeti ev. ref. fel= sőbb leányiskolában, tanitónőképző intézetben és gyakorló iskolában a folyó 1905—906 évi vizs­gálatokat következő sorrendben tartjuk meg : Junius 10-én délután 3 órakor azizr. tanu­lók vizsgálata a vallástanból a képző II. és III. osztályában. Junius 13-án délután 4 órától tornavizsgálat. Junius 15-én délelőtt 8 órától a képző 1. osztályának vizsgálata. Junius 15-én délután 3 órától a képző II. osztályának vizsgálata. Junius Jö-an délelőtt s órától a képző III. osztályának vizsgálata. Junius 17-én évzáró istenitisztelet után zene, szavalat! vizsgálat az intézet nagytermében. Junius 18-án délelőtt 8 órától a felsőbb le­ányiskola 1. osztályának vizsgálata. Junius 18-án délután 3 óráiét a II. osztály vizsgálata. Junius 19-én délelőtt 8 órától a III. osztály vizsgálata. Junius 19-én délután 3 órától a IV. osztály vizsgálata. Junius 19-én a képző magántanulóinak Írás­beli vizsgálata. Junius 20—21 én a képző magántanulóinak szóbeli vizsgálata. Junius 21-én a felsőbb leányiskola 111. IV. osztályn magántanulóinak vizsgálata. Junius 22-én a felsőbb leányiskola 1. II. osztályú magántanulóinak vizsgálata. Junius 23-án délelőtt 9 órától a gyakorló iskola növendékeinek vizsgálata. — Kedvezményes vasúti jegyek a vasiparosoknak és vaskereskedőknek. Az országos vas- és fémipari kiállításra felutazni kívánó vas­kereskedők, vas- és fémiparosok s ezek alkalma­zottai részére a debreczeni keresk. és iparkamara a kedvezményes vasúti jegyek váltására jogosító igazolványok kiadását megkezdte, melyekkel a II. osztályban III, oszt. jeggyel s a III. osztályban fél II. oszt. jeggyel utazhatnak Budapestre és vissza. — Negyvennyolcz gyermek atyja. Ilenczfalva községben él Székely Zsigmond, aki e bérezés hazában egyedül dicsekszik azzal, hogy 48 élő gyermek atyja, Székely ma 51 éves em­ber, aki négyszer esküdő.t örök hűséget és négy íelesége összesen 52 gyermekkel ajándékozta meg. Az 52 gyermek közül 4 elhalt és 48, azaz negyvennyolcz él. A legutóbb született két gyer­mekét, tekintettel nagyszámú családjára, a nagy­váradi gyermek-menházba helyezték el. A 48 gyermek közül 31 fiúgyermek és 17 leány. — Borzalmas gyilkosság. Állapokban Patay szárazberki földbirtokos juhászának 10 éves kis leánya nyomtalanul eltűnt. A kétségbe­esett szülők sok keresése után végre tegnap este reátaláltak a kukoricza földön, hol éktele­nül összeosonkitva, kezei, lábai eltörve, nvaka összeszurkálva holtan feküdt a földporában. Az ártatlan kis leány, hogy mily bűnténynek esett áldozatul, a most megindult szigorú vizsgálat fogja kideríteni. — Esküvő. Pintye Pál fiatal szabó iparos junius 4-en d. u. 5 órakor tartja a németi-i gör. kath. templomban esküvőjét özv. Veres Lászlóné kedves leányával Erzsikével. — Szédelgés házassági Ígéretekkel. Kleinbert Bénult guliciai izraelita fiatalember Lázár Mihály tur- terebe.si lakosnál hosszabb ideig tartózkodott koszton és kvártén. Ez idő alatt a Lázár utiokanővérének, egy siketnéma leánynak házasságot ígért s a házasságkö­téshez szükség-,‘siratok beszerzésének ürügye alatt 400 koronát kicsalt tőle, aztán eltűnt. A csendőrség a szédelgő fiatalembert szatmáron tar.óztatta le. Itt is hasonló esetet akart elkövetni egy Báthori utcai lányas háznál. — IMG UK PÄL első rangú férfi és női cipész üzlete Szatmáron, Kazincy-utca 20. sz. a zárdával szemben. Mérték utáni megrendelé­sek és javítások gyorsan és pontosan eszközöl­tetnek. Nóhrna Lajos iózsef kávóbehozaiala Szatmár, te­lefon 117. Kazinczi-utca Ili., (a református főgimnázium végével szemben). Van szerencsém szives tudomására hozni, hogy Fiúmén keresztül Hollandia kikötő városaiból megérkezett az idei termésű 25 féle kávé, melyek kö­zül a legkedveltebbek árait közlöm az alábbiakban : 1 kiló kuba kávé fényes — — — 1 frt 20 kr. 1 kiló kuba kávé nagyon jó zamatu — 1 frt 45 kr. 1 kiló kuba kávé igen jő minőség -— 1 frt 60 kr. 1 kilő kuba kávé nagyon jó minőség — 1 frt 80 kr. 1 kiló kuba kávé kitűnő minőség — 2 frt — kr. 1 kiló gyöngy kávé igen erős zamatu 1 frt 35 kr. 1 kiló gyöngy kávé nagyon jó minőség 1 frt 75 kr. 1 kiló gyöngy kávé kitűnő minőség — 2 frt — kr. 1 kiló arany java kávé sötét —- — 1 frt 45 kr. 1 kiló arany java kávé finom zamatu 1 frt 55 kr. 1 kiló arany java kávé legfinomabb — 2 frt — kr. 1 kiló mocca kávé igen finom erős — 1 frt 35 kr. 1 kiló mocca kávé legfinomabb minőség — 2 frt — kr. A nagyérdemű közönségnek üzletem fennállása óta alkalma volt meggyőződni szakképzettségemről, va­lamint arról, hogy kizárólag e célra rendezkedtem be s igy áruim semmiféle szagot nem kaphatnak. Ugyan­itt tea, rum (S cukor a legolcsóbb árakon kapható; 5 kilós posta cs. kuba kávét (mely kellemes aromája és erős fekete vagy tejes kávénak nagyon jó) küld 11 kor.-ért utánvéttel bérmentve. — Czigus György kárpitos és díszítő Szatmár- Németi Damjanics-utcza 3. szám. 10 év óta fenálló üz­let. Elvállalom mindennemű szalongarnitura, ebédlődi- vány, lószőr- és féder-matrac és ablakroletta (ripszböl vagy vászonból) készítését és ócska bútorok áthúzását; lakásváltoztatásnál n bútorok csomagolását és elszállí­tását is helyben és vidéken, butorkocsikban vagy \va- gonokban Különösen vidéki költözködéseket — bárhová pontosan és jutányosán bonyolítok le. Főtörekvésern a lejjebb munkát előállítani és a nagyérdemű közön­ség legmesszebb menő igényeinek is eleget tenni és kérem is a n. é. közönség szives pártfogását. Zászlók készítését elfogadok. Miután lakásom a piactól távol van, kérem a n. é. közönséget szükség esetén egy léve- lezőlapon engem értesíteni ott azonnal megjelenek. Minbennemü szövet minta nagy válazzsékban van. — INGYEN költségvetés! Mindennemű ablak re­dőnyöket a legyjutányosabb ár mellett szállit Jakobo- vits Mór Szatmár, Kossuth Lajos-utcza 19. Felelős szerkesztő : Dr. Nagy Barna. Főmunkatársak: Inc/édy Márton Dr. VeréczyErnő. Munkatárs: Unger Béta. Laptulajdonosok : Katik és S/eremy. 1356 19 6 tkvsz. Árverési hirdetmény kivonat. A fehérgyarmati kir. járásbíróság, mint te­lekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Veres La- josnó szül. Máté Veronika psekei lakosi végrehaj­tató nak Varjú Fáni özv. Tyukodi Lajosné esekei lakos végrehajtást szenvedő elleni 70 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti kir. törvényszék a fe­hérgyarmati kir. járásbíróság területén levő Oseke nagyközségben fekvő a esekei 223 sz. tkvi. be­tétben A. I. 3—5. sorsz. 28/1 28/2 29 hrsz. a felvett és B. 5. alatt Varjú Fáni özv. Tyukodv Lajosné nevén álló ingatlanra az árverést 708 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1906. évi julius hó 23-ik napján déle­lőtti 9 órakor Oseke nagyközség házánál meg­tartandó nyilvános árverésen a megállapított ki­kiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 %-át, vagyis 70 korona 8 íifiért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t, ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881 évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság­ügyminiszteri rendelet 8 §-ában kijelölt óvadék- képes értékpapírokban a kiküldött kezeihez letenni avagy az 1881. ovi LX. t. ez. 170 §-a értelmé­ben a bánatpóznek a bíróságnál előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Fehérgyarmat, 1906. április 29. Szabó János kir. aljbiró. 69—1906. vhtó. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagybecskereki kir. járásbíróságnak 1904. évi V. 335/5. számú végzése következté­ben Dr. Hermann Lipót ügyvéd által képviselt Ideitz Fér. Pál javára, Kerényi Máté ellen 90 kor. 86 fill, s jár. erejéig 1906. évi ápril. hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülioglalt és 822 koronára becsült következő ingóságok, u. in. : lovak, bútorok, varrógép, szekerek, szán, stb. nyilvános árverésen ela­datnak. Mely árverésnek a halmi-i kir. járásbíróság 1906. évi V. 28/2. sz. végzése folytán 90 kor. 86 fill, tőkekövetelés erejéig Osarnatőn adós lakásán leendő eszközlésére 1906. évi május hó 28-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitü- zetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöb­bet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is ei fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták és azokra kielé­gítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Halmi, 1906. évi május hó 11-ik napján. MARKO VITS, kir.bir. végrehajtó. I {«l Wf) Vh 4.1 (M W Védjegy: „Horgonyt A IJaisest Capsici etrap., a Íiurroiijf-Pala-Expellsr pútláka egy rógjón&Ji bizonyult háziszer, mely már tóbo mint 36 év óta legjobb fájdalom­csillapító szőrnek bizonyult küszvénynét, «sóznál és tiicyhiüéseitné! bedörzsölés­képpen használva. Figyelmeztetés. Silány hamisítványéi miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el, a mely a „Horgony“ védjegygyei es a Richter ezég- jegyzésscl ellátott dobozba van eeomagoh-a. Ára üvegekben SO tiller, 1 kor,. 40 f. íj ií koroua és úgyszólván minden' gyógy- szertárban kapható..— Főrakfár: Tűrök lózaef gyógysrarósznól, Budapesten Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz1', Prágában. It:iaafceíh8trr.sec 5‘nfen. Minácnoapí ezétküiaés. MrA'u.'.asu'ita-.vK.-smgssnars.Maaurwa: Joó Sándor oils m ért elsőrendű mtiruhatestö és vegyészen tisztító intézete (várOsnaz aaaeXles-tt) SZ A T JVL A./R, 3=> © a. Js: - * & s? ■r- Xakás és műhaly Zsinyl utcaa 89. snám, saját Txé.ts. *3M3 S, 9 35 FERENCZ JÓZSEF keserüviz természetes beshajtószer

Next

/
Oldalképek
Tartalom