Szatmár, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-01 / 1. szám
r Y7 * / XXXII. évfolyam. .fi*' 'iÄ. TAHSADAi.Mi íítí SZKi >íUOí >A i .Nil I lETlLAt '. Megjelenik minden, esőn balon. ~£töJ<-IZI'.TBSI All: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes s/am ára 20 filler. pZBRKTESZ Í'ÖSKO ES K‘ADÓHÍV ATAL. : Deák-tár 3. szám. Mi ídS'iti’ iJÓ J ink a W'ad.-liiv iáiban f .- (>■ II . 1'k Szerkesztőségi telefor 27. szám. H IßD E.T É S E K: KósapiíiufiAi-lés iue!!etí. a I« g‘;illányosíiblj árban —$> Nyilttér sora IS fillér. <£-Uj év Az idők forgandósága folytán egy eltemetett esztendő komor sirja felett egy újabb uj évnek hajnalát értük meg. ilyenkor a rombadólt esztendő szomorúságai felett örömnek, a reménység éltető sugarainak kellene a ielkekbe beköltözködnie, mert inig a múltak eseményein csak okultunk: addig a megkezdődő uj évvel a jobb jövőbe vetett bizalommal és hittel örvendenünk és reménykednünk kellene ! De — óh fájdalom ! — sem nem örvendhetünk, sem nem reménykedhetünk, mert ha a múlt tükre a jövőnek, úgy e tükörben olyan torzképeket látunk, amelyeknek nemhogy örvendenünk nem iehet. do a szó teljes értelmében fáznunk, irtóznunk kell azoktól. Sok zűrzavar, nyomor és szenvedések közt vergődtünk át a múlt éven. S úgy látszik, hogy ez uj év nem eltemette, de átvette azokat rettenetes örökül ; ,s Így a jövőbe csakis rettenetes aggodalommal, kínzó banaltal és félelemmel tekinthetünk, mert semmi kilátásunk sem lehet arra, hogy a nyakunkba zúdított nyomor és szenvedés megszűnik, sőt a nehéz idők jeleit figyelve arra lehetünk elkészülve, hogy azok még csak fokozódni fognak, igy csak rosszabbakat várhatunk. A Kanaán boldogságába vezető ut helyett a Golgotha kálváriáját kell megjárnunk, pedig ezt már sokszor megjártuk, sok keserűséggel és bánattal eltelve. Pedig megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt. Nagy ideje volna, hogy a bánat helyett boldogító örömben lenne részünk. A mikor a lesújtó nyomor és elzsibbasztó szenvedések folytatása felett elkomorult lélekkel aggódunk, csak az a felemelő meggyőződés nyújt némi vigaszt, hogy a mikor legnagyobb a veszedelem, akkor van legközelebb az isteni segedelem ; és azon második megnyugtató körülmény, hogy a nemzet oly méltóságos nyugodtsággal tűri a nyakába szakadt áldatlan helyzetet, ami páratlan a világtörténelemben. Hisszük, hogy tovább is fogja tűrni. Es ha csakugyan mindvégig kitartja a nyugodtságot, — lehetetlen, hogy el ne múljék nemzetünktől az a keserű pohár, mit ez idő szerint a sors kezébe adott. — Ez az egyedüli mentő szór a nyomor és szenvedés fokozásával szemben. De megnyugvást kereshetünk és találunk is azon j tudatban, hogy az igazságot ugyan letöri)étik, de j nincs az a hatalom, amelyik azt végképen el- i nyomhassa. Így annak — habár nagy szenvedő- ! sek árán is — előbb utóbb diadalmaskodnia kell legalább olyan mérvben, hogy a helyzetet ! türhetőbbé, jobbá tegye. Azért ne essünk kétségbe, habár olyan is j ez időszerűit a helyzetünk, hogy aggódhatunk j miatta - és méltó elkeseredéssel tölti el lei- \ künket. Nincs olyan hosszú, a minek vége ne j legyen. Előbb s utóbb csak meg kel! érnünk, hogy megszakad ez az 'áldatlan helyzet — a mikor aztán szenvedéseinket méltó öröm, vagy legalább megelégedettség, s nyugodtság fogja felváltani. Ha a történelem lapjait olvasgatjuk, mindenütt csak arról győződhetünk meg, hogy az igazság sorsa mindég csak üldöztetés volt, de arról is meggyőződhetünk, hogy az többnyire győzött. Az igazságnak a kétfejű sárkányokkal szemben is győzedelmeskednie keli! Csak az a fő, hogy az igazság mellett úgy harczoljunk, hogy ellenségeink hatalmát ne erősítsük, hanem inkább gyengítsük. Az elkeseredett provokáció nemhogy segítene a bajon, hanem még inkább ehnórgesiti, igy a kitűzött őzéi helyett ellenkező Estist! síz yirt c* a testsúlyt, r.iegftt&n* te?! * kíSi;fts*s?, váladékot. Irmáit. Kapintó orvosi rendeletre a gy^jfysaertarair-* Dán — Áia üveratkint 4.— k »moa sék bejönni vacsoráim, tudom megéhezték és tea som fog ártani, mert már hideg van, habár nappal meleg is volt és azután itt éjszakáznak nálunk. Hely vau bőven. — Papa, papa kérem szólt azután — tessék ■) jönni, vendégeink vaunak ! De a papa úgy látszik, már ismét lefeküdt azóta i mert nem jött válasz tftie. Béla különben azonnal kereken és határozottan kijelentette, hogy azonnal indul- _ nak visszav hazafelé és nem veszik igénybe az éjjeli vendégszeretetet. Ilka mamáját.öi is leitek különben, a kinek természetét határozottan örökölte a leánya és ! igy rájuk illett: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát,“ másrészt meg nem tűrhetik, hogy ennyire játszók velük Ilka. Zoltán, a philosopt.er nem bánta volna, ha maradnak. Ö nem bírálta oly szigorúan a dolgot és bizonyára úgy gondolkodott, minek még egyszer gyalo- | goiui, ha éppen nem kell. Nem nyilatkozott ugyan, de ha tette volna is, sem vették volna figyelőmbe az ; óhaját. Ernő nem csinált titkot belőle, hogy az ő gyomra nem e Succié, a kophilómüvészé, hanem kezd veszedelmesen korogni az éhségtől, s szólt Ilka kisasszony ■ kérünk az útra egy kis elemózsiát, hurkát, kolbászt, ; szalonnát, vagy bármilyen disznóságot, különben éhen halunk a szeme előtt. — Tessék bejönni, mondtam már, úgy kapnak, 1 a mi tetszik. így is volt, nem adott semmit Ilka. No már ez disznóság nélkül is disznóság, hogy i nem adnak semmit 1 replikáz Ernő — ajánljuk magunkat ! Jó éjt! S igy éhesen neki vágtak innét az útnak. De minthogy a, töltésen menni kissé kerülő, hát a szántóföldeken keresztül igyekeztek toronyirányt vissza, haza a városba. Annak örömére, hogy otthon vannak, Ernő újra feléledt, Mama kérünk sonkát, kolbászt, akármit. Éhesek vagyunk mint a farkasok és fáradtak. Evés után meg a sósborszeszes üvegnek volt nagy keletje, ügy járt az hármuk között kézröl-kézre, mint akárcsak a falusi bíróság, miután végre ezzel is végeztek, nyugodni tértek. Ennek utána néhány nap múlva llkáék sürgönyt kaptak, a mely ből értesültek, hogy a kedves nagybácsi meghalt és összes vagyonát végrendeletileg iskolájára hagyta. Ilka édes anyja, a ki a szép birtokot már régóta a magukénak tartotta, a kellemetlen és nem várt fordulat miatt a vidéken sem akart maradni. Az ö tanácsára rövid idő múlva is hurczolkodtak végleg mész- • szire, valahova Erdélybe, ahol földet béreltek. Jói mondta tehát Ernő édes anyjának, mielőtt oiiudultak: „tizenkét órakor otthon leszek. De nem déli tizenkettőkor, mint a hogy mondta. A midőn Ilka elcsigázott lovagjai alighogy kifújták a lámpát és lefeküdtök, ámbár közülök már egyik sem hallotta, néhány perez múlva az óra a közeli tornyon tizenkettőt ütött, csakhogy éjfélt. (Vége.) Tüdőbetegségek, htmiM, szamár- smiogés, skroflfeis, influenza ■ .c.’!::n M&iátalan tanár és orvos állal nnp.mns ajAüva. M:ntii.\,y értéktelen utánzatokat is kínálunk, séfjén mindenkor *f h'siekc** vrerff-fi cxQ9nngi>lúnti fi'* iDe.-ajj-La E£oclij©..<& C®. fcíasel (.klje). A divat miatt. Irta; Unger Kornél, És megindult a kisded, bár kevésbé lelkes, mint inkább basszus csapat Ilka után a vasúti töltésen Csigervölgy felé. Legrosszabbul járt Ernő, a Nimród, a kinek radasB-folszerelését is kellett ezipelnie, gondolván, nem árt a puska e hosszú útra, különösen este, g igy azt nem hagyta őrizetbe az állomáson. Az ut alatt a három kisérő nem igen váltót! szót. Nem volt kedvük hozzá. Csak Ernő kiáltotta olykor Ilka utón: egy-kettő, bal-jobb, tessék ügyelni a lépésekre. Közben ügyelve arra, hogy a kikötött száz lépésnyi távolságot betartsák. De végre is feltűnt előttük a várva-várt csigervölgyi kényelmes, kastélyszerü pusztai lakás melléképületeivel. A ház messze volt a falutól, közel a vasúthoz és egy feltételes megállóhelyhez. Ernő nagyot szippantván czigarettáján, annak fénye mellett nézte meg óráját. Pont kilencz óra volt. Miközben Ilka az éjjeli nyugalmukból felvert hatalmas pusztai komondor-csapatot csendesítette, elérték a házat, a mely már sötét volt. Pusztai emberek korán feküszuek. Ilka koezogott az ablakon, s nemsokára édes apja kinyitotta az ajtót. Vissza is ment azonnal, a nélkül, hogy kérdezősködött volna az érkezés körülményeiről, s igy a kíséretről sem tudott valamit. lika belépett az ajtón és betessékelte az urakat, köszönöm uraim, hogy ide fáradtak, de most már tes! irányba tereli az egymással szemben küzdő ellenfeleket, a miből a hatalom, csak hatalmas fegyvert kovácsol magának. Ezt nem szabad megednüok ; — és bizonyosan nem is engedhetjük meg, ha az önórze- 1 tes nyugodtság győzedelmes fegyverével liarczo- luuk, mindaddig, inig vagy győzünk, vagy legalább a győzedelemhez közelebb jutunk, a mikor aztán mégis elmondhatjuk: nem hiába küzdöttünk. Ha az 1905. évet berekesztő ó esztendő j végpontjáról visszatekintünk, csak azzal a le hap- ! goló tudatta! temethetjük el, hogy minden te- í kintetben nagy nyomort jgés szenvedést hozott ! ránk. a mit nem temethetünk el vele mert az 190'6-ik uj évre ugyanaz a vigasztalan kilátásunk vari, hogy csak folytatnunk és tovább viselnünk kell azokat, a .miket a szerencsétlen múlt esz- ; tömlő reánk zúdított. De ne töprengjünk, mert ezzel a vérző se- j beket sohasem gyógyíthatjuk meg, hanem a I gondviselés bölcsességébe, s kegyelmébe vetett hittel küzdj (ink tovább is állhatatosan azzal a nemes fegyverrel, a mellyel eddig küzdöttünk; jóakarattal, nyugodtsággal, a törvénybe vetett bizalommal, és teljes t egyetértéssel, a nélkül, hogy elleneink elírni fegyvert ragadnánk. Mert nem vérre, de békére van nekünk szükségünk, a mi a nyomor és szenvedés helyett örömöt és boldogságot fog terjeszteni szerte e hazában a palotától le a kunyhókig, a Kárpátoktól le az Adria partjáig. Bár ez idő szerint a jelenlegi áldatlan körülmények közt szinte félve nyitjuk meg ajkainkat a boldogság kívánására, de bízva a jövő évben bekövetkezendő áldásos békébe, és az ennek nyomán kifejtendő kedvező helyzetbe — Szatmár, 1905. jan uár I.
