Szatmár, 1905 (31. évfolyam, 1-51. szám)

1905-03-18 / 12. szám

2 S Z A T M Á R márcz. 18. sino, a katli. legény egylet stb., mind az ő áldo­zat készségén emeltetett. Egész könyveket lehetne az elhunyt püs­pök jótékony életéről Írni, oda lehet őt, mint igazi egyházfőt minden püspök elé mintaképül állitani, A midőn őt utolsó útjában az örök nyug­vóhelyre elkísérjük, hisszük és reméljük, hogy az általa követett nemes eszmék élni fognak vá­rosunkban, az utód azoktól áthatva, folytatója lesz azon nagy munkának, mely az egyház és város egyaránti felvirágoztatására vezet. Az elhunyt püspök pedig, ki szép magas kort töltött be, nyugodjék csendesen, a szeretet megemlékezése lengjen örökké emberi hamvai felett. Színészet. Szombaton 11-én a „Suliane“ került szilire Ha- ! jós Elza vendég felléptével, ki ez idő szerint a pécsi j nemzeti színház elsőrendű énekesnője. Dicsérettel kell megemlékeznünk ügyes játékáról és kellemes éneké­ről. Azonban azt sein hallgathatjuk el, hogy a megje- ! lenésóvel mint azt a jó hatást, mit énekével és játé- ; kával elért, lerontotta. Van valami az ő egyéniségé- i ben olyan, a mi egyáltalában nem költi fel a közön- j ség rokons'zenvét. Csak megnyugvására szolgálhat te- | hát színházlátogató közönségünknek, hogy szerződte- j téser elmaradt. Az előadás Különben jó volt, Soltiról és Áldoriról csak dicsérettel emlékezhetünk. i Vasárnap délután a „Baba“, este kilencedszer ; „János vitéz“ ment. Mindkettő gördülékeny, Jó elő­adásban. Hétfőn „Heidelbergi diákélet“ vonzott még min­dig igen szép száinu közönséget. Gr arai Ilus és Szőke Sándor a tehető legsikerültebben adták a szerelmesek szerepét. Kedden „A dalovai uábob leánya“ került szilire Gyarmati János vendégfelléptével. Itt is szerződtetés volt a cél. Sajnos ez sem sikerült, mert Gyarmati a művészet terén még nem áll azon a fokon, hogy a szatmári színház elsőrendű drámai művésze lehessen. Ugylátszik a direktor urnák nincs szerencséje a ven­dégművészekkel. Szerdán „II. Rákócy Ferenc“ ment igen jó elő­adásban. Csütörtökön Szőke Sáudor jutalomjátékául „Trilby“ került színre. Ilyen estében még nagyon kevésben volt része közönségünknek, úgy a darabot, mint a tarka színpadot véve tekintetbe. Megmutatta ez estén Szőke Sándor, hogy megérdemli azt a mély vonzal­mat, mely irauta mindég, de különösen ez este meg­nyilvánult, Kapott is tapsot böveu, kapott csokrot és a mi legfőbb egy öt pecsétes levelet. Kcudi is elra­gadó voit, teljes művészettel játszotta meg nehéz szerepét, Peterdi,mint mindig, úgy most is ragyogtatta fényes tehetségét. A többi szereplők is jók voltak. A tarka színpad szereplői közül Kornai és Váradi Jolán tűntek ki különösen ügyes táncukkal. Pénteken a Nebántsvirág ment nagy számú kö­zönség előtt. — geh — nosa, aranymisés áldozó papnak, stb. stb., folyó évi márczius hó 14-én esti 10 óra 40 perczkor hosszú be­tegeskedés és az egyházi szentségekben való ismételt ájtatos részesülés után, jótettekben bővelkedő, mindeki iránt való őszinte szeretet, és békés egyetértésben lefolyt életének 74-ik, áldozópapságának 5i-ik, püspökségének 18-ik évében történt esendes halálát. Az Úrban meg- bolbogutnak hült tetemei folyó hó 21-ik napján, kedden délelőtt 9 órakor, a székesgyházban tartandó ünépelyes gyászmise után fognak a hidontuli sirkertben levő ká­polna alatti sírboltban, a boldog feltámadás reményében nyugtomra helyeztetni. Kelt Szatmár-Német 1905. év márcz hó 15-én. Az örök világosság fényeskedjék neki! Márczius 15-iki ünnepélyek városunkban. A nem­zeti öntudat újra ébredésének nagy ünnepét márczius 15-ét határtalan lelkesedéssel ünnepelte meg városunk közönsége. Az ünnepélyek rövid leírását a következők­ben adjuk : A nagy nap emlékét a kereskedő ifjak köre va­sárnap délelőtt a városháza tanácstermében ünnepelte meg, a Dalegyesület közreműködésével. Elnöki meg­nyitót Páskuj Imre, remek emlékbeszédet Osváth Ele­mér ref. főgyimnáziumi tanár tartott. Jánossy Mariska áll. isk. tanítónő János vitézből énekelt, gyönyörű, erő­teljes hanganyagával frenetikus tapsvihart aratva. Sza­valt Dr. Komáromy Zoltán és Szabó József. A szatmári ev. ref. templomban, a hol az öreg honvédek zászlósán jelentek meg, Rácz István lelkész mondott imát. A németi ev. ref. templomban is tartatott isteni tisztelet, imát mondott Gachal János s. lelkész. Isteni tisztelet végeztével a nagy közönség a régi fiú iskola udvarára vonult, hol folytatódott az ünnepély a követ­kező műsorral: A himnusz eléneklése után Inczédy Márton segédlelkész mondott alkalmi beszédet, Gachal János s. lelkész és Hajdú Árpád pedig szavalt. Az ünnepélyt a szózat eléneklése zárta be. A szatmári ev. rét. tanitónőképzővel kapcsolatos felsőbb leányiskola is megtartotta a hazafias ünnepélyt. Emlékbeszédet Káringetz Juliska tartót, Mező Jolán és Tomcsa Jolán pedig szavaltak és a kar hazafias dalo­kat énekelt. A szatmárnémetii ev. ref. főgymnásium ifjúsága is nagyszámú közönség jelenlétében ünnepelt! Ünnepi szónok Csüry Bálint 8. o. t. volt. Az ifjúsági énekkar énekein kívül az ünnepélyt emelték Boros Jenő és Hajdú Árpád 8. o. tanulók szavalatai. A kir. kath. főgymn. és tanítóképző iijusága is válogatott műsorral ünnepeltek. Megünnepelték Márczius 15-ét az állami elemi is­kolákban, zárdában, kath. elemi iskolában. A „Szatmári Kölcsey Kör“ hazafias ünnepélyét a színházban rendezte a Dalegyesület és a színtársulat közreműködésével. Emlékbeszédet Dr. Komárom}' {Zol­tán tartott, Nagy Vincze a Talpra magyart szavalta. Solti Vilma pedig kuruczdalokat adott elő nagy siker­rel A műsort az „Aranylakodalom“-ból előadott rész­let zárta be. Szatmár hegyen 16-án tartották meg a nagy ün­nepélyt, melyen gyujtóhatásu beszédet Dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő tartott. — Lelkész meghívás. A szomszédos mikoloi ev. ref. egyházközség az üresedésben lévő lelkészi állására egyhangúlag Szabó Bertalan batizi lelkészt hívta meg. — Városi közgyűlés. Hétfőn tartotta a főispán elnöklete alatt a város rendes havi közgyűlését. A melyben a következő ügyek intéztettek el. Polgármester havi jelentése tudomásul vétetett. Bölönyi László és VVallon Ede árvaszéki ülnö­Hirek. — Személyi hír. A magyarországi ev. ref. zsinat második ülésszakát f. hó 16-án kezdette meg Buda­pesten, E zsinatra városunkból, mint zsinati tagok, felutaztak Biki Károly esperes, Borsos Benő főgymn. igazgató és Helmeczy József ügyvéd. — Egyházmegyei választások. A nagybányai ev. ref. egyházmegye kebelében aiakult szavazatszedő bi­zottság f. hó 15-én ülést tartott Aranyos-Medgyesen, s felbontotta az egyes üresedésben levő egyházi tisztsé­gekre beadott szavazatokat. Az esperességre beadatott 42 szavazat, melyből Széli György avasujvárosi lel­kész 22 szavazatot, Soltész János ornbodi lelkész I pedig 20-at kapott s igy 2 szavazattal Széli György j lett a nagybányai esperes. — Zsinati rendes képvise­lővé szintén 42 szavazat adatott be, melyből Sol­tész János ornbodi lelkész 26 szavazatot, Szabó József aranyosmedgyesi lelkész pedig 16-ot kapott, s igy zsinati rendes képviselő Soltész János lett. —Egy­házmegyei tanácsbirónak 35 szavazattal Szabó Jó­zsef választatott meg Nagy Lajos 7 szavazatával szemben. —Gyászhir A szatmári székes egyházi káptalan mélyen szomorodott szívvel jelenti Nagy méltóságú és i főtisztelendő meszieni Meszléuyi Gyula ur, szatmári püspök, pápai trónálló és római gróf, valóságos belső titkos tanácsos, első osztályú vaskoronaroad tulajdo­kökké választattak. Szatmár-erdődi vasút felebbezése a méntelepi trágya elszállítására vonatkozó szerződés tárgyában elutasittatott. Elutasittatott Kolozsváry Károly kérelme a kört- vélyesi földek bérbeadása tárgyában. Bagaméri Sándor és társai volt rendőrök régi fizetése folyósittatott. Az építési szabályrendelet módosíttatott. Az ev. ref. felsőbb leányiskola 12,000 korona se­gély iránti kérelme bővebb előkészítés végett a tanács- j nak visszaadatott. — Lelkész gyámintézeti közgyűlés. A tavaszi egy­házmegyei közgyűlés alkalmával április hó 27-én d. u. 3 órakor lelkész-gyámintézeti közgyűlés lesz a szat­mári ref. egyháztanács teremben, melynek tárgyai lesz­nek : 1) A kölcsönök kamatainak 7%-ról 6%>-ra való leszállítása és 2) a tisztikar újonnan választása. — Kinevezés. Szabó István szinérváraljai kir. járúsbiró városunk szülöttje törvényszéki biró minőség­ben az aradi kir. törvényszékhez áthelyeztetett. — Ügyészségi megbízott. Az erdüdi kir. járásbí­rósághoz Huszti Gyula ügyészi megbízott helyettesül kineveztetett. Visszautasított fellebbezés. Lapunk múltkori szá­mában hirt adtunk a szoboszlói lelkész választás fe- lebbezéséről. A felebbezést az elbíráló bizottság a na­pokban tartott ülésében 14 szavazattal 5 ellen vissza­utasította s igy szoboszlói ev. ref. lelkésznek Bélteky Lajost jelentette ki — Meszlényi Gyula püspök végrendelete. Az el­halt püspök végrendelete a kir. járásbíróságnál fel­bontatott annak főbb intézkedései a következő. Általá­nos örökössé a szatmári rom. kath. egyházmegye ne­veztetett ki. A helybeli rom. kath. elemi iskola fen- tartására 200,OOo koronát, Velencén létesítendő apáca­zárda javára 60,000 K, a helybeli apácazárdának 10,000 K, a Kálvária templom fentartására 20.000 K, a komáromi egyházmegyének 6000 koronát hagyomá­nyozott. A püspöki palotában, szőlőiben levő ingóságait oly kikötéssel hagyta Szabó István titkárra, hogy azo­kat megbeszélésük szerint ossza el. Udvarmesterének luOO korona évenkénti életjáradékot, a komornyiknak évi 800 koronát rendelt. Velencei birtokát Meszlényi Pál testvérének hagyta, rokonainak 80000 koronát, a Hám János szenté avatásának költségeire 20000 koronát hagyott. Sokak­nak feltűnik, hogy a városi közintézményeit és jóté­kony célú kulturális testületek hiányzanak a végren­deletből, ezekre vonatkozólag úgy hírlik Szabó István az ingóságok értékéből fog juttatni valamit, a mint az állítólag megbeszélve volt. —- Hymen. Dr. Szíjártó Antal városunkban elő­nyösen ismest közöshadseregbeli ezred orvos ma egy- hete tartotta esküvőjét Tscheppen Irén kisasszonnyal Budapesten. — Bartók László helybeli gyógyszerára kereskedő f. hó 11-én lépett házasságra Kovássy Gi­zella kisasszonnyal Csáváson. — Szőke Béla helybeli kereskedő kedden délelőtt es'küdött örök hűséget Holczman Hermina kisasszonynak M.-Szigeteu. Cservenka János folyó hó 5-én tartotta esküvőjét Lánczky Mariskával Bujánházán. — Ur Uray Gyula nyomdász, vasárnap esküdött hűséget Borsi Mariska kisasszonynak. — Eljegyzés. Ifjú Egeressy Lajos a napokban tartotta eljegyzését Szilágyi József tekinté­lyes németii polgártársunk kedves leányával Rozikával, Eljegyzés. Szilágyi Gyurka szaniszlói földbirtokos f. hó 12-én váltott jegyet néh. Lázin Pál m. kir. hon­véd százados leányával Klárikával. Esküvő. Városunkban közszeretetnek örvendő Chervenka János es. és kir. 5-ik gyalogezredbeli had­nagy e hó elején esküdött örök hűséget Lánczky Ma­riskának, néhai Lánczky Lajos leányának Bujánházán. — Eljegyzés. Ifj. Bossin József gyógyszerész a napokban tartotta eljegyzését özv. Pezuehanits Ignácné kedves leányával Erzsikével Nagykárolyban. — Közgyűlés. A szatmári ügyvédi kamara évi rendes tisztújító közgyűlését vasárnap tartotta meg a városháza tanácstermében. Elnöki, titkári és pénztárosi jelentéseknek helyeslőleg való tudomásulvétele után a tisztujitás következőleg ejtetett meg: elnök Korányi János, alelnök dr. Keresztszeghy Lajos, titkár dr. Schőnpflug Jenő, ügyész Savanyu János, pénztáros dr. Harcsár Géza, választmányi tagok : dr. Farkas Antal, dr. Böszörményi Emil, Csomay Imre, Uray Géza, dr. Fejes István, dr. Vajay Károly, dr. Frieder Adolf, Helmeczy József. Póttagok: Daróczy Endre, Koroknay Károly, dr. Makár Károly és Nagy József. — Értesítés. A városi tanács nevében a polgár- mester a következő felhívást bocsátotta ki: Igentisz- telt Bizottsági Tag Ur! Mély fájdalommal hozom a törvényhatósági bizottság tudomására, hogy Meszlényi Gyula püspök ur, v. b. t. t. őnagyméltósága folyó hó 14-én este elhunyt. A város közönsége nevében a ta­nács kifejezte részvétét a gyász által leginkább súj­tott egyházmegyei székeskáptalannak. S midőn ezeket a T. bizottságnak tudomására hozom, felkérem a t. bizottsági tag urakat, hogy a boldog emlékű főpásztor földi részeinek örök nyuga­lomra tétele alkalmából folyó hó 21-én délelőtt 9 óra­kor végbemenő végtisztességen megjelenni méltóztas- sék. Gyülekezés a közgyűlési teremben fél 9 órakor. Szatmár-Nómeti, 1905. március l i, Pap Géza polgár- mester. — Egyháztanácsülós. A Németi ev. ref. egyházta­nács vasárnap délután ismét ülést tartott. Több apróbb ügyeliutézéseu kívül foglalkozott egyháztanács a veso- lényi utczai régi fiúiskola bérbeadásának kérdésével. Ez épületnek a folyó évben felállítandó fa és fém ipar­iskola ideiglenes helyiségéül leendő használatáért 19 >7 május l-ig terjedő időre 2400. Korona üszőért ajánlott fel a városi tanács. Ez ajánlatot azonban egyháztanács tekintettel arra hogy az épület —több helységire—itt lévéna segéldelkész lakása, levéltár, egyháztancsterem — szüksége van el nem fogadta. A földszinti lakosztályt 560 korona évi bérért Frank József törvényszéki iroda- tiszt vette ki 3 évre. Elhatározta egyház tanács, hogy ezen a telken harangozói lakást fog a folyó évben épitettni; kimondotta továbbá, hogy külsősori temető bejratánál levő hid és átjáró rendbe hozásáért átirt a városi tanácshoz, ugyancsak átiratban fog tiltakozni a templom melletti szabálytalan építkezésért. Uj járásbiró. Őfelsége a király Jancsó Gyula nagykárolyi kir. aljárásbirót, a rahói járásbírósághoz, járásbirónak nevezte ki. — Képviselő választó polgárok figyelmébe F. hó 20-án kezdi meg a jövő évre érvénynyel biró választók névjegyzékének összeírását a központi választmány. yasaiii weizer Györgynél Megbízható czégektől SZA TMÁRON, jutányos árban kaphatók H u nyad i-utcza 27-ik szám alatt, a ki, mint szakértő, venni szándékozók kényelmére jótállás mellett -.5 % készletben tart ... U J " wllfewl <mai'9 nem kell Bécs, vagy Budapestre menni. — Zon­gorák javítását és hangolását ngy helyben mint ----vidéken elfogadom. ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom